Szubkultúr

Dekotora, avagy a japán kamiondekorálás művészete

2018. február 16. - Succubus

Nem gondoltam volna, hogy valaha is a kamionokról írok majd bejegyzést, de most ez is megtörtént. A Colossal weboldalán futottam ugyanis bele Todd Antony néhány fényképébe, ami egy speciális japán műfaj, a dekotora, vagyis a kamiondekorálás világába enged betekintést. Merthogy Japánban olyannyira elfogadottnak és menőnek számít ez a csöppet sem olcsó hobbi, hogy még külön nevet is kapott a dekorálni és a kamion szavak összeragasztásával.

A dekotora a hetvenes évekből eredeztethető, ekkor mutatták be a Torakku Yaro című filmet, amiben a Smokey és a bandita című amerikai akcióvígjátékhoz hasonlóan teherautósofőröket helyeztek a középpontba. A film hatalmas népszerűségnek örvendett Japánban, így nem csoda, hogy az első Torakku-mozit még kilenc másik követte, ennek hatására kezdték el aztán a japán kamionosok kiélni művészi hajlamaikat, és burkolták járgányaikat csillogó fémlemezekkel, neonfényekkel és egyéb figyelemfelhívó dekorelemekkel kívül-belül, azzal a nem titkolt céllal, hogy bekerüljenek a filmsorozat következő részébe. Utamaro-Kai néven még saját egyesületük is volt. A műfaj a nyolcvanas-kilencvenes években aztán hanyatlani kezdett, a Torakku Yaro hatását pedig egyre inkább a népszerű robotos anime, a hatalmas mechákat felvonultató Gundam című sorozat világának utánzása váltotta fel. A szubkultúra képviselői ma körülbelül 600-an lehetnek, és európai szemmel nézve hihetetlenül giccses külsejű járgányaikkal mintegy mozgó karácsonyfaként még napjainkban is szelik Japán útjait. Néhány utolsó képviselőjüket Todd Antony kapta lencsevégre. Sorozatát - a dekotora műfaját bemutatandó - további képekkel egészítettem ki a Player.hu cikkéből.

toddantony_03.jpg

toddantony_06.jpg

toddantony_04.jpg

toddantony_03.jpg

toddantony_02.jpg

toddantony_01.jpg

9-1.jpg

7_2.jpg

4-1.jpeg

3-1.jpeg

16-1.jpg

14-1.jpg

Forrás: innen, innen és innen

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr5513675012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eq2 2018.02.18. 12:15:54

Azért a kamion is túlzás ezekre a kis furgonokra. De hol van a gyalogosvédelem?
süti beállítások módosítása