Hálapénz: hála vagy kötelesség?

2018/06/21. - írta: Katinkanya

Kilenc hónapnyi magánrendeléses terhesgondozás után szabadságáról, éjszaka behívott szülészorvosodnak adsz-e hálapénzt?

95255619_m.jpg

Ez a hálapénz eleve olyan rosszízű szó, és nem a jelentése miatt, tudniillik hálás vagy azért, hogy életed legmeghatározóbb bevetésénél veled van egy orvos, akiben megbízol, aki átsegít a fájdalom-nirvánán és bármilyen komplikációban megoldást nyújt. Ideális esetben. Amiért egy nő tényleg végtelen hálát érez, és ebben a nyomorultul magyar történetben, amibe már eleve beleszülettél, hogyan máshogy tudod kifejezni értékelhetően a háládat az egészségügyben, mint pénzzel…?

El is kezded már jó időben a felkészülést – mert tudod, hogy majd úgyis hálás leszel, mert illik annak lenned – és kismama körökben gyűjtesz infót, hogy mennyit szoktak adni, hányszorosa a magánrendelés díjának, mennyi kell a szülésznőnek, mi a tarifa császármetszés esetén és hány százalékát adod a körvonalazódott összegnek, ha végül mégis az ügyeletesnél szülsz. Szülés után aztán még egyszer mérlegelsz: tényleg bejött-e az orvos, jófej volt-e végig, hányszor vizitelt a kórtermedben személyre szabottan, mosolygósan meglapogatta-e a válladat vagy csak beszürkült arccal dohányzott az udvaron, fehérben…? – szóval adod-e a teljes rászánt összeget? Érzed-e a hálát arányos százalékban?

Méltatlan, igaz? Hidd el, nem csak neked az. Sokszor az orvosnak is kínos, hogy ott kaparászol egy borítékkal. Inkább vágyik ő egy kevésbé megalázó fizetésre, mint az ajándék szatyrocskákra. (Egyéb paraszolvenciákról, mint csokor fakanálról, hétszáznegyvenedik üveg, bármilyen ihatatlan alkoholról, fagyasztóból kivett, olvadozó vadhúsról vagy szedett-vedett tojásról nem is beszélve.)

Most ne kezdjünk bele a „rohadt, pénzéhes orvosok” parttalan topikjába, mert mint minden éremnek, ennek is látványosan két oldala van, mindenki tud példát és ellenpéldát mesélni. Mi lenne, ha inkább megoldáson agyalnánk? Tudom, nem mi fogjuk tudni megoldani az egészségügy több évtizedes nyomorát, de ötletelni a béke kedvéért nem árt.

Az én idealizált világomban – mivel teljesen naiv nem vagyok -  a hálapénzt nem lehet eltörölni egyik napról a másikra, főleg azért nem, mert a kereslet-kínálat elve alapján működik, így hát, amíg egy olyan páciens is van, aki hálából pénzt ad az orvosának, addig a rendszer működőképes. De miért nem legalizáljuk, tiltás és ítélkezés helyett? Ha már az egészségügyi fizetéseket képtelen a rendszer érzékelhető szinten „orvosolni”, és még mindig szánalmas messzeségben elmarad a nyugat-európai szinthez képest. Lehetne mondjuk pénzt adni az orvosnak, főleg miután megkérjük és elvárjuk, hogy munkaidőn túl, a seggünkből bármikor előrántva őt, túlórázzon. Ez hívjuk ugyanis szülészorvos-választásnak. Ezt – mivel plusz szolgáltatás – meg kell fizetni, de akkor lehessen hivatalosan, számla ellenében, adott, fix, ismert tarifával, ne ilyen-olyan sus-kus információk alapján. Legyen egy százalék, amit az orvos a kapott összegből  a kórháznak lead az infrastrukturális háttérért. Aki megteheti, válasszon orvost és fizessen érte, hasonlóan a magánszektorhoz, csak állami ellátás keretein belül. Mint egyfajta állam az államban. (Vagy inkább álom az álomban…) Aki nem akar vagy nem tud erre áldozni, annak ugyanaz a szakellátás járjon, csak az orvos személyét nem választhatja meg.

Miért lenne ezzel gond, hiszen magántanárt is választasz és fizetsz érte, miközben az „alapellátás” ingyenes. De ha te differenciálni szeretnél, mert nem elég mondjuk a nyelvvizsgához az, amit a tantervbe iktatva kap a gyereked, akkor megfizeted a különórát, hiszen így már szolgáltatássá válik.

40 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljanyanak.blog.hu/api/trackback/id/tr7814058186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DFK 2018.06.21. 21:04:32

Ugye a tipikus az, amikor a magánpraxis költségeit a tb-re terhelik, a haszon meg zsebbe megy...

vontod75 2018.06.21. 21:06:31

Egy hónapja született pici Babunk. A terhesség ideje alatt egy fillért nem fizettünk. Eredetileg senkinek nem akartunk adni, viszont az élet úgy hozta hogy olyan kiemelkedő minőségű munkát láttunk, hogy a szülésznőt megkínáltuk egy borítékkal :) A dokit nem is láttuk, csak a zárókelentésből derült ki.hogy.ott volt :) 3 óra.vajúdás problémamentesen.

kacsapuszi 2018.06.21. 21:47:37

"Kilenc hónapnyi magánrendeléses terhesgondozás után szabadságáról, éjszaka behívott szülészorvosodnak adsz-e hálapénzt?"

Úgy érted, azután, hogy a kilenc hónap alatt kb. tíz alkalommal úgy fizettél neki húszperces vizsgálatonként tízezer forintot, hogy még csak egy nyugtát sem kaptál?

Hivatásos Beszólóművész 2018.06.21. 22:16:44

@vontod75: Megszületett egy lici babotok? Fejtős vagy tarka?
OMG... szánalom

Oyster 2018.06.21. 22:20:52

Ismerős választott orvosnál szült úgy már másodjára, hogy az orvos előre közölte, mennyi lesz a szülés a terhesgondozáson felül (nem magánklinikán). Ezt szolgáltatásnak tekintette, adott róla számlát is (mint addig mindenről) már a szülés előtt pár héttel korábban, hogy az egészségpénztárukon keresztül tudják futtatni előre az összeget. Az csak hab a tetején, hogy megkérdezte, mennyit fognak adni a szülésznőnek, és a számlán azt az összeget is hozzácsapta, hogy még több EP adókedvezményre legyenek jogosultak. Hát így is lehet.

kmera 2018.06.21. 22:44:35

Kilenc hónapnyi magánrendeléses terhesgondozás után szabadságáról, éjszaka behívott szülészorvosodnak adsz-e hálapénzt?"
Nem adtam, pedig az elsőt is nála szültem, ott még tellett rá, itt meg úgy jött ki a lépés, hogy nem volt még meg az összeg, utána meg betegség miatt a kontrollra nem jutottam el, azóta meg úgy repül az idő, hogy már csak néha jut eszembe, hogy upsz, ez meg elmaradt... Lehet, hogy ő épp csúnyákat gondol rám, de talán annyira nem ismertem félre, egy elég kedves emberről van szó, semmilyen vitás, vagy durva dolgot nem hallottam róla. Mindenesetre a magánrendelésén vettem részt, az első gyerek óta volt persze egy kis díjemelés, ha már nőtt és csinosodott a rendelő is, és persze elküldött mindenféle további vizsgálatra is, úgyhogy mire a célegyenesbe kerültem, úgy éreztem magam már előre, mintha a fejésen már túl is lennék. A végső árat meg nem lehetett kiszedni sem belőle, sem az asszisztensből, így hát ez lett a végeredmény.

ninimimi 2018.06.21. 23:18:28

Skandináv főnővér hitetlenkedve hallgatta, hogy Magyarországon orvosok vezetik a komplikáció nélküli szüléseket is. Normáliséknál ugyanis ez a szülészmadám dolga, az ő szakmai tudása bőven elég ehhez. Nem akarta érteni, hogy az orvos jövedelme miért attól függ, hogy ott van, ahol nem lenne dolga. Olyan tevékenységet végezve, amit normális ország normális orvosa lealacsonyítónak venne, és szégyellne.
"Meleg a sör, ha nekünk így is jó."

Hórukk 2018.06.22. 01:39:44

@ninimimi: ja, arrafelé a szülészmadam diplomás szakember, aki mellesleg - és szüléstől függetlenül is - hüvelyi vizsgálatot, ultrahangot végez, tanácsot ad és bizonyos gyógyszereket is felír.

Hórukk 2018.06.22. 01:41:17

@Oyster: Ezt addig csinálja, míg valaki, aki nem elégedett a gyermekével, majd följelenti, aztán lesz per meg újságciki.

kistrolltartó 2018.06.22. 06:09:39

@ninimimi: Tankönyvi terhességem és vajúdásom volt, utóbbi alatt néha kukkantott be a szülésznő és az orvos, egyébként a közelben várakoztak. Aztán a kitolási szakasznál próbáltak testhelyzetekben segíteni (pl. guggolásból felhúzni, mert lábizomból már nem ment), amikor kezdett gyanús lenni, hogy nem haladunk.

Doki bekukkantott, fordult hátra a telefonért és percek alatt megtelt a szoba nőgyógyászokkal, neonatológusokkal és még fene tudja milyen eü személyzettel. Villámgyorsan fordult át a dolog életmentésbe. A szülésznő ott már lényegi segítséget nem tudott adni, maximum segített hajtogatni a végtagjaimat, párban a férjemmel. Ha nincs a dokim szakértelme és gyors, higgadt reakciója, az amúgy okos és vidám gyerek helyett lenne egy erősen oxigénhiányos, emiatt fogyatékos utódom.
De én is jó esélyekkel indultam maradandó károsodásokért, még hetekkel utána is rettentő alaposan vizsgálgatott, hogy minden a helyén és jó állapotban van-e bennem.

2018.06.22. 06:12:07

Hülye barom, aki hálapénzt ad.
Két gyerekem született, egyik szülésnél sem adtunk senkinek semmit, mégis kedves volt mindenki, lement a dolog a maga útján.

Műtöttek engem is 2013-ban. Egy fillért nem adtam senkinek. Semmi gond nem volt.

A hálapénz rendszerét az élteti, aki adja. Ennyi

Girhes 2018.06.22. 07:22:54

Ha plusz szolgáltatást kérsz, fizess. Kapj nyugtát, számlát róla, legyen tiszta ügy.
Ha azt kapod, amit mindenki más, miért fizetnél extrát?

Kivlov 2018.06.22. 07:42:29

Nem kéne adni, de sajnos a magyar hülye...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2018.06.22. 08:28:59

sosem adok hálapénzt. ha fizetni akarok egy orvosnak, akkor magánrendelésre megyek. cserébe időpontra megyek, nem kell várakozni stbstb. szóval orvosi szolgáltatást veszek igénybe pénzért.
ha állami rendelésre megyek, akkor meg ott a tb, azzal fizetek ugye...

a környékünkön szülészorvoskartell van egyébként 3 db nőgyógyászt lehet felfogadni szüléshez. a többinek ez nem engedélyezett, vagy tökömtudja. asszony olyan dokihoz járt/jár akit nem lehet felfogadni. kérdeztem, azt mondta: olyan dokinak nem ad, aki nem kíséri végig a terhességet, dokit váltani meg nem fog emiatt, mert a jelenlegivel amúgy teljesen elégedett. ügyeletes orvosnál szült. alig volt bent, tapló is volt, de a "munkát jól elvégezte". boríték szóba sem jött köztünk, se előtte se utána.

Empatikus Állatbarát 2018.06.22. 08:31:35

@abcdefghijklmm: Tökéletesen egyetértek! Természetes dolog, h az ember hálát érez az iránt, aki az életét megmenti, és lehetőségei szerint ezt ki is fejezi. De pl vidéken presztízst csinálnak belőle a nyugdíjas nyanyák, h mennyit adnak a dokinak. Egymásra licitálnak, kibeszélik egymást a váróban, fodrásznál, templomban, h kinek milyen nyavalyája van, és arra mennyit költ a dokinál...

Katinkanya 2018.06.22. 09:19:27

@Girhes: ha orvost választasz és behívják őt a szüléshez, az már szerintem extra, és nem alapszolgáltatás.

kommentes nikk 2018.06.22. 09:48:07

Ha oda jutunk én meg fogom kérdezni az orvost előre, hogy mennyi az annyi, ne udvaroljuk körbe egymást, mondjon egy számot amit elbír a pofája fésztufész, aztán annyi. Én jattolni se szeretek, idegesít, hogy kevés, sok, hülyének néznek vagy felvágósnak, annyit szeretek fizetni, amennyi oda van írva és kész.

Muad\\\'Dib 2018.06.22. 10:01:31

@abcdefghijklmm:
Nagy büdös lófas*t. Ez odáig igaz volt amíg volt elég orvos, de most már nem igaz. Konkrétan van olyan orvos, aki nem lát el rendesen ha nem fizetsz neki. Jelented, felnyomod a hatóságnál és akkor mi van? Engem úgy küldtek el reggel 8:10 perckor kb. egy éve oep bőrgyógyászatról, hogy ne vicceljek mára már az összes számot kiadták, reggel 7:30-kor nyitják a kaput, 7:40-re már általában nincs aznapra szám. Egy kibas*ott orvos maradt egy hombár méretű területre, mert rajta kívül mindenki elment magánorvosnak, vagy külföldre. Szerinted ezt az orvost ki fogják rúgni ha seftel az oep-es rendelésen, meg mindenkinek tarja a markát? Dehogy rúgják. Azt csinál amit akar. Kizárólag az ő jóhiszeműségén és erkölcsein múlik, hogy harácsolásba kezd, vagy normálisan végzi a munkáját. Na ez a qrva nagy probléma.

Egyallampolgar 2018.06.22. 10:01:54

Te is felelős vagy!

Te annyit tudsz tenni, hogy nem adsz semmit. Ha az orvosnak nemtetszik majd felmond. Vagy sztrájkol, tüntet, akkor pedig állj ki mellette mert igaza lesz.

A romlott balkáni működésben viszont ne legyél partner.

ninimimi 2018.06.22. 10:07:55

@tamarisk: Sörmelegítő most is létezik. A társaságomban is használta már valaki, sőt a pincér is hoz, ha kell. Legtöbbször annak, akinek baja van a torkával, de a 99 % hidegen szereti a sört. Egyébként meg ezt a szövegedet küldd el Zoránnak is - talán az életben először - zaklatottnak fogom látni!

ninimimi 2018.06.22. 10:11:01

@Hórukk: Akkor? Nálunk miért nincsenek ilyen szülészmadámok? Csak nem azért, hogy az adott feladatra - óriási költséggel - túlképzett orvosnak a zsebébe kelljen dugdosni a hálapénzt?

2018.06.22. 10:13:06

@Muad\\\'Dib: nekem nem ez a tapasztalatom. Apámnak sem meg az anyámnak sem, meg a feleségemnek sem. Biztos én vagyok szerencsés.

2018.06.22. 10:15:05

@Muad\\\'Dib: "Kizárólag az ő jóhiszeműségén és erkölcsein múlik, hogy harácsolásba kezd, vagy normálisan végzi a munkáját. Na ez a qrva nagy probléma. "

Ha senki sem ad neki, akkor nem lesz mit harácsolni. Ennyi.
csakhogy az emberek ilyen tekintetben hülyék.... még licitálnak is egymásra.

Muad\\\'Dib 2018.06.22. 10:20:14

@abcdefghijklmm:
Ilyenkor szokott az lenni, ha kellően görény a doki, hogy az oep rendelés 60%-ban is a magánrendelői betegeit fogadja. Én is voltam olyan magánrendelésen ahol a doki közölte, hogy akkor kontrollra menjek be a kerületi rendelésére, majd ott megnéz. Nem kell időpont, csak szóljak a nővérkének, hogy hozzá jöttem. Nem is látott többet, mert full erkölcstelen viselkedés. De rohadtul nem egyedi.

marczy 2018.06.22. 11:34:26

Nem kéne legalizálni, mert súlyosan aláássa az orvos-beteg kapcsolatot, hatalmi játszmákkal mérgez egy olyan viszonyt, aminek alapvetően a bizalmon kellene alapulnia. Én, a beteg, megbízom az orvosomban. Ekképpen tehát a hálapénz BŰNCSELEKMÉNY, mégpedig a közbizalom elleni bűncselekmény, ahogy pl. Angliában konkrétan ténylegesen az is. (Nem mintha az angol állami egészségügy fikarcnyival is jobb volna, mint a magyar...) Sok országban viszont a TB terhére végzett orvosi beavatkozásoknál is kell bizonyos százaléknyi önrészt fizetni., vagy maga a TB annyira drága, hogy több konstrukció is van (pl. Hollandia, ahol van olyan verzió, hogy nem tudsz vele az ország egész területén kvázi ingyen orvoshoz menni), vagy az állam mellett a különböző magánbiztosítók is komoly szerephez jutnak a piacon (pl. Németország). De mindez teljesen legális és nincs semmi himi-humi, semmi feketézés, nem úgy, mint nálunk.
A másik ok, amiért a magyar egészségügyet a nulláról kellene újjászervezni, a bekövesedett, merev hierarchia. Ez sem egy betegbarát rendszer.

marczy 2018.06.22. 11:40:25

Ja és még egy dolog: még ahol drága a TB és önrészt is kell fizetni, ott is előfordul, hogy a szülés INGYEN van. Miért? Mert állam bácsinak jól felfogott érdeke, hogy legyen gyerek. És ha nincs, akkor kihal az adott ország pár évtizeden belül. Ennyi.
Nálunk? Arról jobb nem beszélni. Sokat mond, hogy akkor, amikor megjelent az Indexen az "1001 orvos hálapénz nélkül" c. kampány, a magukat megnevezett orvosok között SZÜLÉSZ-NŐGYÓGYÁSZ EGY DARAB NEM SOK, ANNYI SEM VOLT!!!
Na ennyit arról, hogyan áll a magyar állam, hogyan állnak a magyar orvosok a szülő nőkhöz.

Ja, ha valaki Amerikával jönne, ahol meg 1 millió forint körül van egy szülés: az amerikai egészségügy szóra sem érdemes - drága és hatékonytalan.

exilis 2018.06.22. 12:41:02

Amit írsz az utópia, és kb. soha nem történik meg. Ez történik a felvázolt helyzetben:

A kilenc hónappal korábban - egy vastag borítékkal - megfogadott orvos épp a szabadságát tölti amikor szülsz, és mivel a szülészorvosok nem a szőlőhegyen kapálva töltik a szabijukat, hanem Balin, így cseszik bejönni, nem is tud bejönni (de persze amikor rákérdeztél, akkor azt mondta, hogy bárhonnan, bármikor 1 órán belül a szülészeten van), így az éppen ügyeletes orvos vezeti le a szülésed, de ő is csak akkor esik be amikor már el kell kapni a babát.

Girhes 2018.06.22. 13:16:47

@Katinkanya: azt hittem, érthetően fogalmazok, de ezek szerint nem. Fussunk neki még egyszer: ha extrát kérsz, fizesd meg, de legyen róla számla, nyugta és akkor eltűnik a mindkét fél számára kínos borítékdugdosás. Megvásároltál egy szolgáltatást és megfizetted. Ennyi.

Pilotax 2018.06.22. 13:23:26

Csak egy halk kérdést engedjetek meg nekem. Olyan kérdést amelyre eddig bárkitől kérdeztem meg, egyértelmű választ kaptam, mégpedig azt, hogy NEM. Mi a kérdés?
Ha valamilyen csoda folytán hirtelen felemelnék az egészségügyi dolgozók bérét az EU boldogabbik felénél lévő mértékre, - és egyúttal 100 év börtönnel fenyegetnék az azt elfogadót - megszűnne nálunk a "hálapénz"?

Katinkanya 2018.06.22. 13:56:40

@Girhes: lehet én sem voltam egyértelmű, de ugyanezt írtam a cikkben...ha elolvasod, megtalálod.

Trisi · www.alphawing.hu 2018.06.22. 15:11:51

@kistrolltartó: Nagyon helyesen tette a dokid, neki ez a munkája, ezért kapja a fizetését, ez a feladata. Ha nem teszi, mehet a böribe mert nem végezte el a kötelességét. Ezért külön javadalmazásra így sem jogosult, neki az a feladata hogy ha kell életet tudjon menteni és tegye is meg hogy a kórház összes lakóját berántja ha szükséges.

Remélem ez csak egy rossz álomként maradt meg és semmi maradandó nem emlékeztet már erre az izgis eseményre :)

Trisi · www.alphawing.hu 2018.06.22. 15:15:00

@Pilotax: Egyértelműen nem szűnne meg. Miért?

1. a magyar ember fizetni akar azért hogy jobb ellátásban részesüljön mint bárki más. Ha ezt hivatalosan teheti akkor az nem tetszik, de feketén horribilis összegeket képes kifizetni a semmiért, csak azért mert neki ez luxus ellátást jelent a fejében.

2. a dokik egy része konkrétan zsarolásból él. Ezt hálapénznek nevezik és ennek az elvétele számukra teljesen értelmezhetetlen dolog. Bármennyit visz haza akkor is kérni fogja. Ismerek olyan dokit aki nagyon nem gazdag, de jó orvos és kikéri magának hogy hálapénzzel alázzák meg.

g0826 2018.06.23. 14:10:22

@Pilotax: Megszűnne, már akkor is ha csak feleannyi lenne, de addig amíg a bolti eladó is több fizetést kap+ valamiért elvárás a magyar orvosok felé hogy a munkaidőt 4-6 óra ingyen munkával toldják meg csak egyre kevesebb orvos lesz. Amúgy az orvosok 10% kap hálapénzt a többi csak aránytalan munkaterhelést kevés fizuval.

Pilotax 2018.06.23. 14:34:32

@Trisi: Köszönöm! A mások által adott válaszok 99,9 %-a is ez volt.

Pilotax 2018.06.23. 14:35:40

@g0826: Olvasd a kommentedet előző kommentet (Trisi) és megtudod, hogyan vélekedik a többség.
süti beállítások módosítása