mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

szinkronjunkie

"Azok a '90-es évek" - Disney délután

2018. március 20. - Karsa Tímea

8737-disney-afternoon-500x0.jpg

“Azok a 90-es évek” című sorozatunkat főleg azok élvezhetik majd, akik a ’90-es években voltak gyerekek, ugyanis azokról a hangokról olvashattok, akik végigkísérték a gyerekkorunkat.

Ha azt mondom, hogy "vasárnap délután 4 óra”, hamar kitaláljátok, miről is szól az első rész: a Disney délutánról! E varázslatos órában láthattunk filmeket és rajzfilmeket is, rövidebbeket és hosszabbakat egyaránt. Képtelenség lenne mindről szót ejteni, úgyhogy a számomra legemlékezetesebbeket veszem sorba.

Kacsamesék

dlaczego-motyw-muzyczny-z-czolowki-kaczych-opowiesci-jest-tak-chwytliwy_article.jpg

Dagobert McCsip - Kenderesi Tibor

Képtalálat a következőre: „kenderesi tibor”Ki ne emlékezne Dagobert bácsira, aki oly nehezen adta volna oda bárkinek a szerencsecentjét! Kenderesi Tibor 1991 és ’95 között 91 egy részben adta a zsugori kacsa hangját. Kenderesi Tibor egy 2008-as interjúban mondta, hogy sokan még a nevét sem tudják, de onnan biztosan megismerik, hogy ő volt Dagobert bácsi magyar hangja. A művész egyébként összesen 516 filmhez adta a hangját, úgyhogy bőven nem csak Dagobert bácsi volt.

Niki/Viki/Tiki – Pogány Judit

Képtalálat a következőre: „pogány judit”

Nem volt könnyű dolga Pogány Juditnak, hiszen kapásból három kiskacsa hangján is meg kellett szólalnia, lehetőleg máshogyan. Ez viszont semmi ahhoz képest, hogy a jóval később megjelenő Bogyó és Babócában 85 szereplő hangját kellett adnia!

 

 
Kvák kapitány – Dózsa László

dozsa-laszlo.jpgDózsa Lászlóról igen kevés információt találni, pedig 333 szinkronja van összesen, ami nem kevés. Szinkronjai leginkább a '70-es és '80-as évekből valók, de a mai napig szinkronizál. Az utóbbi időben leginkább az ’56-os forradalommal kapcsolatban lehet hallani tőle nyilatkozatokat, de nekünk mindig Kvák kapitány marad!

 

Csipet Csapat

chip_n_dale_rescue_rangers_logo.png

Chip – Vándor Éva

Képtalálat a következőre: „vándor éva”

Gyerekkorom egyik nagy kérdésére kaptam választ ezzel, hogy megírom ezt a cikket, mert így az is kiderült, hogy bizony a 21. század Lois Griffinje, Vándor Éva volt Chip hangja. Természetesen nem jöhettünk rá, hiszen el volt változtatva, de azt lehetett érzékelni, hogy Chip hangja lányosabb, mint Dale-é. Vándor Éva volt olyan kedves, hogy visszaemlékezett a Szinkronjunkie-nak a Csipet csapat szinkronjára: ,,Lassabban kellett beszélni a szinkron alatt, mint rendesen, s így a hangsúlyok is kiemeltebbek voltak. Több mint 100 tekercsen keresztül igen fárasztó volt, kb. három óra munka volt, de egy óra után rettenetesen ásítoztunk, de nagyon kedves emlék".

Dale – Gyabronka József
images_1.jpg
Gyabronka József nevét a Hupikék törpikék végén hallottam mindig, akkor Ügyifogyi hangját adta, viszont ki gondola, hogy Dale hangja is ő volt, szintén felgyorsítva. Gyabronka József sem panaszkodhat ami szinkronjai számát illeti, ugyanis 268 filmben adta a hangját.

 

Sziporka – Somlai Edina

thumb.jpgSomlai Edina csodás hangját nem csak Sziporkaként, hanem a Gumimacik Calla hercegnőjeként is hallhattuk, úgyhogy fontos szerepet töltött be a Disney délutáni meséiben, ráadásul ő volt a Hercegnő és a kobold című mesében Angelica hangja is. Egészen fiatalon, 12 évesen kezdett szinkronizálni, de sajnos 2003 óta nem adta a hangját filmekhez.

 

 
Kvarg Lipót – Grúber Hugó

Kapcsolódó kép

,,Kvarg Lipót az én nevem, a sajt a mindenem!” – mondta gyakran Grúber Hugó, aki egyúttal a Hupikék törpikék Dulifulija, és a Balu kapitány Lajcsija is volt. Grúber Hugó bábszínészként végzett, egy 2007-es interjúban összehasonlította a bábszínészetet és a szinkront: ,, A bábszínházban nagyon sok állatszerepet csinál az ember, a karaktereket meg kell formálni hangban is, nem csak mozgásban. És amikor rajzfilmben csinálok egy figurát, az eszköztáramból ki tudom találni mit és hogyan szeretnék megvalósítani. Például nagyon szerettem Kvarg Lipótot a Csipet csapat című sorozatban.”

A gumimacik

Képtalálat a következőre: „gummy bears disney”

Gruffi – Balázs Péter

balazspeter.jpg

Ahogy arról már Dóri is megemlékezett a rajzfilmek magyar hangjaival foglalkozó cikkében Balázs Péter szabályosan végigkísérte a gyerekkorunkat: Philoktétész a Herkulesből, Törpojáca, Lumiére, a szakács a Kis hableányból! Mind-mind Balázs Péternek köszönhetjük ezeket a szereplőket, és a zsörtölődős Gruffit is.

 


Igthorn herceg – Csurka László

Kapcsolódó kép

Magyarul ,,Ixorn” herceg hangját Csurka László adta félelmetes nevetésével. Csurka László 2013 óta nem szinkronizál, viszont Sinkovits Imre után ő lett Törpapa hangja, így a mostani gyermek-generáció is hallhatja.

 

 Toadie – Botár Endre

Képtalálat a következőre: „botár endre”

A ,,fenséges herceg” kis szörnyecskéje, Toadie rút külseje ellenére a szerethető szereplők közé tartozott. Botár Endre szólaltatta meg, akit a kor gyermekei a Szomszédok című sorozat ,,Pattogiaként” láthattak. Botár Endre egyébként 648 filmhez adta a hangját az Iszdb szerint, ami nem csekély szám!

 

+ 1 Varga Miklós

Képtalálat a következőre: „varga miklós”

Nem mehetünk el szó nélkül Varga Miklós, azaz István, a király földi helytartója mellett sem, hiszen a fent említett három sorozatnak, a Kacsameséknek, a Csipet csapatnak és a Gumimaciknak is ő énekelte fel a főcímdalát, ami ha nem is szinkron, a magyarításban mégiscsak egy igen nagy szelet. Álljon is itt mind a három fent említett rajzfilm intrója:

 

 

 

 

Balu kapitány

Kapcsolódó kép

 

Balu – Pataki Imre

Képtalálat a következőre: „pataki imre”

Habár Pataki Imrének 404 szinkronja volt összesen, valamiért úgy alakult, hogy csak Baluként hallottam. A dzsungel könyve című Disney filmet, amiben Balu szerepelt 1979-ben szinkronizálták, akkor Csákányi László volt a hangja, de mivel én a Balu kapitányt előbb láttam, nem okozott visszamaradást a fejlődésemben a hangi különbség, sőt, inkább Csákányi László volt furcsa az elején.

 


Kit – Gerő Gábor

Képtalálat a következőre: „gerő gábor”

Gerő Gábor a kor egyik legjobb gyermekhangja volt, ő volt Tappancs nyuszi hangja a Bambiban, és a Macskarisztokratákban az egyik kiscica hangja is – csak hogy a Disney-nél maradjunk.

 

 

 

Rebecca Cunningham – Básti Juli

Képtalálat a következőre: „básti juli”

A rikácsolós, de szerethető főnöknő hangját Básti Juli adta. A páratlan hangú Művésznőnek összesen 135 szinkronja van. Ms Cunninghamen kívül talán Peggy Bundy szinkronja volt a legemlékezetesebb a Rém rendes család című vígjáték sorozatból. 

 

Don Kartács – Háda János

Képtalálat a következőre: „háda jános”

Ki ne maradjon az ügyeletes gonosz, Don Kartács, és a magyar hangja, Háda János sem. Egy 2016-os interjúban azt mondta, hogy nagyon szerette csinálni ezt a karaktert, de reggel 8-kor kihívás volt elővenni azt a magas hangot, amit a kalóz megkövetelt.

 

 

Mickey, Goofy, Donald, és a többiek

mickey-friends.png

Két mese közt egy-egy rövidebb epizódot láthattunk a "Mickey családból”. Mindegyik szereplőnek több magyar hangja is volt a Disney délután előtt és után is. Mickey egér hangja a délutáni programban Bardóczy Attila volt, Goofyé és Donaldé pedig Szombathy Gyula.
Ezeken kívül voltak még a repertoárban Aladdin, Kis hableány, és Micimackó epizódok is. Ezekben figyeltek arra, hogy ugyanazok legyenek a hangok, mint az egész estés rajzfilmekben, ezért a cikk hosszúságát kordában tartandó, ezekről nem írok külön.
Természetesen sok-sok olyan hang sorozat van még, akiről akár egyenként is lehetne írni, hisz rengeteg hangot hallhattunk gyerekkorunkban, melyek felnőttként ismerősen csengenek, hála a rajzfilmeknek. Nektek mi a legkedvesebb emléketek a Disney délutánból?

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr5313751152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása