Javában zajlik a téli olimpia. Igaz, nekünk, magyaroknak ritkán osztanak ilyenkor főszerepet. Érmet mostanáig csak műkorcsolyában nyertünk – utoljára 1980-ban –, aranyat még soha. Erre az olimpiára kizárólag rövidpályás gyorskorcsolyában érkeztünk éremreménnyel. Persze jó, hogy Magyarország is résztvevő, elvégre a részvétel a fontos. Vagy nem mindenáron?

Nagy vitát váltott ki a "magyar" Elisabeth Swaney szereplése, aki a női síakrobatika félcső számában indult, de egyetlen akrobatikus elemet sem mutatott be, nem is akart, csak végigcsúszott a pályán. Valójában egy amerikai hölgyről van szó, akinek felmenői okán van magyar útlevele. Nem beszél magyarul, próbált már venezuelai is lenni, csak azért, hogy olimpián indulhasson. Nem kért egy fillért, sem a MOB-tól, sem a síszövetségtől. Önköltségen vett részt minden kvalifikációs versenyen, és végül kijutott az olimpiára. Mi meg örültünk neki. Ha nem indul, nem lett volna magyar a versenyszámban. Így meg egy fővel nagyobb a magyar küldöttség. Igaz, nem nagyon volt róla senkinek sem fogalma, hogy mire képes. Síelni alig tud, de abban kétségtelenül a világ egyik legjobbja, hogy kihasználta egy sportág kvalifikációs rendszerének hiányosságait, időt és pénzt nem kímélt – van az a vagyon, amit nem kell kímélni – és rajthoz állhatott az olimpián.

Annak idején mindenki felállva tapsolt a brit síugrónak, a jamaicai bobcsapatnak, vagy a mexikói alpesi síelőnek, most valahogy nincs kedvünk mosolyogni. Miért? Nem a részvétel a fontos? Ott tart a világ, hogy csak a győzelem számít? Coubertin báró eszméje már a régmúlté?

Nem, nem csak a győzelem a fontos, de nem elég a részvétel sem. Teljesítményre, amit tisztelni lehet, azért szükség van. Leugrani egy sísáncról, lejönni egy bobpályán, vagy végigcsúszni egy alpesi síverseny lejtőjén és bármelyikben célba érni önmagában is teljesítmény. Az, amit Elisabeth-től láttunk, nem az. Az ő teljesítménye kizárólag az, hogy rajthoz állhatott. Amit a pályán bemutatott, arra egy haladó amatőrsíelő is képes. Szabó Gábor sportkommentátor kollégám szerint 20-30 ezer magyar biztosan. Csak az a részvétel a fontos, amit valaki a teljesítményével vív ki, és nem tévedésnek, nem rosszul kiírt szabályoknak köszönhető.

Ez a síakrobatikai "produkció" azzal sem volt egyenértékű, mint amikor az egyenlítői-guineai úszó, Erik "az angolna" Moussambani a sydney-i olimpián a 100 méteres gyorsúszás végén majdnem belefulladt a medencébe, mert ő legalább vállalt valami kockázatot.

Magyarország azonban még a téli olimpiai 6 érmével is messze túlszárnyalja Egyenlítői-Guineát, amely még soha nem nyert olimpiai érmet, és Moussambani a leghíresebb sportolója. Magyarország sportnemzet és nem engedheti meg magának, hogy szánalmas mosollyal "tapsoljanak" neki.

Tanulságos történet. Tanulságos azoknak, akik rossz szabályokat állítottak fel. Tanulságos azoknak, akik látatlanban bíztak egy amerikai síelőben. És tanulságos nekünk is: csak tiszteletet kiváltó teljesítménnyel lehet és szabad vesztesnek lenni. Részvétel és részvét között nagy a különbség.

Gundel Takács Gábor

(Nyitókép forrása: sportingnews.com)