Cigány Bibliát adtunk Ferenc pápának
SZEMlélek 2017. november 21.

Cigány Bibliát adtunk Ferenc pápának

A magyar püspökök ezen a héten a Vatikánban folytatnak megbeszéléseket, az egyházfőnek ajándékot is vittek. Híreket mondunk.

adlim0.jpg

Annyi jelentős esemény történik napokon belül a magyar katolikus egyház háza táján, hogy nem könnyű tartani a lépést. Összefoglaltunk néhány fontos dolgot.

Ferenc pápával beszélgettek a magyar püspökök

November 20-24. között úgynevezett ad limina látogatáson vesznek részt főpásztoraink a Szentszék különböző vezető szervezeteinél. Rögtön a pápánál kezdték a találkozások sorát, akinek Erdő Péter és Székely János egy cigány Bibliát ajándékozott. A lovári nyelvű Szentírás jelentősége abban áll, hogy ezt követően a szentmisék liturgiájának szövegét is össze lehet állítani ezen a nyelven. Az egyházfő erre buzdította is a magyar főpásztorokat. A találkozó két órán át tartott, Veres András közlése szerint szabadon és kötetlenül beszélgettek.

adlim2.jpg

Mit kért a pápa?

Az sem titok – maga a magyar bíboros utalt rá másnap –, hogy milyen kéréssel adott új lendületet az MKPK tagjainak Ferenc pápa: "saját küldetésüket keresve nagyobb távlatot, szélesebb világképet nyissanak az emberek előtt, magasabb értékeket a keresztény szeretet tanúságtételével."

Áldás a keresztnek

2020-ban budapesti központtal rendezik meg a soron következő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK). Ez olyan jelentőségű esemény, amelyen akár maga a pápa is részt vehet majd. November 20-án azt a missziós keresztet áldotta meg az egyházfő, amellyel a következő időszakban országjáró körúton készítik fel a magyar híveket a nagy eseményre.

adlim_1.jpg

Elhunyt a korábbi szombathelyi püspök

Épp a találkozás napján ért véget Konkoly István élete, aki Veres András előtt vezette a Szombathelyi Egyházmegyét. Ez az egyházmegye különös figyelmet kap most a Vatikánban, hiszen pár napja döntöttek egy itt szolgáló, brutálisan meggyilkolt fiatal pap, Brenner János boldoggá avatásáról.

konkoly.jpg

Elbúcsúzott Várszegi Asztrik

Hamarosan véget ér a pannonhalmi bencés szerzetes főapáti szolgálata, ezt maga közölte a nyilvánossággal. Egyesek félreértelmezve szavait "váratlan, hirtelen lemondásról" kezdtek valótlan üzeneteket terjeszteni. Ezzel szemben egy időszerű búcsúról van szó.

varszegiasztrik_1.jpg

Távozik a pápa nagykövete

Heteken belül távozhat Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, aki betöltötte 75. életévét, így hamarosan más diplomatát küldhet hazánkba a Szentszék.

bottari.jpg

Új püspökökkel bővül hamarosan a magyar egyház

Hogy kik ők, még nem tudható, de jövőre két magyar főpásztor tölti be 75. életévét, 8 éven belül pedig a jelenlegi hazai püspökök fele eléri a nyugalomba vonulási korhatárt.

süti beállítások módosítása