Dehogy mondott le a pannonhalmi főapát!
Gégény István 2017. november 20.

Dehogy mondott le a pannonhalmi főapát!

Miközben Várszegi Asztrik épp Ferenc pápával találkozik, idehaza egyesek félreértelmezik egyik beszédének üzenetét.

varszegiasztrik_1.jpg

– Váratlanul lemondott – terjesztik a valótlan állítást nem csupán a sajtóban, de még a közösségi médiában is, katolikusok is Asztrik bencés főapátról. Holott semmi ilyesmi nem történt. Annyira nem mondott le, hogy e napokban épp a legmagasabb szinten képviseli a rábízottakat. A Vatikánban november 20-24. között ellátogat püspöktársaival az egyházfőhöz és a különböző vezető szervezetekhez, kongregációkhoz, számot ad és útmutatást kap az általa pásztorolt területi apátság aktuális ügyei, helyzete kapcsán. Erről pár napja nyilatkozott közvetlenül a SZEMléleknek.

Miután letette a telefont, a Szent Márton Nap sajtónyilvános ünnepi eseményére indult, ahol a jelenlévőkkel közölte, hogy jövőre ilyenkor már nem ő lesz a főapát, ezért szeretettel elbúcsúzik a vendégektől, zarándokoktól, köztük megannyi rendszeresen visszatérő résztvevőtől.

Azért nem ő lesz a főapát, mert lejár a mandátuma, az újabb választáson pedig már nem szavazhatnak rá a közösség tagjai. Tehát majd, jövőre, nagyjából Szent Benedek napja környékén adja át szolgálatát utódjának. Akit érdekelnek a részletek, ide kattintva olvashatják a főapátság vonatkozó közleményét. Ez se nem lemondás, de még váratlannak sem nevezhető a folyamat, legfeljebb a búcsúzás, a várható változás bejelentése tűnhet szokatlannak, meglepőnek. De inkább szeretettel teljes, barátságos, szívhez szóló, amilyen Várszegi Asztrik eddigi tevékenysége volt.

A téves információk terjesztését ugyan nem indokolja, de a meglepő fogadtatást érthetővé teszi, hogy 27 éve egyazon személy áll a pannonhalmi bencés közösség élén, így emberöltőnyi távlatban nem nagyon láttunk példát ilyen búcsúra. Ami ennél is többet nyom a latban: Várszegi Asztrikra sokan szerethető, megszólítható, hiteles főpásztorként tekintenek.

A hír hallatán talán egyesek lelki szemei előtt felrajzolódott egy olyan egyház képe, ahonnan hiányzik, hiányozna az ő hangja, habitusa. A jó hír az, hogy amint őt küldte a jó Isten, bizonnyal küldeni fog hasonló elöljárókat a jövőben is.

Ez a búcsú pedig nem is "teljes", hiszen – saját szavait idézve – a régóta fiatal szerzetes továbbra is marad közöttünk barátként, testvérként.

Aki szeretne idejekorán felkészülni a hasonló változásokra, annak érdemes tudnia, hogy pár hét múlva várhatóan elbúcsúzik Ferenc pápa hazai képviselője, a Szentszék magyarországi nagykövete. Jövőre pedig az előírások szerint két magyar főpásztor, Beer Miklós püspök és Márfi Gyula érsek fel fogja ajánlani a lemondását (ott tényleg lemondásról van szó) az egyházfőnek. Aki majd döntést hoz a folytatással kapcsolatban.

Az egyház megújul, változik, halad előre a történelemben – ez az élet rendje.

(Fotó: Kiss Tamás/Kötőszó)

süti beállítások módosítása