Présház 1939.

Présházak százai, ezrei állnak elhagyatottan és romosan nemcsak a Balatonnál, hanem az egész országban. A tulajdonosok kihalnak, eladni nem tudják az ingatlant, nincs is nagyon ki megvegye, az utódok pedig már nem foglalkoznak vele. Ez lehet a magyarázat a legtöbb funkció nélkül álló présház állapotára.

 Az évekkel ezelőtt kezdődő présház "fétis" nálam sokszor olyan súlyos tüneteket is mutatott, hogy unalmas délutánokon autóba ültem és elmentem elhagyatott présházakat keresni. Nem volt nehéz találni, hiszen hihetetlen sok van belőle, de nekem mégis olyan kellet, ami azért valahogy kinéz, vannak benne használati tárgyak, kicsit bele lehet látni a történetébe. Nos, ez, ez és ez a kaland mindenképpen ilyen volt.

Ebben az epizódban egy olyan présházat néztünk meg, ahol már jártam tavaly nyár végén (illetve csak a környékén), de mivel akkor olyan hihetetlen dzsungel övezte az épületet, inkább lemondtam róla, hogy majd a tél folyamán fedezhessük fel.

Sok jóra nem számítottunk, de mivel találtunk két évszámot is, így az is kiderült, hogy mikor épült a présház és ez szerintem mindenképp hozzátesz a történetéhez.

img_3242.JPG

img_3243.JPG

img_3345.JPG

img_3350.JPG

Ebben az évben kezdhették építeni a présházat

img_3244.JPG

Felfeszített ajtó...nagyon árulkodó

img_3247.JPG

Belépve az épületbe ez a kép tárul elénk

img_3323.JPG

img_3336.JPG

img_3305.JPG

img_3315.JPG

MC 1940. Ekkor készült a prés

img_3309.JPG

img_3329.JPG

img_3267.JPG

img_3270.JPG

A Lepke sparheltet kibelezték

img_3281.JPG

img_3285.JPG

img_3286.JPG

img_3303.JPG

Egy bicskát is találtam az asztalon

img_3342.JPG

img_3254.JPG

img_3259.JPG

img_3275.JPG

img_3290.JPG

img_3356.JPG

img_3352.JPG

A kilátás mindenért kárpótol

A présház az ott található évszámok alapján 1939 és 1940 között épült, amikor hazánkat éppen hogy megcsapta második világháború előszele.

Próbáltuk megkérdezni a szomszédokat is, hogy tudnak-e valamit az épületről, de sajnos senki nem volt a közelben. A présházat feltehetőleg fosztogatók ürítették ki és forgatták fel, már sok évvel ezelőtt. 

Bár az épület állaga rossz, a kövek még masszívan tartanak, nem fog egyhamar összedőlni.

Írta, Hajner Gyula

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is a további videókért!

add-on-paypal-payouts3.jpg