A Magyar foci holtponton van, nézzük a súlyosabb problémákat, melyeken változtatni kéne a jobb eredmények érdekében.

1. A futball, mint politika

A labdarúgással kapcsolatban Magyarországon lassan nem is a labda, hanem a stadionok, és a miniszterelnökünk neve jut eszébe az embereknek. Felcsút, Pancho Aréna és milliárdok. Végül is a másodosztály második helyezettje minden pénzt megérdemel. Az első osztályban pedig csapatok tömkelegének meleg vízre nem futja. Olyan városok csapatai lettek kizárva körülbelül két évvel ezelőtt, mint Pécs, Győr, Kecskemét, Nyíregyháza, és - az akkor amúgy is kieső - Pápa. A kizárások okainak részleteibe felesleges is belemenni, de nem volt túl tiszta játszma, ez nyilvánvaló. Miközben ezen csapatok nagy része előrébb volt a tabellán, mint bizonyos klubok, akik maradhattak. Ilyen volt a Puskás Akadémia FC is, amely azóta ki is pottyant az NB 1-ből. Úgy néz ki, hogy pénzzel és stadionokkal mégsem lehet nyerni, ugyanis ezt a játékot labdával játsszák, és játékosokkal lehet eredményt elérni, nem politikusokkal és stadionokkal.

2. A tehetségek elvésznek

Az, hogy Magyarországon nincsenek tehetséges játékosok, tévhit. Ugyanúgy vannak, csak épp a játékosok ha tehetik, külföldre mennek. Aztán általában elvesznek a sűrűjébe, mert rossz döntéseket hoznak, vagy nincs lehetőségük a kiugrásra, és bele szürkülnek a mezőnybe. Vannak kivételes esetek, akik a tehetségesnél is tehetségesebbek, például az utóbbi időben ilyen volt Dzsudzsák Balázs, akinek jelenleg minimum egy Spanyol első osztályú, top10-es csapatban kéne fociznia. Persze az al-Vahda is elég ütős, meg a PSV-ből a Mahacskalába igazolás is igazi előrelépést jelentett. Na jó, talán mégse. A PSV-ből meg lett volna a kiugrási lehetőség, de maradni kellett volna még pár évig ehhez. Ugyanakkor ezen döntések sorozata nem feltétlenül a játékos hibájának számít, ha nincs lehetősége. Gondolok itt az arabokhoz való szerződésre, hiába hitte, - Dzsudzsákkal egyetemben még több válogatott játékos - hogy az Európa Bajnokság után meg lesz a lehetőség, nem kapott komoly ajánlatot sehonnan. Kivétel talán csak Nagy Ádám volt, aki az Olasz elsőosztályú Bologna csapatához szerződött.

3. Messze az élvonal végétől is

Elég szomorú, ha Magyarország legjobb csapata, - az aktuális bajnok - az albán második ellen elvérzik szinte az első akadálynál a Bajnokok Ligája selejtezőkön. Tavaly a Fradi 21 pontos különbséggel verte a mezőnyt itthon, aztán láttuk szenvedni és kiesni az albánok ellen. Minden évben reménykedünk újra és újra, de csapataink nem élik meg a csoportkört sem. 2009-ben sikerült a Lokinak, igaz 0 ponttal végzett csoportjának utolsó helyén. Az Európa Liga selejtezőit az elmúlt években például sikeresen abszolválta a Videoton, amely akkor győzelmet is tudott felmutatni, nem rossz játékkal. Ennél többre azonban nem futotta nemzetközi szinten jó ideje a Magyar csapatoknak.

4. Üres lelátók és csökkenő érdeklődés

Magyarország nagy része szeret focizni, és futballt nézni, ez talán kijelenthető. Azonban Magyar focit nézni kevésbé, ami érthető is. A stadionok tele vannak székekkel, csak épp nem használják őket. Egy átlagos forduló utáni nézőszám kritikán aluli. A gyenge színvonal, a jegyárak, a szurkolói kártya körüli balhé sem tett jót a kilátogatók létszámának. A televíziós készülékek előtt ülve sem számít várva várt eseménynek egy NB 1-es találkozó. A Magyar foci iránt kimutatható, hogy egyre kevesebben érdeklődnek.

5. "Régen mennyivel jobbak voltunk"

Ki ne ismerné Puskás Ferencet, az aranycsapatot, a világbajnoki ezüstérmes és olimpiai bajnok csapatot. Magyarország a 20. század közepén futball nagyhatalomnak számított, és erre természetes büszkén emlékszik vissza az ember. Ugyanakkor nem biztos, hogy elvárható olyan eredmények megismétlése, és nem hibáztatható azért egy Magyar labdarúgó, ha nem képes olyan szinten futballozni mint Puskás öcsi, szóval ne hasonlítsuk, ez két, teljesen különböző korszak, és az akkori csapatunk a világ egyik legjobbja volt. A régi sikerek miatti elvárások nagy terhet jelentenek.

5+1. Fény az alagút végén

A Magyar labdarúgó válogatott elmúlt időszaka előrelépést jelentett, az Európa Bajnokságon elért jó eredmények, a játékoson látszódó küzdeni akarás, és - a klub futballal ellentétben - a rengeteg néző, és teltházas meccsek újra felvillantották a reményt. Amikor a válogatott is holtponton volt, akkor jött egy bizonyos Dárdai Pál, majd Bernd Storck, és valódi változást hoztak mind játékban, mind mentálisan. Olyan változást, amire égető szüksége van a Magyar futballnak.