A hűtlenség árát a tested is megfizeti

hutlen.jpg

Valószínűleg örök vitatéma marad, hogy mi számít megcsalásnak és mi nem, de a fizikailag is megtörtént, egyszeri vagy rendszeres alkalmakat már azért nyilván ideértjük. Ha ez kiderült, jön a magyarázkodás – sokszor nem is partnerünknek, hanem önmagunknak –, hogy „túl sokat ittam” vagy hogy „megérdemelte, mert nem figyelt rám”. Akárhogy is, a megcsalásnak sok ismert lelki következménye van, de fizikai éppúgy akad, amiről érdemes lenne szintúgy hallani.

Abban a világban élünk, amikor már nem kell a barátok kulcsát elkérni délutánra, mert fizetős szolgáltatásokat is találni városszerte arra, ha pár órára egy szép hotelszobában szeretnénk kettesben maradni valakivel. Nyilván kalandos minden ilyen élmény, de a bűntudat és a megnövekedett stressz, hogy le ne bukj partnered előtt, komolyan hátráltathat a koncentrálásban, így például a munkádban, ráadásul könnyebben le is betegedhetsz, hiszen a szervezeted meg legyengül az állandó stresszeléstől. Ez pedig csökkenni se nagyon tud, mert a szégyen és/vagy a lebukástól való félelem egy ügyesen titkolt, több éves szerető mellett is állandóan ott van az esti vacsoránál a férjjel/feleséggel szemben ülve.

A lelepleződés egyik legkellemetlenebb módja lehet az, ha partnereddel és szeretőddel is élsz szexuális kapcsolatot, ám egyszer csak megjelenik partnereden egy nemi betegség valamely tünete. Persze van olyan STD, aminek évekbe telne megjelennie, de e mögé bujkálni legfeljebb az orvosi vizsgálatokig lehet, mert ha a betegségre fény derül, az is valószínűsíthető lesz, mikor kapta azt el valaki. Hogy ilyenkor a kapcsolat megmentése vagy felbontása következik-e, az már rajtatok áll, mindenesetre a nemi betegség megjelenését lehet akképpen is értelmezni, hogy ideje beszélgetni és újragondolni mindazt, amit eddig felépítettetek.

stopstd-blog-banner3_1680261965.png

Ez annak fényében különösen fontos, hogy ha kicsit is törődsz partnereddel, akkor próbáld meg minél inkább csillapítani a fájdalmát, mert a megcsalt felek olyan magas szintű fájdalmat élnek meg, hogy az már egészségkárosító. Hihetetlenül megnő náluk a rizikó cselekvések aránya, sokan ilyenkor nyúlnak először droghoz, lesznek alkoholisták vagy épp keverik magukat olyan bajba, ahonnan normál esetben simán ki tudnának kecmeregni.

Az persze külön kérdés, hogy vajon miért volt valóban szüksége bárkinek egy harmadik félre a kapcsolatban és hogy vajon mennyire szerezhető vissza a bizalom a párok között egy ilyen eset után. Az ilyen eshetőségre kiváló segítséget lehet találni megfelelően képzett párterapeuták személyében, de a hűtlen félnek – akár tünetek észlelése nélkül is – érdemes egy teljes körű STD szűrésen részt vennie.

Az STD orvosokat nagyon szigorú titoktartás köti. Még ha az állandó partnerrel vagy alkalmi szeretővel együtt érkeznek is kezelésre, akkor sem derülhet ki semmi információ az egészségügyi tényeken kívül. Az orvos nem ítélkezhet, az ő dolga, hogy valamilyen módon, de mindenki, aki érintett kezelve legyen. Ha a félrelépő beteg nem kívánja az állandó partner előtt feltárni a teljes igazságot, de mégiscsak kezelni kéne mindenkit, akkor elsődleges szempont, hogy a szükséges gyógyszert vagy injekciót megkapják, és nem az, hogy derüljön fény a teljes igazságra, ez nem az orvos dolga. Szerencsére sok olyan orvos van, aki a szakmája által megkövetelt diszkrécióval és empátiával, de mégiscsak kellő szigorral mindenkit, így-vagy úgy, kezelésbe vesz.

A szűrésről és a nemi betegségek kockázatairól honlapunkon részletesen tájékozódhattok. Ha további kérdésetek lenne STD témában, ugyanitt feltehetitek őket anonim módon Dr. Szandányi Rékának is.