Minimalizmus. Zero waste. Tudatosság.

Spórolni menő.

Spórolni menő.

10 dolog, amit a takarékos emberek nem tesznek

2017. március 23. - Spórolni Menő

Amióta próbálok spórolósabban élni úgy, hogy közben ne éljek rosszabbul, megtanultam néhány dolgot: mi az, amit könnyebben tudunk nélkülözni és mi az amit nem, mi hiányzik igazán és mi az, ami nem annyira. Megtanultam azt is, hogy néha pénzt költeni az igazán spórolós megoldás. Ez egy hosszú és lassú utazás, de mindenkinek meg kell találnia az egyéni utat, azt, ami neki megfelelő.

Minden eset egyedi. Például előfordulhat, hogy az egyik módszerrel, amit tanultál megéri visszafizetni az egyik hiteledet, de a másikat érdemesebb inkább kivárni, mert előtörleszteni többe kerül. Ez olyan csodálatos a személyes pénzügyekben - személyes, és csak te tudod eldönteni, hogy melyik a járható út számodra. Ezért érdemes új trükköket tanulnod, hiszen senki nem tudja megmondani, mit és hogyan érdemes csinálnod, hogy több maradjon a zsebedben hosszú távon. A te spórolós életed merőben más lehet, mint a miénk. Miközben mi mostanában arról tanulunk, hogy hogyan legyen a gyerkőcnek teljesebb élete úgy, hogy nem költünk tízezreket, és fenntarthatóbban közelítünk a témához, aközben lehet, hogy te épp azon gondolkozol, hogy hogyan legyél business like-abb, miközben egyelőre kevesebbet keresel. 

Annak ellenére, hogy ennyire különbözőek az útjaink, vannak dolgok, amiket mindenképp érdemes bevezetned, mert mindenképp spórolhatsz vele, függetlenül a bevételedtől.

caa757230d54d88551c8e1b84fedf830.jpg

foto @pinterest

Ne vásárolj automatákból

Előbb-utóbb rá kell jönni, hogy az automatákban árult ételek nem csak egészségtelenek, hanem rendesen felül is vannak árazva. Kezdd el ma a menütervezést, vigyél uzsidobozt, így mindig lesz nálad valami harapnivaló, ha elhúzódik egy meeting, vagy közbejön egy plusz program. Nem csak spórolni fogsz - súlyos ezreket, de egészségesebb is leszel.

Állj át a papírmentes életmódra

Ha nem is váltasz ki mindent újrahasznosíthatóval, de amiben csak lehet, illetve ami belefér neked, válts. Mióta a gyerkőc megszületett, talán ha 5 csomag pelenkát vettünk, mert a mosható pelenkát választottuk, illetve egyre kevesebb papírtörlő, papírzsepi illetve szalvéta is fogy itthon, hiszen ezekből már sokszor moshatót használunk. Ha a gyerkőcnek nyomtatsz színezőt, ez simán mehet egy már használt papír hátoldalára. Rengeteg a lehetőség a spórolásra.

Valóban szükséged van vezetékes tévére és telefonra?

Általában csomagban olcsóbbak a telefon és tévé szolgáltatások, de érdemes átgondolni, hogy valóban szükséged van-e vezetékes tévére és telefonra. Hiába van 100 csatornád, ha inkább a neten nézel sorozatokat. Ebben az esetben érdemes lehet inkább egy nagyobb szélessávra költeni.

Nézz utána, lehet, hogy a kisebb boltok olcsóbbak

Már egyáltalán nem biztos, hogy a hiperek jobbak és olcsóbbak. Érdemes átnézni az akciós újságokat, illetve az általános kínálatot is több boltban, lehet, hogy jobb termékeket találsz olcsóbban egy kis diszkontban, mint egy hiperben. Ezzel együtt az is igaz, hogy ha mindent egy hiperben veszel meg nagybevásárláskor, akkor az egyenleg több lesz a végén, mint ha 2-3 kisebb boltba mész el.

Az akciós nem feltétlenül olcsóbb

A boltok általában a jól menő termékeket akciózzák le, ezzel odavonzanak, és ha már ott vagy, minden alkalmat megragadnak, hogy újabb vásárlásra ösztönözzenek. Ha felismered a marketing-trükköket, és kivéded őket, rengeteget spórolhatsz.

Kuponozz

Tulajdonképpen a kupon is egy vásárlás-ösztönző taktika. Sokkal szívesebben veszel meg valamit, ami akár 25%-kal olcsóbb, mint általában. Ha takarékoskodsz, akkor viszont azt fogod megvenni, amire szükséged van, akár van rá kupon, akár nincs. Viszont ha épp elérhető kupon arra, amit amúgy is meg kell venned, akkor használd ki. 

Ne hagyd megromolni, amit megvettél

Mindenkivel előfordul, hogy valami addig bújkál a szekrény mélyén, amíg meg nem romlik. Sok módszer van arra, hogy ezt megelőzd. Én most arra készülök rászokni, hogy amint hazaérünk a bevásárlásból, készítsem elő a zöldségeket, gyümölcsöket, így sokkal könnyebb rávenni magam a használatukra. 

leftovers2.jpg

foto @google

Használd fel a maradékokat

Nekem ez volt egy másik nehéz pont. Pedig ha hagyod a maradékokat megromlani, az olyan, mintha kidobnád a pénzt az ablakon. De ezért is olyan csodálatos egy uzsidoboz. Ha van a munkahelyeden mikro, dobd be egy dobozba vagy befőttes üvegbe még este a maradékot, reggel csak be kell dobnod a táskádba. Ha csak hideget tudsz enni, akkor is bekészítheted magadnak azt a két szelet megmaradt sajtot egy kis kenyérrel. Ha sokat ingázol a munkába, érdemes lehet egy dizájnosabb hűtőtáskába beruházni. Ha imádod, amibe csomagolsz, sokkal könnyebben ráveszed magad, hogy használd.

Ha találsz egy jó ajánlatot, ne hagyd ki

Például az a télikabát 90% kedvezménnyel, miközben kint hétágra süt a nap és te perceken belül indulsz a strandra. Bár július közepén nem lesz szükséged télikabátra, de ha tudod, hogy tervben van, hogy venned kell majd egyet, és a minősége is kihagyhatatlan, akkor ne habozz. Azért is éri meg tökélyre fejleszteni a spórolást, hogy az ilyen ajánlatokat ne kelljen kihagynod azért, mert hó vége van. Persze itt se felejtsd el a prioritásokat. Ha csak a hiteltörlesztőre van félretéve, ahhoz semmiképp se nyúlj.

Töltsd fel a fagyasztódat

Bármikor előfordulhat, hogy nincs időd vagy kedved főzni. Mi hangzik jobban? Beülni egy gyorsétterembe a szokásos szottyadt hamburgerre 1000-1500 forintért, vagy kivenni a fagyasztóból valamit, és enni egy igazán finom vacsorát ugyanennyiért vagy akár olcsóbban? Ez jó módszer a pazarlás megelőzésére is. Hát nem jobb a maradékból két hét múlva vacsorázni egy jót? 

2757617671_10defa880f_o.jpg

foto @google

A bejegyzés trackback címe:

https://sporolnimeno.blog.hu/api/trackback/id/tr4312363931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fénycsepp 2017.03.23. 22:28:05

@Spórolni Menő: szerintem magától a szótól hidaltak le. nem mosást akartál írni?

Spórolni Menő 2017.03.23. 22:30:39

@fénycsepp: értem már, bennfentes szleng :) mosi = mosható pelus, nekem annyira egyértelmű, hogy ez eszembe se jutott ;) legközelebb figyelek rá, köszönöm

elemes 2017.03.23. 22:30:46

jó cikk, van pár kifejezetten gondolatébresztő szála.

amin (kritikus szemmel) elgondolkodtam:

1. a kuponozás szerintem csapda
2. a kisbolt alatt nyilván nem a garázsboltot értette a szerző, hanem a lidl / aldi / spar / stb boltokat.
3. az idő pénz. mivel takarékoskodjak? és hogyan?

de ezek apróságok, a lényeg tényleg az, hogy kapitalizmus motorjai azok az emberek, akik NEM fogyasztók, hanem termelők. ők a takarékos emberek. mi fogyasztók meg vessünk magunkra.

menkő 2017.03.23. 22:32:08

@Spórolni Menő: szerintem nem az aspikán és az eldobison, se nem az undin, hanem a mosizás szón.

Spórolni Menő 2017.03.23. 22:37:16

@vuvuvu2: ha rajtam múlik, ritkán fogja fedni egymást a két tartalom

agytörzsy prof 2017.03.23. 22:41:13

további tippek spóroláshoz:

- Szőrtelenítesz? Te pazarló állat! Ha mindenhol meghagyod vastag szőrtakaródat télen akár 2-300 ft-ot is spórolhatsz a fűtésszámlán.
- Téli gumi, nyári gumi? Mi vagy te, valami gróf? A használtan vásárolt kínai négyévszakos is gumiból van, nem? Vagy ha igazán fillérb@szó akarsz lenni ültesd a gyereket a bicikli hátuljára, és irány az országút!
- Ha megpenészedett a kenyér, ki ne dobd! Inkább tömnéd a gennyes gyógyszergyártók zsebét a penicillinért? Készítsd el házilag a kézműves antibiotikumot! A lurkók is imádni fogják!
- Minek vennél bútorokat, ha lomtalanításkor remek darabokat foghatsz ki. Ki korán kelaranyat lel, előzd meg a lomisokat! Nem baj ha szakadt a kanapé, túrjál mellé egy pokrócot is, és takard le vele! A barátaid meg fognak pukkadni az irigységtől, ha megtudják, mennyit spóroltál így.
- Elődeink évezredekig remekül elvoltak villany nélkül, ami nemcsak drága és felesleges, de veszélyes is. Kitennéd ennek a családodat?
- Ne dőlj be a vízművek által terjesztett agymosásnak, miszerint minden nap érintkezned kell teljes testfelületeden vízzel! Hetente egyszer fürödjön egy kádban az egész család, így sok liter vizet megspórolhattok!

andd1234 2017.03.23. 22:43:16

@Balogh Zsolt: Milyen hülye kérdéseid vannak? Persze, hogy van értelme spórolni. Mi sokat utazunk, mindig van célunk eljutni egy új helyre, ezért is spórolunk. Nagyobb lakásba akarunk költözni, arra is spórolunk.

Spórolni Menő 2017.03.23. 22:49:40

@elemes: kuponozás - én ritkán élek vele, párom imádja, én meg mindig csodálkozok, hogy nem látja, hogy épp kétszer annyit készül elkölteni valami olyasmire, ami felesleges, csak azért mert kupon van rá. én nagyon ritkán használok ilyesmit, mert kb tizenhétszer meggondolom, de néha azért érdemes.

kisbolt - igen, így-így, talán a diszkontlánc lenne az ideillő kifejezés

az idő vs pénz kérdés nálam is állandó fejtörést okoz. ez pontosan az a vetülete a dolognak, amikor minden egyes alkalommal mérlegelnem kell, hogy melyik éri meg jobban. ez szerintem abszolút esettől és egyéni körülményektől függ. például a gyerekkel töltött minőségi időt nem szoktam beáldozni, de például az esti netezésemből szívesen lecsípek egy fél órát valamire, ha kell. van, amikor a kényelmesebb - és ezzel együtt kevésbé zöld és spórolós - utat választom, ha épp arra van szükség, hogy belehúzzak a munkába. szóval semmi nincs kőbe vésve.

megszokás kérdése, sok apróság van, amire pár éve úgy gondoltam, hogy én ugyan soha nem lépem meg, most meg már napi rutin. és most visszatekintve az eddigi utamra, azt mondom, hogy a sok apróság összeadva már nem is olyan apró

Rózsika 2017.03.23. 22:49:57

Gyenge írás. Te még nem tudod, mi az a spórolás.
Van egy kocsim. Minden reggelre lapos lesz a kereke, mert öreg már a felni, és ereszt. Sebaj, fölfújjuk a kompresszorral.
Ó. A kompresszor minden reggelre elengedi az előző napi levegőt, mert cimbora eltört rajta egy csapot, kóklerul levakolta, és drágállom a csap pótlását.
Tehát a reggeli indulás szertartása, amikor felfúvatom a kompresszort, azzal meg a kocsi kerekét.
Van még hova fejlődnöm, mert ezt (illetve engem) még meg kéne bolondítani egy előrefizetős villanyórával, amit még a kompresszor bekapcsolása előtt kellene feltölteni.
Amikor egyet nem értésem fejeztem ki férjemnek eszközeink méltatlan hanyatlásával kapcsolatban, csak annyit közölt, hogy spórolunk. Drágább egy új felni, mint a reggeli kompresszortúra áramköltsége.
Na ezt übereld.

Spórolni Menő 2017.03.23. 22:51:07

@andd1234: megspóroltál nekem egy pár karaktert :)

Spórolni Menő 2017.03.23. 22:53:34

@Rózsika: 7 éve a nulláról kezdtünk mindent, mert leégett a ház, amiben éltünk és odalett mindenünk. hónapokig nem ettünk mert vagy kaját vettünk, vagy építőanyagot, hogy legyen újra tető a fejünk felett. remélem, sikerült überelnem, és ettől most neked is annyival jobb, mint nekem, hogy emlékeznem kellett erre.

kártékony 2017.03.23. 23:13:17

@Hortenz: A kuponozás gáz. Racionális, de szuper gáz.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2017.03.23. 23:17:23

@andd1234: Vagyis a keresett pénzt így is-úgy is elköltitek. :) Valaki reggeli kávéval indítja a napot és kocsival jár, más meg egy pohár vízzel és busszal megy. Az első évente otthon tölt 2 hetet, kipihenve az év fáradalmait, nem költve drága utazásra, az utóbbi meg 2 hét alatt egy tengerparton elveri a 11 hónapa alatt felhalmozott pénzét.

Melyikük spórolt? :)

Annie Oakley 2017.03.23. 23:27:28

"Megtanultam azt is, hogy néha pénzt költeni az igazán spórolós megoldás." Azt gondoltam, ez alapján arról lesz szó, hogy bizony néha jobban megéri hosszútávon, ha a minőségért többet fizetünk, mintha az olcsóbbat választjuk. Ehelyett ilyen közhelyeket olvastam: ne együnk automatából...

Annie Oakley 2017.03.23. 23:29:35

@agytörzsy prof: Nevetni fogsz, de az ókori egyiptomiak penészes kenyeret tettek a gyulladt sebekre. Szóval tökélyre fejlesztették a spórolást!

cardiobascuralis 2017.03.24. 00:58:57

@Gabor Jeges:
Dehogynem.
Minden akciónál ott volt, és mindegyiken sokat nyert. Némelyiken milliárdokat.

cardiobascuralis 2017.03.24. 01:03:18

@agytörzsy prof:
Mondjuk ez a téli gumi - nyári gumi csak az európai konzumidióták hülyítésére szolgál.
Éltem Amerikában, ahol az autó kb. annyira létszükséglet, mint az étel meg a víz. Városban is, de vidéken meg pláne.
Senki nem cserélgette a gumikat a kocsiján.
Egyféle gumi van, jó télen és nyáron is.

És nem több a baleset, mint Európában. Télen sem.

cardiobascuralis 2017.03.24. 01:04:16

@agytörzsy prof:
De ahogy látom, te spóroltál a helyesírási szabályzaton is.
Pedig ingyen letölthető. :-)

cardiobascuralis 2017.03.24. 01:07:13

@Spórolni Menő:
Kamu.
Hónapokig nem lehet kibírni kaja nélkül.
Malter nélkül évekig is ki lehet.

So No 2017.03.24. 02:51:51

@Giggsy:

A moshato zsebkendovel raadasul van meg egy gond. a Papirzsepi EGYSZER HASZNALATOS. A moshato meg ott figyel a zsebben, teletoltve trutyiva. A masodik orrfujas mar arrol szol, hogy mennyi korokozot tudunk visszatuszkolni az orrunkba.

1990-ben kezdtem a SOTE AOK-t. (Befejeztem, de inkabb informatikus lettem. Szoval nem vagyok orvos, de azert par dolgot maskepp latok, mint az atlag) Akkoriban kezdtek elterjedni az eldobhato pelenkak, es az egyeb egyszer hasznalatos dolgok. A tanaraim pedig orultek. Nem a kenyelem miatt, hanem a kozegesszegugy elonyok miatt. Na most ezeket az elonyoket "rugjuk tokon".

Szaros pelenkat mosni, fertotleniteni, kifozni nemcsak kenyelmetlen, hanem veszelyes is. Kismillio nyavalya van, ami csak szeklettel, vizelettel terjed. Miert kell lehetoseget adni, hogy "beletenyereljunk"?

....

Meg valami. Ha mar mindenkepp sporolas, akkor pl. ne felejtsuk el a mosodiot! Evek ota nem vettunk mososzert...

eletmodszer.com/mi-az-mosodio.html

Burgermeister 2017.03.24. 06:09:49

nem mosizok, mindig tisztát veszek fel a szennyes meg megy a kukába

Kettős Billy (törölt) 2017.03.24. 07:42:09

A környékemen a kis boltok, a piac drágábbak mint a hiperek, szuper marketek. A cukor pl. az auchanban 250, a piacon a vegyes boltban 270, a kis reálban 280... liszt a hiperben több fajta, legolcsóbb 100-105/kg, a kis boltban egy fajta 160/kg ami a hiperben 115-120.... a házzal szemben van egy kis "tejszaküzlet", Alföldi tej, UHT 1 liter, 2,8, 290.... ugyanez auchanba ha akciós 190, amúgy 220... fél kg túró a kis tejboltban 600, auchanban 290-350...... soroljam még a kis boltot, mennyire olcsó????????????????

Kozma_Ferenc 2017.03.24. 08:54:17

@cardiobascuralis: Nem szoktam kommentelni, de muszály rákérdeznem, mert a kommenteből az jött le, hogy szerinted nincs különbség a téli meg a nyári gumi között. Ugye nem így gondolod? Persze vannak nagyon jó négyévszakos gumik, de azok nem az a kategória, ami egy spórolós blogon az emberek eszébe jut, az olcsó négyévszakos pedig csak korlátozott feltételek mellett javasolt, de semmiképpen se általánosságban.

Medgar 2017.03.24. 09:07:26

@Spórolni Menő: Spóroltatok a biztosításon?

Wooden Tiger 2017.03.24. 09:22:29

Ne a spóroláson gondolkozz, hanem azon, hogy kereshetnél többet. Megéri.

Szzzz 2017.03.24. 09:26:45

hogy én a vízzel pölö spórolok, mer nem kell mindig minden szarás után lehúzni a budit, mer tökfelesleges, ha aztán úgyis másnap beleszarsz megin. Simán összevárom, amíg annyi szar össze nem gyűlik benne, hogy már nem tudsz ráülni, mert a zacsi belelóg, és akkor kábé kéthetente letuszkolom egy felszedett parkettadarabbal.

erol 2017.03.24. 09:30:50

Én sem szórom két kézzel a pénzt, de ez a fillérbaszás magasiskolája. Ha mindezt betartod megspórolhatsz akár 1000 forintot is hó végén, hülyének is megéri ezért szerencsétlenkedni ilyen balfaszságokkal. Fújd az orrod az alsógatyádba és megspórolhatsz tíz forintot.

room_101 2017.03.24. 09:47:57

@Void Bunkoid:
Ezt hívtuk gyerekkorunkban szovjet zsebkendőnek.

2017.03.24. 09:48:05

Spórolásból nem lehet meggazdagodni.

room_101 2017.03.24. 09:49:20

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Ahol már nem lehet egy jót "büdösballibsi"-zni, az teljesen életidegen.

Plumper_ 2017.03.24. 09:50:17

kisebb boltok... nyitva tartás h-cs 8-16 óra között, p 8-12 között, sz 8-13 között, vagy zárva, vasárnap zárva. hogy a k.anyátokba tud odamenni a dolgozó ember munka után?
és nem tudok parkolni ott, ahol a kisbolt van. bkv-zva meg nem fogok elb@szni 1-1 órát erre, büdös csövesek és zsebesek közt.

Plumper_ 2017.03.24. 09:51:12

@Wooden Tiger: úgy, hogy többet tanulnuk és többet dolgozunk? igen, nyugaton biztos. idehaza csak seggnyalással vagy qrvanagy szerencsével.

kvadrillio 2017.03.24. 09:52:36

BIOFEGYVER ???
EGÉSZSÉGÜGYI NÉPÍÍRTÁS ???
spiron...és szulfonamid antibiotikum pl. LEVOFLOXACIN ! == HALÁL !!!
Kockázatos a spironolakton mellé szulfonamid antibiotikumot adni
2015. február 09. 05:30
Nyomtatás

A trimetoprim–szulfametoxazol kombináció növeli a hirtelen szívhalál esélyét a spironolaktont szedő idősek körében – figyelmeztetnek kanadai orvosok egy nagy betegszámú, közel két évtizedes vizsgálat eredményei alapján.
Kapcsolódó cikkek

A 17 évet (1994–2011) felölelő, beágyazott eset-kontroll vizsgálat annak feltárására irányult, igazolható-e kapcsolat a spironolakton és a trimetoprim–szulfametoxazol kombináció interakciója és a hirtelen szívhalál előfordulása között. A vizsgálatot végző torontói kutatók korábban kimutatták, hogy a spironolaktont szedő betegek több mint 12-szeres valószínűséggel kerülnek kórházi felvételre súlyos-életveszélyes hiperkalémia miatt, ha fertőzésüket trimetoprim–szulfametoxazol kombinációval kezelik, mint akkor, ha a szulfonamid antibiotikum helyett amoxicillint kapnak.

A kérdéskör tanulmányozása komoly gyakorlati jelentőségű, mivel az aldoszteron-antagonista spironolakton gyakran alkalmazott diuretikum – különösen azóta, amióta a RALES vizsgálatban (Randomized Aldactone Evaluation Study) mintegy másfél évtizede bizonyítást nyert, hogy a súlyos szívelégtelenségben szenvedők egy megfelelően megválasztott populációjában csökkenti a morbiditást és a mortalitást. Bár általánosságban jól tolerálható, a hiperkalémia a kezelés egy potenciálisan életet veszélyeztető mellékhatása a klinikai gyakorlatban, amit a pontos dózisbeállítás és az elektrolit-egyensúly szoros ellenőrzése mellett a szintén hiperkalémizáló gyógyszerek egyidejű alkalmazásának kerülésével lehet kivédeni. Ez utóbbi kategóriába sorolható egyebek mellett a trimetoprim, amely nagyjából 40 százalékkal csökkenti a vesén keresztüli káliumürítést, így a kálium-megtakarító diuretikumokkal kombinációban növelheti az életveszélyes hiperkalémia kockázatát. A trimetoprim–szulfametoxazol kombináció a húgyúti infekciók kezelésére leggyakrabban rendelt szerek egyike: a statisztikai adatok szerint az Egyesült Államokban több mint 20 millió ilyen receptet váltanak ki évente.

A Canadian Medical Association Journal honlapján néhány napja megjelent közleményben ismertetett vizsgálat „eset” csoportja a 66 éves kort betöltött ontarioi lakosok közül került ki: azok, akik a spironolakton mellé rendelt antibiotikum-kezelés (trimetoprim–szulfametoxazol, amoxicillin, ciprofloxacin, norfloxacin vagy nitrofurantoin) megindításától számított 14 napon belül hirtelen életüket vesztették. Az eset csoport minden tagjához 1–4 kontrollt rendeltek az életkor és a nem figyelembevétel, akik az adott időpontban legfeljebb 14 napja a szóban forgó antibiotikumok valamelyikét szedték, de nem álltak spironolakton-kezelés alatt. Az elemzéshez a kiváltott recepteket, a kórházi kezelések és az egészségbiztosító adatbázisát, valamint Ontario tartomány hivatalos lakosság-nyilvántartását használták fel.

A spironolaktonnal kezelt 206 ezer beteg közül közel 12 ezer főnél következett be hirtelen szívhalál – közülük 349-nél röviddel azután, hogy a vizsgált ötféle antibiotikum valamelyikét szedni kezdték. Többségük 85 év feletti, és a hozzájuk illesztett kontrollokkal összehasonlítva gyakrabban szenvedtek olyan kísérő betegségben vagy szedtek olyan egyéb gyógyszereket, amelyek kapcsolatba hozhatók a hirtelen halállal. Mindazonáltal, az elemzés egyértelműen azt jelezte, hogy a spironolakton mellett trimetoprim–szulfametoxazol kombinációval kezelt betegeknél több mint kétszer akkora eséllyel következik be hirtelen szívhalál, mint a szintén gyakorta rendelt amoxicillinnel kezeltek körében (korrigált esélyhányados: 2,46; 95%-os megbízhatósági tartomány [CI]: 1,55–3,90). A ciprofloxacin alkalmazásakor szintén kismértékben emelkedettnek találták a kockázatot az amoxicillin-terápiával összevetve (korrigált esélyhányados: 1,55; 95%-os CI: 1,02–2,38), míg a norfloxacint nem jellemezte ilyen kockázat (korrigált esélyhányados: 0,86; 95%-os CI: 0,47–1,58), a nitrofurantoin esetében kimutatott emelkedett rizikó pedig az érzékenységi elemzésben eltűnt.

Mivel úgy a spironolakton, mint a trimetoprim–szulfametoxazol kombináció gyakran alkalmazott gyógyszerek, a szerzők szerint nagy az esélye a párhuzamos alkalmazásból eredő gyógyszerelési hibának. Hasonlóképpen, a spironolaktonnal kezelt szívbeteg-populáció jellegéből adódóan azt is valószínűnek tartják, hogy a halál okaként – tévesen – nem a gyógyszer-kölcsönhatás okozta hiperkalémiát, hanem az alapbetegségként nyilvántartott szívbetegséget jelölik meg. A potenciálisan halálhoz vezető gyógyszer-interakció más antibiotikum (például penicillinek vagy cefalosporinok) választásával kiküszöbölhető, ha pedig a spironolakton és a trimetoprim–szulfametoxazol szimultán alkalmazása elkerülhetetlen, a betegjellemzők gondos mérlegelése és az ionháztartás szoros monitorozása minimalizálhatja a fatális hiperkalémia kockázatát.

2017.03.24. 09:52:45

@Spórolni Menő: "mosi = mosható pelus"

Mossa a halál, az eldobható pelenka óriási találmány.

2017.03.24. 09:54:04

@kvadrillio: Leírnád mindezt 2 mondatban? Lusta vagyok elolvasni.

room_101 2017.03.24. 09:55:09

Legjobb spórolás, ha keresel annyit, hogy megveszel mindent, ami kell, és hó végén még így is megmarad a fele jövedelmed.

Wooden Tiger 2017.03.24. 10:26:45

@Plumper_: hát azért Magyarországon is többet lehet keresni egy diplomával, mint mondjuk 8 általános nélkül. Szerintem átlagosan magasabb a diplomások bére, mint egy olyané, aki még a 8 általánost se fejezte be. De egyetértek veled, el kell menni tanulni kell és el kell menni nyugatra. :)

tregards 2017.03.24. 10:37:03

felmerül bennem a kérdés, hogy a használt pelenkát és használt zsebkendőt egyszerre mossa-e, és utána ugyanebben a mosógépben mossa a fehérneműket és ruhákat is?

sans paraben 2017.03.24. 11:26:12

szerintem a pelenkamosás minden szempontból drágább és károsabb, mint az eldobható pelenka. arra pocsékolni az ivó(!!!!!!!!!!!!!!)vizet, hogy kimosd a szart, hát nem éppen környezettudatos hozzáállás. oké, a szarospelenka is szemét, de mégsem pazarlás. plusz ehhez még hozzájön a mosószer. és ami a legfontosabb: ótvaros nagy hülyeségre pocsékolod az időt. azzal telik az életed, hogy szart mosol. hát ha neked így jó, csináld nyugodtan. de azért én is adnék egy jótanácsot: "az idő pénz!"

Kettős Billy (törölt) 2017.03.24. 11:34:10

@Szzzz: 18-19 voltam és már szakközép után az ápoló képzőben olyan osztálytársamék, akik amellett csórok voltak az anyja környezet tanár és nagy természetvédő, zöld. Pisi után soha nem húzták le a wécét. Amíg valaki nem kakilt a 4 fős háztartásban a húgy ott büdösödött. HIába csukták le a WC fedelét, az bizony bűzlött. Egyszer voltam náluk, akkor nem tudom hány adag volt a csészébe, de elkapott a hányinger amikor felnyitottam a fedelet és jól teleokádtam... lehúztam. Kimentem, az anyja nekem esett, kakiltál Krisztike... kb olyan 14-15 éves korom óta akkor már alkhoholista voltam, akkkor is volt bennem mint mindig, de egy kicsivel több, megmondtam nem baszdmeg, igénytelen ge.ik vagytok, hogy nem húzzátok le magatok után a pisát és elokádtam magam a szagtól.... fél perc múlva kirakta a szűrömet a vén kurva, aki másnapra kinyomozta a lakás telefonunkat, fel is ívta anyám aki közölte vele, hogy a lánya elmúlt 18, neki semmi köze ahhoz amit csinál, de egyébként is egyetért velem... :D

igazi hős 2017.03.24. 12:01:01

@Spórolni Menő: "7 éve a nulláról kezdtünk mindent, mert leégett a ház" Bocs, de ez magas labda: ha nem spóroltál volna a biztosításon, akkor nem kellett volna 0-ról kezdeni. Ha meg korábban spóroltál volna, akkor egy fél lakás ára lett volna a takarékban és nem kellett volna éhezni.

Trisi · www.alphawing.hu 2017.03.24. 12:23:43

@Spórolni Menő: Ha leégett a házad akkor a biztosítónak kellett volna fizetnie. Egy dolgon ne spórolj, a biztosításon! Pont ezért, hogy aztán ne legyen hosszú évekig nélkülözés!

Plumper_ 2017.03.24. 12:49:02

@VaradiJanos: mondják ezt, amit te, a fidesznyikek.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2017.03.24. 13:53:14

borzasztó ez a szarrágás már.
anyám felhív múltkor, hogy a tescós újságban látta hogy akciós lesz az xy, csak 99 forint. mondom fasza, helyi boltban 139, de a tescó meg 15 km oda. ha vennék 10-et akkor spórólnék 400 forintot, de autóznék 30 km-t. és időben +1,5 óra. de persze vehetek 100 csomaggal is, és akkor az már 4000 Forint, simán megérné érte elautóznom. fasza, 100 csomagot meg hol a faszba tárolok 3 hónapig? mi vagyok én élelmiszerraktár? istenem.
na kb ez jutott eszembe erről a posztról.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2017.03.24. 13:59:34

ja meg a mosható pelenka.
akármennyire is az én gyerekem, de szegény ultraundorítót tud fosni. a tisztábatevés közben is elrókáznám magam (ha nem az anyja csinálná). mindig érdekelt ezt az ilyen környzettudatosak hogy a faszba csinálják? kiviszi a pelenkát és kirázogatja a zaccosabb részt? és a maradékot megszáradva teszi a mosógépbe? mos vele mást is? egyesével mossa? összevár 20-at (addig hol tárolja)? külön mossa kézzel? előáztat, napi 4-5 alkalommal?
tényleg egy szaros pelenka miatt kell magának plusz munkákat iktatni? nálunk a szaros pelenka kb 3 perc alatt megoldódik, mert kibasszuk a kukába, aztán csáó. az arányosan ráfordítandó megspórolt durván 15 perccet (napi 5 pelenkával számolva már több, mint 1 óra naponta), sokkal értelmesebb dolgokra is lehet fordítani.

Anickbennemendélyezettkaraktertalálható 2017.03.24. 14:22:46

@Giggsy: "hiperben vs kisbolt" és "Kuponozz": ezekkel nem csak az a baj, amit le is írtál, hanem az is, hogy kb. időmilliomosnak kellene lenni, ha eszerint akarná az ember szervezni a kaják beszerzését. Egy nyugdíjas vagy egy otthon ülő munkanélküli lehet, hogy képes a napirendjébe illeszteni, de ahol két ember minden nap eljár melózni, ott ez nagyon nem megy.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.03.24. 14:51:37

@Giggsy: Igen, olcsóbb. Egy teljes mosás áram és mosószer költsége 40 Ft táján van. Egy 100-as PZS mennyi is?

Én soha nem használtam PZS-t, kivéve ha kezembe nyomta valaki.

cardiobascuralis 2017.03.24. 15:21:54

@Kozma_Ferenc:
Biztos van különbség, de közel sem akkora, amekkora hisztit nálunk csapnak miatta.
Mint írtam, Amerikában senki nem cserélgeti a gumijait, pedig kicsit erősebben autóra épülő nemzet, mint Európában bármelyik.
Csak ott nem tudták lenyomni a nép torkán a hülyeséget.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2017.03.24. 16:59:32

@molnibalage: Értem. És hány normál zsebkendőre is van szükséged egy náthás időszak során? Mert én egy 100-as csomagot simán elpattintok olyankor, ami nekem (mivel nem a legolcsóbbat veszem) mindjárt van vagy 250 Forint. Meg lehet úszni 100-ból is, ha valaki spórol. Cserébe viszont nem kell gusztustalan, taknyos zsebkendőKKel a zsebemben rohangálnom. Egyébként is kétlem, hogy 40 Forintból kijön egy mosás, de ha feltételezzük is, hogy úgy van, tényleg jelentős spórolás az? Ha egy átlag betegséget veszünk, ami tart egy hétig, akkor a 100-as PZS, kontra mosott zsebkendő árkülönbsége a napi 10 Forintot sem éri el. Azért elég nehéz elhinnem, hogy egy akármilyen mélyszegénységben élő család esetében az jelentős tétel. És ugyebár ez a számolás már azt is feltételezte, hogy halmokban állnak otthon a zsebkendők, azt már nem is mondtam, hogy mondjuk négy textil zsebkendő árából valószínűleg 2-3 évig biztos veszed a PZS-ket.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2017.03.24. 17:11:08

@cardiobascuralis: Nem hülyeség az. Konkrétan pár éve, egy komolyabb havazásnál a Mégane-om nyári gumijaival (Pirellik) a fékezés, és nem fékezés közt vajmi kevés különbség volt, pedig messze nem voltak még elhasználtak. Ugyanakkor a párom Focusán lévő téli gumikkal még viszonylag biztonságosan lehetett közlekedni.
Egyébként nem tudom mennyire lehet komolyabban autóra épülő nemzetnek mondani az amerikait, mikor sok zsúfoltabb városoban a többség tömegközlekedik. Az se mindegy, hogy hol láttad te ezt az egy gumi mind felett dolgot. Nyilván Floridában, Texasban, ahol folyton meleg van, vagy Minesotában, Wisconsinban, ahol folyton hideg, elég egy készlet. De mondjuk egy olyan államban, ahol úgy van a négy évszak, mint errefelé, lehet más a helyzet.

élhetetlen 2017.03.24. 17:52:03

@Balogh Zsolt: @Hortenz: @fillérbaszó vadász : „+1: nem veszi meg az akciós dolgokat, mikor nincs szüksége rá, majd megveszi akkor, ha kell.". Valamelyikőtök magyarázza már el nekem, hogy miért hülyeség megvenni akciósan 10 doboz tőkehalmájat, ami 5 évig eláll, miért jobb egyesével venni drágábban, akkor, mikor ennél egyet. Száraz tészta, miért jobb drágábban akkor, ha este azt akarok főzni, mintha előtte héten betáraztam az akciósból. Miért idiotizmus megvenni az akciós wc papírt, ha van hol tárolnom, és úgyis elfogy. És én megveszem az akciós lazacot is, és a harcsafilét is, megy a mélyhűtőbe, semmi baj nincs a fagyasztással, és az akción kívül drágábban megvett sem lesz jobb.

élhetetlen 2017.03.24. 18:19:32

@croc: Valahol nagyon eltévedtél. A fagyasztott étel nem olcsó, mert, ha csak egy fagyasztott brokkolit nézel, ott is megfizeted a tisztítás, fagyasztás költségeit. Azt meg, hogy a fagyasztott áru egészségtelen, nem tudom, honnan veszed. A fagyasztás nem ad hozzá semmit, és nem vesz ki semmit az ételből. A fagyasztott étel legfeljebb akkor egészségtelen, ha eleve egészségtelen ételt fagyasztottál le. A sárgarépa kocka nem lesz egészségtelen a fagyasztástól.

élhetetlen 2017.03.24. 18:43:29

@Spórolni Menő: Azért kérdeznék valamit. Csak úgy bedobod a mosógépbe a használt zsebkendőt, mondjuk a blúzok, ingek közé, aztán kenődik, ahova kenődik? Vagy hogy? Én nagyon régen voltam gyerek, a papírzsepi még nem volt elérhető, és 11 éves voltam, mikor az öcsém született, tehát már tudtam a háztartásban segíteni. Két dolgot utáltam, de nagyon. A zsebkendőket le kellett kefével mosni, mielőtt a mosógépbe kerültek, és a textil pelenkákat is elő kellett „készíteni”. Ebben a két kérdésben teszek a környezetvédelemre.

élhetetlen 2017.03.24. 20:09:23

@Hurrá Torpedó: Amiket leírtál, abban teljesen igazad van, erről a zsebkendő és pelenka ügyről Spórolni Menő-nek írtam is. De az akciós vásárlásnak is van épeszű módja, (ráadásul nem is én vásárolok, hanem a szomszéd). Szerdán megnézem a közeli Spar és Lidl (és az Aldi, bár oda nem mindig megy) akciós újságjait, és miért ne vegyem meg az akciós száraz tésztát, nem lesz az jobb egy hét múlva teljes áron sem, vagy a tőkehalmájból tízet, mert öt évig eláll (nálam nem, mert elfogy). Akciós felvágott, harminc dekát, három fele szedem, kettő a mélyhűtőbe, aztán van reggeli egy ideig. Akciós vaj, camembert, betárazok. A mélyhűtő is gazdaságosabban üzemel, ha tele van, mert egy ajtónyitásnál, ha üres, a meleg levegő megy be, míg, ha tele van, nagyjából tartja magát. Tehát, ha azt veszed meg olcsóbban, amit amúgy is megvennél, azzal nincs semmi baj.

Spórolni Menő 2017.03.24. 20:51:30

Mosható pelenka ügyben elég sok pro-t és kontrát elolvastam, ami miatt emelett döntöttem az az volt, amikor egy nap tizedszerre is tarkóig f*sta magát az anyatejtől a gyerek. A body-kat és a rugikat is ki kellett volna dobnom? Zavart az is, hogy mennyi az eldobós lebomlási ideje, és hogy amennyire tudom semmilyen módon nincs megoldva az újrahasznosítása. Egy másik prózai ok az volt, hogy a mi háztartásunkban két család jut egy kukára, és nemes egyszerűséggel az történt az első hetekben, hogy vagy a szemetünk fért bele a kukába, vagy a pelusok. Szóval nálunk ez lett a mérlegelés vége. Nem vagyok hardcore, jelenleg is használunk eldobóst is, csak jelentősen kisebb mennyiségben, mint az átlag.

Spórolni Menő 2017.03.24. 21:04:20

@Anickbennemendélyezettkaraktertalálható: Természetesen ez is egyéni mindenhol, és ahogy már többször írtam, mindig egyénileg érdemes mérlegelni, hogy mire éri meg odafigyelni, és mi az amivel már csak az idő meg a pénz megy. Én nagyon sokáig hipereztem, mert ott van minden egy helyen, most az egyik irányban van a hiper, a másikba az aldi-lidl. Szívesebben járok az utóbbiakba, mert jobban járok vele. Benzinre az én esetemben nem költök, mert odafele séta, amit imádok, visszafelé meg tömegközlekedés. Semmivel sem járok többször boltba, mint amikor hipereztem. Ma például ketten összeálltunk a szomszéddal, és egy hiper házhozszállításával rendeltem meg a nehéz dolgokat, amik úgyis elfogynak - mert például inkább dolgozok abban az időben, vagy foglalkozok a picurral, amit a liszt és cukor hazacipelésével töltenék. Van olyan is, hogy ez a nyerő megoldás.

cardiobascuralis 2017.03.24. 21:52:17

@Giggsy:
Lehet, hogy a Pirelli eleve szar, nem tudom. Meg kell nézni a teszteket.

De a téli gumik fölöslegességével már a TotalCar is foglalkozott, és inkább ítélte fölöslegesnek, mint nem.
Pedig azért nem szokásuk a biztonság ellen papolni.
Én konkrétan New Yorkban éltem, de sokfelé jártam. Északon is meg délen is. Sehol nem cserélgetik.
Ami a nagyvárosokat meg a tömegközlekedést kontra (hülyébbeknek vs) autózást illeti, Seattle pl. elég nagy város. Annyira autóra van kialakítva, hogy járda csak ott van, ahol kirakat is.

Minnesotában és Wisconsinban kb. olyan az éghajlat, mint itt. A folyton hideg az hülyeség.
Majd egyszer nézd meg térképen, az USA-kanadai határ legészakibb része (Alaszkát kivéve) kb. Kassával van egy szélességi körön (a 49. fokon kb. 3000 km hosszban).

@csentecsa:
De északon sem használ senki.
Ahogy kb. 10 évvel ezelőttig Európában sem használt (éltem Finnországban a 90-es években, ott sem, pedig ott azért tél a tél, igaz, az út is út, nem kátyúsorok közt némi aszfalt), csak aztán pár gumigyár előállt az ötlettel, hogy (nekik) jobb 2 készlet gumit eladni egy autóra 4 évenként, mint 1 készletet, legyen téli gumi meg nyári gumi. És lett.
Amerikában nem tudom, megpróbálkoztak-e ilyesmivel, de ha igen, gondolom, el lettek hajtva a halál faszára. Jogosan.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2017.03.24. 22:55:49

@cardiobascuralis: Jaaa, nyilván a Pirelli P5000 a szar, mert a Pirelli egy noname mára a szar gumijaival. És amúgy áruld már el, hogy egy gumigyárnak miért biznisz a két készlet gumi. Komolyan tudna érdekelni. Ha egy autó 4 év alatt elhasznál egy készlet általános gumit, akkor a téli-nyári váltogatással kihúzza 8 évig, nem? A két készlet gumit nem fogod annyi idő alatt elhasználni, mint az egy készletet, ergo nagyjából konteoval egyenértékű, hogy a gumigyártók összeesküvése a két különböző célra fejlesztett gumi. Finnországban pedig a téli hónapok során KÖTELEZŐ a téli gumi használata, de lehet ez nem így volt a 90-es években.

New York említése eléggé érdekes, mert arról pont, hogy azt szokták mondani, hogy a helyiek rühellnek kocsival járni, ezért a többség metrózik, mert gyorsabb.

Minnesota pedig annyira hasonló, mint Magyarország, hogy konkrétan 3 fokkal hidegebb az éves átlag, Wisconsin meg 4 fokkal. Konkrétan a sivatagos Texas évi átlaghőmérséklete 6 fokkal melegebb, mint Magyarországé, így azért azt mondhatjuk, hogy Minnesota és Wisconsin elég hideg környékek. Nyilván nem az év 365 napjában, de többet igen, mint nem.

Eléggé tudna érdekelni, hogy hol írták a TotalCaron, hogy nem kell téligumi, mert nekem pont olyan cikkek rémlenek, ahol kihangsúlyozták mennyire szükséges.

andd1234 2017.03.24. 23:32:06

@cardiobascuralis: Amerika elég nagy. :)
Floridában én sem foglalkoznék holmi gumicserével, mivel mindig jó idő van. Ellenben északon nem ért télen téligumival járni félméteres hóban.

andd1234 2017.03.24. 23:34:44

@Balogh Zsolt: Persze, hogy elköltjük, mi a tökömnek üljünk rajta, semmi értelme. :)
Valaki cigire, piára, egyébre költ, mi inkább utazásra, az élmény megfizethetetlen.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.03.25. 00:02:08

@Giggsy:
Napi 1-nél soha nem kell több. Mivel van egy tucat innetől fogva nincs gond.
A 40 forintos mosás tényleg elnéztem. 1300 Ft folyékony mosószerből simán lehet 25-ször mosni, cska éppen nem csak a zsepit mosod akkor, hanem minden mást is. A mosás áramköltsége meg 17-20 Ft táján van. Tehát, ha a zsepi tömegére méretére bármire fajlagosítazs, akkor valójában 40 Ft sincs. Kézzel kimosva meg aztán tényleg semmi.

cardiobascuralis 2017.03.25. 00:59:47

@Giggsy:
Hogyhogy miért biznisz a gumigyárnak a két készlet?
Azért, mert dupla annyit ad el. Ennyire azért ne legyél már egyszerű.
Nem, a gumik gyárilag javasolt csereidőköze 4 év. Akkor is, ha soha nem használod. A gumi ugyanis öregszik.

Az meg, hogy milyen név, semmit nem jelent, a Michelin is nagy név, mégis gyárt a teszteken szar helyen végző gumikat.

"Minnesota pedig annyira hasonló, mint Magyarország, hogy konkrétan 3 fokkal hidegebb az éves átlag, Wisconsin meg 4 fokkal."
Nem tudom, honnan vannak és mikoriak ezek az értékek, de nézz térképet.

@andd1234:
Ugye, tudsz olvasni?

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2017.03.25. 19:55:39

@cardiobascuralis: "Nem tudom, honnan vannak és mikoriak ezek az értékek, de nézz térképet." Az ugye megvan, hogy egy terület éghajlatánál az egyenlítőtől való távolság csak az egyik tényező? A hivatalos, amerikai meteorológiai szolgálat jelentése alapján Minnesota éves átlaghőmérséklete 8 fok, Wisconsiné 7. Magyarországé 11.

És szerinted hány ember van, aki lecserél egy 4 éves 85%-os gumit? Egy sem. Az emberek 90%-a addig használja a gumit, amíg a profilmélység nem kopik a meghatározott minimum közelébe. A téli-nyári gumi készlet kurvára nem jelent kétszer annyi eladott gumit. Még azt is kétségbevonnám, hogy bármennyivel növeli az eladott mennyiséget, de az, hogy jelentősen, teljesen kizárt.

@molnibalage: Gyors fejszámolás. Ha egész évben a halálodon vagy, és folyamatosan ömlik a takony a fejedből, 5200, azaz ötezer kettőszáz Forintot költesz el papírzsebkendőre. Ezzel szemben az általad megadott számokkal a zsebkendők mosási költsége 3000 Forint (és még lefelé kerekítettem), ami éves szinten jelent 2200 Forintnyi spórolást. Mindezt egy olyan totálisan irreális forgatókönyv esetén, hogy az év MINDEN napján 15-ször fújod ki az orrod. A napi átlag spórolás egetrengető 6! Forint. Hát nem tudom. Nekem megér napi 6 Forintot, hogy ne egy már használt zsebkendőn kelljen tiszta felületet keresgetnem, és a zsebemben ne kelljen egy gusztustalan taknyos zsebkendőt tartanom.
Már bocs, de tényleg nem tudok elképzelni olyan háztartást, ahol napi 6 Forint bármi különbséget jelenthetne.

cardiobascuralis 2017.03.25. 20:09:10

@Giggsy:
Akkor viszont adtál a szarnak egy pofont - felraksz egy téli gumit, ami kurvára nem tudja azokat a paramétereket a gyártó szerint, mint amiért te felrakod.

Szóval akkor akár hagyhatnád is a nyárit.
"A hivatalos, amerikai meteorológiai szolgálat jelentése alapján Minnesota éves átlaghőmérséklete 8 fok, Wisconsiné 7. Magyarországé 11."
Lehet, hogy télen hidegebb van ott, csak nyáron jártam arra, akkor viszont tök ugyanaz, mint Magyarország.
Szóval amit fentebb írtál, hogy egész évben hideg van, az kurvára nem igaz.
De még abban sem vagyok biztos, hogy a fokátváltásnál nem került be valami tévedés.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2017.03.25. 20:27:40

@cardiobascuralis: "De még abban sem vagyok biztos, hogy a fokátváltásnál nem került be valami tévedés." Jaaa, mert a 44 Fahrenheitet olyan nehééééz átváltani Celsiusra, nyilván elszámoltam.

És légyszi, ugyan mutass már nekem csak egy hiteles autóval kapcsolatos szakoldalt, ahol leír valaki tényszerűen alátámasztva olyasmit, hogy a téli gumi nem biztonságosabb télen, fagyos-havas úton, mint a nyári.

cardiobascuralis 2017.03.25. 21:39:49

@Giggsy:
Nem arról van szó, hogy nem biztonságosabb, hanem hogy fölösleges.
Pláne olyan teleken, mint amilyenek az utóbbi 8-10 évben Magyarországon voltak. A télikabátomat évek óta nem kellett elővennem, és hó sem volt évek óta.

Azt nem tudom, hogy elszámoltad-e.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2017.03.25. 22:54:48

@cardiobascuralis: Az utóbbi 8-10 év? Tavaly március végéig folyamatosan fagyott éjszakánként. Idén december elejétől február elejéig nappal sem ment 0 fok fölé a hőmérséklet. Iiigen, tényleg laza teleink vannak mindig. És idén kevés hó volt, de azért majd minden télen van egy jó három-négy hetes havas időszak.
És onnantól kezdve, hogy valami növeli a biztonságot, fölöslegesnek nevezni már igen meredek. Ha azon múlik, hogy ne rohanj harminccal az előtted hirtelen fékezőbe a kásás úton, hogy téli gumi van az autódon, szerintem rohadtul nem fölösleges. És mindezt úgy, hogy - ISMÉTELTEN - nem jelent plusz költséget, mert anyagilag nincs különbség aközött, hogy nyolc évig felváltva használsz két készletet, vagy négy év után lecseréled az egyet, amit használsz.

cardiobascuralis 2017.03.25. 23:10:43

@Giggsy:
De, pluszköltséget jelent, mert 4 év után már megöregszik, és maximum magadat ringatod téves illúziókba, hogy ugyanolyan jó, mint újkorában. Lehet, hogy rosszabb elöregedve, mint a nyári.

És nem igazán növeli a biztonságot sem. Egy jó négyévszakos simán tudja ugyanazt, mint egy rosszabb téli. A drága télit meg te sem veszed meg a szintén drága nyári mellé.
Mint mondtam, Amerikában nem hülyék laknak, és nem cserélgetik a gumit. Pedig egy kicsit többet autóznak, mint egy átlag európai. Talán 3-4-szeresét évente. Télen-nyáron.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2017.03.26. 00:06:32

@cardiobascuralis: "De, pluszköltséget jelent, mert 4 év után már megöregszik" Igen, nyilván stopperral méri a gumi, hogy, nnna most hirtelen már rossz leszek, ugye? Érdekes módon a mi Kléber gumijaink még jóval a negyedik életévük után is képesek jobbak lenni télen, mint a nyári készlet, pedig azt sem az Ósanban vettük. Nulla fok környékén már bőven érezhető különbség van. De komolyan, meggyőzhető vagyok a dolog ellenkezőjéről, amint mutatsz nekem BÁRMI objektív mérésekkel is alátámasztott bizonyítékot az igazadról.
"Egy jó négyévszakos simán tudja ugyanazt, mint egy rosszabb téli." Csakhogy egy jó, négyévszakos egy fillérrel sem olcsóbb, mint egy rosszabb téli, akkor meg már miért járjak télen-nyáron félmegoldással? "A drága télit meg te sem veszed meg a szintén drága nyári mellé." Nem a drágát kell venni, hanem a normális minőségűt. Azért vannak még szintek a 10ezres tescós, meg az 50ezres Bridgestone között.
"Amerikában nem hülyék laknak" Már bocs, de ennek ellenkezője már többszörösen is bebizonyítódott. Elég megnézni azt, hogy képesek voltak egy valóságshow figurát megtenni elnöknek. De a Darwin díjasaik is erről árulkodnak, meg az, hogy az állami (kihangsúlyozva, hogy az ÁLLAMI) oktatásuk színvonala az talán a magyarét sem éri el. De hogy a témába vágók legyünk: edition.cnn.com/2016/07/07/health/us-highest-crash-death-rate/
De mondhatnám azt is, hogy 2013-as adatok szerint 100ezer lakosra évi 10,6 halálos közúti baleset jut arrafelé, miközben mondjuk az elmaradott, gumit cserélgető Svédországban 2,8, az Egyesült Királyságban 2,9, az idegbeteg spanyoloknál 3,7, a részeges íreknél 4,1, a sebességkorlátozás nélkül száguldozó németeknél 4,3, és még mi is jóval az amcsik előtt állunk a magunk 7,7-ével. Talán lehet, hogy nem az amcsik közlekedési kultúrájáról kéne példát venni.
Ja, és még egy dolog. Még az amcsiknál is a havas környékeken a sofőrök 25%-a cserélgeti a gumiját télen. Az azért már egy viszonylag jelentős arány ahhoz, hogy általánosan kijelenthesd, SENKI nem vált náluk téli gumira. Másik érdekesség, szintén a havas környékeken a sofőrök 25%-a volt már téli időjárásból eredő baleset áldozata. Azért szerintem mondjuk Svédországban, ahol a sok buta tahó cserélgeti a gumit, nem mondhatja ezt el minden negyedik sofőr magáról.
photos.prnewswire.com/prnfull/20141126/161095-INFO
Egyébként, Németországban 2005-ben 12539 személyi sérüléssel járó baleset volt, 2008-ban, a téli gumi kötelezővé tételének évében ez a szám 6033-ra esett. Annyit azért nem fejlődött a gépjármű biztonságtechnika, ami ezt indokolhatja. Kanadában 90% felett volt a téligumi használat elterjedtsége, MIELŐTT kötelezővé tették volna.
"Pedig egy kicsit többet autóznak, mint egy átlag európai. Talán 3-4-szeresét évente." Amerikai átlag: 21ezer kilométer, összeurópai átlag: 12ezer kilométer, nagyobb országokban 14ezer felett. Nem mondom, hogy az amcsi nem több, de még a duplája sem, nemhogy a 3-4-szerese.

cardiobascuralis 2017.03.26. 00:20:45

@Giggsy:
Bocs, de elég röhejes, ha a gumigyárak egyik dumáját csontig benyalod, a másikra meg szarsz, mert pénzkiadással járna.

"Csakhogy egy jó, négyévszakos egy fillérrel sem olcsóbb, mint egy rosszabb téli."
Nem. De egyrészt nem kell cserélgetni, másrészt a 4 év alatt átlagos használattal el is kopik annyira, hogy cserélni kelljen, azaz nem jár pluszkiadással.

"Azért vannak még szintek a 10ezres tescós, meg az 50ezres Bridgestone között."
Vannak. Csak az egyik kb. semmivel sem jobb, mint egy nyári, a másik meg igen. Parasztvakítás.

"100ezer lakosra évi 10,6 halálos közúti baleset jut arrafelé"
Ne a 100 ezer lakost nézd, hanem a megtett kilométerek számát. Úgy egész más az arány.
Ott ugyanis nem ritka, hogy valaki napi 150-200 km-t ingázik autóval munkába és haza.
Volt olyan, hogy egy arizonai faluban nem volt sör az egyetlen boltban, és megkérdeztük, hol lehetne kapni. Mondta, hogy nem messze, 25 (kb. 40 km) mérföldre van egy WalMart.

"a sebességkorlátozás nélkül száguldozó németeknél"
Ez nagyon nagy hazugság, a németeknél csak a LEGALÁBB 3 sávos autópályák EGY RÉSZÉN lehet száguldozni a LEGBELSŐ sávban. Mindenhol máshol hamarabb és kevesebbért büntetnek, mint nálunk.

"Még az amcsiknál is a havas környékeken a sofőrök 25%-a cserélgeti a gumiját télen."
Ezt nem tudom, honnan vetted, de nem igaz.

A többi számodat sem tudom, honnan vetted, de egy részük nagyon kamuízű.

cardiobascuralis 2017.03.26. 00:21:39

@cardiobascuralis:
Ja, én mellesleg saját tapasztalatokból beszélek, nem innen-onnan összeszedett kamu statisztikákat idézgetek.

2017.03.26. 10:04:02

@cardiobascuralis: és igazán csodálatos havon csúszkálós videók kimeríthetetlen forrásá á válnak hihihi

2017.03.26. 10:16:06

@cardiobascuralis: először is nem 4 hanem 6 , ha naaponta használják Szakszerű azaz beltéri időszakos tárolással (télit nyáron és fordítva) egy 10 éves abroncs is lehet OK. Egyébként ott a négyévszakos, beinthetsz vele a gonosz mútiknak. Kínait ajánlok, ők korrektet, és a zemberek pártján állnak.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2017.03.26. 12:18:54

@cardiobascuralis: "Bocs, de elég röhejes, ha a gumigyárak egyik dumáját csontig benyalod, a másikra meg szarsz, mert pénzkiadással járna." Direkt a te kedvedért rákerestem, és SEHOL nem találtam olyan ajánlást semelyik gumigyártól, hogy négyévente el kéne dobni a gumit. Mindenhol azt írják, hogy az a profilmélység túlzott elfogyása, vagy az adott gumira előírt időtartam eltelte után kell váltani, de semmi esetben sem 10 évnél ritkábban. A 10 év, az rohadtul nem 4, mint ahogy te állítod. A másik, hogy SEHOL nem írnak merev szabályokat a kor kapcsán, még adott gumitípusok leírásaiban sem, mindenhol az szerepel, hogy 5-7 év között már érdemes odafigyelni a gumi elhasználtságára, de ha nincsenek látható nyomai, akkor nincs gond.
Amúgy, mérések, ha már te nem voltál hajlandó:
kosarmagazin.hu/inet/kosar/hu/cikkek/2011/nov12/teligumi.html
Nem tudom te hogy látod, de én úgy, hogy még a legrosszabb elhasználtabb téligumi is verte a nyárit. Persze mi az a 12 méter plusz féktáv a 70-es tempóról? Vagy az a 20 méter azonos kor és profilmélység mellett. Végülis csak annyi múlhat rajta, hogy lebontod-e a kocsid elejét, esetleg elgázolod-e a hülyén kilépő gyalogost, vagy sem.

"Nem. De egyrészt nem kell cserélgetni, másrészt a 4 év alatt átlagos használattal el is kopik annyira, hogy cserélni kelljen, azaz nem jár pluszkiadással." És négy évig használtál egy gumit, amivel a kocsi nyáron többet fogyaszt, télen kevésbé tapad. Cserébe viszont egy nyolc éves periódusban ugyanúgy kettő kell belőle, mint a téli-nyári váltogatás esetén, és egy fillérrel sem fizetsz érte kevesebbet, mint a téli-nyári szettért.

"Ne a 100 ezer lakost nézd, hanem a megtett kilométerek számát." A megtett kilométerekre vetítve sem lesz nagyon más az arány, mert nagyjából másfélszer annyi kilométert autóznak, mint egy német, és két és félszer több a halálos baleset náluk. Svédekkel összevetve nem egész kétszer annyi kilométer, közel négyszer annyi halálos baleset.

"Ott ugyanis nem ritka, hogy valaki napi 150-200 km-t ingázik autóval munkába és haza." Na azért azt tényleg megnézném. Rövid fejszámolással a napi 150-200 kilométeres ingázás, az évi 37.500-50.000 kilométeres megtett távot jelentene, magyarán egy közepesebb minőségű autót már öt-hat év után lehetne is vinni a roncstelepre. Nem kétlem, hogy van, aki tényleg ekkora távot tesz meg, de hogy nem általános, az biztos.

"Mondta, hogy nem messze, 25 (kb. 40 km) mérföldre van egy WalMart." Hát, nem igazán tudom merre laksz, de bizony idehaza is előfordul, hogy nincs egy Tesco 15-20 kilométeres sugarú körben, pedig mi nem is a baszott nagy kihalt arizonai sivatag kellős közepén vagyunk. Azért 40 kilométer még magyar viszonylatban sem egetverően nagy táv, pláne az USÁban.

"Ez nagyon nagy hazugság, a németeknél csak a LEGALÁBB 3 sávos autópályák EGY RÉSZÉN lehet száguldozni a LEGBELSŐ sávban." Most tényleg abba fogsz belekötni, hogy nem írtam le a pontos német szabályozást a sebességkorlátozás nélküli területekre vonatkozóan? Egy felsorolásos szakszról beszélünk, nem egy esszéről.

"A többi számodat sem tudom, honnan vetted, de egy részük nagyon kamuízű."
Hát, én legalább hoztam leellenőrizhető számokat. Amúgy mely számok kamuízűek? A 25%-os cserélgetésről konkrétan linkeltem a forrást. A 100.000 lakosra eső közúti baleseti halálozásokról is linkeltem forrást. Akkor mi volt még? Ja igen, évi megtett kilométer: USA: carinsurance.com/Articles/average-miles-driven-per-year-by-state.aspx 13.476 mérföld, ami durván 21ezer kilométer.
Európa: newsroom.nissan-europe.com/uk/en-gb/media/pressreleases/128282
11.538 kilométer. Hollandia: download.cbs.nl/pdf/2015-transport-and-mobility.pdf 12.500 kilométer, Németország: zeit.de/news/2015-07/01/deutschland-ein-auto-faehrt-pro-jahr-im-schnitt-rund-14000-kilometer-01170404 14.200 kilométer. Német baleseti statisztikák 2005-ből és 2008-ból, valamint a téli gumi használatának elterjedtsége Kanadában: www.wheels.ca/news/its-official-winter-tires-really-do-cut-collisions/

"Ja, én mellesleg saját tapasztalatokból beszélek, nem innen-onnan összeszedett kamu statisztikákat idézgetek." Igen, a jó öreg anekdota érvelés. Akkor mondok neked én is ilyet. Az ismerőseim, kollégáim között összesen ketten vannak, akik a Fideszre szavaztak, mindenki más a Jobbikra, LMP-re, DK-ra, MSZP-re, vagy egyáltalán el sem ment szavazni. Ergo, az én saját tapasztalatom az, hogy a Fideszre senki sem szavaz, hanem a többség a Jobbikra, ergo a szavazást a Jobbik nyerte, igaz?

cardiobascuralis 2017.03.26. 15:35:18

@pityókabor sommelier:
Havon meg jégen a téli gumi is ugyanúgy csúszkál, mint a nyári.
A különbség az, hogy elméletileg a keveréke puhább marad hidegben, ezért hideg útfelületen (száraz út) jobb marad a tapadása.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2017.03.26. 17:28:09

@cardiobascuralis: Ja, igen, légyszi, hagyd már figyelmen kívül az objektív havas mérési eredményeket, mely szerint 70kmh-ról 20 méterrel is nagyobb lehet a fékút azonos kor és állapot mellett egy nyári gumival a télivel szemben.
www.kosarmagazin.hu/inet/kosar/hu/cikkek/2011/nov12/teligumi.html
A szimulált jeges eseteknél 40kmh-ról 30 méter feletti a különbség.
Még egy teszt:
www.tirerack.com/tires/tests/testDisplay.jsp?ttid=116
Mégis mi a toszt próbálsz te vitatkozni a tényszerű eredmények ellen?

2017.03.26. 20:04:02

@cardiobascuralis: járj nyugodtan nyárival, de akkor engem messzire kerülj el

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2017.03.26. 21:58:21

@Spórolni Menő:
Nalunk is volt ilyen idoszak, de a pelenkabol csak nagyon ritkan sikerult kifolynia a cuccosnak. Termeszetesen a foltos rugit nem dobtuk ki, azt mosas elott elomostuk, eloaztattuk.
Pelenkazo mellett pici, 5 literes kuka van, kiflis/zsemles zacsi pont belefer. 4-6 megrakott pelus fer bele, majd szagmentesen lezarhato a zacsi. Altalaban estenkent megy a kukaba: tarsashaz, 2 normal 110L kuka 12 lakasra, heti ketto urites, es mindig belefer. Nemertem nalatok hogy nem fer a kukaba.
Eldobhato pelus 50Ft/db ar alatt van kicsivel (persze dragabb is van, meg olcsobb is), napi kb 2-300 ft3-Nincs egy 10-es havonta. Viszont biztosan tobb, mint 2-3 ora extra szabadido van, amit nem a pelenkak tisztogatasaval kell tolteni. Nem beszelve a moshato pelenkak araval. Ha nem akarsz minden este mosni, akkor legalabb 2 napnyi cucc kell, 10 db legalabb, az se olcso (hacsak nem azt a hagyomanyos oskorit hasznalja az ember)

Void Bunkoid 2017.03.27. 10:42:30

@cardiobascuralis: HAHAHAHAHAHAHA :))))))

Neeem, nem vagyok migráns. Viszont a seggmosás azon kevés jó dolgok egyike, amit igazán átvehettünk volna a törököktől annak idején (a kebab - nálunk a "fasírt" nevet kapta, meg a kávé mellett).

BNati 2017.03.27. 16:20:56

Én jónak találtam a bejegyzést! Lehet hogy azért tetszett sokaknak kevésbé, mert igen meg kell húzni a nadrágszíjat hozzá. Én például nagyon is kedvelem azokat a bútorokat, ami kanapé és ágy egyben, hisz helytakarékosabb és költséghatékonyabb is. Íme egy kis inspiráció ezzel kapcsolatban: www.riodesign.hu/ada-tom-tailor-ulogarnitura-kanape/ada-bristol-nyithato-kanape

Irbisz 2017.12.07. 16:11:20

@Giggsy:
"És mindezt úgy, hogy - ISMÉTELTEN - nem jelent plusz költséget, mert anyagilag nincs különbség aközött, hogy nyolc évig felváltva használsz két készletet, vagy négy év után lecseréled az egyet, amit használsz."

ez a számítás hibás, mert a gumik nagyrésze nem használható biztonságosan nyolc évig, egyszerűen azért mert az anyaguk hamarabb elöregedik (ridegebb lesz, mikrorepedések (rossz esetben már szemmel látható makrók is :)) jelennek meg rajta stb).
Persze gurulhatsz rajta, csak nem biztonságos és jó eséllyel már rég elvesztette a garanrált tapadási paramétereit.

Irbisz 2017.12.07. 16:13:21

@BNati:
"Én például nagyon is kedvelem azokat a bútorokat, ami kanapé és ágy egyben, hisz helytakarékosabb és költséghatékonyabb is"

csak a fehér hollónál is ritkább, amelyik ortopédia szempontból ne éenne ártalmas. Ami nem gond amig fiatal az ember, netán nincs mozgásszervi gondja. De ha ilyen hibrideken alszik, akkor csak idö kérdése mikor lesz gondja. Ha van amin tilos spórolni, az a jó ágy (matrac).

commentes nikk 2017.12.07. 16:22:23

@vittore: oké, hangosan röhögök :)))))))))))))))

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.07. 16:24:00

Sose kuponozok. Nem akarok multirab lenni.

Kell vezetékes tévé, nincs minden a neten.

Nem töltöm fel a fagyasztómat, ez pazarlást jelent jellemzően.

A többi oké.

_z_ 2017.12.07. 16:33:07

@cardiobascuralis: Te troll vagy?
Nem olvastam teljesen végig a fórumos agymenésedet, mert elfáradtam a sok hülyeségtöl, és lehet, hogy más már kijavitott, de:
- A gumi ajánlott csereideje nem 4, hanem 6 év, de megfelelö tárolással ezt nyugodtan lehet nyújtani.
- A Totalcaros cikk arról szólt, hogy a 7 Celsius fokos határ hülyeség, mert nem lehet olyan egyértelmüen ezt megállapítani.
- Amerikában tudtommal tényleg nem nagyon használnak téligumit. Meg is lehet nézni, hogy a havazásban útonpörgös, tömegösszecsúszós videók nagyjából 100%-a hol készül...
- Az, hogy a 90-es években FInnországban nem használtak téligumit (nem inkább nyárit nem?), egyrészt nem hiszem el. Másrészt meg lehet nézni az autószámra vetített baleseti statisztikákat 25 éve, meg most. Harmadrészt meg az, hogy 200 éve a szekéren se volt téli kerék, oszt mégis elment, nem azt jelenti, hogy akkor az jobb volt.
- Az hogy a téli havon ugyan úgy csúszik, mint a nyári, egész egyszerüen orbitális baromság. NEM. Jégen tényleg nincs jelentös különbség, mert azon semmi sem tapad, de ez csak akkor lenne érv, ha egész télen csak jégen kéne autózni.
- Nézz meg BÁRMILYEN gumitesztet, ahol összehasonlítanak télit nyárival. Ha neked abba a kb. +20 méterbe belegyalogol egy gyerek, akkor majd remélem az anyjának, rendörnek, meg a majd a cellatársaidnak is elmagyarázod a hülyeségedet.
Hirtelen ennyi. Amúgy remélem a nagy eszeddel nem tartasz autót, jobb az úgy mindenkinek.

midnight coder 2017.12.07. 16:48:38

"Előbb-utóbb rá kell jönni, hogy az automatákban árult ételek nem csak egészségtelenek, hanem rendesen felül is vannak árazva"

Attól függ mi. Általában ugyanazt tudod megvenni ott is amit a boltban, csak ott ki kell fizetned az eladó árát is.

"Állj át a papírmentes életmódra"
Átlagpolgár minimális papírt használ, de ha használ az inkább papír legyen mint műanyag. Pl. zacskó.
A papír lebomlik, a műanyag nem.

"Nézz utána, lehet, hogy a kisebb boltok olcsóbbak"
Szinte soha. A nagy boltok jóval kevesebb eladóval és kisebb logisztikával tudnak eladni egy terméket.

"Ha találsz egy jó ajánlatot, ne hagyd ki"
Azt vedd meg, amire szükséged van. Soha ne vegyél csak azért télikabátot mert olcsó, miközben ott áll másik hat a szekrényben.

"Töltsd fel a fagyasztódat"
Mert a fagyasztott kaják olyan egészségesek... Persze ha húsra, zöldségre gondoltál akkor van igazságod, de a helyzet az hogy azt sem érdemes egy hétnél sokkal továbbra beszerezni. Hacsak nem tudod biztos forrásból, hogy a jövő hét végén lesz a harmadik világháború.

fda 2017.12.07. 17:19:26

Ahogy beleolvastam, valahogy a spúrman mindennél redvább színvonala jutott az eszembe. Mert ezt is úgy írta meg valaki, hogy az elején fogalma se volt, miről írjon.

Endre Kis 2017.12.07. 17:33:33

jó nagy nesze semmi, fogd meg jól szarság, a modoros "gyerkőc" és "mosizás"-ról nem is beszélve. miért próbálja osztani az észt, akinek magának is csak annyi van amitől egy aranyhal csak hátrafelé tudna úszni?

Endre Kis 2017.12.07. 17:37:17

én személy szerint kevés gusztustalanabb dolgot tudok elképzelni, mint a textilzsebkendő. a használt wc-papírt sem hordjuk a zsebünkben, hogy legközelebb jó lehet még. emlékszem gyerekkoromban nekünk is az volt, és mosás után is összeragadt, mert a mosógép sem szedte ki rendesen belőle a trutyit. haladjunk szépen a korral...

Ez a név már foglalt! 2017.12.07. 18:32:13

@Spórolni Menő: "@Rózsika: 7 éve a nulláról kezdtünk mindent, mert leégett a ház, amiben éltünk és odalett mindenünk. hónapokig nem ettünk mert vagy kaját vettünk, vagy építőanyagot, hogy legyen újra tető a fejünk felett. remélem, sikerült überelnem, és ettől most neked is annyival jobb, mint nekem, hogy emlékeznem kellett erre. "

De legalább jól megspóroltátok a lakás\ház biztosítás éves díját.

RHalacska 2017.12.07. 18:44:54

@Spórolni Menő: Együttérzésem. De azért,biztosítás volt? mert az eléggé alap, hogy tényleg tudj spórolni.

RHalacska 2017.12.07. 18:54:57

@BNati: Nem kell meghúzni a nadrágszíjat, csak racionálisan kell vásárolni, fogyasztani. Nem tudom, hogy a pelenkamosás tényleg olcsóbb-e mint az eldobható, de abban biztos vagyok, hogy az rü. ben dolgozó feleségem sikítófrászt kapna, ha papír zsebkendő helyett textilt használnánk. Most, hogy megfáztam, szerintem napi két mosás lenne.... Én anno 27 éve úgy kezdtem spórolni, hogy összeírtam mindent, kiadást bevételt, és né máris visszakerült a polcra a felesleges üdítő. Teát iszunk. Meg lemondva a tényleg felesleges vezetékes telefon, újság-előfizetés, racionális idejű fürdés (1/3 vízszámla). ja és nem érzem, hogy meghúztam volna a nadrágszíjat.

bElannaTorres 2017.12.07. 19:15:41

"Használd fel a maradékokat" erről a megint malcolm sorozat jut eszembe :D
"Édesanyám minden hétvégén hűtőt pucol, és mindenből ami még nem penészes rakottast csinál. A maradék rakottas ötödik rétege a múlt heti maradék rakottas. "
:D

a távoli rokon 2017.12.07. 19:33:34

- Kád helyett zuhanyzó
- fűtés nappal 21-22 fokra max, éjjel 18. Télen nem rövidujjas pólóban, hanem pulóverben vagyunk a lakásban.
- Mélyhűtő mindig csurig pakolva, üres hűtőt gazdaságtalan üzemeltetni
- Mosógép a lehető legtakarékosabb , többnyire 40 fokon mosószódával tuningolva
- Autózás: egy körben több teendőt lerendezni a lehető leggazdaságosabb vezetési stílussal, valami racionálisan gazdaságos 4-5 évesen vásárolt alsó középkategóriás, éppen elegendő teljesítményű, benzines, négyévszakos gumival szerelt fossal

De most komolyan Géza, gondold át...

- az így apránként szarevősködve megspórolt összeget valami irgalmatlan irracionális baromságra elverni 15 perc alatt impulzusvásárlás során ,a teljes a jövő évi költségvetéssel együtt:)

Kard 2017.12.07. 21:51:08

Egy ismerősöm nagyapjának az aranyköpése:
"Kisfiam sok pénzt nem lehet megspórolni".
Mindenki a spórolásra gyúr, meg fekteti bele a rengeteg energiát ahelyett, hogy a bevételi oldalt próbálná feljebb tornászni.
Tipikus. Ott izmozik, hogy akkor megspórolt 50-100e forintot egy felújítással közben meg ugyanott dolgozik 10 éve és ha váltana akkor havonta ezt a összeget megkereshetné pluszban.
Vagy eltöltöm a rengeteg időt a kuponos hülyeségekre ahelyett, hogy megtanulnék egy plusz nyelvet amivel esetleg sokkal jobb állást kaphatok.

xtlight 2017.12.07. 23:35:28

Aj, mekkora tanácsok. Úgy kellett volna kezdeni, hogy keress egy jobban fizető munkát. Az élet pénzbe kerül. Költeni csak abból tudsz, amit megkeresel. Ahol mérlegelni kell két dolog között, és az egyik drága, de olcsóbb fenntartani, a másik olcsó, de sokba van az üzelemtetése, ott általában nincs igazi nyereség. Spórolni azon lehet, amit egyáltalán nem használsz. Költözz közel a munkahelyedhez, és amúgy is okosan közlekedj. Inkább gyalogolj vagy kerékpározz, mint pénzt költs bejárásra.

Aztán meg ne piszlicsáré tételeken kezdj, hogy zsebkendő, pelenka, mosás, meg villany. Öreganyáink sem a són, meg a gyufán spóroltak. Kezdd ott, hogy ne dohányozz, ne igyál alkoholt. Ne igyál üditőt, se kávét-teát, amúgy is a csapviz a legegészségesebb. Ne járj szórakozni, vagy csak olyan rendezvényekre, ami nem kerül pénzbe.

Főzz otthon, szezonális ételeket, ez a legolcsóbb. A munkahelyre is otthonról vigyél kaját.

Ne legyenek nagy összegű kiadásaid, mert azokkal nehezebb dolgozni, mint a rendszeres, kisebb tételekkel. Ne is tervezz olyan kiadásokat, amik elviszik a megtakaritásaidat. Nem azért élsz, hogy költs. Találj magadnak olyan életcélt, amit sok pénz nélkül is beteljesithetsz.

Leooo 2017.12.07. 23:44:04

@cardiobascuralis: Ez farokság, ha minden szezon után jó alaposan lesikálod a SAJÁT felnin levő gumikat, (tehát nem gyilkolod a peremét évszakonként a fel-le húzgálással!)utána gumiápolószerrel leápolod, valamint darabonként zacsiban, sötét , UV elől elzárt, száraz és hűvös helyen tárolod, akkor nem keményedik fel az öregedés miatt olyan gyorsan a gumi anyaga, hosszabb ideig tartja meg a jó tulajdonságait. Ilyen rohadt egyszerű. S ha cirka 10.000-15.000 km-t mész egy évben, akkor 8-9 évre elegendő a 2 készlet gumi, úgy, hogy meg lehet bízni benne, s - mit tesz isten - nincs kirepedezve a pereme, meg az oldala 9 év után sem...

Anna Kisssssss 2018.07.27. 11:50:00

Érdekes plusz ötletek vannak a bejegyzés alatt. Sokan mondják, hogy a bevételt kell növelni és ez igaz is, aki tudja az lépjen előrébb, tanuljon tovább, keressen jó állást.

Azonban, vannak olyanok is akik megkeresik a minimálbér többszörösét és mégsem tudnak félretenni. Sok pénzt elvisz az albérlet és a rezsi, a hitelről nem is beszélve.

Én egyetemista vagyok, így teljes munkám sincsen még, csak diákmunkák. Sokkal kevesebbet keresek mint a minimálbér, gyakran el sem éri a 70-80 ezret sem. Mégis félre tudok tenni a pénzemből, és akkor most jönnek a beszólások, hogy "jaaa úgy könnyű ha anyuék otthonról segítenek és alád tolnak mindent". Nem tartom a kapcsolatot a szüleimmel, a barátommal élek egy albérletben (szoba), amit magunknak fizetünk. A szobáért 30 ezret fizetünk + rezsi és ezen felül kell étkezni is. Elszörnyedek amikor látom, hogy sokan akár 100 ezret is képesek elenni egy hónapban. A spórolással, azonban ez az összeg drasztikusan csökkenthető. Kettőnk étkezését megoldom 30 ezer forint alatt. Ha utána számol az ember, akkor albérlet + rezsi (kb 12 ezer kettőnkre) + kaja = 72 ezer forint és egyéb váratlan kiadásunk egy tizes körül alakul. Szóval egy hónapban 80 ezerből ketten megélünk és nem érzem, úgy hogy olyan nagyon spórolnánk. Ha keresetünk 60-60-t akkor is félretudunk tenni 40-t a hó végén.

A kajával lehet rengeteget spórolni, nem szoktunk étteremben enni és nem rendelünk kaját csak akkor ha különleges alkalom van. Otthon főzök minden egyes nap, a főtt étel elengedhetetlen. És nem tojásrántottára gondolok itt. A nagy piacokon sokkal de sokkal jobb árakban lehet beszerezni a hozzávalókat mint a nagy üzletekben. A nagy piacokon versenyeznek egymással az árusok, próbálnak egy picivel alább ígérni a másiknak. Ha 10-15 perc alatt végig járja az ember a piacot akkor felmérheti, hogy ki adja a legolcsóbban azt amire neki szüksége van. Ha hibásak a zöldségek, gyümölcsök még sokkal olcsóbban hozzájuk lehet jutni (ezek mehetnek különböző ételekbe. A lecsóba számít e, hogy szottyos volt e a paradicsom amit megvettem?! Nem hiszem! A pörköltbe se kell feszes friss paradicsomot tenni, a nyomott barackot is simán meglehet enni vagy ha nem füllik hozzá az ember foga, akkor barackos csirkét is lehet ám csinálni) Vannak egyszerű ételek, amik a kicsit éhínségesebb időkben jól jöhetnek (krumplis tészta, rakott dolgok (rakott zöldbab, rakott karfiol), levesek (karfiol, brokkoli pirított kenyérkockákkal a szárazkenyérből)). A szénsavas, cukros üdítő roncsolja a fogakat és egészségtelen, ennek ellenére én is gyakran veszek akár heti 1-2 alkalommal is 1-1 üveget, de nem a márkás több száz forintos kiadását, megnézem hol akciós az üdítő és azokból veszek 1-2-t. Nem szoktam több napra főzni, nekünk nem jött be ez a módszer. Mindennap mást eszünk, ezért zöldségből-gyümölcsből és tojásból is bevásárolok hétvégén a piacon. Az akciós húsokra pedig vadászok hétköznap. Így mindig azzal operálok ami otthon van, egy-egy tejszínre/tejfölre költök pluszba, ami kellhet az aznapi ételbe. Fölösleges nasik, joghurtok, üdítők, frissítők, apróságok szóba sem jöhetnek, ezek is súlyos ezreket elnyelnek.

Amit nagy hülyeségnek gondolok még a felesleges költekezés, ha az ember nem akar spórolni akkor rendben, értem, költsön amire csak akar. AZONBAN!, amikor panaszkodik, hogy gyűjtenek lakásra, de olyan keveset tudnak csak félretenni, akkor egyik se néz magába. Ott virít a 5-6 ezres műköröm, ugye a fodrászhoz is be kell ülni havonta, a cipő tönkrement de a garancia papírt sajnos eldobták így újat kell venni teljes áron, a kenceficékről nem is beszélve. A hajra különleges sampon kell és a kondícionálót és a pakolás sem maradhat el, ahogy a fésülést könnyítő spray sem utána, hogy aztán szárazon telefújja lakkal. Akkor még ki sincs vakolva az arca az embernek. Mobiltelefont részletre venni, hatalmas badarság, sokkal többet fizet az ember lánya a végére mintha tényleg spórolt volna 2-3-4 hónapon keresztül. Ezek súlyos ezrek minden hónapban.

Nem festem a hajam, nem lakkozom a körmöm, nem festem magamat, sokan lereagálják, hogy igen igénytelen vagyok. Tiszta a körmöm, tiszta a bőröm, mindennap fürdök, nem tartom magam igénytelennek. Nyilván lányként néha engem is elkap a hév, és akkor előveszem a már 3-4 éves használatban lévő szemceruzámat és a szempillaspirálomat és ennyi. Sokan átesnek a ló túloldalára.

Még valami, nekünk csak internet előfizetésünk van, így feleannyit költünk mintha tv is lenne. A TV időpocsékolás és butítja az embert, DE! szeretünk filmeket és sorozatok nézni, ezek mind elérhetőek az interneten keresztül reklámok nélkül.

A sok kicsi összeadódik ha utána számol az ember, és ez nem csak 100 ezret jelent az év végén, hanem sokkal többet.
süti beállítások módosítása