Anya lettem, már nem élvezhetem a szexet?
Tizenhat órája vajúdtam, a kitolási fázis is elhúzódott, alig volt erőm. A férjem ölelt, szorított és folyamatosan súgta a fülembe: mindjárt kinn lesz, menni fog. Csak ezt fogtam fel, csak erre összpontosítottam. Már nem hallottam a szülésznőm és a nőgyógyászom hangját. A férjem szavai tudatosították bennem, a kislányunknak nagy szüksége van rám. Én vagyok az anyukája. És toltam, mozgósítva az utolsó energiákat érte, értünk.
Felsírt, rám helyzeték. A szívem is bele nyilallt abba a szeretetbe, amit ez a kicsi jövevény hozott nekünk. Csak néztük csodálattal. Minden ujjacskája megvan-e, milyen a szeme és a szája. Csak akkor és ott fogtam fel, hogy tényleg egy babácska lakozott bennem. Láttam ultrahangon, tanultunk róla, olvastuk a könyveket hétről hétre, de csak akkor hittem el. Kettőnkből született egy kisangyal. Az élet egy csoda!
Minden vágyam a természetes szülés volt. Találtam egy szerető és támogató szülésznőt, aki végigkísért bennünket az úton. Felkészítő előadásokra jártunk, hétről hétre figyeltük a változásokat, hogy egészséges legyen a gyermekünk, majd a nagy eseményre, a szülésre, fókuszáltunk. Megcsináltuk!
A testem letette a legnagyobb vizsgát, kiállta a hormonok hullámvasút játékát, Balázs mindenben mellettem állt végig, csakúgy, mint az elmúlt bő tíz évben. Megkönnyebbültünk, kezünkben tartottunk életünk legszebb ajándékát: a kislányunkat.
Nem sejtettük, most jön az a fejezet, amit nem dokumentáltak az okos szakkönyvek.
Olyan kihívások és mélyrepülések, amikről inkább hallgatnak, mert szégyellik. Tabu a szülés utáni szenvedéstörténet. Vagyis tabu volt, örömmel látom, egyre több nő ír és beszél leplezetlenül arról, hogy ez nem az az idill, amit kislányként eljátszottak a babájukkal. Ebben a történetben nem anya vagy apa irányít, itt a kicsi jövevény át- és felülír mindent. Kontrollvesztett leszel te és a párod is. Még ha maximálisan ki is veszi a részét a pelenkázásból, fürdetésből, felkelésekből, akkor is nehéz lesz. Sokszor fogalmad sem lesz arról, miért sír; sokszor a hullafáradtságtól nem is emlékszel, hogyan pelenkáztál vagy szoptattál éjjel; délután háromkor még pizsiben vagy és rájössz, nem ettél; hajat kéne mosni, de mikor… És a lelki tusákról még nem is beszéltünk.
Félsz, hogy törődni tudsz-e ezzel a kicsi és törékeny babával, aki innentől a te felelősséged.
Meg tudod-e óvni?
Jó anyukája leszel-e?
A legrosszabb rész, amikor nem ismersz magadra, sem a párodra. Nőként nullának érzed magad, a tested nem úgy működik, ahogy régen. Nem arra szolgál, amire régen. Nem titeket szolgál, hanem a gyermeketeket. Ezt a kezdetekben teljesen normálisnak éltük meg. Az eufória még tartotta bennünk a lelket. Jobb és kipihentebb napjainkon, egy-két év után is, értettük és elfogadtuk ezt. De rosszabb és kimerültebb napokon (és ebből több van!), elveszítettük az erőnket, a türelmünket, a női és férfi mivoltunkat, és a mi a legrosszabb: az egymás iránti vágyunkat is.
Egy anyának olyan könnyű beleveszni az új szerepbe. Az ösztönök, a megváltozott teste és hormonháztartása rá is játszik erre. Elég a gyermekünk ölelése, vele bújunk össze szopizáskor, a mellünk az ő éltető táplálékát adja.
A szex volt az utolsó gondolatom, pontosabban: nem is gondoltam rá.
A férjem fél év után azért már próbálta finoman jelezni, hogy ő vágyik rám, ő is szeretne ölelve és babusgatva lenni, újra férfi lenni…
Az én gondolataim máshol jártak. Fel kellett építenem magam anyaként, az első fél évben csak erre tudtam fókuszálni, hogy a kislányunk körüli teendők rendben legyenek, egy idő után már a háztartásra is, majd magamra is jutott időm. A férjem még egy év után sem került a listára. Szerettem őt, de nem kívántam. Annyi volt a teendő, akkora volt a felelősség…
A nagyszülők távol élnek, nélkülük és bébiszitter nélkül szerettünk volna mindenre időt és energiát találni. Beleszakadtunk. Éreztem én, hogy ez így sok, de jó anya akartam lenni. A feleség szerep, a nő szerep nem foglakoztatott. Természetesnek vettem, hogy adott a mi kapcsolatunk. Szeretjük egymást. Igaz, hogy értelmes beszélgetést nem tudtunk megejteni hónapok óta, csak anya és apa voltunk, minden szexuális vagy szerelmi kapcsolat nélkül.
Volt néhány kísérletezésünk, hogy újra egymásra találjunk. Romantikus vacsora, ahol csak a gyerek volt a téma. Szex, amit nem élveztem...
Gondoltam, segít majd, ha visszamegyek dolgozni. Kizökkenek. Feléled a nőiességem is. Igen, elmentem fodrászhoz, körmöshöz és kozmetikushoz, jót tett a nőiességemnek, de a libidómon mit sem változtatott, az meghalt…
Okosabban kellett volna ezt csinálni!
Megérkezett szerelmünk legszebb ajándéka, a legboldogabb időszakunk lehetett volna, ha erre is jobban felkészítenek. Erről nem születettek könyvek, vallomások, blogok. (Végre akadnak!)
Az álmatlan, fáradt és aggódó éjszakáknak, az érzelmi eltávolodásnak is van gyógymódja. Meg lehet előzni a bajt! Ismerni kell saját magunkat és a korlátainkat. Segítséget kell kérni nagyszülőktől, barátoktól, ha van rá mód, bébiszittertől. Nem szégyen, ha egyedül nem megy! Nem kell szétesni, mert akkor az újonnan megszületett kiscsalád boldogsága is szétesik. Kommunikálni kell a környezetünkkel, és legfőképp a párunkkal. Kettőnkön múlik, a mi együttműködésünk és szeretetünk, a családi harmónia alapja.
Mi is leültünk, végső ideje volt megbeszélni, mit tehetünk.
Ahogy nőtt a kislányunk, egyre bátrabban vittük el hosszabb időre is a nagyszülőkhöz, lett egy csodálatos bébiszitterünk. Ezután már „csak” a kettőnk helyzetére kellett megoldást találni.
Elmondta Balázs, mennyire nehéz időszak volt ez neki, mennyire hiányzom neki. Hiányzik az a nő, aki tüzes és vidám az ágyban is. Nem tudtam mit mondani, vagy egy szerető ölelésnél többet adni. Kialudt bennem az a tűz…
Nem tudtam, mi történt. A testem visszanyertem, már én uraltam. Boldog is voltam, de elég volt az érzelmi kielégülés. Szerettem anya lenni. Talán ez az új szerep blokkolt, vagy az, hogy testem egészen más téren teljesített óriási szolgálatot, és a szex ezt beszennyezte volna… Nem tudom. A megoldásra még csak ötletem sem volt… A férjemnek igen.
A kérése először félelemmel töltött el. Egyszer már, a gyermekünk születése előtt, felmerült ez a téma. Közel két évtizede vagyunk együtt. Én voltam az első nő / lány az életében. Valahol értettem, hogy gondolkodik a párcserén, érdekli a változatosság, ami a mi életünkbe is új tüzet hozhatna. De nagyon sok minden visszatartott a swinger világától mielőtt anya lettem: félelem, féltékenység, szégyenlősség, nemi betegségek lehetősége.
Mindez anyaként is bennem volt, de akkor már a gödör mélyén éreztem magam a párkapcsolatunkat illetően. Megijesztett nőként, hogy bennem már nem él ilyen vágy. Még fiatal vagyok, és boldog házasságban szeretnék élni. És bizony az egészséges kapcsolatnak a szex is alapköve. Ezt be kellett látnom.
Minden tiszteletem és szeretetem a férjemé, hogy elviselte az érintés nélküli hónapokat és éveket. Nem ment más nőt keresni, hogy kielégítse a vágyait. Nem csalt meg engem és az álmainkat.
Arra gondoltam, már nincs mit veszítenünk.
Bízom a férjemben, szeretem, és vissza akartam hozni - bármi áron - azt a NŐT, akibe beleszeretett.
Közeledett a születésnapja, jobb alkalom nem is kínálkozhatott volna. Felhívtam minden klubot, érdeklődtem, izgultam, és rettegtem az első swinger éjszakát. Ez lett az Ő szülinapi ajándéka. Pontosabban a MI ajándékunk.
Hála a néhány swingeres kalandunknak, a kislányunknak ma már olyan szülei vannak, akik ismét kamaszként vágynak egymásra és újra szerelmesek. Nőnek érzem magam, ízig-vérig nőnek.
HOPPÁ, most sokan felkapják a fejüket!
Ez a MEGOLDÁS? Elmenni egy helyre, ahol szexőrült, aberrált férfiak és nők gyűlnek össze, hogy orgiázzanak... Nem, ez a világ nem ilyen! Persze mindenhol vannak kivételek, jönnek az érzelmi hullámvasutazások, de ezek ellenére is, életem legjobb döntése volt, hogy belevágtunk.
A swinger nem eszement és beteg orgiák színtere; nem kiéhezett, őrült emberek találkozóhelye. Itt komoly szabályok vannak, ide a párok együtt jönnek, egymás szeme előtt élvezik a szexet mással, és legfőképp egymással. NEM titokban csalják a társukat!
Ne higgyetek el minden hazugságot, ne filmeken vagy pletykán keresztül próbáljátok meg elképzelni. Csak az tudja, milyen ez a világ, aki már megjárta párszor.
A mi szexuális életünk azóta virágzik, pedig egy éve voltunk utoljára.
Eleinte vágytunk a nagy felfedezésekre és kalandokra. Évente négyszer-ötször is mentünk. Voltam szlovén kommandóssal, olasz bűnügyi helyszínelővel, ketrecharcossal, tűzoltóval… Teljesültek a vágyálmaim! A férjem öröme határtalan! Kipróbált más nőket, más pózokat, látott felhevülten szexelni egy másik férfival, rúdtáncot járni egy másik nővel, mindez beindította. Ismét vannak vágyaink és vad szeretkezéseink.
Ma már csak egyszer-kétszer megyünk egy évben swingerklubba, azért a kis fűszerért, ami különös és ismeretlen ízeket ad nekünk.
Újra egymásra találtunk, megerősödtünk mint férfi és nő, mint család.
Boldog anya és feleség vagyok, aki bátran meri és tudja élvezni a szexet a férjével.
Fotók: Pinterest
