gyare.png

 

 

 

 societas_hu.png


Bemutatjuk Magyarország 3 legszegényebb járását

2013 óta vannak Magyarországon ismét járások. Ez a közigazgatási egység nem előzmény nélküli, hiszen korábban kistérség néven futott. 2013-ban 175 kistérség volt, így talán nem meglepő, hogy 175 járás jött létre. A járási rendszer kialakításakor csak részben használták a kormány kommunikációban gyakran használt  "történelmi előzményeket" hiszen a járások megszűnésekor 83 volt belőlük.

4.jpg

Méltatlanul kevés figyelmet kapnak azonban a járások. A kormány nem csak létrehozta ezt az egységet de igen fajsúlyos feladatokat is kapott. Évről-évre egyre több hatáskör és feladat került át a választott önkormányzatoktól a kinevezett járásokhoz. Meg van ennek is a maga bája, hogy nem a polgármesterek és választott képviselők dönthetnek...

19, igen fontos feladat van náluk. A járások hatásköre lett  többek között a  gyámügy, az okmányiroda, vízügy, állattartás, kereskedelem és oktatással kapcsolatos feladatok jelentős része. Talán az egyik, a szociális szakmát megosztó döntés, hogy a szociális ágazat, tehát a segélyezés is átkerült a járásokhoz. Így különösen fontosnak gondoljuk, felhívni a figyelmet a legszegényebb járásokra.

Az MSZP kormány idején létezett egy program a "47 leghátrányosabb helyzetű kistérség" felzárkóztatására és a regionális különbségek csökkentésére. Azt, hogy az a program működött-e talán az mutatja a legjobban, hogy jó pár akkori hátrányos helyzetű kistérség kikerült ebből a  státuszból, de mára kerültek be újabbak...

Arról, hogy a mostani kormány alatt van-e ilyen felzárkóztatási terv nem hallani. De a Societas összeállította a legszegényebb járások listáját. Ebben a posztban a 3 legszegényebb járást mutatjuk be.

Nem az ózdi ...

A rangsor kialakításának legfőbb szempontja az volt, hogy az adott járásban mennyiből élnek az ott élők, tehát az egy főre eső fizetés. Ez alapján elmondható, hogy a legjobb helyzetben a fővárosi járások vannak, de a Pest megyei járások is szépen prosperálnak. A kisvárosi járások közül, talán nem meglepő a paksi és a tiszaújvárosi van a legjobban teljesítők között.

Bár Ózd vált a városi értelmiség szemében a krízis egyik fő központjává, a járási statisztikák alapján elmondható, hogy az átlagfizetés messze nem az Ózdi járásban a legrosszabb, sőt a rangsor középrészén helyezkedik el. Meglepő, de pl. (a korábban egyáltalán nem krízis térségnek számító)  Sümegi járásban rosszabbak e tekintetben a kilátások, mint Ózdon...

Szóval, íme a három legszegényebb járás:

3. Baktalórántházai járás

A Baktalórántházai járás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kellős közepén található. 12 település tartozik hozzá, melyből  a legnagyobb Baktalórántháza 4037 fővel. A járásban 20% a munkanélküliség, akinek van munkája az itt egy picit több mint 65.500 forint havi átlagos jövedelemre  számíthat.

2. Sellyei járás

A Baranya megyében található ormánsági járás hátrányos helyzete ismert a közvélemény előtt is. Magyarország legritkábban lakott járása ez. A járáshoz 38 település tartozik. A Baktalórántházai járáshoz képest komoly hátrány az, hogy míg az előbbinél mindegyik településen van iskola és óvoda, a Sellyei járásban a települések 26% -a rendelkezik óvodával és iskolával csupán 23%-uk.  Magasabb a munkakeresők aránya is, 22,4%. Az itt élő munkavállalók havi fixe egy picit több mint átlagosan havi 65.300 forint.

1. Cigándi járás

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az ukrán határ mellett, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye határában található a Cigándi járás. 15 település tartozik hozzá, melyek 2/3-án van iskola is és óvoda is. A munkakeresők aránya itt is meghaladja a 20 százalékot, egész pontosan: 21,1%. Az országban a munkavállalók a Cigándi járásban számíthatnak a legalacsonyabb jövedelemre, itt még havi 65 sincs meg. Egy átlag fizetés itt 63 500 forint felett van egy picivel.

Az ország leggazdagabb járása és az ország három legszegényebb járása között közel 3x-os a fizetéskülönbség.

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://societas.blog.hu/api/trackback/id/tr838105892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.11.25. 09:06:06

És ebben még nincs benne az, hogy munkanélküli az a regisztrált munkanélküli, ezekben a járásokban a valós munkanélküliség ezeknek a számoknak a többszöröse lehet.

Peetee 2015.11.25. 10:19:30

@nagybalfasz: Pontosan, hiszen ha egy jóember feketemunkával / gyüjtögetéssel / háziállat-tartással / bármilyen be nem jeletett munkával vagy tevékenységgel tartja el magát (és családját) az nem szerepel sehol a rendszerben, nem létező személy, hiszen nem regisztrált álláskereső, és nem is közmunkás. Egy nagy légüres tér a fidesz rendszere szerint, hiszen csak és kizárólag ennek a több-tízezer embernek a kizárásával lehet villogni a 8%-os munkanélküliségi statisztikával....ami valójában 10-11-12%; a több százezer közmunkásról ne is beszéljünk, aki A-héten pirosra festi a kerítést, B-héten kékre, aztán megint pirosra...effektív GDP-t nem termel, csak a kevés adófizető pénzéből tartjuk fenn az ő rendszerüket is...feleslegesen.

Korvett5 2015.11.25. 13:13:47

Talán elkelne egy alaposabb szociológiai felmérés, mi az oka, és mi lenne a megoldás, hogy pl. a cigándi járásban levő településen lehessen találni egy állattenyésztő telepre betanított munkára embert, az már álom, hogy egy írni-olvasni tudó munkafelügyelőt, vagy mg.gépkezelőt tudnának alkalmazni a környékről. A munkakörülmények jók jól gépesített, húsmarha,fejni nem kell.

Girhes Joe 2015.11.25. 13:14:38

"feketemunkával / gyüjtögetéssel / háziállat-tartással / bármilyen be nem jeletett munkával vagy tevékenységgel"

...színesfémlopással, terménylopással, uzsoráztatással, zsebtolvajlással, besurranó tolvajlással, kiskorúak kirablásával, idősek kirablásával...

...mily meglepő, hogy ezek be nem jelentett tevékenységek.

micsoda? 2015.11.25. 13:52:12

Dél- Dunántúl fekete báránya, rendszerint Baranya megye, csak tudnám miért. Csodálatos tájegység, turizmusra termett. Szerintem állattenyésztésre is nagyon alkalmas.

micsoda? 2015.11.25. 13:53:09

@Girhes Joe: Tapasztaltad, vagy csak vágod:)

2015.11.25. 14:46:13

@Korvett5:
Ezeket a járásokat nem ismerem, de egy somogyi, hasonlóan szegény faluban például bőven találnak embert mezőgazdasági munkára, csak nem jelentik be őket, a minimálbérnél is keveset fizetnek, fél év csúszásban. Idővel persze nem találnak balekokat, mert aki tud, elmenekül, nem véletlenül. Szóval abba lehet hagyni a sírást, hogy nincs épkézláb munkaerő, mert nem véletlenül költözik/költözött el, aki annak számít.

2015.11.25. 14:47:55

@micsoda?:
Ismerd meg az ottani emberek gondolkodását, és megtudod... Első körben javáslom a pécsi "konzervatív értelmiséget". Hidd el, lesz még rosszabb is a helyzet, és ezt nem lehet csak a politikusokra kenni...

Void Bunkoid 2015.11.25. 20:10:46

@micsoda?: elég egyértelmű a válasz, a baranyai mordor pont azért mordor, amiért az északkeleti mordor is az. Marha messze van Budapesttől (és Baranya még a a Dunántúlon mentsvárként működő Balatontól is), és autópálya is csak öt éve vezet oda - Borsodba, de csak Dél-Borsodba... körülbelül 15 éve, Szabolcsba kb tíz éve.

Az ország sztártérségeinek tartott Pest, Fejér, Komárom és Győr-Sopron viszont meglepő módon vagy Budapest körül csoportosul, vagy már közel negyven éve autópályakapcsolatban van vele.

A vízfej, ugye.

Void Bunkoid 2015.11.25. 20:25:31

Már többször is hangoztattam amúgy, hogy az egész közigazgatás föderatív jellegűre alakítása lehetne egy megoldás a "vízfej" kiküszöbölésére - leginkább a megyei/járási szerveknek (de inkább a megyeieknek) jóval nagyobb szabadságot adva, akár - persze az egységes, meghatározott törvények keretin belül, de valamennyire mozdíthatóan, akár külön megyei törvényhozó szervezeteknek törvényalkotási jogot is adni, meg úgy gyakorlatilag mindent el lehessen intézni, amire jelenleg most csak országos szinten, Budapesten van lehetőség - valahogy úgy, ahogy az USA meg Németország csinálja.

Egyszerűen hiába vagyunk nem hatalmas területű ország, ahhoz már bőven túl nagyok vagyunk, hogy ilyen egyetlen helyre központosítva a fővárostól távol eső területeken is effektíven lehessen menedzselni. Ez tök jól működik egy Szlovénia vagy Belgium méretű országban, de egy majd százezer négyzetkilométeres területűben már nem.

Arról nem is beszélve, hogy ha valaki teszem azt parlamenti képviselővé válik mondjuk Békés megyében, a legnagyobb valószínűséggel családostól _Budapestre_ fog költözni, és szégyen, nem szégyen, hiába Békés megyét képviseli, amikor már a ciklus felénél is évente kétszer látogat haza egy napnál nagyobb időtartamra nem beugrani szülőkhöz vagy rosszabb esetben a sírjukhoz - egyre nagyobb mértékben fogja letojni az egészet, és csak annyit fog majd látni a kényelmes fővárosból, hogy már megint csak sírnak meg panaszkodnak ott Kukutyinban, a Viharsarokban, ahelyett hogy összekapnák magukat, és már nem emlékszik arra, hogy azért nem tudják összekapni magukat, mert a kedves vízfej egyszerűen nem figyel oda rájuk, és nem ad lehetőségeket.

2015.11.26. 09:36:51

@Void Bunkoid:
Nagyrészt egyetértek, de Győr és Székesfehérvár nem jó példák.

Székesfehérvár saját gazdasága gyengélkedik, mert elszívja Budapest a munkaerőt. Ok, az ott lakók meg tudnak élni, de ez ugyanúgy nem sikertörténet, mint Sopron, ahonnan Bécsbe járnak dolgozni, de a városban egyre kevesebb a munkahely. Nemrég jártam egy Stuttgart közeli településen, arrafelé a szűkebb és a tágabb agglomeráció is tele van üzemekkel, telephelyekkel, azzal együtt, hogy ott is sokan bejárnak a nagyvárosba.

Győr esetében pedig nagyobb jelentősége van, hogy Ausztrián keresztül Németországgal van autópálya kapcsolata, mint hogy Budapesttel. Na meg elég távol van Bécstől és Budapesttől is ahhoz, hogy bármelyik beszippantsa.

Dél-Dunántúlnak is többet érne hosszútávon, ha az M9 megépülne, mint hogy az M6/60 megépült, csak nem Szombathelyig kellene megépíteni, hanem osztrák autópálya összeköttetéssel kellene megvalósulnia. Ez az autópálya persze sokat segítene Dél-Alföldnek is. Még ha jól tudom, elsőre hőbörgés lenne, mert eleinte nem lenne kihasználva.

Void Bunkoid 2015.12.07. 12:31:50

@nagybalfasz: amúgy ugyanúgy Mordor a Budapest szomszédságában levő Nógrád megye is, sőt, habár bűnözés szempontjából jóval lájtosabb mint akár Borsod, akár Szabolcs, akár Baranya, de az infrastruktúra (elsősorban főutak) hiánya - egyetlen főút (igaz két néven, 21-es és 22-es, de gyakorlatilag egy "körút") lévén gyakorlatilag az egész megye a határmenti városain kívül az ország leginkább isten háta mögötti helye, ahova soha nem fog semmiféle nagyobb munkaadó települni.
süti beállítások módosítása