Könyvkritika: N. K. Jemisin: A megkövült égbolt (2018)
2018. augusztus 20. írta: chipolino

Könyvkritika: N. K. Jemisin: A megkövült égbolt (2018)

„(…) nem csak egyféleképpen lehet embernek lenni.”

 

n_k_jemisin_a_megkovult_egbolt.png

 

N. K. Jemisin tegnap történelmet írt: A megtört föld-trilógia mindhárom kötete Hugo-díjas.

A trilógia első kötetéről itt: https://smokingbarrels.blog.hu/2016/08/11/konykritika_n_k_jemisin_az_otodik_evszak

a másodikról itt: https://smokingbarrels.blog.hu/2018/04/12/konyvkritika_n_k_jemisin_az_obeliszkkapu írtunk.

Varázslatos. Elképesztő. Nem nagyon lehet rá szavakat találni. Régen könnyeztem meg regény végét utoljára, most megtörtént. Megható, megindító, szívfacsaró, őszinte. Csodálatos. Megkapta a Locus- és a Nebula-díjat, tegnap este pedig megkapta a Hugo-díjat is, teljesen megérdemelten. A megtört föld-trilógia utolsó kötete méltó befejezése egy rendkívüli, lélegzetelállító történetnek.

Az események fonalát ott vesszük fel, ahol Az obeliszkkapuban elhagytuk: közeleg az idő, amikor a Holdat vissza lehet adni Földapának, hogy egy új, jobb világ épülhessen. Essun próbál fizikailag és lelkileg is megerősödni a feladathoz, miközben a sivatagon átkelve Rennanisz felé tart a kasztrimai túlélőkkel. A lánya, Nassun körül szintén minden összeomlott; neki is el kell hagynia a látszólagos biztonságot nyújtó apró közt, és útra kell kelnie Schaffával, hogy elpusztíthasson mindent, mert nem lát más megoldást. Anya és lánya is elveszített valaki fontosat, és mindketten akaratlanul tönkretették a helyet, ahová befogadták őket. Mindketten készülnek az utolsó, nagy próbatételre, csak ellenkező célokkal. Mindeközben pedig Hoa elmeséli nekünk, hogyan kezdődött; elmeséli, mi történt Szil Anagisztban, több ezer évvel ezelőtt.

A regény a legelejétől kezdve olyan, mint egy hatalmas tűzijáték, az első fejezetnél már jön a borzongás, a libabőr, és az ember hiába próbálja kis adagokban olvasni, hogy tovább tartson, nem igazán megy. Annyi rétege van, annyi mondanivalója, még a legapróbb félmondatokban is találunk elgondolkodnivalót. A szabad akarat fontossága (Schaffa), az intimitás dimenziói (Hoa és Essun), a szeretet formái (Lerna), az emberi fogalmának folyamatos újraértelmezése is megjelenik, miközben a végén fény derül Hoa második személyű narrálásának okára, minden apró részlet értelmet kap.

A kötet egyik legfontosabb gondolata egyén és közösség kapcsolata, az egyén felelőssége. Nagy ár-e az emberiség jövője a szerettünk életéért cserébe? Megéri-e feláldozni magunkat egy nagyobb jó érdekében? Essunnak több vesztenivalója van, mint gondolta, Nassun viszont egy ember érdekében készül romba dönteni mindent. Biztosan igaza volt Alabástromnak, hogy „vannak dolgok, amik annyira elromlottak, hogy nem lehet őket helyrehozni”? A végén úgyis egy dolog marad: a remény.

Hoával együtt számolunk vissza a fejezetek során (milyen egyszerű és szívszorító ötlet ez is), hogy a végén minden a helyére kerüljön. Jemisin ironikus humora néha egészen lehetetlen helyeken csillan meg, bölcsességgel kezeli a tragédiákat is. És igazából csak így érdemes regényt írni, ahogy Jemisin teszi, őszintén. Olyan őszinte fájdalom, valódi, megélt érzelmek áradnak a lapokról, hogy teljesen megtöltik élettel (varázzsal) a szereplőket.

Essun karaktere még mindig rejt újabb mélységeket, Nassun pedig bámulatosan és drámaian válik felnőtté, és hozza meg a végső döntést. Hoa múltja új dimenziókkal gazdagítja a történetet, az embertelenség és kizsákmányolás bemutatása megrázó, kiderül, hogy mégsem minden élet szent Szil Anagisztban. Az Essunt körülvevő mellékszereplők is célokkal, vágyakkal teliek, és igen, ők is ott vannak a legvégén. Mert ahogy Hoa mondja: „– Azt hiszem (…), hogy ha szeretsz valakit, akkor nem döntheted el, hogy hogyan szeressen viszont.”

Amellett pedig, hogy egy nagyszerű történet szinte lélegző karakterekkel, igazi terápiás könyv ez, mindenkinek, aki valaha elveszített valaki fontosat. Hogyan lehet a veszteség fájdalmával tovább élni? Mit lehet tenni, amikor minden értelmét veszti? A legfontosabb útravalója a történetnek, hogy tovább kell menni, bármi történjen, mert csak így lehet túlélni. És túl kell élni. Ahogy Hoa mondja Essunnak, ennyi az egész: – Tarts. Előre.

 

10/10

A kötetet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr414184161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.20. 22:07:48

Normális sci-fi már alig jelenik meg, mindent elönt a fantasy áradata.

midnightcoder2 2018.08.21. 06:14:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én legutoljára a Ready Player One-t olvastam, könyvben még jobb mint filmen. Mondjuk én angolul olvastam, de úgy látom van magyar fordítása is.

theus 2018.08.21. 10:05:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen ez szerintem is így van.

Kicsit csodálkoztam is a híren, hogy van valami Hugo díjas trillogia amiről nem hallottam, el felejtettem, hogy Hugo-t fantasy is kaphat.

@midnightcoder2: Könyvben egész jó, a filmből az egyik dolog amit hiányoltam, ami a könyvben is csak pár mondat, de mégis logikusabbá teszi az egész történetet. A másik hiba a rosszul kiválasztott szereplők.

colonel Tigh 2018.08.21. 21:47:03

@midnightcoder2: nekem annyira nem jött be a film, már legalábbis ahhoz képest, ahova a könyv kultstátusza predesztinálná (mondjuk én a könyvtől sem vágtam hanyatt magam, de a film nekem nagyon ifjúsági mozi lett, ami persze nem baj, csak már nem vagyok 12 éves.)
Én most perpillanat a Sötét erdőt olvasom, ez az A Háromtest-probléma folytatása ill. a Háromtest trilógia második kötete, szerző Cixin Liu. Aki szereti a scifit az mindenképp tegyen vele egy próbát!
Ha esetleg adhatok még tippeket: Alastair Reynoldstól a Jelenések tere is nagyon tetszett, vagy Charles Strosstól az Accelerando. De a Térség regényfolyam (oktológia) is nagyon jó szerintem (Leviatán ébredése nyitja a sort), bár az 5. és a 6. kötet eléggé megosztotta az olvasóközönséget, bár rossznak nem lehet azokat sem nevezni, és a 7.-kel ismét jó irányba tart (a 8. lesz az utolsó, úgy tudom).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.22. 10:24:21

@colonel Tigh:

Cixin Liu trilógiája valóban meglepően jó, kár, hogy a végét elkapkodta. Aztán ahhoz képest, hogy leginkább hard sci-fi, van benne egy-két (tényleg nem sok) bődületes marhaság.

Én legjobban azon akadtam ki, hogy a bolygóvédelmi megfigyelő távcső (nem ez a pontos neve) a nagyobb felbontás érdekében 8 darab egymás után elhelyezett óriási, sok km átmérőjű LENCSÉBŐL áll. Egy ilyen, egyébként kimondottan igényes műnél kissé kiábrándító az ilyen szarvashiba. Már egy a csillagászat iránt érdeklődő kisiskolás is tudja, hogy a sok lencsetag a fényképészeti objektíveknél szokás, a régi lencsés távcsövek sm álltak sok lencséből. A mai csillagászati távcsöveknél pedig tükör gyűjti be a fényt - de már Newton is tükröt használt a róla elnevezett távcsőtípusban. A tükör ui. könnyebben elkészíthető és kevesebb optikai hibával jár.

A felbontás növelésére pedig nem több kilométer átmérőjű tükröket használnak, hanem kettő vagy több egymástól távol - akár több száz vagy ezer kilométerre - elhelyezett távcső adatait "fésülik" egybe, ez az ún. optikai interferometria.

Mindenesetre e hibák ellenére én is csak ajánlani tudom a trilógiát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.22. 11:31:31

Mellesleg az interferometria módszere a rádiócsillagászatban már régóta használatos, hiszen a fényhez képest nagy hullámhosszak miatt egyetlen távcsővel nem érhető el az optikai távcsövekéhez akár csak távolról is mérhető felbontás. Optikai távcsöveknél az interferometria viszonylag új dolog.
süti beállítások módosítása