Pornográfia és szexualitás I.

Pornó vs. erotika és a kezdetek

A pornográfia szó a porné (prostituált) és a graphé (leírás, megjelenítés) ógörög kifejezésekből származik, tehát eredendően a prostituáltak életét, tevékenységét bemutató műveket értettek rajta, de alapvetően modern fogalom. Maga a pornográfia közkeletű megfogalmazás szerint a szexuális aktus képi vagy szöveges megjelenítése, melynek célja a szexuális vágy felkorbácsolása. Eddig ez rendben is volna, csakhogy ez a definíció megnehezíti annak a dolgát, aki a jelenség történetét kívánja bemutatni. Ugyanis ez fogalommeghatározás teljes egészében egy szubjektív elemre, az alkotói szándékra helyezi a hangsúlyt. Innentől viszont nehéz megállapítani, hogy mely korban és területen beszélhetünk egyáltalán pornográfiáról, minthogy egy adott képi ábrázolás besorolása végső soron egy koronként és tájanként változó kulturális ingerküszöbtől függ. Például az ókori Rómában egy nemi aktust megjelenítő „graffity” mindennapos látványnak számított, s aligha ébresztett vágyat a közömbös járókelőkben, de ha egy viktoriánus lady szeme elé került volna, az nyomban összeesik, és repülősóért kiált... S míg például az indiai Khajuraho műemlékegyüttesének faragványai az ott élők számára egykor szentnek számítottak, addig egy ugyanakkor élt, európai férfiban bizony kelthettek illetlen gondolatokat.
Még egy kicsit tovább boncolgatva a pornográfia fogalmát...  Annak meghatározása során leginkább az erotikától való elhatárolása a fontos: erotikus művek alatt olyan művészeti alkotásokat értünk, melyek adott esetben szexuális töltettel rendelkeznek, érzéki benyomásokat keltenek, ám ez csupán másodlagos fontosságú körülmény, mert a hangsúly a témán, pl. mitológiai, történelmi események ábrázolásán van. Vagy adott esetben az esztétikán, hiszen az alkotás szépsége önmagában is képes arra, hogy a szexuális tartalmat másodlagossá tegye, s a képet/írott szöveget a művészet magaslatára emelje. Ezzel a megkülönböztetéssel azonban ismét csak az a gond, hogy szubjektív elemeket tartalmaz. Ha például alapvetően a magas művészet kategóriájába tartozó képeket, mondjuk aktokat, gondosan összeválogatva egy szerelmi légyottokra szolgáló helyiségben helyezzük el, rögtön megváltozik a kontextus. Ugyancsak más megvilágításba helyezhet egy művet a megrendelés körülménye: pl. a lenti, XV. Lajos szeretőjét, Louise O’Murphyt ábrázoló kép éppen a célból készült, hogy az élvhajhász uralkodó figyelmét felhívják a lányra, vágyakozni kezdjen utána... Azaz hiába festette a képet a kor egyik legnagyszerűbb rokokó festője, François Boucher, ha ragaszkodunk az alkotói szándék szerinti megítéléshez, ez bizony pornó... Térjünk rá akkor a történelemre.  Szexuális tartalmú ábrázolásokkal már az ősember barlangrajzain is találkozhatunk, s a legősibb emberi lényt ábrázoló szobrocska is egy igen hangsúlyos női nemiszervvel rendelkező figura. Ez a szobor a Hohler Fels-i Vénusz (lásd lent). Kb. hat cm magas, valószínűleg amulettként használták, s kb. 10-12 000 évvel idősebb ismertebb „húgocskájánál”, a Willendorfi Vénusznál. Hanem akárcsak Hohler Fels-i Vénusz, úgy a legtöbb őskori, nemiséggel kapcsolatos alkotás is különböző hiedelmek, termékenységi szertartások okán jöhetett létre.
A legrégebbi ránk maradt, már egyértelműen nem vallási célból készült, szexuális jelenteteket ábrázoló képi emlék i. e. 1150 körül keletkezett Egyiptomban. Az ún. turini papiruszok egyik fele különböző szexpozitúrákat jelenít meg, a másik felén inkább szatirikus képeket találunk, pl. állatokat, amint emberi tevékenységeket végeznek (a rekonstruált változat pl. itt tekinthető meg). Ezért egyes történészek szerint a turini leletek inkább a nevettetést célozták meg, semmint a szexuális vágy felébresztését, de az mindenesetre egyértelmű, hogy valláshoz vagy termékenységi rítusokhoz már nincs közük.
Az ókori Görögország területéről pedig számtalan, liturgikus célok nélküli, erotikus jelenetet ábrázoló kerámia és használati tárgy került elő. A szexuális töltetű megjelenítések eme tobzódásának azonban nem a régi görögök piszkos fantáziája az oka. A megoldás a szexualitáshoz való hozzáállásukban rejlik. Az ókori népek egyszerűen – nem tudok rá jobb kifejezést – nem csináltak akkora felhajtást a szex körül, mint ma mi tesszük. Számukra  a különböző és azonos neműek közötti (bár ez utóbbi is összetettebb jelenség volt, mint ma gyakran hiszik) testi kapcsolat olyan természetes jelenségnek számított, mint az, hogy az ember eszik, iszik vagy alszik. Szexelni kell az utódnemzéshez, egyébként meg egy kellemes dolog. Pont. Mikor egy ókori kerámián vagy vázán elénk kerül egy szexjelenetet ábrázoló kép, az csupán egy az élet hétköznapi tevékenységeit megjelenítő tárgyak közül. A kor emberének semmivel sem jelentett többet a lenti vázák látványa, mint mondjuk egy vadászjelenetet vagy szövő-fonó háziasszonyt ábrázoló kép. (Nem kívántam e bejegyzés miatt 18+ossá tenni az oldalt, így értető módon az enyhébbek közül válogattam, az elsőn pl. mindössze annyi látszik, hogy egy idősebb kuncsaft kifizet egy fiatal férfi prostituáltat.)
A római kor emberének szexszel kapcsolatos felfogása megegyezett a görögökével.  Alapvetően a rómaiakkal, különösen a császárság korával kapcsolatban is létezik a szabados, hedonista, orgiázó nép perkoncepciója. Tény, hogy az akkori felfogás szerint sokkal nehezebb volt elérni az erkölcstelenség küszöbét: prostituáltakat látogatni, házasságon kívül nemi kapcsolatot folytatni, a rabszolgákkal hálni nem keltett megbotránkozást... Hanem annak a kornak is megvoltak a maga szabályai: egyrészt a szexuális vágyak kiélése nem valósíthatott meg bűncselekményt (például szabad polgár lányát nem lehetett büntetlenül megerőszakolni vagy elrabolni), másrészt nem torkolhatott mértéktelenségbe. Amíg valaki nem esett túlzásokba, azaz nem töltötte minden idejét részeg orgiákon fetrengve, nem szított verekedést, vagy nem okozott egyéb módon botrányt, nem kellett retorzióktól tartania. De például van bizonyíték arra, hogy a censorok zártak ki férfiakat a lovagok névsorából erkölcstelen viselkedésük miatt, melybe – egyebek mellett – beletartozott az orgiák mértéktelen látogatása is. A Római Birodalom korában a lakóhelyiségek erotikus témákkal való kidekorálása nem számított kuriózumnak. A freskókon található szexjelenetek egyszerűen csak esztétikus, örömteli pillantok megjelenítései voltak, amelyek mellett a betévedő látogató közömbösen sétált el. De szolgálhattak egészen praktikus célokat is. Pompejiben például egy fürdőház öltözőhelyiségeit díszítették ilyen jelenetekkel, ami akár a fürdő „kiegészítő szolgáltatásainak” is lehetett a reklámja, de a történészek álláspontja szerint inkább egyszerűen arra szolgált, hogy az ember könnyebben megjegyezhesse, melyik öltözőben hagyta a ruháját... Kabinszám helyett pozitúra.Az ókori Rómáról és Görögországról tehát elmondhatjuk, hogy a mai értelemben vett pornográfia kifejezés nem is nagyon alkalmazható az akkori időkre vonatkoztatva. Hisz ahol a szex mindennapos jelenség, ott annak megjelenítése is mindennapos és így „természetes”. És akkor még nem is beszéltünk az olyan ünnepélyekről, mint a Lupercalia vagy a Floralia, vagy a különböző rituálékról és amulettekről, melyek ugyancsak a szex, a termékenység körül forogtak, s számtalan ránk maradt képi ábrázolás kötődik hozzájuk.
No, persze nem állítható, hogy akkoriban ne létezett volna a mai fogalmaink szerint értelmezett pornográfia vagy obszcenitás, de ezzel megint visszatérünk a kontextus kérdéséhez: egy örömtanya szobájának falára festett erotikus jelenet szolgálhatta a vágy felébresztését, azaz mai értelemben lehetett pornó. Vagy ott a fallosz szimbóluma, ami a ház bejárata mellett, a falba vésve távol tartotta a rossz szellemeket, de egy bordély bejáratához vezető „útjelző táblaként” is funkcionálhatott.
De térjünk még vissza Pompejire. Érdekesség, hogy maga a pornográfia szó a várossal és az ott folytatott ásatásokkal összefüggésben jelent meg először, de jóval később, már a viktoriánus Angliában.  Az 1800-as években az egyre terjeszkedő Brit Birodalom szerette az ókori rómaiak szellemi örökösének tekinteni magát, ezzel is mintegy megideologizálva imperialista törekvéseit. A római kultúra, az irodalom, a jogrendszer csodálat tárgya volt a korabeli Angliában, így annál nagyobb volt a viktoriánus hölgyek és urak megrökönyödése, mikor Pompeji feltárása során erotikus ábrázolások tömkelege került napvilágra, bordélyokból és magánházakból egyaránt. (Egyébként vannak köztük tényleg erős darabok...)
Mit tudott hát tenni a 19. század eszményeiben megingatott embere? Bepakolta az illetlennek bélyegzett alkotásokat egy titkos múzeumba, az ajtót rázárta, a freskókat lefüggönyözte, ne adj’ isten némelyiket, pl. Priapus termékenységistent és hatalmas falloszát levakolta... No persze, be lehetett jutni az elszeparált alkotások közé, feddhetetlen úriemberek némi ellenérték fejében körbenézhettek a Titkos Múzeumban, és egy amolyan viktoriánus peep-show keretein belül, a lefüggönyözött freskókat is megkukucskálhatták... A pornográfia szó pedig először, ebben a formájában, a Webster’s Dictionary 1864-es kiadásában olvasható, melyben, mint írja, „a pornográfia olyan, buja képi ábrázolás, mely orgiák számára fenntartott helyiségek falain jelenik meg, s melynek példái Pompejiben is megtalálhatók”.

Ahogyan azt sejteni lehet, az ókorban dívó szexuális szabadságnak nagyon hamar véget vet a kereszténység térnyerése, így a következő részben megvizsgáljuk hol és milyen formában juthattak a pajzán gondolatok kifejeződésre az egyház által megkövetelt szigorú önmegtartóztatás világában.

Lepjétek meg szeretteiteket egy igazán egyedi karácsonyi ajándékkal! A Borostyánszemű című történelmi regény képes kiegészítőkkel, kortörténeti érdekességekkel és olvasáshoz ajánlott zeneművekkel, teszi a történelmi hangulatot még átélhetőbbé, az olvasás élményét pedig teljessé. Kerüljétek el a karácsonyi sorban állást és vásároljátok meg most, 20% kedvezménnyel a Geopen kiadó webshopjában. Részlet a könyvből itt olvasható.