Klippremier! Richard Atom: Hello World 1.0

2016.08.26. 13:00, Frontrecorder

richardatom_2.jpg

Idei nagy felfedezésünk, Richard Atom ugyan már bőven túl van a bemutatkozáson, de most egy másik, nem zenei oldalát is felfedte: Hello World címmel tegnap nyílt meg az első kiállítása, hozzá pedig elkészült az azonos című új dalának klipje - egy fiktív kiállításmegnyitóról, birkákkal.

A 17 évnyi "rejtőzködés" és fióknak zenekészítés után idén júniusban színre lépett producer ugyan 2008-ban elvégezte a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia-szakát, de mostanáig nem foglalkozott képzőművészettel. Első kiállítása augusztus 25-30. között látható Budapesten a Telepen, olyan festményeiből, melyeken különböző számítógépes programnyelvek beköszöntő tesztprogramjait ábrázolta. ( A kiállítás címe az egyes programnyelvek alapjait oktató "Helló, világ!” programokra utal)..Például így:

helloworld.jpg

A  megnyitón bemutatták az ugyancsak Hello World című új dalát is a klipjével, amely Richard Atom első - és fiktív - kiállításmegnyitóját dokumentálja. "[Az eseményre] birkákat hívtam meg, de őket csak a pogácsa érdekelte" - mondja a forgatásról. "Savio Debernardis barátommal készítettük el, remek móka volt."

A klip ugyan friss, maga a dal viszont, az eddig közreadott felvételekhez hasonlóan hosszú évek alatt nyerte el az itt hallható formáját. "2007 körül írtam meg az első verziót, minden dallamot én költöttem bele" - árulja el a producer. "Elfogult techno fannak tartom magam, ettől függetlenül sok stílust szeretek, hallgatok:
főleg dub, jungle és acid vonalon, néha pedig becsúszik triphop, vagy tulajdonképpen bármi más is. Szóval van Roots Manuva Witness című számának dub mixe, ami már a Hello World korai verzióit is inspirálta, de ez összeütközött a nagyon flat technót kedvelő énemmel, és végül ebből lett valami elegy elegy, ami aztán fermentálódott évekig... a mellotronos- hegedűs- és trombitás részekről meg már nem tudom, melyik ponton kerültek bele.".

A véreredmény mindenesetre ismét remek lett, a közel 150 birkát szerepeltető videója pedig vicces, és persze a szatirikus üzenetét sem nehéz dekódolni:

https://recorder.blog.hu/2016/08/26/klippremier_richard_atom_hello_world_1
Klippremier! Richard Atom: Hello World 1.0
süti beállítások módosítása