Nappali tipegőszeánszok és vízpartra települt belváros a hosszú hétvégén

Csütörtök

 

Botellón - Philosophy of Summer!
A Botellón csapata nem tesz mást, mint szép időben elfoglalja a város egyik kellemes pontját, hogy helyet és alkalmat biztosítson beszélgetéshez, mulatáshoz, vegyüléshez a megszokott helyzetektől, bároktól és klubboktól függetlenül. Ők biztosítják a zenét, a poharakat és a szemeteseket, az emberektől csupán annyit kérnek, hogy hozzanak magukkal inni egy nagy üveg bort vagy amit szeretnénk, és legfőképpen nyitottságot, jókedvet. Csütörtökön pótolják legutóbb elmaradt táncos-zenés, naplemente-nézegetős banzájukat a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében.

Kiszel Tünde vacsoraest a Why Not Bistroban
Egyszerűen K I H A G Y H A T A T L A N. A művésznő ezúttal hortobágyi húsos palacsintával és kókusztejes tejberizzsel készül a Why Not Bistro közönségének, a menü mellé pedig egy pohár pezsgőt vagy limonádét lehet kérni. Az est nem lenne igazi Tüncis termékek nélkül, az elővételben jegyet váltók között egy eredeti, dedikált naptárat sorsolnak ki.

 

Flash Lopunk Depart koncert
A Flash az a zenekar, aminek az egyik hangszere konkrétan egy motoros láncfűrész, de Barcs Mikinek hangszerén kívül a szövegei is elég élesek. Előtte a Robotot elpőmelegíti a közgépzászlóba burkolózó Lopunk és a Depart.

Barabás Lőrinc Live Act ~ Pontoon
Barabás Lőrinc trombitás-zeneszerző billentyűkön, trombitán és laptopon egyedül szólaltatja meg dalait, feldolgozásait. A groove-os, ritmusos tánczenétől a komolyzenei utalásokig a hangszínek és stílusok egyvelege, a ritmikus témák, arpeggiok egy sokoldalú zenei előadássá állnak össze. Mindez egy jazz-zenész kíváncsi szűrőjén keresztül.

JUDAS buli w/ Vike, Lau
A Telep feletti Judas a magyar dizájnerek válogatott termékeinek az egyik legjobb szpotja, most pedig a lányok az eladói pultot egy másik, zenélésre kifejlesztett pultra cserélik. És ha már a pultoknál tartunk: azt írják, hogy a DJ-pultban is lesz rum, de csak azoknak, akik elég korán érkeznek.

Péntek

 

☼ Rákóczi Vakáczió ☼ kiállítás ☼ buli ☼ film és klip premier ☼
A Mindspace nagyon fontos munkájáról már a legutóbbi, Sziget előtti ajánlónkban is írtunk kicsit, íme hát egy újabb példa: A Rákóczi Vakáczió egy napközi tábor a Rákóczi tér környéki 6-14 éves kicsi embereknek, akik nyolc nap alatt  kipróbálhatják például a póló készítést, a dokumentumfilm forgatást, a fotózást, az újságkészítést, rizográf nyomtatást, az agyagozást, a rapszám írást is. Pénteken a tábor lezárásaként levetítik a gyerekek által írt rapszám videóklipjét, a környékbeli emberekkel készült dokumentumfilmet és meg lehet nézni az elkészült műremekeket is.

B2B or not to be
Mi izgalmasabb egy potimágusnál? Hát két, egymással trackenként párbajozó DJ! Történik mindez a Gólyában, ahol talán ez lesz az utolsó ilyen alkalom, a keverő mögött Max Sinclair vs. Mankind, Adis Abbé vs. Bronksi, Kristóf Kelemen vs. Marci Csörgő.

BP Underground Hip Hop Filmvetítés
A tavalyi nagy sikerű hadcore-punk film után a rendezőpáros tagjaitól itt az újabb tisztelgés a város egy másik szubkultúrája előtt. A budapesti underground hip hop közeget bemutató film már a sorozat második darabja. A film a szcéna meghatározó figuráin keresztül kalauzolja el a nézőt a hip hop közeg kialakulásától a legjobb előadókon át a közvetített üzenettől és az ikonikus lemezbolttól a kultikus klubokig, a ’90-es és 2000-es évekre fókuszálva.

ZOZO (Tr) ☉ Alcázar ☉
Az egy ideje a Tintából a Pontoonra költözött Alcázar ezúttal ZOZO-t látja vendégül, aki már olyan helyeken is megfordult, mint a Dekmantel, a Panorama bár vagy a  Wilde Renate. Az idők folyamán a kezdeti soulos diszkó irányt lassan formbabontó elektorinákra és technora cserélte, melyeken hazája zenéjének érintésével csavar még egyet. A végeredmény - ahogy ő mondja - "keleti bűnözésnek".

Datway by Rock The City w/ Dr Brs & Miskovits
A Hol van az a lány? remake-jével nagyot dobó Dr Brs ezúttal korábban RandomMarciként ismert Miskovits-csal kiegészülve sodor el mindenkit töménytelen mennyiségű hip-hop, rap, trap áradatával.

▩ CRIME ▩ LÄRM
Digitális sámánizmus és a rave kultúra találkozása. Techno pogánykodás baráti körben, a pult megbűvölői GabeeN, Technokool, Mankind és persze a SZENT & SAGMEISTER aka CRIME.

S Olbricht | Tinta
A Tinta lájtosabb péntekén a Farbwechsel atyuskája pörget kiváló felvételeket az IDM-től az elctro-ig, az italo-tól az acid-ig. Kell ennél több?

22180080_2070981009787500_9055157894903770515_o.jpgTinta Art Café

Szombat

CityMatiné s07e06 - Super Matiné Bros. w/ Cinthie (Watergate)
Matibá, az olasz származású magyar vízvezeték szerelő egy reggel egy csövön keresztül feljut a varázslatos Napozó Királyságba, ahol komoly kalandokba keveredik. Mindezt tetézi, hogy látatlanul beleszeret Matinébe, Napozó Királyság trónörökösébe, akit a Gomba Királyság mérges ura, az EDM-es Koopa király elrabolt.  Szerencsére Matibá segítségére sietnek Captain Luigi (Captain Knuckles), Soshi (Dj Sobek) és Monomario (Monolit), sőt a Vízikapu pályáról beérkezik Princess Cinthie is, aki egyszer már bizonyított az Aether világban tavaly.

Sun & Soda w/ HOSH, YokoO, Gorje Hewek & Izhevski
Ez már a harmadik és egyben sajnos utolsó alkalom lesz, amely a belváros szívébe varázsolja a tengerparti strandok és a trópusi hangulatú partyk világát, mégpedig az Akvárium teraszára. Igazi oázis várja majd a kánikulában lépegetni vágyókat: műfű borítás, hangulatos árnyékolók, mini medencék, rengeteg növény, extra dekorációs elemek és az elengedhetetlen kényelmes nyugágyakat. After is van.

Slow.Design.Market - Esti vásár a Pegazusban
Ha valakit a Balaton környékén talál a hosszú hétvége, mindenképpen érdemes lesz ellátogatnia a Pegazusba, ahol egy esti vásáron a slow életforma szellemében alkotó magyar brandek egy különleges csokra várja portékáival a csillagos ég alatt. Lehet venni növényeket, kerámiákat, kötött-horgolt gyerekruhát, fajátékot, fenntartható divatot, növénnyel festett kincseket, lenvászon táskákat, újrahasznosított anyagból használati tárgyakat és még sok minden mást is.

Planewatching X
Különleges buli egy különleges helyszínen: különböző zenei stílusok legkülönbözőbb képviselői óránként navigálják a zenei utazásra vágyokat Ferihegy közvetlen közelében, a le- és felszálló gépek látványa csak ráadás.

Die Antwoord, vendég: Moonchild Sanelly - Budapest Park
A konvencionális dolgokat élből elutasító dél-afrikai Die Antwoord az őskáoszt idézi meg szombaton a Budapest Parkban. Egészen biztosan magukkal hozzák antislágereiket (Enter The Ninja, Baby’s On Fire), amiket bár sosem játszott rádió, mégis minden koncerten ezrek üvöltik teli torokból.

37890680_2026508010707072_2945922629581668352_o.jpgCityMatiné

Vasárnap

 

Wooden Soul - Openingopenair
A Wooden Soul Crew első összejövetelén egy csodás, napsütötte délután és kora este kerül sor a Dunától 20 méterre, az óriás fák lombjai alatt, kézműves söröket, jó fröccsöket szürcsölgetve. Tollasozni, strandolni, jó house,techno zenéket hallgatni és csupa jó dolgot lehet majd csinálni, mindezt Budapesttől 1 órányira Zebegényben.

Balaton Piknik: Kruder & Dorfmeister / MOL Nagyon Balaton
Piknik a Balatonboglár Gömbkilátó alatti réten a 25 éves évfordulóját ünneplő Kruder & Dorfmeisterjével, Galactic Jacksonnal, Daniel Santiago b2b Daniel Bannal, Secret Factoryval és persze kellemes, chill hangulattal, a jógával, a fröccsel  - ez utóbbival a melegre való tekintettel csak okosan.

Hétfő

 

Paolo Sorrentino: A nagy szépség - Az Uránia nyári sorozatában
Az Uránia TITKOK.TABUK.TÁVLATOK című sorozatában ezúttal Paolo Sorrentino számos díjat elnyerő kultfilmjét, A nagy szépséget vetítik le eredeti nyelven, olasz felirattal. Gyönyörű film, egy gyönyörű épület gyönyörű termében.

Egész hétvége

 

I. ÜSZÖK
Utálod a várost? Rosszul vagy az emberektől? Eleged van mindenből? Akkor menjél tanyára! Az ÜSZÖK egy több napos DIY punk összejövetel Mezőtúron, egy Csoki nevű ember tanyáján. Szuper zenekarok, olcsó piák, sátorozási lehetőség, a kaját pedig stílusosan a FOOD NOT BOMBS biztosítja.

Fekete Zaj 2018
A vájtfülüeknek válogatott hazai és nemzetközi zenekarokat felvonultató háromnapos Fekete Zaj  több év takarékláng után most a régi, de időközben felújított helyszínen, megújult szálláslehetőségekkel tér vissza, megőrizve azt a kis fesztiválokra jellemző egyedi hangulatot, amely az elmúlt 10 évben védjegyévé vált.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://programfanni.blog.hu/api/trackback/id/tr9114184671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása