Aljas gyilkosnak nevezett a nőgyógyász, mert el akartam vetetni a gyermekemet

2015.04.18. 08:14

sad-girl-wallpaper-hq-desktop-wallpapers-sad-girls-hd-wallpapers-2014-wallpaper-download-for-facebook-with-quotes-free-mobile-poetry-boy-girl.jpgOlvasónk hiába szedte a fogamzásgátlót, teherbe esett. A nőgyógyász, aki a tablettát is felírta aljas gyilkosnak nevezte, mert el akarta vetetni a gyermeket.

Kedves Szerkesztő!

 

Most fedeztem fel a Praxis blogot, látom, elég régen működik már. Kicsit olvasgattam a korábbi cikkeket, de hozzám hasonló történettel nem igazán találkoztam. Első éves egyetemista vagyok, és mióta egy komoly kapcsolatban élek a párommal, fogamzásgátlót szedek. Már nagyjából fél éve, hogy felírattam a tablettát és februárig minden rendben is volt, szedtem, ahogy kell, szerencsére az előzetesen a tájékoztatóban írt mellékhatások sem jelentkeztek nálam.

 

Viszont február közepén késni kezdett a menzeszem. A barátnőim, akik szintén ezt a fajta tablettát szedik megnyugtattak, hogy ez nem ritka dolog, ne ijedjek meg. Így nem is görcsöltem rá túlzottan, de azért volt bennem egy kis félsz, de próbáltam elhessegetni magamtól a gondolatot. Aztán, miután már közel egy hónapja nem jött meg, elmentem a nőgyógyászomhoz, aki a tablettát is kiírta nekem és beszámoltam neki a fejleményekről. Magán rendelésen voltam, tehát nem a TB alapú ellátást vettem igénybe, de azt hiszem túlságosan naiv voltam, mert azt gondoltam, a fizetős egészségügyben csak jó szakemberekkel és jó emberekkel hoz össze az élet.

 

Miután megvizsgált a doktor úr, csináltunk egy ultrahangot is, gratulált, mert az 5. hétben voltam. Először csak kerekre nyíltak a szemeim, mert fel sem fogtam, hogy mit jelentenek a szavai. Abszolút letaglózott, hogy teherbe estem, hiszen rendesen, kihagyás nélkül, az előírtaknak megfelelően szedtem a gyógyszert. Kérdeztem, hogy biztos-e benne, hogy tényleg terhes vagyok, erre megismételte, hogy egészen biztos. Nem akartam elhinni és szinte nem is voltam magamnál. Egyáltalán nem voltam/vagyok abban a helyzetben, hogy most, minden háttér nélkül fel tudjak nevelni egy gyermeket, iskolába járok, a szüleim segítségére sem számíthatok, a párom szintén hasonló cipőben jár, mint én. Talán egy kicsit pityeregtem is szótlanul, de mivel az egész sokkhatásként ért, ebben már nem vagyok teljesen biztos. Abban viszont igen, hogy kérdeztem az orvost, miként lehetséges, hogy teherbe estem, hiszen a tabletta az egyik legbiztosabb fogamzásgátló módszer, de csak annyit mondott, előfordul. Hát köszönöm szépen.

 sad-girl-wallpaper-hq-desktop-wallpapers-sad-girls-hd-wallpapers-2014-wallpaper-download-for-facebook-with-quotes-free-mobile-poetry-boy-girl.jpg

Azt kérdeztem ekkor, hogy mégis akkor most mit csináljak. A válasz pedig annyi volt, mit csinálnék, megszülöm a gyereket és még egyszer gratulált az orvos. Totál összezavarodtam, mert, mintha nem akarta volna megérteni, hogy teljesen kétségbe estem. Mondtam, hogy nem tudom felnevelni a gyereket és kértem, mondja meg, mi a teendőm ebben az esetben, merre kell tovább mennem. Igen, a terhesség megszakítás már ott megfogalmazódott bennem, mint egyetlen megoldás. Nem azért, mert nem szeretnék gyereket valamikor. De nem 19 évesen, zűrös családi háttérrel, pénz, lakás, munka és minden egyéb lehetőség nélkül. Éppen ezek miatt kezdtem fogamzásgátlót szedni. De az orvos csak erősködött, hogy márpedig nekem kutya kötelességem megszülni azt a gyereket, ha már így alakult. Próbáltam kétségbeesetten magyarázni neki a helyzetemet, de meg sem hallgatott és egyre indulatosabbá is vált menet közben. Nem emlékszem minden szóra, hiszen tényleg teljesen össze voltam zavarodva, de arra tisztán és világosan, hogy többször is emelt hangon szajkózta, ha az abortuszt választom, akkor egy „aljas gyilkos” vagyok. Más sem hiányzott persze, mint hogy ilyeneket vágjanak a fejemhez, amikor érzelmileg a padlón voltam. Végül kijelentette, hogy amennyiben így döntök, rá semmilyen formában ne számítsak. Ezzel engedett utamra, persze a vizsgálati díj kiegyenlítését követően.

 

Egy egész hétvégén át őrlődtem a helyzeten, nem tudtam aludni, rémálmaim voltak, ha épp mégis elaludtam egy kis időre. Aztán felhívtam a páromat és kértem, találkozzunk, mert beszélnem kell vele. A beszélgetés nem volt épp egyszerű, ő is fal fehér lett, miután részletesen elmeséltem neki az egész szitut. És ő is azon az állásponton volt, mint én, hogy egyelőre sem mi, sem a körülmények nem adottak a gyerekvállaláshoz. Azt meg szinte alig hitte el, amit a nőgyógyászom művelt. Végül abban maradtunk, hogy szépen utánanézünk a továbbiaknak és a nőgyógyászomhoz, aki egy ilyen nehéz helyzetben segítség és megnyugtatás helyett aljas gyilkosnak nevez, többé soha még csak be sem teszem a lábam.

 

A továbbiakról nem szeretnék beszámolni, mert igen csak megviseltek a dolgok érzelmileg, jelenleg problémáim vannak a tanulással, a koncentrációval, rosszul is alszom, azt mondta egy barátnőm, akinek volt hasonló tapasztalata, hogy ez sajnos velejáró dolog. Ha ez állandósul, pszichológushoz kell fordulnom. Csak azt nem tudom megérteni az egészből, hogy egy nehéz helyzetben lévő, érzelmileg sokkolt pácienssel, vagyis velem miért kellett így bánnia egy orvosnak. Az egy dolog, hogy úgy ítélkezik, hogy nincs tisztában az életemmel, a lehetőségeimmel, de még ha nem is ért velem egyet, esetleg ellenzi a döntésemet, hogy teheti meg, hogy rám förmed, és gyilkosnak nevez majdnem kiabálva? Mondhatta volna akár azt is, hogy nem segíthet rajtam, mert ellenkezik az elveivel, szóval lehetett volna ezt kulturált formában, emberségesen tálalni. Egyszerűen érthetetlen.

 

Köszönöm, ha elolvassátok a levelemet, remélem sikerült valamennyire indulatmentesen megírnom. Nem volt célom senkit megbántani vele, vagy általánosítani, csak szerettem volna elmesélni, milyen nehézségekbe futhat bele egy kiszolgáltatott, fiatal lány. Nevet pont azért nem írok, mert nem célom, hogy sárral dobálózzak, ha valakit annyira érdekel, az elérhetőségemet a blog szerkesztői tudják. Remélem, hamarosan újra tudok majd teljes és nyugodt életet élni, de egyelőre folyamatosan kavarog bennem ez az egész.

 

Zita

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2015.04.21. 12:10:09

@rest of boys:
Egyik ismerősömnek volt Focusa, lecserélte egy Octavia-ra:)
Imádtam az öreg Skodrit. Kibírta, hogy rajta tanultam meg vezetni, úgyhogy sejtheted, hogy nem volt pite:D
Jó, ehhez a férjem is kellett, aki szintén nagy becsben tartotta, csak aztán fontosabb dolog tört be az életébe: én!:D
Audi Quattro. Egyszer láttam egy olyan autót élőben, igaziban, már nagyon régen. Olyan gyönyörű tűzvörös volt, hogy kimelegedtél tőle. Komolyan!:O Életre szóló lmény volt.

she_wolf 2015.04.21. 12:18:15

@rest of boys:
Hmm..a Skoda ajtajával egy bajom volt: nem éreztem, hogy lenne benne anyag. Annyira könnyű volt, és ugye a Ladák Daciak súlya mellett olyan kis lepkefing volt:) Nem véletlen szerintem, hogy a háziorvosotok ragaszkodott ehhez a rituáléhoz, apám húga mindig szólt már a parkoláskor, hogy: "Nem budiajtó!":D

rest of boys 2015.04.21. 12:18:25

@mig54: Akkoriban, még a '80-as években hazajárt egy pár német család, akiket Csau 12 ezer DM/Kopf áron eladott a Bundesrepubliknak.
Hosszú, csillogó álomautókban jöttek, felpakolva a lakosságnak, emlékszem, ahogy a szőke Bundesliga-frizurás fejeik magabiztosan nyugodtak a felhúzott fejtámlákon, egy-egy Hagen és Volker volt mindegyik, ama Wagner-operából, az embernek óhatatlanul az Übermensch-teória jutott az eszébe róluk.
És az, hogy íme, ezek fegyver nélkül is uralják Európát, a hajdani nagy győztesek pedig, a fekáliás seggű oláhok itt fetrengenek a saját szutykukban.

she_wolf 2015.04.21. 12:20:59

@rest of boys:
No, barátom, akkor most fordíts, plíz...:(

rest of boys 2015.04.21. 12:21:18

@mig54: Igen, a Skodának farmotra volt és csak előlről lehetett megpakolni, mint a szűzlányt. :)

she_wolf 2015.04.21. 12:23:33

@rest of boys:
És milyen simán lehetett vele menni olyan jeges, havas erdei utakon, ahol az orrosok elásták magukat!:D Nagyon finom lábmunkával, ujjvégekkel a kormányon....

rest of boys 2015.04.21. 12:23:59

@mig54: Pedig elég érthető, amit írtam.:)
Szóval a nyolcvanas években az egykor porrá és hamuvá zúzott, legyőzött országukból visszajönnek Erdélybe a Németországnak eladott szászok, gyönyörű autóikkal, elegánsan, segélyeket hozva.
Ők, a legyőzöttek és eladottak hozzák az alamizsnát a nagyon szegény és nagyon szutykos legyőzőiknek és eladóiknak.

she_wolf 2015.04.21. 12:30:30

@rest of boys:
Így már érthető, köszönöm.
Tudod, hogy a történelem nekem bealkonyult a setét középkor eljöttével.
Meg sem próbálok úgy tenni, mintha érteném azt, amiről halványlila fingom sincs:)

karcsibácsi 2015.04.21. 12:33:39

@mig54: Én is úgy emlékszem, hogy megvették a kínaiak a Volvo autógyárat, de nem Kínában gyártják az autókat, hanem Svédországban (úgy tudom, Göteborgban, legalábbis ott jártamkor a Volvo múzeumban mintha azt mondták volna) svéd munkások készítik skandináv munkafegyelem és minőségbiztosítás/ellenőrzés mellett. Bár az S40 Hollandiában készül, de az sem Kína...
A Skodához annyit, hogy 30 év el ezelőtt volt 105-ösöm, egyedüli gondom az volt vele, hogy időnként nyáron is be kellett kapcsolni a fűtést, mert különben felforrt a hűtővíz.

she_wolf 2015.04.21. 12:57:40

@karcsibácsi:
A hűtővíz tényleg néha inkább tea akart lenni, emlékszem:)
Kína. Nostradamusnak mégiscsak igaza lesz? Vagy a szőke nőnek, aki azért nem akar negyedszer szülni, mert az hallotta, hogy minden negyedik ember kínai?:D
Jól van, ezek szerint tudok figyelni, ha akarok:)
Semmi gondom azzal, hogy mit kik gyártanak, csak tudni akarom, hogy mire érdemes kiadni a pénzemet. Ezt beszéltük fentebb azzal a másik nickkel is (fene se érti ezt az álruháskodást), hogy jól belehúztak a kínaiak.
Mikor voltál a múzeumban?

karcsibácsi 2015.04.21. 13:36:40

2011 nyarán, hazafelé Norvégiából. Jó buli volt.

she_wolf 2015.04.21. 13:42:15

@karcsibácsi:
Gondolom:) Szeretnék egyszer valahova oda, északra eljutni.

magam adom 2015.04.21. 15:48:17

@mig54: én nem tudtam keresztülvinni az akaratomat a Volvóért 2 hónapja. :-( Kaptam Opelt. Nem mondom, hogy baj van vele, mert nincs, nem mondom, hogy meggyőzött a zuram, mert nem, de egy nagy sóhajjal engedtem neki. Talán legközelebb. :-)

she_wolf 2015.04.21. 17:01:45

@magam adom:
Egy papírzsepit?:) Szegény, meg nem értett nők. Mondd! Hol rontottuk el?:)
És még hogy mindig az van, amit mi akarunk...
Az mondjuk nem mindegy, hogy alkatrész, szervíz és fogyasztás tekintetében mennyi az annyi. Nálunk az Opel már az első ilyen járgány óta stabil márka, mert rendkívül megbízható. Szeretjük. Még ezt a szutykot is, amivel most közlekedünk (1000 éves, 1.4-es Astra Twinport). Apósomé volt, a választása jellemző. Olyan semmilyen. Városban nem szeretem (se nem fürge, se nem takarékos), pályán meg sunnyogok...bár a nálunk megengedhető maximumot megbízhatóan hozza.
És nagyon háklis az üzemanyag minőségére a kis válogatós:(
Nem baj, majd a következő járgány talán másmilyen lesz:) Tudod: a remény és az ő meghalása:)
Ja, hogy nőcis is legyek: milyen színű?:D
(Mert az is megér egy misét én már csak tudom:/)

rest of boys 2015.04.21. 17:39:38

@mig54: Az Opelből is van Insignia, ami már egy komoly autó, bár mostanában már az Astrákat vagy akár a Corsákat is nagyon jól összerakják.

USB13 2015.04.21. 17:54:26

Tegnap részegen leokádtam a körzeti orvosunkat - ez az utóbbi hónapban 18x fordult elő - volt képe alkoholistának nevezni!...:-) Felháborító, hogy a gyerekgyilkost gyilkosnak nevezik!

she_wolf 2015.04.21. 18:09:56

@rest of boys:
Az Insignia tényleg komoly. Meg az ára is. Viszont ha arra azt mondaná a férjem, hogy sok nekem (mint jármű), egyetlen ellenérvem nem lenne.
Nem tudom, lehet, hogy félnék tőle:) Mármint az autótól.

she_wolf 2015.04.21. 18:14:07

@USB13:
Aha! Az orvosod (is) menjen fejtágításra!
Az alkoholista józanul okádik. Az alkoholista részegen józan. Felháborító!

mnika88 2015.04.21. 19:31:18

Kukk! :)
Hogy vagytok???
Nálatok is szépséges tavaszi időő van?:)

magam adom 2015.04.21. 20:06:40

@mig54: Ez a 3. Opel a sorban. Nekünk is bevált az elmúlt 14 évben a márka. Az én bohó ötletem volt az újítás a márka terén. Eddig Vectra, most egy Astra H. Persze nem új, csak nekünk. Ja, ezüst. Amúgy kommersz módra. Nem eszik sokat, és jól is húz, de az a mindennapokban nem igazán van kihasználva. Azt hiszem, nekem nem lesz szavam az autóvásárlás terén a zurammal szemben. Nála fő a megbízhatóság, és a megfizethető szervíz, alkatrész. Én a használati tárgyak esetében ennél nagyvonalúbb vagyok, no de sebaj, majd behozom máshol. :-)

she_wolf 2015.04.21. 21:07:22

@magam adom:
Tényleg semmi gond velük, ha eleve nem egy romot vesz meg az ember. Két kadétunk volt eddig, hasítottak, mint Attila zsírozott nyila, és sosem hagytak bennünket az út szélén. Ha túlozni akarnék, azt mondanám, két köbcenti ködpárával is megkerültük volna velük a Földet:) Csak hát ugye amikor már rozsda marja, nem ragyog, meg azon filózol, hogy a tetejét legyalulva mennyi muskátlit tudsz beleültetni, akkor itt az ideje a váltásnak.

"Én a használati tárgyak esetében ennél nagyvonalúbb vagyok, no de sebaj, majd behozom máshol. :-)"
Okos nő!;) Én most lapulok, mint az a bizonyos a gazban, mert nemrégiben cseréltettem le némi konyhai cuccot (tűzhely, sütő, munkalap néhány edény és még amiről nem tud, de sanszos, hogy legalább a munkalapok!), úgyhogy csak lájtosan szoktam utalgatni holmi bagatell autócserére. De eljön annak is az ideje, eljön....:)
A színt csak azért kérdeztem, mert régi beidegződés a férjemnél, hogy autót csak fehéret! Hallottál már ilyet? Mondhatom én, hogy nem a trópusokon vagyunk, falra borsó...azt viszont tudom, hogy ha nekem ebben megveszekedett életben valaha is lesz egy olyan Volvo a fenekem alatt, akkor az setét lesz, mint az bársonyos iccaka:)

she_wolf 2015.04.21. 21:09:12

@mig54:
hülye....munkalap van, hátsó redőnyök kellenek!:(

she_wolf 2015.04.21. 21:14:41

@mnika88:
Hűvös van. Ja, hogy már este van?:D Szia!
Ami engem illet voltam már jobban is, de akkor sem volt jó. Ha megígérem, hogy holnap ha hazaértem az ortopédustól felülvizsgálat után, és írok neked egy jó hosszút, az úgy jó lesz? Remélem, a doki nem fektet be megint, oka nincs rá. Szerintem.
Megkaptam a méledet is, csak nem jutottam el odáig, hogy válaszoljak:(

mnika88 2015.04.21. 22:05:23

@mig54:
Hát ne fektessen a doki, sehogy sem..:)) bocs...tavasz van.:)
Király lesz,mondjuk nem csak 1 mélemre kell válaszolnod,ugye-ugye.;)

sunabajnok 2015.04.22. 09:22:10

Hát itt meg mi folyik kérem szépen. Már szezonja van a napszúrásnak?

:))

kispotzak 2015.04.22. 13:47:12

@rest of boys: Nem várok én el tőled együttérzést :) De a "mint egy totál idiótá"-hoz azért annyit, hogy aha, igen. Gyanítom, totál idiótának érezheti magát az ember, ha éveken át halál nyugodtan szedi a gyógyszert, egy partnere van (ez eddig pl rám is igaz), és azt gondolja, h felelősségteljesen viselkedik, tudja, hogy nem tud és akar még gyereket, majd egyszercsak öt perc alatt felborul az élete.

A reakciód alapján úgy tűnik, azt a nőt, aki (mint a posztoló, vagy mint én, aki házasságban élek, de a korom és anyagi helyzetem miatt már nem szeretnék - több - gyermeket) finoman szólva is kiakad, ha teljesen váratlanul kiderül, hogy a majdnem 100%-osnak mondott gyógyszer mellett therbe esik, azt te ugyanúgy kezeled, mint a partnerét naponta váltogató, semmilyen módon nem védekező, félévente abortuszra járó csajt. Nekem ezzel a hozzáállással ill megközelítéssel van bajom, nem azzal, hogy elítéled az abortuszt. Szerintem nem voltál még csaj, nem szedtél éveken át fogamzásgátlót, nem voltál ilyen helyzetben, és nem tudod, h te milyen "idiótán" viselkednél hirtelen.
A posztból - az idézett mondattól függetlenül ill azzal együtt is - nekem az jött át, h tudta mit akar, csak ledermedt, amikor váratlanul azt hallotta, amit.

(Egyébként nem, nem hiszem, hogy az lenne a normális válasz, hogy "Van ilyen" arra a kérdésre, h mégis hogy eshetett teherbe. Ui el kellene mondani, hogy pl miben hibázhatott, mekkora a kockázat, stb. Nekem még régen azt mondta egy barátnőm, hogy ha gyomorrontásom van, hányok stb amikor szedem a gyógyszert, akkor védekezzek másként, mert nem hat + bizonyos gyógyszerek is "semlegesíthetik". Amikor ezt megkérdeztem a nőgyógyászomtól, azt mondta marhaság, amit nekem felírt, az bombabiztos. Namost ezek után én is hanyattesnék, ha közölné, hogy "Ja, van ilyen". )

kispotzak 2015.04.22. 13:54:57

@hajatsermuta: Azért nem "vastagon" gyilkosság (szerintem), mert míg a halálbüntetésnél pontosan tudható, hogy az életétől fosztunk meg egy embert (és azon van vita, h ehhez jogunk van-e) addig az abortusznál azon megy a vita nálam okosabbak között, hogy emberi lénynek számít-e egyáltalán az a bizonyos embrió 12 hetes kor alatt.

Ettől függetlenül lehet vitázni a témáról, és szerintem helyes is, ha vita van róla (én magam elborzadok tőle, számomra nem elfogadható az, hogy aha, 11. hét 6. napjáig még "nem ember", elpusztítható, de 24 óra múlva már az, és ezért védelmet élvez...).

Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy akármennyire zavarja az erkölcsi érzékünket, érzékenységünket az, amit a lány szeretne tenni vagy már megtett, azt valójában (jogilag) nem ítélhetjük el. Erkölcsi alapon természetesen a doki is elítélheti, jelezheti is számára h ő személyesen elfogadhatatlannak tartja (akár a hippokratészi esküvel szembenállónak is), de nem gyilkosozhatja le, max jelezhető, h ő nem végez ilyen beavatkozást.
A poszt témája pedig nem az volt, hogy "elvetessem-e vagy sem" (akkor lenne értelme az ilyen jellegű hsz-eknek), hanem a doki viselkedése, így minden, az abortuszról magáról alkotott vélemény valójában OFF.

rest of boys 2015.04.22. 20:08:39

@kispotzak: Az ovos valószínűleg abban a szent meggyőződésben mondotta, hogy gratulál az új élethez, hogy az új élet az Új Élet a nő részére is, nem egy vécén lehúzandó fekália.
Miközben sok ennél is nehezebb körülmények közt élő nő mit meg nem adna egy gyerekért, ez a nő a karrierjét sokkal fontosabbnak tartja, mint Isten ama áldását a méhében (ehhez a troglodyta pasija nyilván bárgyún bólogat is, mért is akarna ő, a himbilimbi még gyereket, amikor a fiatal nőt dugásra találták fel, nemde...)...szóval a biztos terhesség megállapítása és egy kedélyes, jóindulatú gratulációval nyilvánvalóan szöges ellentétbe volt az az emberiességtől mentes arc, amivel az a nő a hírt fogadta.

Az istentelenek szoktak ilyen arcot vágni, amikor bizonygatjuk nekik, hogy van Isten.

Aztán egyszer csak rádöbbennek, hogy igazunk van.

antisystem 2015.04.22. 20:26:41

@rest of boys: "Aztán egyszer csak rádöbbennek, hogy igazunk van." - látod, miután ez egy eldönthetetlen kérdés - ki ezt HISZ, ki azt HISZ - ezért közelítem meg ezt a dolgot én máshonnan... szerintem biztosan ismered ezt az idézetet:
"Jézus tehát elméne velök. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, izenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jõjj;
A miért is magamat sem tartottam érdemesnek arra, hogy hozzád menjek: hanem [csak] szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.
Mert én is hatalom alá vetett ember vagyok, és vitézek vannak alattam; és [ha] az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel, eljõ; és [ha] szolgámnak [szólok:] Tedd ezt, azt teszi."
Na, én nem tudom, hogy van-e Isten vagy nincs, azt tudom biztosan, hogy én NEM AKAROK hatalom alá vetett ember lenni, akinek más mondja meg, hogy mi a jó és mi a rossz... lett légyen az Isten, vagy szülő, vagy vagy bármiféle asszimetrikus, tekintélyelvű kapcsolat. Ennyi.

rest of boys 2015.04.22. 20:42:50

@antisystem: Már hatalom alá vetett vagy, csak nem akarsz róla tudni. Figyelgesd csak életed eseményeit és kérdezd meg néha magadtól, ez vagy amaz, ami veled történik, csak tőled függ-e.
Aki nem tanuulja meg az alávetettek feltétlen alázatát, az egy idő után azt veszi észre, hogy akarata ellenére megalázzák.

antisystem 2015.04.22. 21:25:15

@rest of boys: Gondolom nem leplek meg, ha ezzel nem értek egyet:)
Megalázni első sorban azt lehet, aki "tudja, hol a helye"...

rikitiki 2015.04.22. 22:15:02

@rest of boys: ha már ennyire igazad van:

ne ítélj, hogy ne ítéltess
pótold be

Gerilgfx 2015.04.22. 23:44:16

@Bikli néni: mondjuk olvasni esetleg ne tanítsalak meg? a kertedet ne ássam fel?

Irkutszk 2015.04.23. 09:45:02

@Zsuzsi25: Vagy például az a Móra Ferenc is szegény családban nőtt fel, akiről könyvkiadót neveztek el, rengeteg csodálatos gyermek- és felnőtt prózát alkotott, Szegeden múzeumot vezetett, és rengeteg felfedezést tett a régészetben.

rest of boys 2015.04.23. 09:51:59

@Irkutszk: A szegedi múzeum is az ő nevét viseli ott, a belvárosi híd ószegedi hídfőjénél.

Zsuzsi2525 2015.04.23. 15:35:04

@Irkutszk: Igen, és? Mikor is élt? milyenek is voltak akkor a viszonyok? az a 19 sz. volt. itt, a 21. században annak az esélye, hogy pénz nélkül, tisztességesen fel lehessen nevelni egy gyereket kb. a 0 felé konvergál... Az alapvető probléma pedig az, hogy az állam is cseszegeti az embert, hogy "de szülj sokat" viszont ehhez támogatást alig ad. A családi adókedvezményt egy nagyon jó dolognak tartom, ám az összeget a duplájára kellene emelni, és akkor lenne esély rá. (és csak az részesül belőle, aki dolgozik is, ami igen is jó) - Nem tudom, elolvastad e egyáltalán a posztot, de Zita esete meg aztán végképp iskolapéldája annak, hogy az abortusz igenisj Ha majd lediplomázik, jól fizető állást szerez, egzisztenciát teremt, és UTÁNA vállal gyereket, rájön, hogy jól döntött.

rest of boys 2015.04.23. 15:41:26

"Igen, folyamatos félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát-medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell fogyókúrázzunk. Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében! Miért sírunk? Miért űzzük el gyermekeinket, fiataljainkat falvainkból, városainkból??" (Böjthe Csaba)

she_wolf 2015.04.23. 17:21:42

@rest of boys:
Minden tiszteletem Böjthe Csabának és Neked is, hogy megtaláltad amit idéztél, de bár illene tudni és nem elfelejteni, hogy honnan indultunk, a jövőbe tartunk.

És még valami: a jómódú embereknek csak a töredéke kövér a jómódtól:( A jómódú emberek java fitness/wellness/tökömness akadémiákra jár, égeti a zsírt. A szegény eszi. A zsíroskenyeret cukorral megszórva. Gyereknek kaja és desszert is, two in one service.
A "megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke" szintén nem a kövér, zsíroskenyeren és egyéb olcsó, béltömő szemeten nevelkedő gyerekek szüleié, hanem a nyaranta "síező" és télen nem a szoláriumtól barna földesuraké, vagy azok asszonykáié, gyermekeié.

"Miért űzzük el gyermekeinket, fiataljainkat falvainkból, városainkból??" "
Miért űzzük el a hazájukból?! Mert máshol jobban odafigyelnek a múltra és jövőre egyaránt:(

rest of boys 2015.04.23. 17:29:55

@mig54: Az első világháború előtt kitántorgott ama hárommillió Amerikába, a világháború során az a pármillió odaveszett a frontokon.
A magyarjaink jó része, akikre itthon nagyobb szükség lett volna, az ellenséges nemzetiségeink növekvő befolyását ellensúlyozandó és felépítendő a XX. századi (minél nagyobb) Magyarországot.

A gond a Nyugatot majmoló idegenszívű szarjankókkal van, akik az örök és mindenható globalizmus nevében elfelejtik, hogy ebből a földből sarjadtak és itt van a voksuknak a helye, nem Londonban vagy L.A.-ban. Akiknek jobb egy agyonvegyszerezett spanyol paradicsom vagy paprika, mint a magyar gazda kis földjén megtermett hazai piros csodák, a magyar bor helyett megveszi a chileit, vagy akár az Igazi Csíki Sör helyett a Heinekent.

Szóval nagy bajaink javarészét idebent kell orvosolni.

she_wolf 2015.04.23. 17:46:25

@rest of boys:
Mit írhatnék erre? Megvertél. Illetve engem nem, mert imádom a magam készítette epertortát, házassági évfordulóra mégsem készítem el. Nálunk decemberben nem vanik szabadföldi magyar eper. Amit akkor kapsz az max. fóliás, agyonhajtatott, gyorsérlelt, vagy külhoni. Néha nagyon külhoni. Lecsót sem csinálok friss áruból télen a napot nem látott, mesterséges cucokkal bezabáltatott alapanyagokból.
Sorolhatnám még. Csakhogy nagyon nincs kedvem politizálni.
Inkább kaját készítek: sült tarját krumplipürével, káposztasalátával:)
A globalizmus ellen tehetetlen vagy, bele kell nyugodnod. Vagy ha nem, akkor élhetsz a magad által létrehozott burokban. Lehetsz benne boldog is, senki nem mondta, hogy nem. De akkor ne tekintgess ki belőle, és nyugtot lelsz!:)

Irkutszk 2015.04.24. 09:00:41

@Zsuzsi2525: Az akkori viszonyok körülbelül olyanok voltak, mint amit a Kincskereső kisködmön c. könyvében, vagy más írásaiban leírt: Meghalt a húga torokgyíkban, mert még nem létezett rá védőoltás; elvitte a keresztapja a 10 év alatti gyereket dolgozni a földjén, mert a szüleinek nem volt rá pénze, hogy etessék. - Nem hiszem, hogy a most szegénységben felnövőknél könnyebb sorsa lett volna, sőt!

rikitiki 2015.04.24. 23:26:32

@rest of boys: van hely ami nem kér a globalizmusból, chilei borból, Londoni lehetőségekből.
Észak-korea.
Ők orvosolták már a te kedved szerint a bajaikat.
És mind otthon voksol.

Addig jobb mindenkinek, amíg nem akarják ezt a sok bajt 'orvosolni'

Hajnalkámtenagyonhülye 2015.04.25. 09:46:09

@rest of boys: Nem tudom miből állapítottad meg, hogy rasszista vagyok. Amit barna bőrű polgártársainkról írtam, az nem az én véleményem, hanem a nagyon sok rasszistáé. Naponta tapasztalom. A munkámmal jár és a bőrszinemmel is. Tőlem speciel megkérdezte a "nagyon kedves" kerületi nőgyógyász amikor 36 évesen a negyedik gyermekemmel mentem el első vizsgálatra, hogy megtartja? Válaszoltam, természetesen. Minek??? Volt az ő válasza.
Miről is beszélgetünk most?
Ha fiatal és fehérbőrű, akkor természetesen kutyakötelessége megszülni a gyereket. Ha barnabőrű, mint én és a negyedik gyereket várja, akkor természetesen robogjon el elvetetni, mert minek szaporodik. Az, hogy el tudom tartani fel sem merült benne. Nem ismert, nem ismerte az életkörülményeimet, az anyagi helyzetemet. Csak a bőröm színét látta. A kórházban ugyanez volt a helyzet. Míg az orvosom be nem ért és ki nem derült, hogy a drága, negyrabecsült főorvos úr a testvérem, azért szülök ott, ráadásul kollega is vagyok, addig a nővérek a többi orvos úgy kezelt, mint egy darab sz.rt. Idős, barnabőrű, negyedik gyerek. Szájhuzogatás, pofavágás, lenéző hangsúly. És persze irigység, mert jóminőségű ruhában, normálisan kinézve, miből telik ezeknek erre, biztos lopták. Mind megvolt. Szóval tapasztalat.
Szóval ezzel a válasszal nagyon mellélőttél. A véleményemet pedig fenntartom. Az orvosok nagy többsége igenis rasszista, tisztelet a kivételnek, mert természetesen olyanokat is ismerek. Azt is fenntartom, hogyha az én lányomnak mondott volna ilyet a nőgyógyász akkor tényleg túlórázni kellene rajta a sebész kollegáknak. Tisztelem és becsülöm a véleményét, mint embernek, de tartsa meg magának. Nem a nőgyógyász dolga kioktatni egy gyereket. Az ő dolga, hogy felvilágosítsa, milyen lehetőségei vannak pro és kontra. Szakszerűen, tárgyilagosan. Az ő érzelmei, elvei itt abszolút másodlagosak. Ha majd én megengedem magamnak, hogy kórházba behozott részeg, magatehetetlen, sérült fiatalt ellátás helyett kioktatassam az alkohol káros hatásairól, mert én absztinens vagyok, mélyen elítélem az alkoholizálást, ő meg szépen elvérzik az én prédikációm alatt, no sebaj, most aztán megtanulta. S a jól végzett munka örömével hazamegyek és elmondom kis családomnak, hogy micsoda fantasztikusan elvhű ember vagyok. Ember vagyok????

Más kérdés, hogy a családom mai napig sem tudja, melyik ősünk lépett kicsit félre, hogy egyedül nekem a hókaszínű családomban olyan szép szolibarna színem van a kék szemem mellé.

Hajnalkámtenagyonhülye 2015.04.25. 10:09:59

@rest of boys: 4 fiam van és egy férjem. Imádom őket és az összes haverjukat. Sok mindennek mondható vagyok, de férfigyűlölőnek???
Egyébként a véleményük egyezik az enyémmel. Nem az ő kompetenciájuk elítélni valakit olyan tettéért, amit ők soha nem élhetnek át, amilyen helyzetbe ők soha nem fognak kerülni. Szerintük is bunkó dolog ilyen szinten beszólni valakinek. Valamint ahogy Rejtő Jenő írta, előjegyeznék magukat rugdosásra, ha a húguknak vagy nővérüknek egy nőgyógyász ilyet merne mondani. Más kérdés, hogy el is várom tőlük. Elvégre én neveltem őket ilyenre.

Hajnalkámtenagyonhülye 2015.04.25. 11:04:02

@rest of boys: Oh most látom, honnan jött ez a férfigyűlölő vagyok szöveg. Te vagy nőgyűlölő. Mindenki magából indul ki. Úgy nézem te visszakívánod a 19. századot. Természetesen csak a nőknek. Talán sétálj el egy muszlim országba és hozz onnan feleséget magadnak. Ott nincsenek a nők megfertőzve ilyen gondolatokkal. Úgy látom egy ilyen nővel jól éreznéd magad. Azt csinálná, amit mondasz nekik. Az ilyen hímsovinisztáknak az a vágyálmuk. Hajrá.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.04.25. 14:08:16

@Hajnalkámtenagyonhülye:

"Az orvosok nagy többsége igenis rasszista"

Ezt az orvostársadaloom hány százalékának megkérdezése után állítod?

Ezzel pont olyan előítéletes vagy, amennyire előítéletesek azok, akik egy normális cigányasszonyt a lumpen cigányok alapján ítélnek meg. Tényleg nem veszed észre, hogy semmiben sem különbözöl tőlük?

"hogyha az én lányomnak mondott volna ilyet a nőgyógyász akkor tényleg túlórázni kellene rajta a sebész kollegáknak"

Tehát még agresszív és verekedős is vagy? Verbálisan azon az alacsony szinten állsz, olyan primitív vagy, hogy egy nézeteltérést csak ököllel tudsz megoldani? Mondjuk ebben épp azokhoz hasonlítasz, akiktől annyira különbözni akarsz.

"Az ő érzelmei, elvei itt abszolút másodlagosak."

Másodlagosak, de nem jelentéktelenek. És joga van elmondani őket, persze NEM abban a stílusban, ahogy a poszt szerint elhangzottak. A felelős döntéshez ui. fel kell világosítani a nőt arról, hogy az abortusz egy élet elpusztítása.

"hogy kórházba behozott részeg, magatehetetlen, sérült fiatalt ellátás helyett kioktatassam az alkohol káros hatásairól, ... ő meg szépen elvérzik az én prédikációm alatt"

Ugye fogod, hogy a posztbéli nő nem volt akut életveszélyben, ellentétben a te példádban szereplő részeg sérülttel?

Állításod szerint te is orvos vagy. Ha te a részeg sérült fiatal ellátása után, annak magához térése után nem beszélsz a lelkére, hogy máskor ne igya le magát a sárga földig, akkor bizony sz*r orvos vagy, mert csak a tünetet kezeled, nem a kiváltó okot szünteted meg. Az orvos ui. nem a betegséget, hanem a beteget gyógyítja, és ehhez hozzátartozik az is, hogy elmondja a véleményét.

"Más kérdés, hogy a családom mai napig sem tudja, melyik ősünk lépett kicsit félre, hogy egyedül nekem a hókaszínű családomban olyan szép szolibarna színem van a kék szemem mellé."

Nem mindegy? Ha tisztességes ember vagy, akkor azért mindegy, ha nem vagy az, akkor meg azért.

"előjegyeznék magukat rugdosásra, ha a húguknak vagy nővérüknek egy nőgyógyász ilyet merne mondani. Más kérdés, hogy el is várom tőlük. Elvégre én neveltem őket ilyenre."

Szóval a gyerekeidet is olyannak nevelted, hogy érvelés, vitatkozás helyett üssenek. És még csodálkozol, ha egy kalap alá vesznek a barna bőrű "nemzettársaiddal"?

Hajnalkámtenagyonhülye 2015.04.25. 14:15:39

@EZAZ: Igazán? El fogja végezni az iskolát? Hogyan? Miből? A gyereket sem képes eltartani, nemhogy még a saját taníttatását is fizesse.
A tény a következő: Abba fogja hagyni az iskolát, lesz egy középfokú semmire sem jó végzettsége, egy gyereke. A posztból kiderül, hogy sem a párja, sem a szülei nem voltak ott vele, tehát onnan sok segítséget ezek szerint nem várhat. Ha ő az én lányom, akkor vagy a párja, vagy mi a komplett család ott lettünk volna vele. Ha ő a fiaim valamelyikének barátnője lenne, akkor az én fiam, vagy ha ő nem ér rá, bármelyikünk a családból ott lett volna vele. Más kérdés, ha ez az én unokám a kérdés fel sem merült volna, mert mindannyian tudják, hogy mi ott vagyunk mögöttük, bármi történik. Az én lányom, vagy menyem tudna továbbtanulni természetesen. De itt nem erről volt szó.
Miután megszül nem lesz lakása, jövedelme. Miután nem tudja eltartani a gyerekét, állam bácsi szépen elveszi tőle, vagy örökbe adhatja. Lesz belőle egy csóró, önmagával meghasonlott ember. Húúúú de jó lesz neki.
L. Piroskának ott lesz a családja. Mindig. Meg az állami segítség. Mindig. Na ez a különbség.

Hajnalkámtenagyonhülye 2015.04.25. 14:42:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen állítom, mert velük dolgozom nap, mint nap. Tapasztalat. S igen, ha bármelyik gyerekemet bántják, akkor egy anyaoroszlán hozzám képest csak kismacska. S igen, arra nevelem a fiaimat, hogy a család mindenek előtt. A lánytestvéreik, a barátnőik, feleségeik mindenek előtt. Soha ne engedjék, hogy bántalom érje őket. Az ilyen alpári bunkóval szemben pedig az érvelés hatástalan. Igaza volt itt egy posztolónak az ő 46-os nyakbősége tökéletesen elég volt ahhoz, hogy az összes bunkó szöveg bentragadjon. Kíváncsi lettem volna, ha a kedves kollega egy nagydarab kigyúrt állattal állt volna szemben és nem egy 50 kilós fiatal lánykával, akkor is ekkora pofája lett volna vagy inkább nem. Na ennyit az érvelésről.
A posztbeli nő ugyan nem volt akut életveszélyben de "kedves" kollega éppen abba sodorhatta volna a bunkó és szánalmas megjegyzésével. Ott és akkor ennek a szövegnek nem volt helye. Nincs joga egy orvosi vizsgálaton a saját idióta véleményét hangoztatni. Ez egy hivatás. Arra esküdtünk fel, hogy segítünk, nem arra, hogy öngyilkosságba kergessünk gyerekeket. Gondolom büszke lett volna magára a kollega, ha rögtön két életet sikerül kioltania. Tudod, ez is tapasztalat. Igen, dühös vagyok, amikor nem tudok segíteni és élet megy veszendőbe. Igen, dühös vagyok azokra az idióta szentfazekakra akik azt hiszik mindenki felett ítéletet mondhatnak és embereket kergethetnek halálba.
A példád szerint ez az orvos egy szar orvos volt. Verbálisan inzultálta a betegét. Olyan, mintha pofán verte volna. Semmivel sem más. Milyen eredménye lett a szerinted felvilágosításnak? Így kell valakit felvilágosítani arról, hogy az abortusz egy élet elpusztítása???? Én kérek elnézést. Megint tanultam valami újat.
S igen, beszélek az ifjakkal akiket összeférceltem. De nem így. Soha nem ítélkezem felettük, mint a te általad nagyra tartott kollega tette. Pedig vannak páran akikkel már régi ismerősként üdvözöljük egymást. Sajnos.
Ja, és mostanában már rendszeresen arabnak néznek. Változnak az idők és a nézetek.

she_wolf 2015.04.25. 17:12:56

@rikitiki:
Észak-Korea....inkább a pokolba vágynék, mint egy olyan vezetésű országba:(

she_wolf 2015.04.25. 17:13:44

Éééééés:
600!:)

rest of boys 2015.04.25. 18:40:16

@Hajnalkámtenagyonhülye: Furcsa lenne, ha a nagyon öntudatos, tizenvalahány évesen már hullahalálkomoly viszonyban élő kiscsajt (értsd: a seggem még pucér, a kegyelem f@szán tengődöm, de azért úgy élek, mint egy nagynő) pontosan akkor és ott kellene felvilágosítani, mit is jelent egy abortusz.

Dugtak és a manusza kilőtte a felső szögletet, aztán jött a pánik, hogy "ajajmittettem".

Valahogy borogatni kell azt a rossz lelkiismeretet valamivel és erre az önsajnáltatás és mások szarral kenegetése a legjobb gyógyír, szerintük. Erről szól az egész könnyes sztori.

A bőröd színe és a családod dolgai pedig bocs, hogy nem érdekelnek.

she_wolf 2015.04.25. 19:51:56

@rest of boys:
"Dugtak és a manusza kilőtte a felső szögletet, aztán jött a pánik, hogy "ajajmittettem"."

Szeretkeztek, a gyóccer nem dógozott (kellőképpen), és elmentek a magánorvosukhoz, akiről nem tudták, hogy egy faszkalap! Mert így megynyilvánulni csak azok tudnak.
A tizenvalahány éves, már 19. A múltban ilyen idősen már minimum a másodikat szülték, és kötötték a hátukra, miközben napszámban dolgoztak.

Ehhez képest van egy felvilágosult, a XXl. században élő fiatal nő, aki megtette a tőle telhetőt, vagyis védekezett.

"értsd: a seggem még pucér, a kegyelem f@szán tengődöm"
értsd: pontosan ezért, a kegyelem faszán tengődömért fordult orvoshoz. Mert ha az ő segge pucér, mivel takarja be a gyerekét?

Úgy él, mint egy nagynő? Bocs, csak a nagynők dughatnak? 14 évesen is, Szabolcsban, B-A-Z-ban, Hajdúban, ecetetrá...? Mert ők tutira nem tudják, mit jelent az abortusz, de kefélni már igen! A poszter tudja, nem is azért ment orvoshoz, hogy megkérdezze, mi is az. Megnéznék egy statisztikát a művi abortuszt kérők életkoráról, és indokairól, és ha már így belejöttem, akkor a tartózkodási, vagy lakhelyükről is...tudom, nem lehet.
Borogatásról pedig szó sincs. Felháborodásról van szó, amit még mindig, többszáz hozzászólás után is teljesen jogosnak tartok, bármennyire is kötöd az ebet a karóhoz, és evezel inkább az abortusz kegyetlenségének farvizén!
A felháborodás oka pedig, hogy egy magánorvos a neki tejelő pácienst aljas gyilkosnak nevezi ahelyett, hogy elmondaná, ő nem végez ilyen beavatkozást.
(Magunk közt szólva azért tudna érdekelni, hogy a szóban forgó orvos hány kis életet kapart már el, és milyen indokkal, mert nyakamba a halefot, hogy megtette már.)

Bocs, dühös lettem, és most már azt merem mondani, vihar a biliben.

rest of boys 2015.04.25. 21:36:49

@mig54: Nem akarom elképzelni annak a nőnek a lelkivilágát, aki tudja, hogy egy életet ölnek meg benne és ez ellen nem hogy nem tiltakozik, de kifejezetten akarja is.
Anyai ösztön nulla, a párzás ösztöne megvan. De itt kb. ki is fújt a dolog.
Azért nem hasonlítom az ilyen egyedeket az állatokhoz, mert azok legalább nem gyilkolják meg a kölykeiket.

she_wolf 2015.04.25. 22:18:46

@rest of boys:
"Azért nem hasonlítom az ilyen egyedeket az állatokhoz, mert azok legalább nem gyilkolják meg a kölykeiket."

De, igen:) A tasmán ördögnek csak 4 csecse van, ugyanakkor ennek többszörösét fialja. Akik hamarabb megkaparintanak egy csecsbimbót, azok életben maradnak, a többit a nőstény el/felnasizza, hiába igyekeznek. Vannak állatok, akik csak egy utódot hoznak világra, mégsem nevelik. Az ösztönük megsúgja, nekik, hogy nem éri meg befektetni, mert satnyák, önellátásra képtelenek lesznek.
Tényleg nem szerencsés az állatokat emberekkel összehasonlítani.

Az abortuszt illetően mi ketten soha nem fogunk konszenzusra jutni, de ez még nem a világ vége. A nőgyógyász viszont akkor is egy faszkalap volt. Ha nem így fejezi ki magát, nem lenne itt a poszt a többszáz hozzászólással együtt. Remélem, ebben igazat adsz nekem.
(Képtelen vagyok megszokni a nickedet:()

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.04.25. 23:45:19

@rest of boys:

Szerintem tévedsz: a magzatukat meggyilkoló nők simán hasonlíthatók az állatokhoz. Annyi a különbség, hogy az ilyen állatok ösztönből gyilkolnak, a magzatukat megölő nők viszont tudatosan.

rikitiki 2015.04.26. 00:02:02

@rest of boys: A férfiak, elsősorban a jobboldali, konzervatív, különösképpen a hozzád hasonló néhány évszázaddal visszamaradt gondolkodásúak pedig előszeretettel háborúznak olyan elvont fogalmak, mint haza, vagy vallás okán, és ölik egymást halomra, meg a civileket.

Ezt elég tudatosan szokták tenni, és tiltakozni nem szoktak, tiltakozni háború ellen az általad lenézett ballib propagandapecérek szoktak, akik egyébként általában az abortuszért is szoktak tiltakozni.
Te tiltakoztál-e hogy besorozzanak, és parancsra ölj?
Make love, not war. A rohadt kufircolók.

De azt vezesd le nekem logikailag, mert furdal a kíváncsiság, hogy milyen szexuális kapcsolat elfogadható a te tű fokánál szűkebb erkölcsi mércédnek, ami nem gyereknemzésre irányul, ha a fogamzásgátlóval történő együttlét annyira elítélendő és felelőtlen?

Különös tekintettel arra, hogy szerinted (bizonyára okkal vontad le a következtetést), szexuálisan elfogadhatatlanul tapasztalatlanok is az érintettek?

Tehát, hogyan szerezzenek tapasztalatot, hogy az erkölcsös és felelősségteljes, nem gyermeknemzési célú együttlét legyen?

Tartsál már egy rövid hegyibeszédet erről, úgyis benne vagy a műfajban.

she_wolf 2015.04.26. 00:30:33

@rikitiki:
Jaj! A vallást ne, kérlek!:(
De én vagyok a hülye, kell nekem dokumentumfilmeket nézni...
Jut eszembe: a pápa támogatná a papok nősülését:O Magánbeszélgetésen vázolta valakinek ezt a felvetését. Nem akarok vészmadárkodni és én már valószínűleg nem érem meg az első "világszenzációt" amikor is kitudódik, hogy az oly szépen és meggyőzően prédikáló pap neje bizony küreten volt.

rest of boys 2015.04.26. 07:33:12

@rikitiki: A haza azért ekkora és szenvedett ennyit egy évszázad alatt, mert egy őrült gróf egykor "nem akart több katonát látni". A saját bevonulási parancsom megtagadásáért börtön járt volna, méghozzá súlyos, ezt kívülállóként megítélni erősen sarkított dolog lenne részedről. Tizenévesen már fogamzásgátlót szedni kb. azt a veszélyt rejti magában, hogy pár éven belül ott virít a thrombus a leányzó valamelyik fő erében, de innen továbbb hadd hallgasson el bennem az orvos. Jedem das seine.

rikitiki 2015.04.26. 09:19:12

@rest of boys: Először is, a 'megengedett' szexuális együttlét kérdésére nem válaszoltál. A katonaságra adott válaszod is bullshit, ha ölni bűn, akkor bizony ne akarj annyi katonát látni.

Másodszor, kívülállóként, ismeretlen virtuális blogbejegyzésekről ítélsz meglehetősen sarkosan napi szinten. Ehhez képest nekem máris sokkal több információm van ítélni rólad, tehát mégcsak nem is ugyanaz a szitu, de persze hogy nem tetszik neked, ha a fagyi visszanyal.

Harmadszor, azt állítani, hogy fogamzásgátló szedése egyenlő a trombussal...hát inkább hallgasson is el benned az orvos. Mondjuk, remélem meg sem szólalt eddig sem, hanem más minőségben szóltál.

Ezt a kockázatot ráadásul összevethetnéd azzal, hogy fogamzásgátló nélkül sokkal nagyobb eséllyel ott figyel az abortusz (mint látjuk, extreme esetben azzal együtt is ott van sajnos)...az sem egy könnyed egészségügyi séta a parkban.

De persze, ilyen bonyolult összefüggések már nehezebben írhatók le az általad kedvelt kategorikus imperatívuszokkal, lásd első pont, az érdemi kérdésre nem válaszoltál.

rest of boys 2015.04.26. 10:08:39

@rikitiki: Amikor az országot akarják darabokra szaggatni és a hatalmas területeit, ősrégi magyar városait elcsatolni, akkor legyen katona, aki megvédi ez ellen.
Én nem kívánom azt, hogy belegondolj, mi lenne akkor, ha holnap idegen zászló alatt kellene élned egy idegenek által önkényesen elfoglalt, saját kényük-kedvük szerint kormányzott országban és magyarul nem lenne szabad többé megszólalnod, mert ezt számodra nehéz lenne.

A gyermekét megölő "anyáról" a véleményem nem változott.

rikitikitévi 2015.04.26. 11:33:12

@rest of boys: Nem mindenben értünk egyet, de "A gyermekét megölő "anyáról" a véleményem" nekem sem változott.

aszalosani 2015.04.26. 12:19:59

Kedves Blogolvasó- és hozzászóló társaim!
Ezen a blogon (is) ellentétes vélemények ütköznek gyakran, és a vita hevében néha kicsúszik egy-egy b+, hülye vagy, stb. Bár ettől is jobb lenne tartózkodnunk, de végülis, ez még belefér a szokványos netes kommunikáció eszköztárába.

De ami ma történt, az már minden határon túl megy, és nem mehetünk el mellette szó nélkül. Egyik törzskommentelő, nevezetesen @asztalosani: azt írta egy társának, aki egyébként előzőleg semmilyen sértő megjegyzést nem tett irányába, hogy

"remélem ... meghal a gyereked, apád, anyád, vagy a pasid."

Ha már a moderátor nem figyel (vagy figyel, de az ilyen beírás szerinte nem igényel végleges kitiltást), én fordulok jó érzésű kommentelő társaim felé, hogy aki ilyent kíván embertársának, azt mi is kezeljük helyén, vegyük levegőnek. Bojkottáljuk, semmi esetre se reagáljunk bejegyzéseire, szerintem helyesebben tesszük, ha el sem olvassuk azokat.
"Ami gonosznak látszik, attól óvakodjatok..." Idézet az Újszövetségből, Pál leveléből.

rikitiki 2015.04.26. 21:36:53

@rest of boys: Pont erről a gondolkodásmódról beszéltem.
A bizonyos 'nehézségek' elkerülésére katonának embert ölni dicsőség, az anyának 'nehézségek' elkerülésére abortuszt végezni aljas gyilkosság.

Ez az élet szentségéről alkotott kőkonzervatív felfogás, a nő dolga a gyerekgyártás, amely gyerek csak a megszületéséig, és a hadrafoghatóság (általában 18 év) korától érdekel, közte akár éhezhet is, a lényeg hogy legyen aki ölje egymást felnőttként az élet szentsége nevében.

Ez a baj a kategorikus imperatívuszokkal, a farizeus hamar fennakad rajta.

A kérdésemre még mindig nem válaszoltál, pedig tényleg érdekel a megoldási javaslatod, hogyan növeljük a fiatalok szexuális kulturáját, és csökkentsük az abortuszok számát, és szüntessük be a fogamzásgátlók szedését, így egyszerre.
Mi a megoldásod, az értékkészleted mellé?

Észak-koreát már említettük, most mondj más megoldást.

Zsuzsi25 2015.04.26. 22:11:38

@rest of boys: Valoban. Ennel csodalatosabb nincs egy no eleteben....ugyanakkor, mint mar tobben levezettek egy gyerek kezdo koltsege 1 milla korul mozog. A gyerek penzkerdese (szeretettel nem lehet jollakni)
De ha mar ilyen kurva jol megmondod a frankot, kerlek, vezesd mar le, hogy hogyan nevelje fel a gyereket a posztolo.(ha megszuli) kiterve a munkahely kerdesre, + lakhatas + tanulas. (ne gyere azzal, hogy felelotlenul dugott jobbra-balra, mert vedekezett, nem pedig bele a vak vilagba fuvel faval) Vezesd le a XXI. szazadi helyzetnek megfeleloen, amikor egy munkahelyre 400%os tuljelentkezes van. (Tudom, mert HR. teruleten dolgozom.) Attol most eltekintek, hogy a gyerek 80%-os valoszinuseggel fogyatekosan szuletne

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.04.26. 22:16:48

@Zsuzsi25:

"Attol most eltekintek, hogy a gyerek 80%-os valoszinuseggel fogyatekosan szuletne"

Aha, nemcsak HR-es, hanem genetikus is vagy. Gratula. Annyiban igazad van, hogy ha te lennél az anyja, akkor biztos szellemi fogyatékosnak születne.

"Vezesd le a XXI. szazadi helyzetnek megfeleloen, amikor egy munkahelyre 400%os tuljelentkezes van."

Akkor később se szüljön, ugye? Vagy ha tervezetten szüli meg, akkor nem lesz 400%-os túljelentkezés?

Örökbeadásról hallottál már?

csakmotyogok 2015.04.26. 22:41:27

@Zsuzsi25: Te vezetted le, nem kell 1 millió csak annak aki szeret pénzt szórni bőven elég az ötöde is. Komolyan sajnálom azt a szerencsétlen hímet ,aki neked fog gyereket alkotni. Gondolom elvársz majd tőle 1 mini mercit is ,mert az elengedhetetlen a gyerek szállításához.

csakmotyogok 2015.04.26. 22:45:30

@csakmotyogok: nem bőven :csak elég az ötöde

Zsuzsi2525 2015.04.27. 09:05:31

@csakmotyogok:
Juan88 vezette le (illetve barátok/ismerősök elmondása alapján tudom) (nekünk még nincs gyerekünk, mert 25 éves vagyok, majd 30-35 felett, ha megteremteTTÜK a megfelelő egzisztenciát, és körülményeket a gyerek számára. Ezt hívják felelősségteljes viselkedésnek.
Nem várok el tőle a "mercit", egy opelünk van, nagyon jó autó. (4 kereke van, gurul, ennyi elég is szerintem)
Vidéki városban élünk, és itt lehetetlen autó nélkül meglenni. Nagyon szeretjük egymást, de most biztos nem tudnánk gyereket vállalni. Az orvos nekem annó azt mondta, ha tabletta szedése mellett jön össze, nagy a valószínűsége, hogy a gyerek sérülten születik.
íme a lista: (ebben semmi luxus nincs)
(kollégáim hozzátoldották még a babycsősz költséget, fél-1éves kor után, mert nem mindenhol van nagymama aki tud segíteni) Nem kis összeg ez sem.
"- babakocsi, ABC Design (olx.hu, kicsit használt) 60.000 Ft
- babahordozó, CBX Aton (olx.hu, kicsit használt) 13.000 Ft
- babahordozó-babakocsi adapter (ebből megengedtem magamnak az újat) 6000 Ft
- bútor (kiságy, olyan szekrény amit nem kell kidobni 4 éves korában, rokon csinálta!) 280.000 Ft
- babahinta (akciós! új) 20.000 Ft
- hőmérő (infrás) 8000 Ft
- matrac (itt kirúgtam a hámból, KÓKUSZ!, mondjuk az olcsóbb) 15.000 Ft
- CSAK turiban, barátoktól, bababörzén vásároltunk csecsemőruhát kb. 50.000 Ft
- kórházi készlet (1 csomag pelenka, szülés utáni betét, 1 új pizsi anyának, stb...) 40.000 Ft
- anyatejes kezdőszett (karácsonyi akció) 20.000 Ft
- kiságyforgó (használt) 5000 Ft
- bébikomp (használt) 5000 Ft
- játszószőnyeg (használt) 5000 Ft
- ágyneműszett (2 db, használt) 10.000 Ft
- terhesvitamin (9 hónap) 50.000 Ft
- magzatmegtartó (Utrogestan 6 doboz) 13.000 Ft
- Magne B6 (havi 4 doboz 3-8. hónapig) 50.000 Ft
- trombozis elleni készítmény (Aspirin Protect, marginális költség) 3000 Ft
- bundazsák (babahordozóba köthető) 3500 Ft
- kezdő pipere (babaolaj, fürdető, alkohol, hidrogén-peroxid, testápoló, stb...) 15.000 Ft
- babapléd (3 db) 15.000 Ft
- kismamaruha (1 db, a feleségem veszélyeztetett terhes volt, nem járt ki, de Karácsonyra csak kell 1 db) 10.000 Ft

Láthatja, hogy nem igazán nevezhetjük a fentieket luxuskiadásnak, és beláthatja, hogy nem igazán van meg a maga által megjelölt összegből, sőt inkább 650-700 közé tenném."

Zsuzsi2525 2015.04.27. 09:18:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem, 10 év múlva is 4-500%-os túljelentkezés lesz, de 5-10 év egy munkahelyen elég arra, hogy "bedolgozd" magad, és fél-1 év babázás után visszaengedjenek, (mely 6-12 hónapot egy diákkal backup.olnak ki valahogy, ha szerencséd van) Illetve, ha 5-10 év múlva vállalja be azt a gyereket, már lesz diplomája/végzettsége nyelvismerete, és nem dobják az önéletrajzát iktatás után a kukába, mert nincs meg a megfelelő végzettsége (ismétlem magam, NEM A HR-es dönt arról kit vesznek fel, hanem az adott terület vezetője) mely végzettséget gyerek mellett egyébként nem szerezett volna meg.
"Annyiban igazad van, hogy ha te lennél az anyja, akkor biztos szellemi fogyatékosnak születne" Eeeeeez igen......- de ugye ez nem rólam szegénységi bizonyítvány...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.04.27. 11:08:35

@Zsuzsi2525:

"10 év múlva is 4-500%-os túljelentkezés lesz"

Tehát a gyerekednek akkor sem lesz munkája, mire felnő, ha 10 évvel később szülöd meg, a mostanit meg megölöd.

"Eeeeeez igen......- de ugye ez nem rólam szegénységi bizonyítvány..."

De bizony rólad, mivel minden alap és végzettség nélkül állítottad, hgy a gyerek 80% valószínűséggel fogyatékos lesz. Ezt azóta sem támasztottad alá érvekkel.

"anyatejes kezdőszett (karácsonyi akció) 20.000 Ft"

Megsúgom, egy anyának anyatejes kezdőszet nélkül is van teje.

"bútor (kiságy, olyan szekrény amit nem kell kidobni 4 éves korában, rokon csinálta!) 280.000 Ft"

Húha, vastagon fogott a rokon ceruzája.

she_wolf 2015.04.27. 11:37:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Húha, vastagon fogott a rokon ceruzája."

Vagy csak macerás volt a családi címert belefaragni.
Anyám, borogass!:(

NoOne 2015.04.27. 13:05:44

Néhány tucat hozzászólás után nem olvastam tovább, mert nem láttam sok értelmét, hiszen a legtöbb komment az abortuszhoz való hozzáállásról szól pro vagy kontra. Ettől függetlenül lőfordulhat, hogy az alábbiakat valaki már leírta. Ha így lenne, elnézést a "duplázásért".

Először: valakinek gondja volt a "nőgyógyászom" kifejezéssel, ha jól emlékszem. Alapesetben ez nem egyenlő a "fodrászom", "maníkűrösöm" kifejezéssel, hanem a szokásos orvos-páciens kapcsolatnál is kifejezettebb "bizalmi" viszonyt jelöli. (Előre mondom: alapesetben.)
Másodszor: a poszt íróját láthatólag pont ennek a viszonynak az abszolút váratlan és érthetetlen felrúgása, ill. annak módja döbbentette meg -- ráadásul erőteljesen labilis érzelmi állapotában --, gyanítom ezért írt inkább, nem azért, mert nem tudott dönteni, vagy hogy a döntésében annyira támogatást várt volna. Bár ez utóbbi azért nem zárható ki, de nem is ítélhető el, legalábbis nem úgy, ahogy a "nőgyógyászom", és néhány kommentelő megtette.
Alighanem, néha nem ártana a gondolkodás mellett némi empátia sem, pláne, hogy nem egészen felnőttről, és első terhességről van szó.

Zsuzsi2525 2015.04.27. 13:26:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kiragadtál egy részt abból, amit írtam.
Egyben kellene elolvasni; INNENTŐL: Nem, 10 év múlva is 4-500%-os túljelentkezés lesz, de 5-10 év egy munkahelyen elég arra, hogy "bedolgozd" magad, és fél-1 év babázás után visszaengedjenek, (mely 6-12 hónapot egy diákkal backup.olnak ki valahogy, ha szerencséd van) Illetve, ha 5-10 év múlva vállalja be azt a gyereket, már lesz diplomája/végzettsége nyelvismerete, és nem dobják az önéletrajzát iktatás után a kukába, mert nincs meg a megfelelő végzettsége - IDÁIG OLVASVA.

Nekem, ezt az orvos mondta, mikor ugyanebben a helyzetben voltam. "50-80%-os valószínűség. Gyógyszer mellett sikerült teherbe esnem. Mindketten tanultunk még, diplománk nem volt, nyelvismeret nem volt, munkahelyi gyakorlat ugyancsak nem volt, és lottónyertesek sem voltunk.
2; Egyelőre, ép ész érvekkel nem tudtál meggyőzni, hogy jó dolog gyereket szülni a semmire. írd meg, hogy hogyan tudná felnevelni a posztoló jelen helyzetben azt a gyereket. Se iskolai végzettség, se releváns munkahelyi tapasztalat, szülők nem annyira támogatják.

"Megsúgom, egy anyának anyatejes kezdőszet nélkül is van teje" --> Nem mindenkinek. Van akinek nincs. (tudom, szerinted az már selejt)

csakmotyogok 2015.04.27. 16:27:43

@Zsuzsi2525: Akkor is leírtam,hogy a 3/4 megspórolható ésszel.
3 gyerekem van egyiknek sem volt ennyi fölös holmija,sem méregdrága kiságya, sem anyatejes kezdőszett ,sem hülye méreggel teli pampuca' és még folytathatnám. Bizota azért lettek olyan okosak:)).

csakmotyogok 2015.04.27. 16:30:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem tudom mit tudhat az a kiságy:)) Egyébként is az ilyen rokonnál jobb egy ellenség is ,aki így leveszi az embert:))) khmm.

csakmotyogok 2015.04.27. 16:32:43

@Zsuzsi2525: Nekem mikor fogamzásgátló szedése mellett lettem terhes azt mondta az orvosm semmi gondot nem okozhat a fogigátló.Igaza lett, magas erős, külföldön tanul.

Zsuzsi2525 2015.04.27. 17:01:01

@csakmotyogok: biztos....! és még véletlenül sem vagy elfogult a saját gyerekeiddel szemben.
Azt próbálom leírni, hogy mindenkinek JOGA van eldönteni, hogy a saját igényeihez mérten, jelen helyzetében akar e,/tud e, bevállalni egy gyereket. Ha az ő igénye több, hogy a semmire szüljön egy gyereket, minden fajta támogatás nélkül, úgy, hogy se iskolai végzettség, se pénz, se lakás, se semmi nincs, akkor sincs jogod elítélni őt. (az abortusz nem gyilkosság)
Gyanítom, neked ott volt a férjed aki támogat, (igaz?) ennek a szerencsétlen lánynak senki, és az a paraszt orvos még ráadásnak úgy megalázta, hogy most bűntudata van -
ok nélkül!

Az én testem, az én életem....

Ha én akkor megszülöm a gyereket, most nem itt írogatnék, hanem a délelőttös műszakom után próbálnám kipihenni a gyár által okozott stresszt, egy gyerekkel a vállamon....és azt gondolnám: "mh...bárcsak úgy döntöttem volna mint Zita, aki inkább az iskolát választotta baba helyett"
Hurrá, szép élet...Se karrier, se jó munkahely, 0 nyelvismeret (még külföldön sem lenne esélyem)....

+ még az is lehet, hogy a fogamzásgátló tabletta miatt, a gyerek nem egészségesen születik)

UI: (újra) NEM MINDENKINEK VAN MAGÁTÓL TEJE!!!!!!! - van akinek csak segítséggel megy.

Zsuzsi2525 2015.04.27. 17:11:04

@NoOne: Igen, úgy érzem, hogy az elítélő "Ki ha én nem" és "aljas gyilkos vagy bizony" kommentek mögött 0 empátia van. Vagy ennyire unempatikusak, vagy egyszerűen nem olvaták végig a posztot....
Egy kalap alá veszik Zitát azokkal a nőkkel, akiknek a hálószobája forgalmasabb mint egy reptéri pályaudvar, holott Zita védekezett, nem volt felelőtlen. És, mikor meghozta ezt a döntést (hozzáteszem jól tette) akkor volt csak igazán felelősségteljes. (még ha fájt is az abortusz mellett dönteni)

csakmotyogok 2015.04.27. 17:21:08

@Zsuzsi2525: Mindent magamnak köszönhetek,de te úgy látszik magadból indulsz ki:)).
Szerinted 19 éves főiskolásnak mint anno nekem milyen férje volt? Elárulom egyetemista, csak egyikünk sem félt a munkától. Mindenki elfogult a gyerekével szemben,de azt gondolom 1 pénzügy számvitel szakos közgazdász gyermekkel aki ezek mellett még rendelkezik 2 nyelvvizsgával és egyéb végzettsége is lesz, és jelenleg is van állása (a végzése után 3 hónap múlva volt). Külföldön egyetemre járó 2 felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező középsőm jó úton jár, a kicsim aki 18 éves már szintén 2 felsőfokú nyelvvizsgával bír,azt hiszem ezzel nyugodtan mondhatom az okosabb fiatalok közé tartoznak. Megvallom őszintén a kicsim és az a nagyom az apjukra (apjaikra) ütöttek ők sokkal okosabbak nálam, a középső rám hasonlít, de még ezzel is tud idegennyelven más országban jól helyt állni.Igaz nem idióta vackokra hanem nyelvtanárra költöttem.

csakmotyogok 2015.04.27. 17:26:10

@Zsuzsi2525: Ja még 1 ha figyelmesen olvasol,nem ítéltem el a lányt bár az ő korában én másképp döntöttem és nem bántam meg. Anno az olyanok,mint te ui. ilyeneket mondtak+ felelőtlennek tartottak. No, az egyik ilyennek nincs gyereke, a másik 8 lombikon ment át mire ikrei lettek az egyik fogyatékos, a harmadiknak a fullextrába' született gyereke időnként jól megveri mert nem ad neki drága cuccokra pénzt.Az okosak akkor is hallgattak, én is azt tettem, nem ítélem el a lányt ,bár abszolút nem helyeslem, és nem is ezt tenném a helyében.

Zsuzsi2525 2015.04.27. 17:54:58

@csakmotyogok: Nehogy azt hidd, hogy nekem büdös a munka. Nem tudtak támogatni a szüleim. - Az egyetemet úgy végeztem el, hogy éjjel T----o kassza vagy bárpultban pultozás, nappal pedig előadásra járás. + Minden hétvégén hosteskedtem, (termékbemutatás, kóstoltatás áruházban, ruhabemutatózás) - amíg mások buliztak. Tudom mi az a munka, nem mindig volt kényelmes állásom... - Talán pont emiatt nem akarok még gyereket, mert azt szeretném, ha neki nem így kéne elvégeznie az egyetemet, hogy hullafáradtan zuhan be előadásra... Nem gondolom, hogy mindent a gyerek alá kell tenni, de azért csak jobb, ha egy szülő tudja támogatni a gyerekét, mint nem! és lehet, hogy a te idődben (kb 20éve) nem volt olyan necces a dolog... de egy mostani szülőnek sokkal nehezebb feladata van, mint 20 évvel ezelőtt. (ezt gyakorló szülőtől hallottam, akinek felnőtt gyereke van)

csakmotyogok 2015.04.27. 18:13:06

@Zsuzsi2525: No ez már más:)).
S igen más, ma sokkal nehezebb, bár sokan megnehezítik a saját maguknak állított akadályokkal.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.04.27. 18:27:28

@Zsuzsi2525:

"Nekem, ezt az orvos mondta, mikor ugyanebben a helyzetben voltam. "50-80%-os valószínűség. Gyógyszer mellett sikerült teherbe esnem."

Érdekes, az előbb még fix 80%-ot írtál, most már csak 50-80%-ot. Próbálj alaposabban visszaemlékezni, lehet, hogy csak 1-80% volt az.

Ha vásárolok bármilyen tartós fogyasztási cikket, legalább 3-4 helyen megnézem az árakat, a garanciát stb. Pedig az csak egy tárgy. Egy emberi élet kapcsán ezerszer indokoltabb lett volna tájékozódnod, több orvosnál is. Az is lehet ui., hogy az orvos ismert téged, tudta, hogy el akarod küretelteni, ezért a lelkiismereted megnyugtatására mondta, amit mondott.

"Egyelőre, ép ész érvekkel nem tudtál meggyőzni, hogy jó dolog gyereket szülni a semmire."

Egyelőre, ép észérvekkel nem tudtál meggyőzni, hogy jó dolog elpuszítani egy emberi életet, a saját gyermekedet. Valószínű, hogy az a gyerek, aki tisztességesen dolgozik a tanulás mellett, rendesebb ember lesz annál, akinek mindent a segge alá tolnak.

Engem is a semmire szültek, anno én is dolgoztam az egyetem alatt, nem is keveset. Volt, hogy napi 5-6 nyelvórát adtam a tanulás mellett, mert az anyám nem tudott támogatni, apám meg meghalt. Valahogy mégis úgy érzem, jobb, hogy megszült a semmire ahelyett, hogy megölt volna magzatkoromban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.04.27. 18:28:19

@Zsuzsi2525:

"Az én testem, az én életem...."

A magzatod NEM a te életed.

Zsuzsi25 2015.04.27. 19:26:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: mint mondtad, "magzat"
Az egy petezsak. De itt nem ez a kerdes. Hanem amit fentebb irtam....kirulotte. kiragadtal egy reszt....olvad el az egesz kommentet.

Zsuzsi25 2015.04.27. 20:17:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ugy ertettem: Altalaban veve mondta az 50-80%-at. - nem, nem ismertem a nogyogyaszt.
Nalam 80%os valoszinuseget mondott. Nem emlekszem pontosan az egesz beszelgetesre.
arra viszont enlekszem, hogy azt mondta tobb mindentol fugg a dolog. Latott mr ilyet, hogy valaki gyogyszer mellett, hamar ki is derult....
de en a 7. hetben voltam mikor kiderult....7 heten at szedtem a fogamzasgatlot ugy, hogy kozbem gyereket vartam. (Emellet a ciklusom is megvolt 2x is.) semmit nem is ereztem a 7. hetig. Na ilyet viszont nem lattott. Komolyan aggodott. Se hanyinger se puffadas, semmi. Ez minden, csak nem normalis/egeszseges....
Volt osszesen egy hetem cselekedni.
de ha nincs gond akkor sem biztos, hogy megtartom, mert a XXI. sz.ban a SEMMIRE nem szulok!!! Akarmennyire is szeretnek gyereket.

Ha elolvastad volna a fentebbi kommentet, vegig dolgoztam az egyetemet, semmit nem raktak alam. (mivel rolam van szo egyebkent a 100% esely sokkal valoszinubb, mert nagyon peches vagyok) ha van 60 tetel es csak 1.et nem tanulok meg, tuti azt huzom,es meg sorolhatnam.
De ettol fuggetlenul, akkor se penzem nem volt, se vegzettsegem, sem munkatapasztalatom.....Te hany eves vagy? 40? 50? Lehet, hogy a rendszervaltas elott mindenkinek volt munkaja, es ha nem csinaltal nagy hulyeseget, onnan mehettel nyugdijba, de MA, 2015-ben, nem igy van. Nagyon magas elvarasok vannak, es szeretetbol nem lehet jol lakni.
A bulizasrol nagyon szivesen lemondtam volna 19 evesen....de arrol nem, hogy normalis vegzettsegem, normalis munkahelyem legyen amiben nem megyek tonkre az embertelen munkakorulmenyek miatt havi 100 ezerert. (Amibol kesobb se nyugdijam, se lakasom, se gyerekem nem lesz)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.04.27. 20:32:52

@Zsuzsi25:

"mint mondtad, "magzat" Az egy petezsak."

Tévedés, a petezsák te vagy.

"de ha nincs gond akkor sem biztos, hogy megtartom, mert a XXI. sz.ban a SEMMIRE nem szulok!!!"

Jobb is, ha nem adod tovább a magzatgyilkos génjeidet.

"Akarmennyire is szeretnek gyereket."

Meg kell a szívnek szakadni.

"mivel rolam van szo egyebkent a 100% esely sokkal valoszinubb, mert nagyon peches vagyok"

"A bulizasrol nagyon szivesen lemondtam volna 19 evesen....de arrol nem, hogy normalis vegzettsegem, normalis munkahelyem legyen amiben nem megyek tonkre az embertelen munkakorulmenyek miatt havi 100 ezerert."

Tévedsz. Az igazán peches a szerencsétlen gyereked, akitől elvetted az élet lehetőségét. Te csak önző vagy, mert a saját érdekeidet nézed, közben álszent módon a meggyilkolt gyerek vélt érdekeire hivatkozol.

Zsuzsi25 2015.04.27. 20:40:37

@csakmotyogok: pfuuu ne is mondd, olyan faradt voltam neha. De ez a resze semmi ahhoz kepest, hogy egy gyerekem is van, es ugy kell elvegeznem a sulit, + gyakorlatot szereznem. (lehetetlennek ereztem akkor meg ha az egeszsegugyi problema nincs is...) Le a kalappal elotted, nekem nem ment volna. :-)
Meg most sem menne.
Es nem a felelosseg miatt, vagy a lemondas miatt. Az a legkevessbb. De ha most nem tanulok, epitek karriert, mibol lesz nyugdijam? Lakasunk/hazunk? Hogyan megyek vissza a munkahelyemre babazas utan stb.? Most ettol rossz ember vagyok?

Zsuzsi2525 2015.04.28. 08:04:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azt még mindig nem írtad meg, hogy egy 19 éves, diploma nélküli, nyelvismeret nélküli, DIÁK, pénz nélkül, lakás nélkül, HOGYAN neveljen fel egy gyereket. (?) Gúnyolódhatsz, de a legtöbb fiatal, aki ugyanebben a helyzetben az abortusz mellett dönt, nem lustaságból teszi, hanem mert nem tehet mást.
Nem írtad meg, hány éves vagy. (elég egy intervallum is, bár gyanítom 50 felett)

Mint már írtam korábban, lehet, hogy Neked még van nyugdíjad....Nekem már nem lesz, max amit a magánpénztárból kapok (ha csak le nem nyúlják azt is).
Az én korosztályom vagy tanul, (nagyon keményen) és dolgozik nagyon keményen egy multinál, vagy elmegy egy gyárba dolgozni a sorra, és 50 éves korára teljesen tönkremegy a szervezete.

Egy szó mint száz; kérlek írd meg, hogy mégis hogyan kiviteleznéd a gyereknevelést ebben az esetben. (se pénzed, se lakásod, se iskolai végzettséged, se munkád, a tudnak/akarnak szüleid nem támogatnak, és 2015.öt írunk. (nem 1980-at)
Miből tartanád el? Hogyan találnál később munkát iskolai végzettség nélkül?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.04.28. 08:54:02

@Zsuzsi2525:

Mondok neked valamit, ami bizonyára meg fog döbbenteni: negyedmilliónál is drágább gyerekbútor nélkül is lehet gyereket szülni. 60 ezres gyerekkocsi és 50 ezres csecseműruha nélkül is lehet, max. nem a legújabb babadivat szerint öltözteted, ami tudom, a te köreidben snassz.

Zsuzsi25 2015.04.28. 09:17:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem. Nem. Nem irtad meg, mibol fog elni. (csak a pelenka) 20 ezer (a legolcsobb)
- Alberlet rezsivel 50 (minimum) es akkor mar itt elakadtunk. 70 nel tartunk ami fix koltseg/ho.
munkaja nincs, mert babazik.
Egetvero hulyeseget irtal....
Nem irtad meg meg mibdig, hogy MIBOL.
En koreim? Teljesen atlagos csaladbol jottem, ahol a tanulas mindig nagyon fontos volt.... Nem eltem luxusban, de nem is eheztem, mindig volt tiszta ruham stb.. De mind ez azert volt, mert a szuleim "keszultek" ram. Egy dolog hogy valaki "nem luxusra" szuli a gyereket, meg egy masik dolog, hogy valaki a full semmire.

Ne mondd nekem, hogy nincs egy minimalis szint amit nem kell megutni....
(Lakhatas, elelmiszer, minimum) de ezt a minimumot egy 19 eves, iskolai vegzettseg nelkul, munka nelkul nem kepes megteremtrni.

she_wolf 2015.04.28. 10:15:26

@Zsuzsi2525:
Teljesen igazat adok neked és ez vonatkozik a lentebbi hozzászólásodra is. Aki nem képes a gyereke számára (és a terhesség ideje alatt a saját számára) megteremteni az alapokat, az az abortusz mellett fog dönteni.
Hiába érvelsz azonban, meg fogod kapni, hogy akkor nem kell kufircolni:(
Aha, mert egy 19 évesnek szüzességi fogadalmat kell tennie, érintetlenül kell férjhez mennie, és csak a lakadáré után szülhet, majd a rokonyok összedobják a kelengyét. Mert ez a XXI. századi módi:(

A poszt esetében pedig arról nem is beszélek, hogy az abortusz miatt elítélik a posztert, de ha megszüli (és erre esetleg rámegy a partnerkapcsolata), akkor azt vágják a fejéhez, hogy egyrészt lányanya (vannak ilyen idült hülyék), másrészt, hogy semmije nincs, mégis mire szült?

Zsuzsi25 2015.04.28. 11:44:26

@mig54: sajnos nem minddnki dont az abortusz mellett, ha keptelen megteremteni a megfelelo feltetelek. (For kovacs jozsefne: Nem luxust, csak ELEGSEGES felteteleket)
(tudjuk melyik nemzetisegre gondolok)
az en nagyszuleim ahogy meseltek.....tobb 10 evet eltoltottek egy munkahelyen. Ma orulunk, ha 5 evet tudunk egy helyen dolgozni....

she_wolf 2015.04.28. 12:09:04

@Zsuzsi25:
Akik most az én korosztályomat képviselik, azok jócskán az előző rendszerben azt látták, hogy anyu-apu dolgozik 8 órát, mi addig az oviban, suliban voltunk. Be tudtak minket fizetni napközibe, volt megfizethető meleg ebéd, délután uzsonna, és a szüleink jöttek értünk. Ha valaki szülni ment védett volt a munkahelye, miután a gyereket oviba vitte visszamehetett dolgozni ugyanahhoz az asztalhoz, géphez, és ott folytathatta, ahol 3 évvel korábban abbahagyta.
Ehhez képest most....információdömping, ezt tedd, azt ne tedd, közben máshol a fordítottját hallod, fluktuáció, agyad kattog, fosol mert ha beteg lesz a gyereked (ne adj Isten beteges), akkor először csak görbe szemmel néznek rád, majd szépen, lassan éreztetik veled, hogy gáz van, következő héten pedig kirúgnak (természetesen közös megegyezéssel, nehogy munkaügyi bírósághoz fordulhass). Te meg ott vagy 20 évesen, egyedül. Illetve nem egyedül, hanem egy kisgyerekkel. Fasza!

she_wolf 2015.04.28. 12:15:54

@Zsuzsi25:
Nem mentegetőzés, de a korábbi írásommal nem azt akartam hirdetni, hogy hajrá, gyerünk abortuszra, mert az drasztikus orvosi beavatkozás, és nagyon rosszul is végződhet. De ha valaki valóban megteszi a kellő óvintézkedéseket és mindezek ellenére mégis terhes lesz nagyon gondolja át a következő lépést. És szerintem is mindennél fontosabb az emberi élet védelme, nekem csak némi definíciós problémám van ezzel.

Zsuzsi25 2015.04.28. 12:37:39

@mig54: Pontosan.
Meg egy megjegyzes. Egy munkatarsam. (34 eves) elment szulni, 3 honapra ra jott vissza. Kulonben ugrik a helye. Nem azert nem maradt otthon a picivel mert nem akart.
8-16ig ... + otthon is melo. (Nem hazimunka, hanem home office)
Ez a mai magyar valosag. Meg 30 evesen, megfelelo egzisztenciaval is nehez. Nemhogy 19 evesen minden nelkul....

kispotzak 2015.05.04. 11:28:59

@rest of boys: Háát, érdekeseket írsz. Csak épp arra nem válaszoltál, amit én írtam. Mindegy, minél több hsz-edet olvasom, annál inkább értelek. Ne erőltessük, ebből nem lesz értelmes vita.

she_wolf 2015.05.04. 12:58:03

@rest of boys:
"Miközben sok ennél is nehezebb körülmények közt élő nő mit meg nem adna egy gyerekért,..."

Amikor annyi idős voltam, mint a poszter, nem tudom mit tettem volna, mert nem tudom, milyen irányt vett volna az életem. Aztán már én is mindent megadtam volna egy gyermekért. Most pedig az első utam egy olyan nőgyógyászhoz vezetne, aki végez művi abortuszt. Az okok egyértelműek. Azon túlmenően, hogy még ráadásul istentelen is vagyok, olyan, akinek nem tudod az ellenkezőjét bizonyítani. Bónuszként pedig: milyen anya lennék, ha szülnék egy beteg gyermeket, akit majd az állam fog eltartani többek között a Te pénzedből a halálom után? Istentelenként (már csak ezért a tényért!) a pokolra kerülök, ha pedig nem vagyok istentelen, akkor a tettemért kerülök pokolra. Ez az igazi 22-es csapdája! Hiába, ebből én már nem jövök ki jól:)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása