Dubitando ad veritatem pervenimus

Pervenimus

Pervenimus

Kinek szimpatikus Donald Trump? [17]

2016. szeptember 28. - Pervenimus

Nagy erőkkel dübörög az amerikai elnökválasztási kampány, hiszen a jelenlegi president, Barack Obama nem választható már újra így az USA –nak januártól új elnökre van szüksége. A kérdés már csak az, hogy a republikánus Donald Trump, vagy a demokrata Hillary Clinton lesz e a világ első számú, legfontosabb vezetője?

trump.jpg

A versengés november 8-án dől majd el véglegesen, mégpedig a voksolás napján. Addig a harc – mely egyelőre váltakozó módon hol az egyik, hol a másik jelölt előnyét mutatja - folyamatosan fog éleződni. A küzdelem eddig legfontosabb eseménye egyébként a szeptember 27-én, kedden lezajlott (és 84 millió amerikai TV néző által végigkövetett) elnökjelölti vita volt, melyet elemzők szerint Clinton nyert. A disputát egyértelműen a hölgy nagyobb felkészültsége döntötte el. Az októberben 69-et betöltő, fiatalon jogászként, majd 2001 –től képviselőként még később pedig (2009 és 2013 közt) külügyminiszterként tevékenykedő egykori first lady (az USA 42. elnökének oldalán a Fehér Házban két ciklust is eltöltő elnökfeleség) számtalan kérdésben tudott magabiztosan nyilatkozni, míg a politikában még kezdő Trump sokszor bizonyult kevéssé tájékozottnak. Mindketten próbálkoztak a másik lejáratásával, illetve a egymás elnöki alkalmatlanságának bebizonyításával.

trump_clinton.jpg

fotó: TASR/AP

A helyzet jelenleg kiegyenlített, nehéz megjósolni, hogy ki lesz másfél hónap múlva a befutó. Az esélylatolgatók közül sokan próbálják a jelöltek mögötti pártokat összevetni – kiértékelve a republikánus és demokrata programokat – míg mások a két rivális személyiségét teszik mérlegre. Utóbbit illetően érdemes kicsit elgondolkodnunk azon, hogy a két ember milyen benyomást is tesz ránk? Az biztos, hogy az USA eddigi elnökeinek sorában, mindketten egyediek: Trump a legöregebb (esetleges megválasztása pillanatában), Clinton pedig az egyetlen nő.

Ha Trump egyéniségét, habitusát nézzük, akkor egy gazdagságba beleszületett milliárdost látunk, aki világ életében sikeres volt. Apjától örökölte vagyonát, amit tovább gyarapított ingatlanok, épületek, felhőkarcolók, szállodaláncok, éttermek, irodaházak felvásárlásával. Ma már bevallott, teljes vagyontömege 10 milliárd dollár körüli, ami az éves magyar GDP 10 százalékával azonos. Ugyanakkor kevés olyan ember van, aki szimpatikusnak mondaná. Furcsa hajviseletét és állandó grimaszait csak tetézi az a mérhetetlen gőg és felsőbbrendűség, ami megnyilvánulásaiból árad. Nyilván pelenkás korától hozzá van szokva ahhoz, hogy emberek tucatjai ugranak minden szavára és az is valószínű, hogy személyiségét jelentősen befolyásolta, hogy gyakorlatilag huszonéves kora óta bárkivel bármit megtehetett (óriási vagyona és összeköttetései révén). Gyakori elszólásai már többször elárulták: alig van tisztában a világ dolgaival, összefüggéseivel és folyamataival, így mérhetetlen károkat okozhat a nemzetközi ügyekhez nyúlva. Ezen a ponton gyakran hangoztatott érv, hogy a körülötte és mögötte álló stáb viszont tapasztalt emberekből, diplomatákból és külügyesekből áll, ám ez sovány vigasz, ha tekintetbe vesszük, hány konok és makacs elnök ment már saját feje után egy-egy katasztrófához vezető politikai helyzetben.

Mondjuk ki: Trump valójában egy öntelt, kapzsi és hatalommániás hólyagnak, sőt felfuvalkodott pojácának tűnik, aki a politika világában olyan, mint egy elefánt a porcelánboltban. (A hasonlat kétszeresen is „ül” hiszen méretes ember, 188 centivel és 100 kilós súllyal, ráadásul pártjának jelképe is az elefánt.) Minden esetre az amerikai értelmiség nagyobb része nem támogatja a már 70 felett járó (a 70-et júniusban betöltött) - de még mindig életerősnek tűnő - Trumpot. Komolyan bírálja például Stephen King is, aki szerint: „ha az amerikaiak többet olvasnának, Trump nem lehetne elnök”. Azonban a helyzet az, hogy sajnos komoly esélye van rá. Elnökségével egy új „sötétség-korszak” köszöntene ránk. Ne adja az ég! Mert mégis mi lenne, ha egy ilyen alak kezébe kerülne a Föld legnagyobb atomarzenálja? De ezt már mindenki maga válaszolja meg.

 

Facebook oldal

2016.09.25.(21:50)

A bejegyzés trackback címe:

https://pervenimus.blog.hu/api/trackback/id/tr111750607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2016.10.01. 16:24:36

Trump kemény racionalista üzlet ember, aki már kimászott egy-két csődből. Ismeri az amerikai nép lélekét, kívülről belülről, neki már több pénz nem kell. Talán még jó elnök is válhat belőle, krízis helyzetbe, minden képen jobb probléma megoldó, mint az ellenfele.
Sajnos Clinton , túlságosan régen mozog a politikai színpadon, megkopott és megfáradt, a mai viharos gyorsasággal változó világba gyökeres változások küszöbén állva nem valószínű az, hogy túltudna lépni a saját liberális demokrata árnyékán, ( a szörnyű következményekkel járó, politikai tévedéseiről nem beszélve).
süti beállítások módosítása