Tetőtér
2016. szeptember 27. írta: páfrányproject

Tetőtér

 

Mind tudjuk, hogy a beépített tetőtér kényes dolog. A mennyezet szöge rengeteg helyet vesz el. Aztán ott van a feljáró területe, esetleg néhány ablak, szóval mire észbe kapunk ott tartunk, hogy jóformán nincs is falfelület, amire az ágyat, kisasztalt és egyebeket pakolhatnánk. Mindennek térben kell állnia, ami azért nem mindig életszerű, főleg akkor, ha kis alapterületről, vagy osztott térről van szó.

Mit lehet ilyenkor tenni? Milyen bútorokat lehet ilyen alacsony belmagasságú területre tenni, hogy ne vegyék el a teret a magasabb pontoktól?

Lehetőségünk van rá, hogy beépítsük ezt a területet, ezzel tökéletetes kihasználva az adott helyet. Ennek a megoldásnak azonban nagy hátránya a magassága. Látszólag sok, tulajdonképpen elég kevés tárolóhelyet nyerünk vele, mivel nem több mondjuk 120 centiméter magasnál, miközbe egy valamire való szekrény legalább 200 cm. A tárolón belül is sok tér veszik el a tető síkja miatt, illetve nem tudunk bútorokat rátolni erre a falra, hiszen ki kell tudnunk nyitni az ajtókat.

Mindenesetre nagyon szép ez a megoldás is.

 

tetog.jpg

 

A másik lehetőség az, hogy olyan tevékenységi kör bútorait tesszük oda, ami ülő, vagy fekvő helyzetet igényel.

Íme néhány példa:

 

 

ssf.jpg

 

tetu.jpg

Ha a fentiek szerint cselekszünk, akkor azok a falfelületek, amik a csapott tetősíkra merőlegesek (vagyis egyenesek és magasak) jó lehetőségeket biztosítnak a valódi tárolásra.

Hát nem lenyűgöző?

 

sda.jpg

 

dwq.jpg

A lenti kép mutatja leginkább az általam említett három funkcióterület (iroda, alvás, tárolás) tökéletes összhangját.

 

ttrz.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://pafranyproject.blog.hu/api/trackback/id/tr1611746959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sandor Akarki 2016.09.29. 00:04:15

A tetőtér szar. Nyáron borzasztó meleg, általában zajos (környező házak nem fogják el a hangokat és elég magasan sincs). Kopog rajta az eső meg a jég. Tetőtéri ablakot úgy hagyni nem tanácsos, mert beázik, normális bogárvédelem-szúnyogháló sincs rá, bárki bármit mond. Télen lehet küzdeni a hóval. Általában kifűteni olcsó, de ha ráfagy az olvadás akkor azért elég szar. Régen is szükségmegoldás volt, alagsorba és tetőtérbe nem érdemes költözni (igazából saját házban tetőtéri lakást kialakítani is rossz ötlet). Tárolónak jó, szigorúan külső bejárattal. Nem fun amikor elcsúszik egy cserép és az egész madárszaros tető szépen becsöpög a kanapéra.

Sandor Akarki 2016.09.29. 00:08:14

És nincs a világon annyi poliészter, poliuretán hab ami egy tetőteret negyedannyira leszigetelne mint egy 30-as vagy 38-as fal. Ha meg igazán jól szigetelt (lenne ami nem lesz) akkor gyorsan elrohad a tetőszerkezet a hajnalban lecsapódó párától. Tíz-húsz év alatt annyi a gerendának, full tetőcsere.

silent man 2016.09.29. 08:21:51

@Sandor Akarki:

Elnézést, de ekkora sületlenségeket így reggel...

Láttál már poliésztert? Hőszigetelést?Párát?Bármit?

balra furán biccentő denevér 2016.09.29. 09:11:35

@Sandor Akarki:
Énnemtom...most alakítottuk át egy 30 éves ház tetőterét 80nm-es lakássá gerendák és tetőcsere nélkül. Rohadásnak semmi nyoma. Kifejezetten szeretjük, hogy a sok zegzúg kényelmes pakolási lehetőséget biztosít. Mi kedveljük...

Medgar 2016.09.29. 09:42:23

@Sandor Akarki: Csak neked, pont ma hajnalban készítettünk néhány hőkamerás felvételt az új tetőtér beépítésünkről.

A külső hőmérséglet 5 fok volt:
kepfeltoltes.hu/view/160929/flir_20160929T064536_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/view/160929/flir_20160929T064634_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/view/160929/flir_20160929T064643_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/view/160929/flir_20160929T064716_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ha pedig normális faanyaggal dolgozol illetve betartod az előírt átszellőztetést nem lesz gond a páralecsapódás.

Medgar 2016.09.29. 09:55:53

A poszthoz: Az indexes ajánlót ismét egy hülye írta ezzel kéne már kezdeni valamit:

Könnyen, gyorsan tetőteret
Mi az ideális tetőtér beépítésének nagy titka?

1.Nem lehet könnyen gyorsan tetőteret csinálni, de a poszt nem is erről szól.
2, Ideális tetőtér nincs. Ahogy a poszt is írja mindig kompromisszumot kell hozni, lehetőleg minél magasabb térdfalat vagy nagyobb kutyaólat kialakítani.

páfrányproject 2016.09.29. 10:29:43

@Sandor Akarki: A dolgok változnak és sokszor fejlődnek is. Meleg ellen ott a jó szigetelés, és a légkondícionáló. A cserép helyett is számos alternatív megoldás van, ilyen például a zsindely, ami nem csúszik le és nem is kopog rajta olyan hangosan az eső bár, ha megfelelő minőségű szigetelés van a tetőtérben sem így, sem úgy nem lehet zavaró. Az ablak esetében pedig vannak olyan gyártók, akik direkt erre a "problémára szakosodtak", automatizáltak, biztonsági fóliával vannak ellátva, és a rovarok sem tudnak bejönni. A kulcsszó itt is a minőség! Végezetül érdemes elgondolkodni azon, hogy húsz év távlatából melyikre van nagyobb esély: egy jól megépített ház tetőterének beázására, vagy a társasházban a szomszéd által való leáztatásra.
süti beállítások módosítása