A szomszéd is ennyiért adta, nem adom olcsóbban
GAZDÁLKODJ OKOSAN
2017.02.23. 09:50 I TothGeza78

A szomszéd is ennyiért adta, nem adom olcsóbban

Ha saját lakásunkat szeretnénk „piacra dobni” számos egyedi körülményt kell figyelembe vennünk. A saját lakásával szemben mindenki elfogult, érdemes alaposan szétnézni a kínálati oldalon.

Az egyik legjellemzőbb hiba, amit elkövetünk az eladás során, az az, hogy olyan információkból indulunk ki, amelyek realitását, illetve valódiságát nem tudjuk száz százalékig ellenőrizni. Tipikusan az szokott történni, hogy egy rokonunk, barátunk, vagy ismerősünk lelkesen meséli, X-ék Y millió forintért adták el a szemközt lévő felújítandó, szinte romos lakásukat.

Lakások Gazdagréten, ahol a Szomszédok sorozatot is forgatták 

Az „Y” egy olyan számot takar, amelynek hallatán elhűlve csodálkozunk. Általában sohasem kevesebb az összeg, jellemzően inkább jóval több. Azontúl, hogy az emberek szeretik feldicsérni a dolgokat, azt is figyelembe kell venni, hogy számos egyedi körülmény befolyásolja egy lakás árát, amelyre legtöbbször nem is gondolnánk.
Közel sem mindegy például, hogy egy lakás merre néz, udvarra vagy utcára, északra vagy délre, vagy éppen hányadik emeleten van. És nyilván az sem mindegy mennyire van felújítva. Mindemellett sokszor előfordul, hogy a közeli szomszédoknak, egy kicsit többet is megér egy lakás, mivel például így közel tudhatják majd magukhoz hozzátartozóikat.

szomszedok2.jpg

Tehát, ha a szomszéd házban, vagy lépcsőházban egy miénkhez – látszólag – hasonló lakás „csillagászati áron” megy el, attól még közel sem biztos, hogy a mi hőn szeretett kis lakunk is pontosan ugyanannyit ér a piacon. Ritkán, szerencsés esetben persze lehetséges, hogy mi még nagyobb „palimadarat” fogunk, de azért ne gondoljuk, hogy egy milliókkal a zsebében mászkáló lakásvásárló nem néz körül, a különféle internetes oldalakon, hogy alaposan szemügyre vegye a környék hasonló adottságú lakásainak, vagy akár házainak piaci értékét.

Lakások a Marina sétány környékén, ahol egy kis lakás sem olcsó

Esetenként előfordul az is, hogy egy problémás lakás jelentősen a piaci ár alatt kel el. Egy kis közösségben nyilván ennek is hamar híre megy. Ilyenkor azután ugyanígy hüledezünk, csak éppen azon, hogy hogyan lehetséges ez. Az ilyen lakások általában rossz alapadottságúak (fekvés, emelet, benapozottság és hasonlók), emellett erősen felújítandók. Ha pedig a felújítás sok milliós költségét (illetve hatalmas maceráját) is hozzávesszük, akkor már korántsem olyan olcsó az a lakás.

Az is előfordul néha, sőt sajnos egyre gyakrabban, hogy az efféle ingatlanokon jelentős adósság van, így a tulajdonosnak muszáj gyorsan megválnia tőle. Ilyenkor ritkán jön szóba a hitel, készpénzes vásárlásnál pedig nyilvánvalóan további árengedményt érdemes számolnunk.

panelchaaannel.png

Óvatosan kell tehát kezelni az innen-onnan felcsipegetett információ morzsákat, kiváltképp ami a miénkhez hasonló lakások, házak tényleges piaci értékét próbálja megbecsülni. Mindarról nem is beszélve, hogy a kínálati irányár, és a tényleges üzletkötési ár jellemzően 5-10%-kal eltér.

Az eladó általában eleve "fölé lő" vagyis bekalkulálja, hogy a vevő legalább ennyit akar alkudni. Budapesten tavaly 3-5 százalék között volt az alkusáv, az eladók - a hatalmas kereslet miatt - még mindig nyeregben vannak. Országosan más a helyzet, a megyék között Tolna megye nyerte az alkuversenyt, ott kb.12-14 százalékot lehetett lefaragni az eredeti árból.

 

Címkék: adósság felújítás lakásárak szomszéd lakás