Menekülteknek szánt barakkokkal üzletel az IKEA
négyzetméter
2016.10.26. 13:49 I MeNa

Menekülteknek szánt barakkokkal üzletel az IKEA

Orvosok, ápolók és tanárok munkáját akarja megkönnyíteni az IKEA Alapítvány. A szervezet mobil barakkokat szállít válság övezetekbe, pénzért.

Az IKEA Alapítvány három évvel ezelőtt kezdte a mobil egységek szállítását, legutóbb a görögországi menekült táborokba vitt ilyen könnyen összeszerelhető lakrészeket. A lapra szerelt barakk négy óra alatt, szerszám nélkül összeállítható - mutatták be az idei, Osloban rendezett építészeti triennálén, amelyről a dezzen.com számolt be.

mobil_barakk_1.jpg 

Az alapítvány elnöke szerint a katasztrófák után nagyon gyorsan kell a szakmai segítség, ilyenkor jól jön, hogy szinte azonnal összerakhatják az elsősegély helyeket, de lakás célra is hasznosítják ezeket az építményeket.

NE HAGYJA KI EZEKET !

Ezzel robbant karácsonykor az IKEA

Bungaló a semmiben

Leonardo di Caprio kedvence

Nem ritka, hogy a tragikus események után a katasztrófa sújtotta területeken több barakkot is egymás mellé építenek, kisebb lakónegyedet kialakítva ezzel. Előfordult már, hogy egy menekült táborokon belül különféle vallási felekezeteket kellett elválasztani, hogy eltérő szokásaikat külön-külön gyakorolhassák. 

mobil_barakk_2.jpg

A gyártó céghez közeli alapítvány szerint azért is hasznos ez a 17,5 négyzetméter alapterületű mobil barakk, mert a menekült táborokból végül szülő helyére vagy új lakhelyére érkező családok könnyedén összecsomagolhatják és otthon bővíthetik helyi építőanyagokkal vagy egyszerűen csak váznak használhatják.

mobil_barakk_3.jpg

mobil_barakk_4.jpg

Az alapítvány nem térítés mentesen szállítja e sajátos építményeket. Az elnök szerint a Nemzetközi Vöröskereszt és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága vásárolja meg tőlük. Megállapodásuk értelmében kikötöttek egy bizonyos mennyiséget, aminél kevesebbet nem rendelnek, az IKEA-nak ugyanis az alatt már nem érné meg.

 

 

 

 

 

 

Címkék: lakás négyzetméter IKEA mobil barakk menekült táborok lakrész