Őszinte Ingatlanos

dibig 2016. október 22.

Az ingatlanközvetítők és a „fatális véletlenek”

ingatlanosscottmaxwell_flickr.jpg

fotó: Scott Maxwell/flickr

Tisztelt Őszinte Ingatlanos!

 

Gondolom sokaknak ismerős az alábbi forgatókönyv: valaki magánszemélyként meghirdet egy lakást kiadásra, vagy eladásra. Minimalizálja a költségeit, csupán az ingyenes ingatlanos portálokra tölti fel a hirdetést, illetve ahol a képért külön felárat kell fizetni (szinte minden nagyobbnál), ott fotók nélkül.

Megjelöli, hogy ingatlanközvetítő közreműködését nem kéri. Ennek ellenére már a hirdetés feladását követően rengetegen hívják: szinte kivétel nélkül ingatlanközvetítők. Udvariasan hárít, ám a rámenősebbek sajnálkoznak, hogy micsoda fatális véletlen (ez egy kiadó lakásos történet): „Pedig pont Önnek megfelelő, ideális bérlő most keres ugyanolyan lakást, mint az Öné!”

 

Kisebb budapesti lakásnál rendszerint szolnoki/kecskeméti/debreceni stb. fiatal orvos-informatikus házaspár (természetesen se gyerek, se kutya, egyéb háziállat), norvég egyetemista stb.

 

Ha a hirdetést feladó netán rákérdez:

– Nézze, amennyiben az Önök ügyfele pontosan ilyen lakást keres, akár együtt tudunk működni, de csak abban az esetben, ha Önök kizárólag a bérlőtől szednek jutalékot.

 

– Magyarországon ez így nem működik.

 

– Sajnálom, ha nem tudnak ennyire rugalmasak lenni. Nálam kizárólag így működne.

 

Majd az ingatlanosok egy része ekkor bepróbálkozik egy rugalmas megoldással, de koránt sem azzal, amire a bérbeadó gondolt:

Kopasszuk meg együtt a saját ügyfelemet!

 

– Nézze, Ön ezt a lakást havi száznegyvenezer forintért hirdeti, biztos vagyok benne, hogy a bérlőm anyagi helyzete lehetővé teszi, hogy százhatvanezerért is kivegye, mit szól ehhez az ajánlathoz?

 

– Sajnálom, én hosszú távon, megbízható bérlőben gondolkodom. Összehasonlítottam az árakat. Egy ilyen lakás, mint amilyet én is kínálok, hasonló lokáción havi százötvenezer forintért reális. Úgy szeretem kiadni a lakásomat, hogy a bérlő is érezze: egy „kicsit jobban járt”, így jobban meg is őrzi azt, és esetleg még hosszabb távon ott marad, mint ahogy tervezte. Korrekt, jó bérlőt szeretnék, akár egy kicsit kevesebb lakbérért is. Ajánlja fel a bérlőnek, hogy nyugodtan vesse össze a többi hasonló lakással, a kategóriájában ez olcsóbb, megéri neki külön jutalékot fizetni.

 

– Sajnálom, de ezt nem tehetem, mi nem így működünk.

 

Majd a bérbeadó beviszi a kegyelemdöfést a rámenős ingatlanosnak:

 

– Látta egyébként azt a hirdetést is, ahol fényképek is fent vannak a lakásról?


– Azt nem.

 

A lakástulajdonos ilyenkor elgondolkodik, hogy vajon mennyire valós a komoly érdeklődő, vidéki orvos-informatikus házaspár, meg a norvég egyetemista, akik egy nyamvadt fotó megtekintése nélkül kivennék a lakását? Persze, hogy kiadná az ingatlanos száznegyvenezer helyett százhatvanezerért, ha lenne ilyen bérlő, hisz így neki is több a jutaléka, ami ugye egy havi lakbér a legtöbb helyen.

 

Ám, ha az ingatlanos sajnálkozva közölné a rossz hírt, miután leszerződtek, hogy az orvos-informatikus házaspár visszautasíthatatlan külföldi ajánlatot kapott és a norvég egyetemista is odébbállt, akkor elég valószínű, hogy ugyanaz az ingatlanos győzködné egy következő bérlőjelölt esetén, hogy megéri kiadni azt a lakást akár havi százharmincért, vagy százhúszért is, hisz ugye a piac úgy tűnik, hogy ezt diktálja.

 

Persze, hogy az ingatlanos is jobban örülne a magasabb jutaléknak, ám de egy biztos alacsonyabbért, „pénz a zsebbe”-alapon nyilván azt erőltetné. Hisz neki egyetlen havi bérleti díj a jutaléka. Ki ne szeretne inkább százhúszezer forintot de azonnal, mint bizonytalan száznegyven-, vagy akár százhatvanezret?

 

Az ingatlanosok telefonos rohama jellemzően néhány napig tart, majd jön a hosszú hallgatás. Addig vagy sikerül kiadni/eladni a lakást vagy a házat közvetlenül magánszemélynek, vagy nem. Majd úgy egy hónap múlva, hasonló intenzitással, mint a hirdetés feladásakor izzanak a telefonok és megismétlődnek a „fatális véletlenek” amikor is az álombérlők azonnal kivennék a lakást, és hát természetesen ez a roham is néhány napig tart. Micsoda véletlenek, az összes ingatlanosnál pont akkor esett be újra az álombérlő, vagy ha áruljuk a lakást, az álomvevő?

 

Kérdésem, hogy az átlátszó füllentések helyett miért nem rugalmasabbak az ingatlanosok és kínálják az ajánlataikat úgy is, hogy a bérlőtől, vagy vevőtől szednének jutalékot és nem a bérbeadó/eladó tulajdonostól?

 

Üdvözlettel:

Egy kedvező lakbérért, jó bérlőt kereső lakástulajdonos

 

Tisztelt levélíró

 

Amellett, hogy szellemesen összefoglalta a füllentésgyanús helyzeteket, el kell ismernem, a probléma valós, főleg a kiadó lakásingatlanok esetében, hiszen az eladásban az eladót elsősorban az érdekli, hogy minél drágábban adja el az ingatlanát, az számára mellékes, hogy az új tulajdonos aztán mennyire óvja, vagy éppen nem a volt házát, lakását.

 

Míg egy hálás, jó bérlőtől elvárható, hogy jobban megőrizze a lakást, valamint, hogy hosszútávra is marad, így jó sokáig nem kell az ismételt bérlőkeresés nyűgjével foglalkozni.

 

Éppen ezért, Önhöz hasonlóan elég sokan gondolkodnak úgy, hogy a legszerencsésebb a lakás egy icipicit a piaci átlagár alatt kiadni.

 

Speciális szegmensekben az ingatlanközvetítők is rugalmasak e téren, vagyis akár a bérlőtől, vagy a vevőtől kérnek jutalékot, míg a bérbeadótól és eladótól nem. Ám az átlagos lakossági hirdetéseknél – néhány egészen kis iroda kivételével –, nem jellemző az ilyen rugalmasság.

 

Ennek is meg van a logikája, hisz az ingatlanosok se a saját maguk ellenségei: egyrészt valóban a magyarországi szokásjog alapján jellemzően a bérbeadó (illetve adásvétel esetén az eladó) fizet jutalékot, erre rendezkedtek be, a fordított esetnél eleve gyanússá válhat a bérlőnek, hogy de hát ha a többiért pedig nem kérnek semmit, akkor netán mind túlárazott?

 

Ingatlanközvetítőt természetesen nem kötelező igénybe venni, ha valóban a piaci átlagár alatt kínálják akár kiadásra, akár eladásra a lakást, vagy a házat, annak előbb-utóbb ingatlanközvetítő nélkül is el kell mennie.

 

Persze bérletnél ugye amíg üresen áll az ingatlan, addig nem termel pénzt, ezért megfontolandó ingatlanost (vagy akár többet is) megbízni, nyilván nem kizárólagos megbízás keretében, ha sem a hirdetéseinkre nem nagyon jelentkeznek közvetlenül a bérlő-, vagy éppen a vevőjelöltek, és a Facebook-ismerőseinknél is pusztán annyit értünk el, hogy kezdenek minket kiutálni, ha állandóan azzal nyaggatjuk őket, hogy osszák meg a hirdetésünket.

 

Illetve, mivel a legtöbb érdeklődő amennyire lehet kényelmes, a fényképeket azonnal szeretné látni a lakásról, hát rakjuk fel olyan ingatlanos hirdetőportálra is, amelyiken a képeket is ingyenesen feltölthetjük. Nem titok, hogy blogunkat az Otthontérkép is támogatja, például oda.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oszinteingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr1111829135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chayenne 2016.10.23. 11:01:32

Rövid távon szoktam kibaccni az ingatlanosokat! Rengeteg köztük a szélhámos, szemét alak!

átlátó 2016.10.23. 12:13:10

...még a tavasszal vettünk egy házat, hogy legyen másik is...a mai napig lelkesen hirdeti több magyar ingatlanos is. Anno amikor egy osztrák portálon megláttam a hirdetést, elmentem a közvetlenül a határnál fekvő magyar falucskába, olyan fél órán belül megtaláltam az ingatlant...szépen elbeszélgettem a környéken az emberekkel, rövidesen kiderült az osztrák tulajdonosasszony elérhetősége...fölhívtam, tettem egy ajánlatot a hirdetésben szereplő összeg 40 százalékára és kifizettem. Továbbra is tartom, hogy minden ingatlannak van tulajdonosa, autót sem vettem még soha neppertől. Amúgy is rühellem az arab pénzváltókat, a román lókupecokat és úgy általában a taxisokat is. Csak az érdekeltek kezdjenek el duzzogni, miután magukba fordultak.
Jut eszembe...valamelyik nap föl fogom hívni z ingatlanost, - emlékeztetek, hogy vagy 6 hónapja megvettük - és megkérdezem, hogy megnézhetném e? És ha lehetne, hozza a kulcsokat is, mert fizetek. :D

mákospacal 2016.10.23. 12:33:13

Egy olyan csóró (gondolkodású) társadalomban, ahol fizetős oldalon kép nélküli hirdetéssel bucsuskodsz, nem csoda ha acsarkodik egymásra a két oldal.
Mindkettő ugyanúgy felelős a jelenlegi helyzetért, a tulajdonosok között is ugyan olyan sok az inkorrekt fél.
"Apróhirdető" országban, megoldom, kikerülöm, átbaszom, "az én zsíromon ne hízzon" lesz mindig az úr, ne is várjatok mást.

Más kérdés, hogy ezeken az "építő jellegű" blogokon sosem ekézik a tulajdonosokat, csak a csúnya gonosz ingatlanosokat.

bandiras2 2016.10.23. 13:01:06

@átlátó:
Erről majd mindenképpen számokj be :D

christophe 2016.10.23. 13:18:24

Mint volt ingatlanos meséljek a màsik oldalrol?A turistàrol,a vasàrnapi telefonàlorol,arrol aki egy sikeres ugylet utàn nem akar kifizetni stb...egyèbkènt az a vèlemènyem,ha valaki jol beàrazta az ingatlanjàt,tud jo kèpeket csinàlni,értelmes leiràst tud késziteni,esetleg az adàs-vètel jogi kotelezettségeinek is utàna néz egy picit,van ideje,ès turelme az ne fogadjon ingatlanost egyedul is menni fog!

IamTwo 2016.10.23. 13:56:27

@mákospacal: egyetértek. Kolléganőm árulta nemrég a lakását (30M nagyságrend), mondtam neki, ha már meg akarja kerülni az ingatlanost, tegye fel ide és oda a hirdetést. Nézem pár nap múlva, mondom képek? Alaprajz? Hát azért fizetni kellene!! Mennyit is??? 5000 ft/hó. Ahhhh.........
Ugyanígy nem értem a fenti levelet sem.

christophe 2016.10.23. 14:21:07

@IamTwo: ?ha az enyèmrol van szo,kèrdezz vàlaszolok.

veresspal 2016.10.23. 15:12:36

Én több lakást adok ki, az ingatlanos tahók mindig nyomulnak. Ezért a következő megoldást találtam ki:

1. vettem két sim kártyát, amelyet kizárólag a lakások hirdetésekor és hirdetésére használok.
2. ingatlanos ha hív a hirdetésben megadott sim1-en (annal ellenére, hogy a hirdetésben többször szerepel, hogy lekophatnak), elküldöm a kurva anyjába
3. ha még egyszer próbálkozik, elmentem a számát és sim2-ről felhívom, hogy ki akarok adni egy lakást, de azonnal el kell utaznom, két órán belül meg tudja-e nézni a lakást, átadnám neki a kulcsot, hogy csak ő adhassa ki. Az ingatlanosok 100 százaléka eddig megoldotta, hogy el tudjon szaladni megnézni a kivételes lehetőséget. Aztán nyilván koppantak. Én meg jót röhögök, nekem megér a tahók szívatása 50 forintot, még ha ehhez az ó saját tahó módszereiket is kell alkalmaznom. Legszebb öröm a káröröm. És amióta ezt kitaláltam, csöppet sem zavarnak a rámenős tirpák ingatlanosok, már előre röhögök rajtuk. Hehe.

telkoe 2016.10.23. 15:30:41

@christophe: esetleg az adàs-vètel jogi kotelezettségeinek is utàna néz egy picit,

Ezekre a kérdésekre külön szakma szakosodott, az ügyvéd. Általában érdemes jó ügyvédre bízni, a háztáji és a gyorstalpalón kiképzett ingatlansok tanácsainak később elég kellemetlen és drága következményei lehetnek.

SD9 2016.10.23. 15:44:01

Szerintem meg mindketten bekaphatják.
Üdv.: egy most már nagy családi ház tulajdonosa, akiket ezek a hiénák már nem húzhatnak le :)

anyadmajma 2016.10.23. 15:47:41

@christophe: hja, mesélj nekem a másik oldalról légyszíves.
van 2 lakásunk, el akarjuk adni, venni egy házat. Nagyjából, ha sikerül elérnünk, hogy végighallgassa azt, hogy mit szeretnénk, már az siker. pedig az anyagiakról még nem esett szó. Csak nem akarok osztatlan közös tulajdont, meg pár ilyen apróság. Nem túl bonyolult dolog, jó pár potenciálisat találtam már magánszemélyként.
Szóval az ingatlanosok is pont mint a taxisok meg apolitikusok, szemét hiénák mind, akik csak azon dolgoznak, hogy minél előbb minél jobban átbasszák a vevőt-eladót, berbeadót-bérlőt.

Amúgy ezt a sznobizmust nem tudom megérteni, hogy a vevő olyan gyökér hülye, hogy nem érti, hogy mindent ő fizet. Az eladó-berbeadó abból a pénzből fizet, amit tőle kap. Ugyebár annyival magasabb az ár.
Semmit, de semmit nem csinálnak az ingatlanosok, csak tartják a markukat a nagy büdös semmiért.

prim 2016.10.23. 16:35:35

@IamTwo: Azért a közel egymillió forintos közvetítői jutalékhoz képest, a havi 5000 forint szinte ingyen van... Én most akarom eladni a lakásomat és egészen biztos hogy nem fogok közvetitői jutalékot fizetni senkinek... Ja és hogy fotót kell csinálni?? bakker, egészen véletlen van 12-24mm optikám a pentaxhoz, igaz az tájképhez vettem, de szerintem megfelel majd a lakáshoz is... Egyébként nem igazán értem ezt a fénykép dolgot társasházakban. A lépcsőházunkban 10 év alatt én lettem a legrégebbi lakó, szinte az ÖSSZES beköltözés előtt azzal kezdték az új tulajdonosok, hogy vakolatig leverték a lakást, és "full" felújítás... Nem tökmindegy hogy milyen fotókat készítek, a lakásról... ( A berendezésről) ??Elég lenne alaprajz is...Valószínű ennek is az lesz a sorsa...Mondjuk itt legalább ablakot és ajtót nem kell cserélni...Ja és a szomszéd öreglány is most adta el a lakását, és 2 hét alatt jött egy vevő az ingetlan.com-ról.... Persze ez csak egy egyszerű panel jellegű lakás, azért a nagyobb méretű belvárosi bérházaknál, és a kertes házaknál sokkal nagyobb létjogosultsága van a fotóknak....

christophe 2016.10.23. 16:48:42

@telkoe: az alapokrol beszèlek tulajdonilap kivàltàsa,tàrsashàzi alapitookirat, esetleges hasznàlatijog illetve annak kivàltàsa stb.Volt màr nem egyszer olyan esetem ahol a tulajdonilapon nem torolt jelzàlog volt,eltartott egy ideig amig a tulaj rendezni tudta..

christophe 2016.10.23. 16:52:07

@anyadmajma: oreg, zsàk a foltjàt.....Elkezded a lenézo dumàdat 2perc se kell és mosolyogva elbucsuzom Toled.

telkoe 2016.10.23. 16:55:46

@christophe:
tulajdonilap kivàltàsa,tàrsashàzi alapitookirat, ezeket az ügyvéd alapból ellenőrzi
hasznàlatijog illetve annak kivàltàsa - ezt érdemes szintén ügyvédre bízni, mert lehet hogy az ingatlanos gyorstalpalón felcsipegetett "szakértelem" nem elég hozzá

christophe 2016.10.23. 16:57:57

@anyadmajma: '' mesélj nekem a másik oldalról légyszíves.
van 2 lakásunk, el akarjuk adni, venni egy házat. Nagyjából, ha sikerül elérnünk, hogy végighallgassa azt, hogy mit szeretnénk, már az siker.'' Ez egyèbkènt 3 egymàstol teljesen fuggetlen ugylet,valoszinuleg probàltàk Neked elmagyaràzni,és mivel a realitàs nem egyezik az elkèpzelèseiddel a''tuskobunko''ingatlanosra vagy mèrges.

IamTwo 2016.10.23. 17:57:18

@prim: Ez az, hogy szinte semmi az a költség, mégis sajnálta rá azt a filléres tételt.
Én most Szegeden vettem egy nagyobb panelt. Jó volt, hogy voltak fotók, mert tényleg szép állapotban van, ez is szempont volt, mivel most nem akarok a felújítással molyolni, csak beköltözni a készbe.
És fotók már csak azért is kellenek(-ttek), mert a hirdetések nagy részében nincs alaprajz (se) és a fotók alapján néha fel lehet térképezni az ingatlant. Ha meg esetleg ismerem a környéket, akkor a fotókon gyakran látható, ablakból látható panoráma sokat segít, hogy hol is van, merre van tájolva, ilyesmi.

christophe 2016.10.23. 17:57:42

@telkoe: tulajdonilap màsolat kivàltàsàhoz nem kell diploma,ès mint irtam érhetik a johiszemu tulajt kellemetlen meglepetések,hasznàlati jogrol,vagy esetleg kozos osztatlan tulajdonrol stb. pedig nem àll tisztàban lenni,foleg foglalo fizetès esetèn mert bizz a vevojeloltnek a duplàja jàr vissza,ha az elado hibàjàbol hiusul meg az uzlet.Természetesen mindenki azt csinàl amit akar....

padlogaz 2016.10.23. 18:01:54

ezt a rugalmatlanságot sose értettem. keresleti piac esetében miért ne lehetne a vevőjelöltektől kérni a jutalékot, akkor ugyanis alapból ők szorulnak jobban rá az ingatlanos szakértelmére.
kínálati piacnál meg nyilván az eladók.

mákospacal 2016.10.23. 18:14:46

"keresleti piac esetében miért ne lehetne a vevőjelöltektől kérni a jutalékot"
Ausztriában pl alapból így van.
Ja arrafelé mondjuk aki el akar adni, beadja irodának, szívjanak ők a vevőkkel a jutalékért. Ezek azok az apró jelek, amik mutatják 40 éves lemaradásunkat a nyugathoz képest...gondolkodásban.
Ott nem gondolják, hogy az ingatlanos csak tartja a markát a semmiért.
Ez egy ostoba, korlátolt társadalom.

kissiú 2016.10.23. 18:28:04

Itthon a Face-en keresik az egyetemisták az albérleteket. Be kell lépni az adott város albérlet-adás-vételi csoportjába. Ott engem eddig nem zaklattak ügynökök.

telkoe 2016.10.23. 19:00:31

@christophe: jogrol,vagy esetleg kozos osztatlan tulajdonrol stb. pedig nem àll tisztàban lenni

Jogi tanácsadáshoz viszont nem csak diploma, hanem szakvizsga és némi gyakorlat is kell, és nem elég az ingatlanos gyorstalpaló. Lehet jó ingatlanos szokás szerint hülyére venni az ügyfelet és megpróbálni elmagyarázni, hogy a műkörmösből vagy személyi edzőből egy OKJval kiképzett ingatlanostól érdemes jogi tanácsot kérni.

christophe 2016.10.23. 19:37:03

@telkoe: direkt nem akarod megèrteni amit mondok,nem azt mondtam,hogy az adàs-vètelit ne ugyvèd,kozjegyzo vègezze,hanem azt,hogy uzletkotèst elo kell késziteni,adott esetben komoly vesztesèg is lehet.Oszt azt Te, a szomszèdot vagy ingatlanos csinàlja indifferens.Aztàn mukormosbol szemèlyi edzobol vagy akàr gàzszerelobol is lehet bàrmi...

Feketecsuklya 2016.10.23. 19:40:50

@mákospacal: gondolom te valami ingatlanos majom vagy... ha beírom a hirdetésbe, hogy ingatlanos ne hívogasson, és a magadfajta gyökerek rabolják az időmet, akkor ne csodálkozz, hogy utál mindenki...

christophe 2016.10.23. 19:43:50

@padlogaz: vannak orszàgok,ahol fele-fele arànyban fizetik a jutalèkot,ès a vevo is elado is megbizàsi szerzodést kot az ingatlanossal,sot ''telkoenak'' uzenem sok szeretettel,hogy az ingatalkozvetitès diplomàhoz van kotve.Jaa ès biztositàst kell kotniuk,egy esetleges kàrokozàs megfizetèsère.Igaz itt nem degradàljàk le az ugyfelek az embert....

christophe 2016.10.23. 19:49:10

@Feketecsuklya: hideghivàsnak hivjàk,ès igen sokan csinàljàk,de nem mindenki.Ugyhogy nem kell àltolànositani,ugyanigy irto sok paraszt vevojelolt van,mègse neveztem mindet annak.

anyadmajma 2016.10.23. 20:04:12

@christophe: nem, hagyd a marketing dumádat, ismerlek benneteket, szemetek vagytok mind. Vagy hülyék.
Abban viszont neked van igazad, hogy sok gyökér tényleg nem akar fizetni. mikor 3-5%ról van szó, akkor azt hiszi, megfogta az isten lábát, ő valaki, mert ezt is elintézte. Aztán, mikor realizálódik 1-2 millió forint, meg húzza a száját, hogy hát mér kéne neki ennyit fizetni, meg egyébként is. Hát ha másért nem, azért mert kötött egy szerződést.
És nem ,esetemben nem arról van szó, hogy el kéne adni a másik kettőt, addig el sem jutottunk sokszor. az egy másik sztori. Egyenlőre annyiról beszélünk, hogy vennénk házat, x misi van rá, ami a piacon kb középkategória. Ja, de ne rabolja az időmet, hogy olyanokat mutogat, ami kitétel volt, hogy kizáró ok. (pl nem lehet kocsival a telekre beállni.)
És nyugi. én is foglalkoztam ingatlanozással, csak nekem valahogy nem ment ez a pofátlan maroktartás, nem is voltam sikeres, még szerncse, hogy hobbiból csináltam 1,5 évig, nem abból kellett megélnem.

anyadmajma 2016.10.23. 20:09:00

@christophe: lol, most olvasom
" direkt nem akarod megèrteni amit mondok,nem azt mondtam,hogy az adàs-vètelit ne ugyvèd,kozjegyzo vègezze,hanem azt,hogy uzletkotèst elo kell késziteni,adott esetben komoly vesztesèg is lehet"
hát ki csinálja, ha a törvény előírja, hogy ügyvéd csinálhatja csak? közjegyző meg a hitelhez kell csak.
Na, te is jól ismered a saját szakmád.....

christophe 2016.10.23. 20:27:00

@anyadmajma: szovegèrtelmezès!Azt szèpestèt kivànok Neked màr igy is tul sok idot feccsèreltem Ràd.

anyadmajma 2016.10.23. 20:53:38

@christophe: így van, ah nem komplett hülye az illető, és nem tudjátok átverni, már menekültök is inkább olyanhoz, akit simán ki tudtok fosztani.

FikkFakk 2016.10.23. 21:14:18

@christophe: figyu, te egy epkezlab mondatot nem tudsz leirni, pont rad fogja barki bizni az adas-vetel elokesziteset?

Ne rohogtess... pont az ilyen idiotak miatt van annyi ellenerzes az ingatlanosokkal szemben, mint amit itt is tapasztalunk.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.10.23. 22:52:42

@christophe: És mint volt ingatlanos, mit tanácsolsz annak, aki a fenti kritériumoknak megfelel, de a hirdetés feladása után naponta 10 ingatlanos hívja akkor is, ha kifejezetten kérte, hogy ne zaklassák?

@prim: Az ingatlan.com oldalt nézik még nem ingatlanosok is? Meglepő...

@telkoe: Tudtommal kötelező az ügyvéd az ingatlanok eladásánál.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.10.23. 23:04:01

@mákospacal: A budapesti ingatlanosok közül 5% alatti az, aki értékelhető munkát végez. Ha én indítanék egy ingatlanos céget, komoly nehézségbe ütközne 4-5 épkézláb ember összegyűjtése, aki nem arra utazik, hog bezsákolja az összes ingatlant, majd béna fotókkal, béna szöveggel feltolja minden portálra, lehetőleg a piaci ár alatt, mert úgy gyorsan megy el, majd az eladótól és a vevőjelöltektől elvárja, hogy minden ingatlan megtekintéséhez szabadnapot vegyenek ki...

@telkoe: Szerintem arra gondolt, hogy 1% feláras kiemelt ingatlanos csomagban intézze a tulajdoni lap lekérését az ingatlanos, amit Ügyfélkapun bárki megcsinálhat pár ezerért...

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.10.23. 23:26:43

@öszinte ingatlanos:
Eladásra kínáltam a lakásom. Az egyik "legnagyobb", "95%-os sikerrel értékesítő" , " frencsájzos" ingatlaniroda szépreményű ingatlanosa addig görcsölt, - neki: pont erre egy konkrét vevője van - hogy lepapíroztunk egy egyszerit. megnyugtatott, hogy 5%-ért, ő nem csak a lelkesedését, de a szaktudását is csak rám ontja!
Távfűtéses lakásomban megjelent a potenciális vevővel. Én - természetesen- a háttérben maradtam . Kezdődik a "bemutató". 3 perc múlva hozzám fordul:
- Mekkora is a nappali?
5 perc múlva:
- Milyen parkra is néznek a szobák ablakai?
8 perc múlva:
- Pontosan mennyi is a közös költség?
10 perc múlva:
- Azt látom, hogy radiátorok vannak, de hol a kazán?
- Na most már lehet innen elhúzni ! - fakadok ki.
Másnap az 5%, 40 %-kával lecsökkentettem a meghirdetett árat és 2, azaz: kettő nap alatt az ügyvédnél intéztük a papírokat!

Paraphone 2016.10.23. 23:54:05

Én csak azt nem értem, hogy ebben az országban, ahol elvileg nem létezik analfabetizmus, miért általános az mégis, hogy bizonyos emberek eladják az írástudatlant. Vagy a hülyét. Vagy nem adják el?

Mikor lakást árultam, szépen odavéstem minden hirdetés végére: Ingatlanosok érdeklődését köszönöm, de nem kérem.
Ennek ellenére non-stop izzott a telefonom az első napokban. (Nyilván CSAK ingatlanosok hívtak.) Rövidesen rátértem arra a bunkó megoldásra, hogy "halló, tessék", vagy "jó napot" helyett úgy szóltam bele: - Ingatlanos? Ilyenkor jött az, hogy neeem, illetve hát tulajdonképpen de igen, viszont ő más, mert vele marha nagy szerencsém van/lesz. Kb itt szakítottam őket félbe, és kérdeztem meg, hogy olvasni, vagy értelmezni nem tudta-e a magyar nyelvű mondatot a hirdetésem végén. Ekkor morc hangulatban elváltunk.

(Amúgy a szórólaposok kb ugyanekkora zsenik. Szépen, embernyelven kiírtam a postaládámra: Szórólapot nem kérek! Azóta változatlan mennyiségben, és gyakorisággal özönlik a szemét.)

ghck 2016.10.24. 00:40:16

@christophe: "pedig nem àll tisztàban lenni,foleg foglalo fizetès esetèn mert bizz a vevojeloltnek a duplàja jàr vissza,ha az elado hibàjàbol hiusul meg az uzlet"
Ugye foglalót szerződés ellenében adunk át, szerződéshez pedig kell az ügyvéd, aki érti a dolgát helyettem... Ingatlanosra itt nincs szükség.
süti beállítások módosítása