OnTheRunRTW@gmail.com

on:the:run

Robogóval az Isten köldökén

Robogóval az Isten köldökén

Mintha kiporszívózták volna Indiát

2018. február 22.

Még mielőtt nekiestem volna ennek az egész útnak, megbeszéltem a szüleimmel, hogy mindenképpen találkozzunk valahol útközben. Nézegettük az útvonalat, egyeztettük az időszakokat, és végül Sri Lankára esett a választás. Én úgy terveztem, hogy február közepén odaérek, ők viszont úgy döntöttek, hogy az 50. házassági évfordulójukat ott fogják ünnepelni. 

img_8024.jpgNem tudok jobban lazázni és pózőrködni, pedig próbáltam!

Ez kicsit előbb volt, mint terveztem, de szerencsére Indiából elrepülni Sri Lankára az egy fapados tétel, még last minute-ben is. Az első napot még egyedül töltöttem Colomboban egy kapszula hotelben. Még soha nem laktam ezelőtt ilyesmiben, de tényleg nagyon bejött az egész. Kb. ugyanaz, mint egy hostel, csak van benne privát szféra, és nekem a hostelekből csak ez hiányzik.

img_7387.jpgroom with a view

Indulás előtt az egyik indiai haverom azt mondta, Sri Lanka olyan, mintha valaki kiporszívózta volna Indiát, és ez tökéletesen fedi is a valóságot.

img_7423.jpg

Az első dolog, ami nyakonvágott Colomboban (amit földrajz órán a vaktérképes dolgozatokon előszeretettel hívtunk Kojaknek), hogy nem csak, hogy modern és tiszta város, de nagyon más az atmoszférája, mint Indiának. Sokkal inkább emlékeztetett Malajziára. Ennek több oka is lehet, én végül is azt szűrtem le, hogy valószínűleg ez azért van így, mert akárcsak Malajziában, mielőtt az angolok végleg koronagyarmattá tették volna az egészet, portugál és holland gyarmat volt. A holland gyarmatosítók egészen más vállalati kultúrában dolgoztak, mint az angolok, és ez mind a mai napig jól érezhető a szigeten.

parádés parádé

Akkora szerencsében volt részem, hogy pont aznap ünnepelték az ország függetlenségének 70. évfordulóját, ezért az egész katonaság tokkal vonóval felvonult a városban. Akkora parádé volt, hogy Kim Dzsongun is megirigyelte volna.

Másfél nap Colombo után igénybe vettem a híres a sri lankai vasútrendszer adta lehetőségeket, és 40 forintos jeggyel a zsebemben elvonatoztam Negombona találkozni a szüleimmel. Ők már majdnem egy hete Sri Lankán voltak, de mivel egy társasutazás keretein belül ütötték el az időt, úgy gondoltam, az út azon részére nem csatlakozom, mert egy társasutazás úgy kibaszná nálam a biztosítékot, mint Ozzy a Tv készüléket egy hotelszoba ablakán.

colomb-negomb.jpg

Negombo

Kurva jó volt a szüleimmel találkozni a világ végén. Ezek mindig megható pillanatok, különösen, ha arra gondolok, hogy a 80-as években a Sztálini Pangás elfoszló darabjain egyensúlyozva mennyire elképzelhetetlennek tűnt egy ilyen családi randevú, de mára simán lehetséges. 

img_7532.jpg

Csodálatos négy napot töltöttünk együtt egy fasza hotelben, és tökéletesen nem csináltunk semmit, csak ettünk-ittunk és nézegettük a naplementét, de egy idő után ennek ellenére is egy nagyon hosszúra nyúlt vasárnapi ebéd hangulatát kezdet magára ölteni az egész dolog, így teli hassal és szeretettel feltöltődve béreltem egy robogót, és úgy döntöttem, hogy a következő nyolc napot a sziget bejárásával fogom tölteni.

Tökéletes időjárásban a tökéletes motorosfelszerelés a papucs-rövidnadrág-póló-kínai bili négyszögben döntögettem a szerpentineken, közben folyamatosan zenét hallgattam, és esténként a combomon a lábfejemen és a kézfejem vörösen hólyagosra égett bőrt kezelgettem. 

img_7561.jpg

Persze néha jól megáztam, és fent a hegyekben meg is fáztam, de ennél jobbat régen motoroztam!

miért robogó?

Sri Lanka nem túl nagy, de nem is annyira kicsi. Az úthálózata kifejezetten jó minőségű, de pár kilométernyi autópályát leszámítva csak sima 1x1 sávos nagyforgalmú, kanyargós utak borítják a szigetet. Ebből kifolyólag szinte sehol nem lehet tempósan haladni az egész országban. 

img_7922.jpg

Egy 110 köbcentis Honda Diót béreltem. A 85 km/h-s végsebeséggel szinte folyton én voltam a leggyorsabb a szigeten. Előzésnél néha kevés volt, de tényleg nem kell ide több! Nagyobb motorokkal csak és kizárólag turisták járnak. A helyiek max. 150 köbcentiig merészkednek, mert mindenki tudja, hogy többet nem lehet kihasználni.  Hibátlan járműnek bizonyult, a tökéletestől annyi választotta el, hogy nekem hiányzott belőle kb. 5-6 lóerő, és a néha napi 200 kilométer feletti szakaszokhoz tényleg nagyon kényelmetlen.

Az ülés alá be tudtam pakolni a laptopom és pár fontosabb dolgot, amit nem akartam csak úgy otthagyni a motoron, amikor útközben valami látnivaló után kutakodtam és napi 10$-os bérleti díj is megkönnyítette a döntést. Tudom, hogy ezért most megvet a motoros társadalom nagy része (pont leszarom), de én nagyon szeretek robogózni, és ez a kiruccanás megint arról győzött meg, hogy ha egyszer hazaérek, akkor minden kétkerekűt pénzé teszek, és egy nagyrobogóval fogom folytatni a motoros pályafutásom.

közlekedés Sri Lankán

Ha nincs kedved motorozni, akkor tényleg érdemes a legendás szép tájakon közlekedő, gombokért vásárolható jegyekkel üzemelő helyi vonathálózatot használni vagy a helyi buszokat, amik nagyon öreg Lanka Ashok Leyland buszokból állnak. Ránézésre kb. olyan 50 évesek, de esküszöm, hogy mindegyik sofőr úgy tolja mint az állat. Én velük küzdöttem a legtöbbet, mert tényleg ők a leggyorsabbak. A többieket simán lehetett előzgetni.

img_7808.jpg

Első utam Kandyba vezetett, ami szerintem az egyik legjobb nevű város, de sajnos nem egy izgalmas hely. Igazából bázisnak használtam. Innen csillagtúráztam két napig.

negomb-kandy.jpg

Először Sigiriyaba mentem, ami egy hatalmas szögletes szikla, ami a dzsungel közepéből mered az égnek, de természetesen nem csak egy szikla, mert őseink is tudták, hogy civilizációkat izgalmas helyszíneken kell létrehozni, ezért építettek is egy központot a szikla tetején.

Kashyapa Király ( i.sz. 477-495) úgy döntött, szeretne valami maradandót létrehozni, és ide telepítette az udvartartást. Ásott egy hatalmas medencét a szikla tetején - ez még megvan, felhúzott  pár épületet - ezek már nincsenek meg, kifestette a falat freskókkal és a szikla alatt épített pár templomot és egy hatalmas kertet, ahogy ez abban az időben szokás volt.

sig-kandy.jpg

Mondanom sem kell, mennyire impozáns az egész, és mennyire fájt mindenem, miután az eltévedésekkel együtt bő 200 kilométert motoroztam a tűző napon.

Másnapra még nagyobb vállalást tettem, és úgy döntöttem, hogy keresztül motorozok Sri Lanka teaültetvény központján, érintem Nuwara Eliya-t, és eljutok egészen a szuper hülye nevű Udawalawe Nemzeti Parkba. 

img_7935.jpg

Eddig a pontig sem volt szar a tájban csapatni, de amikor a táj úgy épül fel, hogy a dzsungel és a teaültevények találkozásánál elképesztő hegyi utakon húzod a gázt, akkor tényleg vonyítva sírsz a gyönyörűségtől!

img_8033.jpg

Nem lehet leírni mennyire rohadt szép a táj, messze az egyik legszebb út, amin valaha tekeregtem. Kb. olyan, mintha egy Japán Zen kertet felfújtak volna a százszorosára. Eliyában nem álltam meg, mert ez is tipikusan az a turista város, ahová a kövér fehérember azért szeret járni, mert majdnem olyan az építészet, mint otthon, csak közben nagyon más a táj.

sig-udw.jpg

Alapvetően nincs bajom a turizmussal, de a North Face túraszandálos, hülye kalapos, kövér nyugatiakat, akik a sétáló utcában az európai kávézókban keresik a kalandot, ha lehet messziről kerülöm.

img_7860.jpg#instanyomor

Sajnos sokkal többször tévedtem el mint terveztem, és az eső is sokszor kiállított útközben, így majdnem 300 kilométert gubbasztottam a robogón, mint valami majom a köszörűkövön, és bő 14 órám ráment a napra, de sikerült elérnem Udawalawet.

nem látom az elefántot

Úgy terveztem, hogy másnap kényelmesen kislattyogok a nemzeti parkhoz, és befizetek egy szafarira délután. A szálláson rajtam kívül egy angol srác lakott, aki meggyőzött, hogy menjünk együtt reggel ötkor, mert a napfelkeltében sokkal szebb lesz a táj.

img_8078.jpg

Hagytam magam befűzni, mert egyrészt igaza volt, másrészt sajnos le kellett adnom egy munkát határidőre, és így legalább tudtam, hogy az egész napot a laptop előtt heverészve fogom tudni tölteni, ami nem akkora móka, de legalább nem fogok megcsúszni.

img_8079.jpg

Kicsit csalódtam a nemzeti parkban, mert reggel ötkor már sokkal-sokkal több turista volt benne, mint elefánt, és elefánt csorda helyett Mahindra dzsippes turistacsordákkal találkoztam, ami azzal járt, hogy a dzsungel hangjai helyett a dízel hörgését hallgattam már hajnaltól, de azért ennél nagyobb bajom soha ne legyen! Megtanultam a leckét, szafarira sem fogok soha többet szervezett keretek között menni!

img_8062.jpg

Pihegtem egy napot a gép előtt, és az volt a tervem, hogy lemegyek Marissaba és a tengerparton döglök a pálma fák alatt mielőtt vissza kell szállítanom a motort Negomboba, de egész úton esett az eső, és semmi értelmét nem láttam annak, hogy az esőben fekszem a homokban, ezért a közeli Galle felé állítottam a telefonomon az útirányt.

turistacsapda

Galleba ugyanazért nem akartam menni, amiért kihagytam Eliyát és végül ugyanazt csináltam, mint a kövér fehéremberek: sétálgattam a főutcában és nézegettem, hogy milyen szép a XVIII. századi Holland építészet.

udu-galle.jpg

Kávézókba nem mentem, de sok fagyit ettem, este kocsmáztam pár random arccal és reggel visszatekertem Negomboba leadni a motort. A fikázó leírás ellenére Galle tök jó hely, és simán tudtam volna maradni még egy napot, ha lett volna időm.

img_8102.jpgHello Tourist!

Sajnos azt a hatalmas tanulságot kellett levonnom, hogy teljesen alulterveztem és emiatt eléggé elbasztam a sri lankai trippet. Egyrészt az ország kicsinek tűnik, de csak kicsit kisebb, mint Magyarország, viszont sokkal-sokkal több látnivalót tartogat. A 12 nap alatt bejártam az ország déli féltekét. Csomó látnivalót kihagytam időhiány miatt. Folyton motoron ültem, úgy mozogtam, mint valami idióta Japán turista csoport: láttam, pipa, láttam, pipa...

img_8110.jpg

Nagyon jó volt, de ha legközelebb erre járok, minimum egy hónapos utat fogok tervezni, hogy pihenni is legyen időm, mert ez egy ámokfutás volt kétkeréken.

Iszonyatosan szép ez az ország, tele elképesztően kedves emberekkel. Ha érdekel India, de nem szereted a rohadást, és különben sem tudod eldönteni hova lenne érdemes menni, akkor melegen ajánlom Sri Lankát, ami pont olyan izgi, mint India, csak nincs benne semmi szar. Tervezhetően körbejárható az egész sziget belátható időn belül.

Ha érdekel a napi friss, akkor keress facebookon: https://www.facebook.com/Othrn/

Ha nem szeretsz olvasni: https://www.youtube.com/channel/UCBPlwjAXybPL4fqbrmpMALg/videos?disable_polymer=1

Ha nincs idő semmire: https://www.instagram.com/ontherunontherun/

A bejegyzés trackback címe:

https://ontherun.blog.hu/api/trackback/id/tr8213687142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása