OnTheRunRTW@gmail.com

on:the:run

Keresztül pakisztánon, pózolj fegyverrel

Keresztül pakisztánon, pózolj fegyverrel

Ezek az eszkortok nem azok az eszkortok

2017. december 10.

Nagyon boldog voltam, hogy délután egy órára sikerült megérkeznem Taftanba, mert azt gondoltam, hogy így nem kell majd a rendőrörsön aludnom, hanem mehetünk is tovább Quetta felé, de nyilván megint nem úgy alakultak a dolgok, ahogy Tomika elképzeli. A határ után egy gépfegyveres arc bekísért a rendőrörsre, becsukták mögöttem a kaput, mondták, hogy már késő van, ma nem megyünk sehova, majd holnap. Jó éjszakát!

img_4917.jpgMosolyojogj fegyver vannálam!

Olvastam már más blogokon, hogy ilyenkor a kedves turista a cellában alszik. Én mégis a főnök irodájában a földön kaptam menedéket. Hamar kiderült, hogy azért, mert a börtön foglalt. Ezt onnan lehetett tudni, hogy furcsa hangokat hallottam az udvarról. Csattanások, koppanások, stb. Először azt hittem, hogy valamit szerelnek, de amikor ezek a hangok üvöltéssel és sírással párosultak, akkor rájöttem, hogy a rabot verik. Azonnal odamentem bámészkodni, hátha ez majd hatással lesz rájuk, és békén hagyják a csávót, de egyáltalán nem zavartatták magukat, engem viszont egyre jobban megviselt a dolog, ezért visszamentem olvasni.

Az egyik őr néha odajött és mondta, hogy adjak neki ajándékot. Ez úgy nézett ki, hogy először a motorosdzsekim bélését akarta elkérni. Elkezdte fogdosni és mondogatta, hogy gift. Majd még ugyanezt eljátszottuk a motorosdzsekimmel, és végül már megelégedett volna a féktárcsa-zárammal is, de én játszottam a hülyét, és felajánlottam neki az egyik narancsomat, amin annyira megértődött, hogy végül békén hagyott.

img_4751.jpgNem ő volt az erőszakos alak. Általában mindenki kedves volt és max. egy közös szelfit akart

Pár órával később elmentünk a custom housba elintézni a motor papírjait. Mindenki szuper kedves volt, főztek nekem vacsorát, írtó jót dumáltam az egyik tiszttel, majd visszavittek az örsre, ahol addigra lekapcsoltak egy legalább 40-50 fős menekült csoportot, akik az udvar közepén térdeltek és szisztematikusan verték őket mindenféle gumidarabokkal. Nagyon szar volt tehetetlenül feküdni a szobámban, és hallgatni a verést. Szerencsére pár órával később jött egy busz, és mindenkit elvittek, elcsendesedett az egész örs.

taft-dambald.jpgElső napi etap

egy tea és húzás

Másnap reggel korán keltem, de mint kiderült, túl korán. A telefonom kicsit összezavarodott, így valójában nem nyolckor, hanem hatkor ébresztett. Üldögéltem a romokon, és üldöztem a felkelő nap fényeit, hogy ne fagyjak hülyére. Egyszer csak behívtak, megkínáltak egy teával, aztán közölték, hogy indulunk, most azonnal.

Hirtelen felgyorsultak a dolgok. Elindultunk, majd kb. 5 perccel később félre is álltunk, és őreim elkezdtek pótkereket intézni maguknak. Én le akatam szállni a motorról, kicsit körbenézni és fotózgatni, de mondták, hogy ne mozduljak, maradjak a motoron ülve! Közben egyre több ember gyűlt össze körülöttem, mindenki kézzel-lábbal kérdezgetett. Először kicsit fostam, hogy egyszer csak majd eltűnök a tömeg közepéből és az őreim is csak néznek majd, hogy hova lettem, de a félelmeim hamar elmúltak. Mindenki rohadt kedves volt, és csak őszintén érdeklődtek.

Innentől viszonylag monoton ütemben telt a nap. Check pointtól- check pointig mentünk. Minden egyes rohadt check pointon beírtam valamilyen koszos kis füzetbe az útlevelem és a vízumom számát, eszkortot váltottam, és megint egy újabb lerobbant Toyota Hilux hátát néztem a következő check pointig, ahol megismételtük ugyanezt.

img_4976.jpg

német sör a parkolóban

Az első nap 290 kilométert sikerült megtenni hét óra alatt. Ebből nagyjából ki lehet következtetni, hogy milyen tempóban történtek a dolgok. Délután megérkeztünk Dalbandinba, ahol eddigi praxisom legundorítóbb hotelszobájában kellett aludnom. Beludzsisztánban alapvetően nincsenek színek. Minden a barna, a drapp és az okker valamilyen árnyalatában játszik. Ez a szobában sem volt másképpen, de olyan szintű kosz borított be mindent, hogy ezen felül a szürke mind az ötven árnyalata velem aludt azon az éjjel, de ebben nem volt semmi erotikus. A földön konkrétan csikkek és szemét, a wc-ben pedig nyakig ért a lehúzhatatlan szar, melynek kellemesen édeskés illata mindent átitatva határozott atmoszférát teremtett.

img_4885.jpg

A hotelt természetesen nem hagyhattam el, de hirtelen begördült a parkolóba egy nagyon romos, citromsárga lakóautó. Megörültem, hogy kapok útitársat, de mint kiderült, Max éppen hazafelé tart Indiából, tehát pont a másik irányba megy. Természetesen elkezdtünk dumálni. SIM kártyát cseréltünk, nekem lett pakisztáni mobilnetem, ő pedig kapott cserébe iráni hozzáférést. Egy ponton viccből megkérdeztem, nincs-e egy söre? Legmeglepőbb módon közölte, hogy van és előrántott a fridzsiderből két üveg német sört. Azt hittem, beszarok a röhögéstől. Megittuk és felmentem a homeless tanyába aludni.

img_4890.jpgsörözni pakisztánban megfizethetetlen, minden másra ott a mastercard

go! go! go!

Reggel arra ébredtem, hogy dörömbölnek az ajtómon. A reggeli eszkort volt az. Este azt mondták, hogy kilencre legyek kész, de nyolckor már ott voltak. Azonnal indulni kellett. Kurva idegesítő volt, hogy úgy kellett összepakolnom, hogy közben három fegyveres áll a szarszagú szobában. Arra sem hagytak időt, hogy egy teát igyak. 15 perccel később már indultunk is. Az egyik csávó gépfegyvere folyamatosan felém nézett, miközben rázkódott az úton a rohadt kocsijuk. Az elején még néhányszor mutogattam nekik, hogy vigyék arrébb, mert nem annyira jó érzés, de végül mindig úgy ültek, hogy rámszegeződtek a csövek. Inkább elengedtem, és zenét hallgattam.

Viszonylag hamar megérkeztünk Quettába, ami tényleg nem a világ egyik legkedvesebb városa. Itt hirtelen nagyon sokat szigorítottak az őrzésemen. Elöl egy páncélautó ment, mögöttem egy motoros két emberrel és két gépfegyverrel. A zsilipelés nagyon lelassult és volt, hogy 500 méterenként cserélgették egymást az eszkortok. Miközben ők folyamatosa sürgettek és állandóan közrefogtak a pokoli dugóban, folyton emberek jöttek oda mellém, akik mosolyogva üdvözöltek vagy kérdezgették, honnan jöttem.

dambald-quetta.jpg

Bekísértek a legendás Bloom Star hotelbe, és rámzárták a vaskaput. Megbeszéltük, hogy másnap reggel 9-re jönnek értem, mert el kell menni valamilyen hivatalba elintézni az NOC nevű papírt, hogy tovább mehessek. Majdnem összeestem az éhségtől, másfél napja nem ettem semmit. Úgy faltam a vacsorát este, mint egy szerencsétlen kóbor kutya a szánalom párizsit az éjjel-nappali előtt.

a bürökrácia lassan szőtt hálója

Elég sok blogot végigolvastam, pontosan tudtam, mi a menetrend, és azt is, hogy nem szabad elbaszni az időt, mert akkor még egy napot Quettában kell töltenem. Reggel összecsomagolva vártam az eszkortot, hogy a hivatalból rögtön tudjunk indulni. Természetesen most másfél órát késtek, és a papírok elintézése is majdnem négy órán keresztül tartott. A pakisztáni bürokraták és a magyar bürokraták közt annyi a különbség, hogy a pakisztáni irodisták miközben ugyanolyan lassúak, mint a magyarok, legalább nagyon-nagyon kedvesek, folyton cigivel és teával kínálnak.

img_5004.jpgszeretik a paírmunkát

Az egy darab nyomtatott A4-es papírt pecséttel és aláírással végül fél háromkor kaptam kézhez. A kézhezvételig összesen hat hivatalnok, hat irodájában, hatszor beszélgettem nagyon kedvesen ugyanarról, és közben hat teát ittam, miközben egyre fokozódó idegességemet rángó mosolyom mögé rejtettem.

Nyilvánvaló volt, hogy Quettában ragadtam még egy napra, de addig hisztiztem az eszkortnak, amíg el nem vittek a közeli Shell kúthoz, ahol megejtettem a világ legpontosabb olajcseréjét. 59,995 kilmoéternél folyattuk ki a fekete szmötyit a motorból, 5 kilométerrel a kötelező kör előtt. Délután a hotel udvarán csináltam kis karbantartást is. Kimostam a légszűrőt, amitől természetesen benzinszagú lett az egész szoba, és sikerült végre letísztítani a láncot is.

kezdek ideges lenni

Másnap időben megjelent az eszkort és kérdezték, hogy merre akarok menni. Mondtam, hogy Multanba mennék. Quettától két út vezet Multanba. Az egyik keresztül a hegyeken, a másik egy majdnem 500 kilométeres kerülővel Sukkuron keresztül.

Nézegessen pakisztáni őröket hátulról! Én ezt csináltam négy napig!

Természetesen kerülővel mentünk Sukkur felé. Kibaszott lassan araszoltunk, szerintem csak aznap volt vagy 30 eszkort váltás. Sok-sok motoros eszkort, amik sokszor nem mentek 35-nél gyorsabban. A 400 kilométer több, mint 10 órán át tartott.

sukkur-multa.jpg

Már hetedik napja voltam folyamatosan úton, és kezdett nagyon elegem lenni. Elhagytuk Beludzsisztánt, elvileg már nem is kellett volna kíséret. Útközben többször is magamra hagytak, de aztán a következő check pointon megint a nyakamba varrtak valami géppuskás alakot.


elakadt a szavam

Tényleg energiáim vége felé járva érkeztünk meg valami lefingott hotelbe Sukkur sötét utcáin. Rám zárták a kaput és mondták, hogy reggel jönnek.

A hotel tiszta volt, de egy lepukkant kis motelnek nevezném inkább. A tulaj mondta, hogy 50 dollár a szoba, ami teljesen röhejes ár volt. Mondtam, hogy ennyi pénzért Európában is tudok minimum 4-5 csillagos hotelt, ha kell! Mondta, hogy ez 5 csillag. Nagyon elkezdtem nevetni és mondtam, hogy én pedig nem motorral, hanem limuzinnal jöttem. Jó fej volt, vette a lapot és végül kiegyeztünk 30 dollárban vacsorával és reggelivel, ami még mindig röhejesen sok volt, de azért jelentős kedvezmény a nap végén.

Hol vannak a nők?

Több komment is jött a facebookon, amikor kiraktam az első fotókat, hogy hol vannak a képekről a nők?

Nekem akkor hirtelen fel sem tűnt, hogy sehol nem látok nőket, de látva a helyet csak egy dologra tudok gondolni: azért nem rohangálnak vidéken a nők az utcákon, mert szoliban vannak, vagy kozmetikusnál, vagy a foodblogjukhoz instáznak valami menő étteremben.

kapj el, ha tudsz!

Úgy volt, hogy Sukkurtól már szabad vagyok, de reggel mondták, hogy megint  eszkorttal kell mennem. Beszélgettem kicsit a hotel tulajdonosával, reggelre már nagyon jóba lettünk. Mondtam, hogy én nem csinálok végig még egy napot 35 km/órás átlagsebességgel, le fogok lépni. Mondta, hogy nyugodtan pattanjak meg, mert Punjab egyáltalán nem veszélyes, és az eszkortnak sem fogják lekapni mind a tíz körmét.

Néha egész jól lehetett szórakozni az őrökkel. Az éjszakai szemüvegem például imádták!

Reggel megjelent egy pocakos, ötvenes csávó egy 70 köbcentis motoron, nyakában egy AK-47-tel és mondta, hogy ő kísér a következő 120 kilométeren. Csak addig vártam, amíg kiértünk az autópályára, aztán meghúztam a gázt és leléptem. Esélye sem volt elkapni a kis rotyogójával.

sukkur-multa.jpg

Kicsit sajnáltam és féltem, hogy a következő check pointon majd elkapnak, de összesen kettő volt útközben, és azokon kamionok mögé rejtőzve simán átcsusszantam.

Mámorító érzés volt szabadon száguldozni. A következő kicsit több, mint 400 kilométert már alig hat óra alatt sikerült megtenni.

majdnem kém

Korán megérkeztem Multanba, viszonylag gyorsan megtaláltam a hotelt, amit kinéztem, de ott közölték velem, hogy nem maradhatok, nincs joguk külföldieket fogadni, de átvisznek egy másik hotelbe, ami őrzött. Végül ez a nagyon kedve csávó kb. nyolc olyan hotelt körbejárt velem a városban, ami fogadhat turistákat, de a legolcsóbb szoba, amit találtunk, 90 dollár volt.


amikor a városban te vagy a legizgalmasabb látványosság

Eddig ez volt a legtöbb pénz, amit az indulás óta kifizetem szobáért, és ez is újabb, hosszas alkudozás eredménye volt. Igazából már nagyon kész voltam, és örültem neki, hogy végre lesz egy szép szobám tiszta ággyal és forró zuhannyal, de a csilli-villi, elegáns lobbi után egy tiszta, de jobb napokat látott földszinti szobába vittek, aminek az ablaka egy sötét, szeméttel teli lyukra nézett.

Éppen elnyúltam a hófehér paplanban a forró füdő után, amikor hívtak a recepcióról, hogy menjek ki, itt van két rendőr, beszélni szeretnének velem. Kérdezték, hogy miért jöttem eszkort nélkül és merre tartok? Mikor mondtam, hogy Indiába, kérdezték, hogy jártam-e már arra? Mikor azt válaszoltam, hogy most megyek negyedszer és éltem és dolgoztam is már ott, kezdtem nagyon kém gyanús lenni. Amikor rájöttek, hogy két útlevéllel utazom, amiben mindenféle hülye országok munkavállalói vízumai vannak, elkezdtek keresztkérdéseket feltenni, majd közölték, hogy szabadon távozhatok, de amíg Pakisztánban tartózkodom, végig őrzés alatt leszek. Természetesen a hotelt nem hagyhatom el.

fokozhatatlan öröm

Reggel összepakoltam a cuccom, és szóltam a recepciósnak, hogy hívja a rendőröket, szeretnék indulni, de miután lerakta a telefont, legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy nem kapok eszkortot, mehetek egyedül. Majdnem össze szartam magam a boldogságtól. Mint az állat hasítottam, és meg sem álltam Lahorig, ahol már előre tudtam, hol fogok megszállni, mert Max a sör mellett mondta, hogy Lahorban van egy tök jó backpacker hostel, amit sikerült is azonnal megtalálnom.

multan-lahore.jpg

Ha érdekel a napi friss akkor keress facebookon: https://www.facebook.com/Othrn/

Ha nem szeretsz olvasni: https://www.youtube.com/channel/UCBPlwjAXybPL4fqbrmpMALg/videos?disable_polymer=1

Ha nincs idő semmire: https://www.instagram.com/ontherunontherun/

A bejegyzés trackback címe:

https://ontherun.blog.hu/api/trackback/id/tr7013441747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása