Odafent

Odafent

Magyarországon is fapadosít a Lufthansa

2018. május 22. - Ete.S

A többi hálózatos légitársasághoz hasonlóan a Lufthansa sem nézi tétlenül, ahogy az árérzékenyebb utasok elpártolnak tőlük. A folyamatokra pár év késéssel, de legalább reagálnak. Mostantól a tengerentúli járatokon bevezetik az "Economy Light" csomagot, ami valamivel olcsóbb, és pár eddigi alapszolgáltatást nélkülöz.

©Soós András

A Lufthansának eddig is volt Economy Light tarifája, az Európán belüli utaknál már évek óta így megy. Nemcsak ők, az összes nagy légitársaságcsoport bevezette ugyanezt. Ezzel az EU nagy fapados társaságaira (Ryanair, EasyJet, Wizz Air, Norwegian) sikerült érdemben reagálni. A folyamat viszont pár éve a transzatlanti szektorban is nagy sebességgel indult meg. A Norwegian ma több járatpárt üzemeltet Európa és az Egyesült Államok között, mint bárki más, és az izlandi WOW air is erősödik. Ehhez mostanában egymást másolva próbálnak alkalmazkodni a hagyományos légitársaságok. A Lufthansa kezdte azzal, hogy az Eurowings elkezdett a tengerentúlra is járni, aztán az IAG (British Airways - Iberia) is elindította a Level nevű fapados leányát. Kis fáziskésésben van az AF/KLM, akik évek óta "dolgoztak" az ügyön, de végül csak nemrég sikerült Joon néven elindítaniuk egy fapadost. Időközben rájöttek, hogy fölösleges új márkákat piacra dobni, egyikük brandje sem ér annyit, hogy prémium márkaként kelljen megtartani, és más név alatt garasoskodjanak az utassal. Szépen sorra jelentették be, hogy mindhármuknál fizetni kell majd a tengerentúli járatokon a feladott poggyászért. Odaát ezt remekül felismerték, a United, American és Delta sem csinál fapados leányvállalatokat, egyszerűen sorra bejelentették, hogy náluk is lesz fapados jegy, amit ők Basic Economy-nak hívnak. 

Nincsenek könnyű helyzetben a Lufthansánál, hiszen kifelé azt kell kommunikálni, hogy 5-csillagos légitársaság, magas szintű szolgáltatási színvonallal, az emberek mégis arról fognak egymás közt beszélni, hogy a Lufthansánál is már mindenért fizetni kell. Kísérleti jelleggel tavaly jelent meg a skandináv piacon az Economy Light kategória. Úgy néz ki levonták a szükséges tapasztalatokat, és most kiterjesztik az egész hálózatukra. A mai sajtóközleményük legalábbis ezt állítja

Mi is pontosan az Economy Light? 

Egy olcsóbb turista osztályú jegy. A kabin ugyanaz, amint beszállt az utas a gépbe, ugyanazt a szolgáltatást kapja, mint az Economy Standard, vagy a háromszoros árat fizető Economy Flex utas. Ugyanúgy jár az étel-ital, még a tömény is, teljesen ingyen. Nem lesz ettől kisebb a lábtér, nem kell fizetni a fedélzeti szórakoztatórendszerért. Az ülőhelyválasztás viszont fizetős (eddig is az volt, de online check-in közben már ingyenesen lehetett választani a maradékból, most már akkor is fizetni kell, ha nem fogadjuk el amit a gép sorsol), és a feladott poggyász is fizetős. Mérföldekből sokkal kevesebbet kapunk, és még ha hetente is utazunk, akkor sem jár a business class upgrade. Elit státuszú törzsutasoknak jó hír, hogy jár nekik az elsőbbségi check-in, biztonsági ellenőrzés, beszállás, és a lounge használat. A feladott poggyász díja még nem ismert pontosan mennyi lesz, de feltehetően irányonként 50-60€ körül. 

Mi az új ebben? 

Ahogy fentebb írtam, az összes nagy légitársaság bevezette már ezt a jegyárkategóriát a tengerentúli járataira, viszont a Lufthansa az első, aki ezt a magyar piacra is elhozza (Illetve a második, a portugál TAP után, de azzal úgysem utazik senki). Mind az IAG, az AF/KLM és a három nagy amerikai csak a Nyugat-Európából induló vagy oda érkező járataira értékesíti jelenleg ezeket a jegyeket.

Most, hogy a Lufthansa hozzánk is elhozza ezt, szinte biztos, hogy pár hónappal, legkésőbb egy évre rá a többiek is megteszik ugyanezt. A LOT gyakori 120.000-es közvetlen retúrjegyeivel (amiben benne van a poggyász is) óriási a verseny a Budapest és USA közti útvonalakon, és ez még az intenzíven növekvő olajárak mellett is jegyárcsökkentést fog hozni nekünk.

Milyen árakat jelent ez?

Az elmúlt fél évben gyakran néztem a Lufthansa Skandináviából induló Economy Light ajánlatait. Azért ott tesztelték az új jegyárkategóriát, mert ott a legerősebb a Norwegian jelenléte, ami egyfelől éles versenyhelyzetben teszi lehetővé, hogy bizonyítsa az új tarifa a profitabilitását, másrészt az évek során az ottani árérzékeny utasok már hozzászoktak ahhoz, hogy csak kézipoggyásszal utazzanak Amerikába. Ami a konkrét árakat illeti, rendszeresen benézett a Stockhol - Los Angeles retúrjegy ára 80.000Ft alá (november-december környékén jelenleg is 85.000Ft körül van), Oslóból kicsit drágábban, de szintén jóval 100.000Ft alatt érhető el Miami, San Francisco és New York. Az elérhető dátumok bőven több mint felében a Lufthansa olcsóbb, mint a Norwegian.

screen_shot_2018-05-22_at_10_27_38_pm.png

screen_shot_2018-05-22_at_10_28_01_pm.png

screen_shot_2018-05-22_at_10_28_21_pm.png

Nem elvárható, hogy ez az árszint törjön be hozzánk is, ne felejtsük el, hogy Oslo, Stockholm, Koppenhága napi több mint 10 közvetlen járattal van összekötve Amerikával, nálunk ez a legnagyobb jóindulattal is napi 3 (LOT és Air Canada csak 6 napon jár, ráadásul az Air Canada és az American Airlines nem is egész évben). Amint az AF/KLM és a British Airways is elhozza Budapestre a Light tarifát, nagy számban fognak megjelenni nálunk is a 100.000-es lélektani határ alatti jegyárak. Feltéve, ha időközben nem megy 100 dollár fölé a kőolaj hordónkénti ára. Mert sajnos nem volt még olyan régen az a 2013, amikor egy Budapest - New York retúrjegy 200.000 Ft-ért is szinte ajándéknak számított, bármennyire is próbáljuk elfelejteni.

Mikortól is lesz ez?

Jelenleg még nincs benne a foglalási rendszerekben, a Lufthansa honlapján nyomát sem látni. A közleményük szerint idén nyártól lesznek elérhetőek, az összes európai országból. Ha a Skandináv teszt mintáját vesszük alapul, akkor csak a nagyobb városokba lesz elérhető a Light csomag, a több átszállással kisvárosokba tartó utasoknak továbbra is extrém magas árakat kell majd fizetniük, de legalább vihetik magukkal a ruhásszekrényt.

Szerintem utasszempontból nagyon pozitív ez az egész, végre még olcsóbban repülhetünk, kicsit megélinkíti majd a versenyt, generálja az utasforgalmat, és elindul egy olyan spirál mint annak idején az Európán belüli fapados forradalomnál. Persze vannak és lesznek fanyalgók. Nekik üzenem, hogy a Lufthansa-csoport elkezdte a következő tesztjét is. Természetesen ez már ciki az "5-csillagos" anyavállalatnak, de a lényeg, hogy kísérleti jelleggel a Genfből indulú Swiss Air járatokon fizetőssé tették az ételt és italt. A Brussels Airlineson már lassan három éve ez megy, de azt bevallottan fapadosnak címkézik már azóta. Viszont az irány egyértelmű, és senki ne lepődjön meg, egy-két éven belül a teljes Lufthansa csoport pénzt kér majd az utasoktól a másfél decis almaléért az európai hálózaton. Akinek nem tetszik, utazzon üzleti osztályon.

Ami pedig az átlagos jegyárakat illeti, már most is nagyon olcsó repülőjegyek vannak az Egyesült Államokba. Egész ősszel és télen 120.000Ft körül van a Budapest - Los Angeles retúrjegy (ez még feladott poggyásszal együtt!), és a többi város is elérhető áron megy. Tessék tehát utazni, mert végső soron a nagyobb utasforgalom fog új járatokat, és ezzel nagyobb versenyt hozni Budapestre. 

screen_shot_2018-05-22_at_11_23_24_pm.png2019. január 16-22. A poszt élesítésekor épp ennyi. 

Ha tetszett az írás, kövesd a blogot facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://odafent.blog.hu/api/trackback/id/tr1713993884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.05.23. 08:16:36

Szóval a Lufthansa megengedi, hogy a fapados Budapestről is olcsón utazzon valaki a legközelebbi nyugat-európai átszállásig, ahonnan már eddig is volt olcsó jegy?

Ete.S 2018.05.23. 11:06:25

@Online Távmunkás: EUn belül eddig is volt már Light jegy. Arról van szó, hogy Amerikába is mehetsz majd csomag, helyfoglalás és mérföldek nélkül, 30K-val olcsóbban.

Wod Meselo 2018.05.23. 13:32:37

Életszerű, hogy vki. poggyász nélkül atruccan a szomszédos "Losziba".

Darth Revan 2018.05.23. 14:16:32

@Wod Meselo:

akar 2-3 hetre is el tudok utazni egyetlen kisboronddel + kis hatozsakkal. nem kell az egesz gardrobot magaddal vinni.

Amugy neha eszmeletlen jegyeket lehet kifogni. a norwegiannel utazom a jovo hetvegen new yorkba, 120 euroert! 37 ezer forint) durvas. nem is terveztem oda menni, de ennyi penzert bolond lettem volna nem atruccanni dublinbol :)

StanLee · https://newsroll.net 2018.05.23. 14:22:39

Inkabb adna az LH a MUC-BUD-ra a jegyeket olcsobban. Szerintem nem normalis, hogy FRA es MUC Bp-rol mar az uzleti utasoknak is a fajdalomkuszoben van arban, mert rahordojaratnak hasznaljak. Nekem munka miatt jo lenne az elso budapesti jarat Munchenbol es az utolsoval meg vissza, de 2 hetre elore is mar 600 euro egy oda-vissza ut, manapsag egy ilyen ar az mar beteg.

Tudom, Munchen kozel van Bp-hez es nem eri meg oda egyiknek se kulon jaratot inditania a fapadosoknak.

Ete.S 2018.05.23. 14:47:09

@StanLee: A reptér drága. Memmingennel próbálkoztak egy ideig, Budapestről nem jött be. Ami késik nem múlik, lesz még fapados forradalom MUC-on is. Bécs és Frankfurt is megadta magát, az utolsó bástyák a hülye "Ü" betűs városok. München és Zürich.

ételizésítő 2018.05.23. 15:08:23

@Wod Meselo:
Állítólag LA-ben is árulnak szinte mindent, amit Magyarországon.

ételizésítő 2018.05.23. 15:10:06

@StanLee:
Ha munka, akkor gondolom, a céged fizeti. Akkor meg mi a gond?

StanLee · https://newsroll.net 2018.05.23. 15:22:10

@Ete.S: Az hogy draga vagy sem, nem tudom eldonteni. Ha az Easyjet-nek megeri az Airberlin slotjaibol Berlinbe repulnie napi 4-5 alkalommal, boven 100 euro oda-vissza ar alatt, akkor Bp-re is lehetne olcson repulni. Memmingen az egy vicc, es nemhiaba nem mukodott. Azon a tavolsagon a repulo gyorsasaga elveszett a kiujutas miatt. Teljesen rossz helyen levo repterrol Munchen nem beveheto. Ennyi erovel Nurnberg lehetne Muenchen-Sued is, mert ICE-vel egy ora alatt ott van az ember, ugyanugy mint Memmingenben. Remelem igazad lesz es egyszer MUC-rol is lesz fapad Bp-re.

ételizésítő 2018.05.23. 15:25:11

@StanLee:
Azt tudtad, hogy a németben van ü betű, ezért München-Süd meg Nürnberg?
Remélem, azért Üllőt még nem Ueloee-nek írod.

2018.05.23. 15:43:18

@Ete.S:
Budapest-Frankfurt között délután jár egy oda-vissza Wizzair járat, ami Lufthansa járat van akörül, az szintén viszonylag olcsó, viszont mivel a Wizzairnek reggel nincs járata, ezért akkor méregdrága. Nem hinném, higy a reptér miatt, mert ok, rá lehet fogni, hogy a Wizzair más terminált használ Frankfurtban, de ugyanazon időben a Lufthansa is olcsó tud lenni, szóval az igazi ok a verseny hiánya.

ekat 2018.05.23. 15:44:52

@StanLee: Huh, ez durva, nekünk a BUD-MUC-JFK-FRA-BUD jegy sincs messze annyi szeptemberben. :)

ekat 2018.05.23. 15:50:15

@ételizésítő: Azt láttad, hogy alapból nem használ ékezetet?
Ami rejtélyes, az csak az, hogy repulni, ámde Muenchen. :)

menkő 2018.05.23. 15:56:53

A LOT árazása is figyelemreméltó, a BUD-WAW-BUD alig olcsóbb, mint egy amerikai forduló.

Vlad Tepes a jófiú 2018.05.23. 20:47:01

@menkő: Egy sor légitársasággal így van. Ha valami perverzióból Dohát akarnád megnézni és Qatarral utazol, az kb 275.000 forint. Seychellesre már 300.000-ért adnak jegyet. Saigon 177,000, Tokió 205.000 és így tovább.

Kegy 2018.05.24. 07:18:23

senkiházi brigád

LebensraumamOsten 2018.05.24. 07:59:12

Hadoválsz itt össze-vissza kedves blogíró!
A skandináv (Koppenhága, Stockholm, Oslo) repterekről nem azért olyan olcsó a repjegy, mert a Lufthansa olyan jó fej, hanem mert sokkal alacsonyabban a repülőtéri adók és egyéb illetékek.
Majd a Lufthansa nálunk benyomja a 8 kg csomaggal a tengerentúli utakat mint kurva nagy kedvezményt, csak éppen a reális 80-85 ezer helyett 105-120 ezer körüli árért, ami amennyiért most is lehet utazni LA-be, vagy Torontóba. Aztán jön egy hozzád hasonló hülye, vagy lefizetett bérblogger akik elkezd lelkendezni, hogy hú mekkprát esett az ár, de kurva jó (ja 5 ezret és cserébe 30 ezres pluszszolgáltatást akar a nyakunkba sózni a buzeráns cég). Szóval nekem ne! Én is ebből élek!
Ja és a Norwegian meg teljesen hülye, hogy fapadosként gyakorlatilag ugyanannyiért utaztat, mint amennyibe a rendes menetrendszerű járatok jegye kerül. Ennél csak az a hülyébb aki egyáltalán jegyet vált hozzájuk. A Wow Air nevű bandáról nem is beszélve. Felviszel egy fényképezőgépet a repülőre és máris másfélszer annyiba kerül a jegy, mint bármely más menetrendszerű társasággal! Hahaha!
Szóval maradjon a Luftwaffe a seggén, te utazzál el 100 ezerért Frankfurtba, majd onnan 200 ezerért LA-be és zengjed a dicshimnuszokat, hogy milyen kurva olcsó lett!
Bögőcs mondásával: Tedd anyádba!

LebensraumamOsten 2018.05.24. 08:03:19

@Ete.S: Lófaszt 30 K-val olcsóbban, az a skandinávok privilégiuma lesz és marad.
Majd 2-5ezerrel olcsóbban. Talán.
A buta paraszt meg boldogan fizet, mert pár rohadék deklarálta neki hivatalos közleményben, hogy neki most már milyen kurva jó lesz.
A számokat nem nézi az idióta és értelmezni sem tudja. Mint az a barom akinek megmondták, hogy átlagosan havi 200 ezer fölött keres. Igaz, hogy csak 120-at utalnak neki, de elhiszi az idióta, hogy neki milyen jó és ezért szavaz arra, hogy továbbra is így legyen. Agymosott idióták.

Ete.S 2018.05.24. 08:07:31

@LebensraumamOsten: Lehet anyázni nyugodtan, de ha valakinek, neked nincs fogalmad a reptéri adókról, illetékekről. Nézz szépen körül az ITA Matrixban (gondolom életedben nem hallottál még róla), és meglátod mennyi a különbség a skandináv és hazai reptéri illetékek között. A politikai nézeteidet pedig az arra specializált blogokban hangoztasd, vagy a Kossuth téren, de itt légyszi ne pazarold a biteket hülyeségre.

LebensraumamOsten 2018.05.24. 08:08:46

@menkő: Ja Krakkóba meg kimegyek autóval 25 ezerért. Ha meg a reptéren hagyom a verdát, a parkoló egy hétre kb. 7-9 ezer.
Ugyanez Bécs esetén 20 ezer+ 18-20 ezer (tehát +40)
Sok kisbuszos lejmológép meg 20-30 ezerért akar kivinni Schwechatra, még akkor is, ha 4-6 utasa van. Hát tegyék anyjukba. Inkább kifizetek 5 ezerrel többet a kényelemért és nem gazdagítok ilyen ingyenélőket.

LebensraumamOsten 2018.05.24. 08:11:35

@Ete.S: Az ITa Matrixod a átverő majomnak a kedvelt platformja. És igen vicces, hogy tudatlanságodban akarsz kioktatni, amikor gőzöd sincs az egész témáról, csak jampizol. Meg a momondót is leszophatod a Fake Scannerrel együtt.
A politikai nézeteket illetően meg te is tedd anyádba nyugodtan. Örülni fog neki.

Ete.S 2018.05.24. 08:39:41

@LebensraumamOsten: Hát szerintem meg neked nincs gőzöd az egészről, ha azt állítod, hogy OSL/CPH/ARN illetékei alacsonyabbak mint BUD-nak. Az LH éppenséggel repül Debrecenbe is, nem is olcsón. Gondolom akkor szerinted DEB illetéke még Heathrownál is magasabb, és véletlenül sem a kereslet/kínálat befolyásolja az árakat, hanem mint a CBA-ban, minden egyes termékre fix % hasznot tesznek és úgy adják el neked. A Wizz air is azért visz el Londonba 5000Ft-ért, mert 4000Ft az összes költsége, ugye? Ha rendesen elolvastad volna a posztot, nem írnál ilyen hülyeségeket pl: "te utazzál el 100 ezerért Frankfurtba, majd onnan 200 ezerért LA-be és zengjed a dicshimnuszokat, hogy milyen kurva olcsó lett!" 130k-nál drágábban még sosem utaztam a nyugati partra. Régebben fuel dumpinggal, mostanában anélkül, mert olcsó. Az ITA Matrixot pedig használja az összes nagy OTA és légitársaság, biztosan ők is hülyék. Momondóval, SkyScannerrel nemtudom mi a bajod, hallgatom te mit használsz ezek helyett. Biztosan a pelikánt és repjegy.hu-t mi?

Gerardus A. Lodewijk 2018.05.24. 10:52:11

Na nehogy már meg kelljen éljeneznem azt, hogy 30%-kal csökkentett szolgáltatást 10 (vagy ha nagyon nagyvonalúnak akarnak látszani, akkor 15) %-kal csökkentett áron adnak!
Ezek a jóképességűek még mindig nem bírják fölfogni, hogy a fapadosokkal árversenybe kezdeni teljesen értelmetlen, fölösleges dolog, sőt jó eséllyel gazdasági öngyilkosság.

Billysimon 2018.06.29. 11:42:15

Ez egy netto kamu, hogy te jol jarsz a pogyassz nelkuli jeggyel. Utaztam boven veluk, ami eddig X forintert alap volt pogyasszal, az most annyiert poggyasz nelkuli lett. OLCSOBB NEM LETT, HAZUGSAG, hogy a fapados tarsasagok alacsonyabb arai miatt vezettek ezt be, mert egyebekben ezen a jegytipuson csokkenie kellett volna akkor az arnak. Nem igy van, 30-40 ezerrel lett dragabb a jegy az eddigi poggyaszt tartalmazo jegyar helyett. SZO SZERINT: Kamu, fizetosse tettek a poggyaszt, pogyassz nelkul pedig nem lett olcsobb az utas. SZAL fuck you LH. Minimum nagybetukkel reklamozhatnak a honlapon, mert sokan alapnak tekintettek az eddigiekben ezt a hosszutavu utakon. NEM 5 csillagos tarsasag ez, evek ota epul le inkabb.
süti beállítások módosítása