Szombat hajnali 3. Szól a „Sweet Home Alabama”, azt se tudom hol vagyok. Majd hirtelen belém hasít a gondolat, hogy fél óra múlva kezdődik a megmérettetés. A gyomrom egy görcs, az izgalomtól semmit nem tudtam enni. Hörgő zombi módban irány a helyszín, a következő pillanatban már regisztrálok és sorban állok.
Egy szőke hölgy, aki akkor még kedvesnek tűnt, rárajzolt egy 3-ast az arcomra majd táskaellenőrzés. Utána csapatokban futás a teherautóhoz, ponyva el és megláttam a drágaságomat. Azt a kis pici farönköt. Gyorsan vállra, irány vissza a kezdőhelyszín.
A most már egyáltalán nem kedves hölgy kiabál velünk, hogy „A little warm-up”. 300 burpees. Mindenkinek egyszerre, hangosan számolva, van rá fél óránk. 34 perc lett belőle, így még büntető 20 mindenkinek. Végre vége, felállunk. Ekkor jött képbe a harmadik úriember, rövid és tömör utasítása: Cipőket le, bele a zsákba, szem beköt kendővel majd Duck-tapepel körbetekerni. A 4 csapatvezető látott csak egyedül, mi vakon követtük őket. Természetesen csak kavicsos részeken, keringtünk egy fél órát, majd egy kis víz és szép lassan vissza a kezdőpontra.
Mivel időben odaértünk még egy kis gyakorlatozás az 5 literes kannákkal ami teli homokkal olyan 7-8 kg körül mozgott. Kicsit kitart, emelget, akkor egy kis plank, jumping-jack stb. Mindenki odaért, jöhetett a lényeg: A rönköcske.
Mivel magasság szerint álltunk be én lettem az utolsó a sorban és természetesen a vastagabbik felén a rönknek. Na akkor vállra fel és irány a domb. A Super futam második akadályánál azért a rönköt még megutaztattuk, át a palán felett,majd alatt,megint felett, megint alatt és végül felette úgy, hogy se földet se akadályt nem érinthet a rönk.
Ezután folytattuk utunkat a dombon a rönkkel. Az a 2 és fél óra négy napnak érződött, hamar eltelt… Közben pihenés gyanánt párszor kinyomtuk fej fölé. A sokadik kinyomásnál engedjük le a rönköt, csapatvezető hangosan szól, hogy „Lassan”. Hát erre nem ledobják hirtelen, és a hüvelykujjam beszorult a rönk és a vállam közé. Akkor rönkkel tovább, irány a kötélmászás. Itt már voltak emberek, lassan kezdődtek a futamok.
Na akkor mindenki tartja a rönköt, közben egyesével mindenkinek fel kell mászni a kötélen. Fáradt vállakkal, 13 kg felszereléssel, cipő nélkül mást se kívánhattam volna. A csapat nagy része megcsinálta, páran nem így megint egy kis bünti. Majd rönköt át a vizes árkon a kötelek között, utána vissza a rendezvényterületre. Pont az Elit rajtra értünk oda.
itt újra képbe kerültek a cipőink, mivel tutajt kellett építeni a cipőknek a 40x20-as fatábláinkból és az 5 literes vizeskannákból, majd átjuttatni a túlpartra úgy, hogy úszunk vele. A víz egész kellemes volt, átúsztuk hamar. Majd a srác szól, hogy rossz oldalon vagyunk. Akkor irány vissza. Ott megint szólnak, hogy rossz oldal, úszhatunk vissza. Senki se szitkozódott nagyon :D
10 órakor végre visszavehettük a cipőnket. Gyors sorakozó és egy ember kiáll. Szabályt szegett, miénk volt a választás, hogy vagy visszavesszük és mindenki büntetőzik vagy kiállítják a srácot. Hangosan kiabáltuk a Warrior Ethost: „I will never leave a fallen comrade!”
Plusz egy óra mindenkinek, tele sprinttel, krokodiljárással, memóriateszttel, víz alá merüléssel, előre és hátra bukfencekkel.
Hamar lement, tudtuk, hogy ez a vége. Palánkon átmászás, egy beszéd a vezetőnktől és irány a cél.
Nem volt teljes az örömöm, kicsit csalódott vagyok még most is a HH-val kapcsolatban, nem erre számítottam. Kicsit fantáziátlan volt, kevés feladattal.
A társaság viszont kárpótolt, nagyon jó csapat volt, a legtöbbjükkel együtt futottam még délután a Superen.
Azért szeptemberben Liberecben a HH12-nek neki megyek :D
Fotók: Tóth József Figura
