Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Szemét dolog

2016. május 24. - Droli

Az ember már nem szól semmit. Nekem is feltűnt, hogy az elmúlt két hónapról nem kaptam kukaszámlát, habár tudtam, hogy arról van szó, hogy mostantól nem a hulladékszállító cégek számláznak, hanem a nagy Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., aminek már a neve is elborzasztó. Nos, ennek a csodás nevű szervezetnek (rövidítve: NHKV, tanulságos a honlapja is, remélem, jó sokba került) kellene összegyűjteni a lét a lakosságtól, amit szépen szétosztana a szemétszállító cégek felé. Hogy ennek mi értelme azon kívül, hogy még egy nagy állami bürokratikus szervezetet hoznak létre pár hű fideszesnek, akik kellemes pénzért nem csinálnak semmit - ezen már meg sem lepődöm. Tanult, államigazgatásban szakmai területen dolgozó volt kollégám jegyezte meg, hogy semmi baj nincs ezekkel a csinovnyikokkal addig, amíg nem csinálnak semmit, mert legalább nem okoznak kárt - a probléma ott kezdődik, ha úgy gondolják, hogy értenek is az adott területhez, pláne, ha bele akarnak szólni, miközben fogalmuk sincs az adott területről.  

Szóval önmagában ez a dolog már nem lep meg, de tegnap egy szenzációsat mondott Szabó Zsolt, az NFM államtitkára: még nem működik minden tökéletesen, de a korábban beszedett díjakból zavartalanul megy a szemétszállítás.

Hofival szólva: megfogott. Képzeljétek el, van egy cég, aminek van egy üzleti terve, ami többek között leírja, hogy kb. mikor milyen bevételek várhatók, és miből fizetik a költségeket pl. az alkalmazottakat. Nos, ezt a tervet az állam felrúgja, és azt mondja, hogy kvázi hitelezzék meg a szemétszállítás díját a lakosságnak, mert ők, azaz a nagy magyar bürokratikus szervezet képtelen beszedni a pénzt. Azaz nem tudja elvégezni azt a munkát, ami a feladata. De gondolom, az ott dolgozók, pontosabban nem dolgozók megkapják rendben a fizetésüket.

Nekem is lenne egy javaslatom: kedves Szabó Zsolt elvtárs úr! Javaslom, hogy ne kapjon fizetést úgy két-három hónapig! És amikor már a végét járja, azt fogom mondani, hogy semmi gond, életét meg tudja oldani a korábbi fizetéseiből! Azért tessék elképzelni, nem véletlenül mondják a szemétszállító cégek, hogy már nem bírják tovább finanszírozni a tevékenységüket, és le fog állni a hulladék elszállítása! Esetleg rá lehetne venni az NHKV-t, hogy végre kezdjenek el dolgozni, ha már az elmúlt hónapokban nem sikerült, és oldják meg ezt a rendkívül bonyolult számlázási feladatot, amit amúgy rengeteg magáncég simán megold.

És végül egy klipp ami bizonyítja, hogy van rosszabb is a politikánál:

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr1008742452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anonymand 2016.05.24. 18:13:56

@Droli:

Felháborodásod jogos.
Persze nem ez a szemét dolog az egyetlen szemét dolog, ami jogos felháborodást vált ki.
Ahogy mások szavát nem hallották, hallják meg, úgy vélem a tiedet sem fogják.
És mindig lesz mentség, hidd el.
"Az a hülye akác."

kvadrillio 2016.05.25. 08:22:32

ZSIDÓK EGYMÁSKÖPSZT LAKÁSBIZNISZELNEK ! BASSZA MEG A KORMÁNY AZ ANYJÁT !
Fillérekért adta el az önkormányzat a Király utcai bérlakásokat (ZSIDÓ NEGYED...)

A VII. kerületi önkormányzat 2014-ben és 2015-ben több Király utcai lakást is eladott a bérlőknek, akik a vásárláskor akár 70 százalék kedvezményt is kaphattak - írja az Átlátszó.

A lap szerint a friss tulajdonosok közül többen néhány hónappal később továbbértékesítették a lakásukat, számos alkalommal dupla annyiért, mint amennyi a lakás forgalmi értéke volt az önkormányzat által készített ingatlanbecslés szerint – és négyszer-ötször drágábban annál, amennyiért megvették a VII. kerülettől.

Az Átlátszó.hu huszonnégy ilyen esetről tud, az önkormányzatot a lap számításai szerint akár több száz millió forint nagyságrendű kár érhette. Az ügy mellékszála, hogy tíz egykori bérlakás azé a cégé lett, amelynek feljelentése nyomán 2006-ban elindult a Hunvald-ügyként elhíresült ingatlanpanamával kapcsolatos nyomozás.

A lap tudomása szerint több lakás esetében is az történt, hogy a későbbi vevő adta kölcsön a bérlőnek azt az összeget, amit ő az önkormányzatnak fizetett ki a lakás kedvezményes vételáraként. Vagyis a bérlők és a későbbi vevőik vélhetően a kezdetektől összejátszottak.

A hírportál azt állítja, hogy az esetről írásos bizonyítékai is vannak.
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version

Fekete Mamba 2016.05.25. 11:41:15

Szóval a (fiatal) Szűcs Judit rosszabb mint a politika? Hááááááááááát, ezzel azért sokan vitatkoznának.
süti beállítások módosítása