Heti Bond-lány: Tanya Roberts [18+]

2017. június 23. 09:00 - -Szűcs Gyula-

A '80-as és a '90-es években ő volt Sheena, a dzsungel királynője, a vadak úrnője, és az erotikus thrillerek első számú bombázója

Eheti Bond-lányunk, a Halálvágtában szereplő Tanya Roberts egyszer már szerepelt itt a Nerdblogon, de akkor csak pár sorban le lett tudva néhány emlékezetesebb filmje, a Halálvágtáról pedig alig esett szó... Ezt a súlyos mulasztást most bepótoljuk!

tanya_roberts_playboy.jpg

Tanya Roberts 1955-ben született New Yorkban, eredetileg Victoria Leigh Blum néven. 15 évesen otthagyta az iskolát, hogy autóstoppal körbeutazza Amerikát, majd New Yorkba visszatérve elhatározta, hogy reklámfilmezéssel és színpadi színészkedéssel próbál boldogulni.

tourist_trap_11.jpg

Jó alakjára már huszonéves korában felfigyelt Hollywood: 1975-ben egy a Forced Entry című erőszaktevős filmben tűnt fel, egy évvel később a beszédes című The Yum Yum Girls-ben domborított, '77-ben légiutas-kísérő volt a J. Edgar Hoover titkos aktáiban.

harvey-keitel-and-tanya-roberts-fingers-1978.jpg

1978-ban pedig Harvey Keitel oldalán láthattuk az Ujjak című krimiben, 1979-ben pedig a Tourist Trap című horrorban kínozták meg a pincében.

tanya_roberts_tourist_trap.jpg

1980-ban levetkőzött a Playboynak, így innentől kezdve még több film- és sorozatszerepet kapott: direkt neki szóltak a producerek, ha egy forgatókönyvben egy harcias amazonnal vetkőznie kellett.

wnb2rn7.jpg

1980-81 között szerepelt a Charlie angyalaiban, 1982-ben pedig egy kultikus sword&sorcery filmben, A Vadak urában harcolt aligruhában Marc Singerrel együtt a gonosz ellen! Ugyanebben az évben a Playboyban is pózolt.

Az 1984-es Sheena, a dzsungel királynőjében szintén lenge öltözetű, vad lányt alakított:

sheena.JPG

Egy évre rá a Halálvágtában jó házból való geológusként segítette James Bond nyomozását.

007tanya_roberts.jpg

Ezután elég sok felejthető thrillerben, drámában és akciófilmben szerepelt, és szinte mindegyikben volt meztelen jelenete (Purgatory, Night EyesInner Sanctum, Hölgyek játékaHa te nem vagy képes, édesSins of Desire, Deep Down).

2005-ben vállalt utoljára sorozatszerepet, mert a férje, Barry Roberts (a Hölgyek játéka forgatókönyvírója), akivel 1974-ben házasodott össze, ekkor már súlyos beteg volt (2006-ban halt meg).

tanyaroberts.jpg

10 éve ezt írtam a Halálvágta című James Bond-filmről – ma is egyetértek minden sorával:

 A '70-es évek filmkritikusai előszeretettel beszéltek a James Bond filmek egyre romló színvonaláról, és magukban már temetni kezdték a sorozatot. Volt némi igazság a szavaikban, a Gyémántok az örökkévalóságnak (1971) vagy Az aranypisztolyos férfi (1974) a korábban népszerű sorozat mélypontját jelentette. Szerencsére az új 007-es, Roger Moore hamar beletanult a szerepébe - sőt, sok rajongó szerint az A kém, aki szeretett engem és a Polipka fanyar humorú főhőse hasonlít leginkább az eredeti Fleming-regények elegáns, stílusos, de legfőképpen angol titkos ügynökére.

a-view-to-a-kill.jpg

Míg a Vodka-Martinizó, nőcsábász James Bondon a stresszes munkakör ellenére sem fog az idő, az őt játszó színészeken nagyon is: Roger Moore első 007-esként való bemutatkozása (Élni és halni hagyni, 1973) és a kirobbanó sikert arató Polipka (1983) között pontosan tíz év telt el. A kiváló brit színész joggal érezhette úgy, hogy barázdált homlokkal, jóval ötven fölött néha már nevetségesnek tűnhet, ha helikopterekről ugrál, cirkuszi vonatok és toronyházak tetején kergetőzik, hogy végül aztán az éppen ügyeletes főgonoszt hidegre téve nála jóval fiatalabb Bond-lányokkal pezsgőfürdőzzön... Így fájó szívvel ugyan, de úgy írta alá az MGM-mel és AlbertBroccolival kötött szerződését 1985-ben, hogy a Halálvágta lesz az utolsó Bond-film, amiben főszerepet vállal. Éppen emiatt megérdemelt volna annyit, hogy a forgatókönyvírók egy minden addiginál jobb történettel búcsúztassák a színészt.

view-to-a-kill-poster.jpg

Sajnos nem ez történt. A Halálvágta sítalpas-snowboardos üldözése (mint a Bond-történetekben már megszokott nyitójelenet) persze látványos, csakúgy, mint a film végén a szilíciumbánya felrobbantása és a Nagy Leszámolás a San Francisco-i Golden Gate híd tetejénél veszteglő léghajón - a két esemény közé eső másfél óra azonban erősen felejthető... Maga az alaptörténet persze ötletes: egy őrült zseni, bizonyos Max Zorin, a disszidált KGB-ügynökből lett komputerbáró (Chrisopher Walken) semmitől sem riad vissza, hogy ő legyen a feltörekvő új iparág, a számítástechnika egyedüli mikrochip-beszállítója. Ehhez persze meg kell szabadulnia a konkurenciától, a kaliforniai Szilícium-völgyben virágzó high-tech vállalatbirodalomtól, de - rutinos Főgonoszként - már erre is réges-rég kidolgozta a maga tervét. A mamutcége birtokában lévő olajvezetékein át annyi tengervizet pumpál át a völgy mélyén húzódó tektonikus törésvonalba, hogy az általa előidézett földrengések sokkal erősebbek lesznek, mint ami a kaliforniaiak életében jóformán mindennapos - olyannyira, hogy az így keletkezett sziklahasadékokon át beömlő tengervíz egyetlen pillanat alatt eltünteti az informatika '80-as évekbeli fellegvárát.

a-view-to-a-kill-lb-1.jpg

Impozáns terv, a 007-es mindig is szívesen hiúsította meg az ilyesmit (most ráadásul személyes bosszú is hajtja: 003-as ügynök pont egy Zorin-mikrochip miatt kellett hogy meghaljon Szibériában). Bond tehát ismét kutatni kezd - rá jellemző módon leginkább egy KGB-ügynöknő (Fiona Fullerton) szállodai szobájában, és egy szemrevaló geológus (Tanya Roberts) bányamunkás overállja alatt. Lelkiismeretes nyomozómunkáját persze ezúttal is hátráltatja a főgonosz jobb keze, egy párductestű amazon (Grace Jones), aki szabadidejében énekeslányokat gyilkol, és embereket emelget látványosan a feje fölé (bizonyára azért, hogy ők is gyönyörködhessenek a kilátásban egy toronyház tetején). És még akkor sem kap szívrohamot, ha a 007-es sarokba szorítja az Eiffel-torony legtetején - ő az a fajta nő, aki gond nélkül a mélybe veti magát inkább, bízva abban, hogy jól hajtogatta össze az ejtőernyőjét két gyilkosság között.

629dd4ec-6127-4d17-a652-627d52be9a02.jpg

A film izgalomfaktora tehát ezúttal is a maximumon áll. Téli extrémsport-bemutató, látványos autós üldözés, hajmeresztő ejtőernyős ugrás az Eiffel-toronyból, óriás-zeppelin a Golden Gate hídnál... A forgatókönyvírók, a kaszkadőr-koordinátorok és a speciális effektusok felelősei igazán kitettek magukért. Ezért érthetetlen, hogy mit keres a film közepén az a majdnem háromnegyed órás üresjárat, amelyben Bond (és az egész MI6 felső vezetése) frakkban-cilinderben az Ascoty Derbyn figyeli a nagy lóverseny-rajongó hírében álló Zorint. Ráadásul pár jelenettel később Őfelsége titkosügynöke is felcsap zsokénak. A különféle szerkentyűkkel mindig a 007-es felbukkanásakor manipulálható akadálypálya a sorozat legendás '60-as évekbeli hőskorában is joggal pályázhatott volna a Bond-filmek legidétlenebb gyilkossági módszerének díjára - az, hogy egy ilyen ötlet a papírkosár helyett végül a Roger Moore-t búcsúztató Bond-film forgatókönyvében kötött ki, különösen szánalmas.

A dolog persze rögtön érthető, ha tudjuk: Albert Broccoli szenvedélyes lóverseny-rajongó, és az ő nyomására kerültek bele ezek a jelenetek a filmbe. A máskor mindig kiváló döntéseket hozó producer ezúttal elveszítette arányérzékét - az eredmény Roger Moore legrosszabb Bond-filmje lett.

Ítélet:

2hcsillag560.jpg

 

 

Még több Bond-lány a Nerdblogon!

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ JAMES BONDOS, STAR WARSOS ÉS VICO-FILMES KONTENT NÉLKÜL!

Másolt James Bond VHS-kazettákon nőttél fel? Az országút harcosa volt a kedvenc lapozgatós könyved? Akkor a Világvégi mesék pont neked készült! Barkasszal a posztapokaliptikus pusztulatban - rendeld meg a képregényt akciósan innen!

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3312615209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VideoDream 2017.06.23. 16:49:54

Gondolom, "a kaliforniai Szilikon-völgy" kifejezést a hölgy idomai ihlették, ámbár az övé valószínűleg nem az :)

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2017.06.23. 19:53:29

@VideoDream: 10 éve néztem be - de most kijavítottam! :P

victor vacendak 2017.06.24. 15:42:36

Az eddigi 27 nőből 6 nem volt Bond-lány (nem tudom, hogy ez jó találati arány-e vagy rossz). Csak statisztaként/sokadrangú mellékszereplőként szerepeltek a filmben. Sőt kettő közülük "uncredited" státuszú, egynek meg nem volt neve sem, csak annyi, hogy "english girl". Ilyen alapon minden nő Bond-lány, aki valaha ott állt a háttérben bikiniben vagy estélyi ruhában vagy bármelyik zsúfolt utcán játszódó üldözési jelenetben... :-)
süti beállítások módosítása
Helló