Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Vezérelvűség, kitáblázva

2017. szeptember 20. - Tölgyes Péter

b_1.jpg

A felirat önmagáért beszél. Ugye, pontosan értjük, mit közöl velünk? Vagy elsiklottunk felette? Nem kellene...

Vessenek kérem egy pillantást a fenti képre. Jobban mondva egy szombat óta sokfelé publikált képnek az általam kinagyított-kiemelt részletére. Arra a részletre, amely többet elmond azokról, akik e táblásított cafrangot megfogalmazták és a szónoki asztalkára helyezték, mint bármelyik, kommunikációs és marketing szakemberek segítségével panelről panelre felépített, gondosan megfogalmazott “miniszterelnök-jelölti beszéd”. 

Még hogy Magyarország miniszterelnök-jelöltje lenne?! Ízlelgessük csak a szavak egymásutániságát. Nem tudom, mások hogy vannak vele, engem iszonyúan irritál az az ostoba gőg, amellyel Botka László - vagy bárki! - Magyarország, tehát egy ország miniszterelnök-jelöltjének neveztetheti ki magát. Tudom, hogy az erőt és önbizalmat sugárzás szándéka diktálta ezt a borzadályt, de ettől még azt jelzi, hogy a Magyar Szocialista Párt jelszógyártóinak és meghatározó vezetőinek halvány segédfogalmuk sincs a demokrácia mibenlétéről. Aligha vitatható ugyanis, hogy egy országnak akkor és csakis akkor van egy (1) miniszterelnökjelöltje, ha az illető egyedül indul, vagyis ha szó sincs választási lehetőségről.

(Zárójeles megjegyzés: a demokratikus ellenzék közös jelöltjének is csak akkor nevezhető valaki, ha a személyéről előzetesen széles körű megállapodás született. Az a folyamat, hogy valaki önjelöltként, ki tudja, minek köszönhetően, rá tudja kényszeríteni saját személyét előbb a pártja vezérkarára, majd az a párt, a korábbi többpárti egyeztetéseken képviselt álláspontjával gyökeresen szakítva, senkivel sem egyeztetve kinevezi őt az egész ország miniszterelnök-jelöltjévé, a Guinness-rekordok sorába tartozik.)

Mielőtt valaki kapkodás szülte bakinak gondolná az egészet, utánanéztem: már a kongresszuson is ezt a táblát használta az MSZP. Azóta sem tette senki szóvá a szocik berkein belül, hogy azért ez a megfogalmazás "egy kicsit erős". (Vagy ha szóvá tette, eredménytelenül.) Sajnálom, de nekem ismerős és visszaköszön az ilyen, lyukat-beszélek-a-hasadba típusú kommunikáció, méghozzá az éppen regnáló hatalom mindennapos megnyilvánulásaiból. Adott esetben ráadásul azt az ostoba, anakronisztikus szemléletet tükrözi, amely a szocialista pártot és vele a tömegektől jó ideje teljesen elszakadt vezetőségén kívül sajnos, de érthetően, tagjai és támogatói egy részét is jellemzi az utóbbi időben: hogy még mindig - sőt, a valós folyamatokkal szembemenve: egyre inkább - az erő pozíciójából gondolják megoldhatónak a helyzetet. Pedig hol van már az az erő, hol van már az a támogatottság? És hol marad a körültekintő, tárgyilagos, az egyéni és pártérdekeket háttérbe szorító mélyelemzés, amely nélkül közösnek megírt utunk csakis a szakadékba torkollhat? 

Ez a gondolkodás, a fenti táblát eluraló bántó, ostoba gőg egyenesen elvezet a többi demokratikus párt szóban (lásd: "a liberális kispártok csak a parlamenti létükért küzdenek") és gyakorlatban történő lekezeléséhez, no és persze az elkerülhetetlen viszontreakcióhoz, amely oly sokak számára e pillanatban szinte elképzelhetetlenné teszi a megállapodást ezzel az MSZP-vel. 

Na, de mi lesz így: az országgal? Az Orbán-rendszer leváltására képes (képes?) demokratikus ellenzék együttműködése és közös miniszterelnök-jelöltje nélkül? Ha záros határidőn belül nem lesz megállapodás, borítékolhatóan nem változik az a tábla sem, amelyikre immár nyolcadik éve az van vésve:

Orbán Viktor
Magyarország miniszterelnöke.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr4712880198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.09.20. 20:16:55

Szerintem Orbán ugyanilyen táblát használt 2006-ban és 2010-ben...

Tölgyes Péter 2017.09.20. 20:48:29

@Online Távmunkás: Nem lepődnék meg rajta, a mögötte meghúzódó gőgös, az embereket semmibe vevő gondolatiság mindenesetre kísértetiesen megegyezik Orbánéval. A Magyarország és a magyar szó melldöngetés kíséretében, minőségjelzőként történő használata túlteng a kormányzati és a tömegkommunikációban, kiütést kapok, ha néhány mondaton belül többször is megismétlik. Például így: a magyar emberek...

Odáig jutott az ország, hogy ezt szép lassan már ellenpontozásként használják, mintha a nem magyar emberek emberek se lennének.

Az olyan politikusok, akikből hiányzik az egyéniségnek még a szikrája is, soha nem lesznek képesek arra, hogy ezt az átkozott és ostoba, sehová sem vezető nacionalizálási folyamatot évek szisztematikus munkájával visszafordítsák.

Le Orme 2 2017.09.21. 00:46:11

Nagyobb baj az, hogy még mindig van egy kicsi támogatottsága az MSZP-nek.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 01:39:10

@Le Orme 2: Attól függ, honnan nézzük. A demokratikus térfélről vagy... odaátról. Innen szemlélve feltétlenül szükség lenne egy, a mostaninál erősebb MSZP-re és persze minél szélesebb körű együttműködésre a 2018-as fordulat érdekében. Hogy a konzervatívok a leginkább süllyedni és szétesni szeretnék látni a szocialista pártot, azt megértem.

De - kormány- és rendszerváltásban érdekeltként - hadd ne értsek egyet vele.

morph on deer 2017.09.21. 02:37:53

Vajon mennyire kell balgának lenni ahhoz, hogy valakinek a jelenlegi helyzetből mindössze azt a következtetést sikerüljön levonnia, hogy mivel orbán gőgős, arrogáns, cezaromán, és sikeres, akkor mindössze gőgösnek, arrogánsnak és cezaromániásnak kell lenni, és a siker garantált..?

A jó hír viszont az, hogy már eldőlt, már megint a Gyurcsány lesz az oka mindennek, szóval semmi se számít, a Feri majd elviszi a balhét, tehát "Magyarország miniszterelnökjelöltje" következmények nélkül lehet gőgös, arrogáns és cezaromán...

Ó, de jó..!
Hát nem?

mojszipupi 2017.09.21. 07:02:28

Ezt akarta Orbán. Közös ellenség a jobbik és Gyurcsány és mindent ennek rendeltek alá. Botka tudja hova vezet amit csinál de nyilván minden be lett neki ígérve Szegedre

koala kóla 2017.09.21. 07:21:40

hóttra tömind1 mit írkál a ballib jelölt a táblácskájára

leváltani, nyihaha, azt...

Pál Madácsi 2017.09.21. 07:53:00

Egyet értek a cikkel. Fogalmuk sincs a demokráciáról. Az MSZP a FIDESZ-szel sok táskahordó kötötte össze, amely kötöttségből betyárbecsület miatt nem tudnak kilépni.
A régi arcokkal nem fognak megújúlni, a tisztességes demokraták már elhagyták.

Ready2 2017.09.21. 08:05:46

Belegondolni is rossz, hogy mi lenne az orszaggal, ha ezek veletlenul megis nyernenek vmilyen osszefogosdi segitsegevel. Kepzelem milyen kormanyzokepes ero lenne az a szivarvanykoalicio...

Tölgyes Péter 2017.09.21. 08:12:46

@Ready2: Miért? Szerinted rosszabb tud lenni bármi is a Fidesz és a frakcióján fikarcnyival túlterjedni és képtelen KDNP "koalíciójánál"?

Ready2 2017.09.21. 08:20:57

A KDNP legalabb nem zavar tul sok vizet. A jelenlegi kabinet egy donteskepes es a sajat viziojat megvalosito koherens kormanyzat. Lehet nem szeretni, de sztem azt nem lehet elvitatni, hogy gyorsan tud reagalni es meg tudja hozni azokat a lepeseket, amelyeket fontosnak gondol. Tehat cselekvokepes.

Egy ossze-vissza szivarvanykoalicio erre keptelen lenne es ha fel is teszem, hogy kompetens es tenyleg javitani akaro emberek alkotnak, egy rajuk kenyszeritett kompromisszum kenyszer, a megalkuvas kotottsege (ez elkerulhetetlen) gyak megbenitana azt. Amint bekoszont egy kisebbfajta hullamvolgy EU-ban, akkor szukseg van a gyors es hatarozott reagalasra, amit pont egy ilyen takolmany keptelen lenne megtenni.

koala kóla 2017.09.21. 08:26:16

@Tölgyes Péter: hát eddig mindenki rosszabb volt a fidesz kormányzásánál

Tölgyes Péter 2017.09.21. 08:43:24

@Ready2: A gyors döntéshez két út vezethet - nincs harmadik. Az egyik, a kedvező az, amikor a kormány felelős posztjain felelős és felkészült emberek ülnek, a stábjuk pedig naprakész. A másik út - és sajnos ezen a nyomvonalon haladunk a mai Magyarországon - életveszélyes, mert a kétségkívül villámgyors döntések hátterében még véletlenül sem a szakmai stáb naprakészsége húzódik meg, sokkal inkább az előre elhatározottság és a rögtönzés egyfajta elegye. A szakmaiság háttérbe szorul, az átpolitizáltság előtérbe kerül.

Úgy is mondhatnám, a megalapozottság nem játszik, a politikai vezérelv annál inkább. Orbánra és csapatára egyértelműen az a jellemző, hogy a tárgyilagosságra törekvés a múltba vész, a hosszútávú politikai koncepció és a pillanatnyi nemzetközi alkuk "sorfala" között a probléma még fel sem merül, de a megoldás máris megvan rá.

Lelke rajta annak, akinek ez tetszik.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 08:48:25

@koala kóla: Neked. De akkor az agyad és az észlelőkéid önálló használatára és legalább hajszálnyi kreativitásra teljesen alkalmatlan vagy, sajnálom. Rossz lehet neked, ha észre sem veszed, miként majmolnak meg, csapnak be minden egyes nap. A számodra tetszetős jelszavak mögé nem látsz - igazán rossz majd akkor lesz neked, amikor nem kellesz már az időközben minden ellenállást legyűrő hatalomnak, és téged is félrehajít, mert úgy véli, sokba kerül, hogy a kedvedben járjon.

Ráadásul olyan nincs, hogy egy hatalom "minden ellenállást legyűr" - jobban mondva, csak ideig -óráig, mert akkor a ragadozók, mivel hozzászoktak, felfalják egymást.

Willkommenskultur 2017.09.21. 08:49:48

@Tölgyes Péter: Egyszerü lesz a választás jövőre...

Lehet választani az országot nem egyszer, nem kétszer tönkrevágó ballibek és Orbán között, aki a ballibek szerint nem demokrata

hát nagy ívben lefosom ki a demokrata

koala kóla 2017.09.21. 08:50:58

@Tölgyes Péter: duma

vannak a számok

büdos ballibeket soha többet, dögöljön éhen a családjuk is

Tölgyes Péter 2017.09.21. 09:12:51

@Willkommenskultur: Tedd azt. Ameddig nem érzékeled, hogy a te bőrödre is megy a játék, hogy ennek a bagázsnak a legkevésbé az ember számít, biztosan így fogsz vélekedni. Na de utána...

Tölgyes Péter 2017.09.21. 09:14:23

@koala kóla: Sárga lap. Még egy ilyen böfögés itt nem lesz. Még csak a szád elé sem rakod a kezed?

Aki nem tud, nem akar együtt élni a más nézeteket vallóval, azt simán kihajítom innen.

Miklós Kalocsai 2017.09.21. 09:17:27

Koala kóla! Tudod, hogy a stílus maga az ember? Rongy stílus, rongy ember!

Tölgyes Péter 2017.09.21. 09:46:43

@koala kóla: Azt mondod, dögöljön éhen még a családjuk is? Apropó, mi a véleményed a fideszes famíliák mérhetetlen gyarapodásáról? Mondják Orbán saját lábu(n)kon álló csemetéiről, meg az ügyeskedő, lopós férjecskéikről? Vagy éppen Eltolcsy hihetetlenül kiterjedt rokonságának mohóságáról? Az már nem is "játszik", hogy a főügyek derék őre, Polt Petya biztos szuper felkészült neje havi öt millióért személyügyezik az MNB-nél, Eltolcsy keze alatt...

Móricz mintha az Orbán-klánról írta volna a Rokonok-at.

No igen, ezek a gyenge utánzatok a Horthy-kor beli dzsentrivilágot építik maguknak - már csak napok-hetek kérdése, hogy neked is fizetned kelljen, ha a Margitszigetre akarsz menni -, ránk meg, függetlenül attól, hogy te engem büdös ballibnek, én meg téged ostoba radikálisnak nevezlek-e, vár a szopóág.

Ha hagyjuk. Na, ez a lényeg. Ameddig te hajrámagyarok-ozol, én tenni is próbálok valamit azokért, akiket már elért a szopóág.

Willkommenskultur 2017.09.21. 09:47:55

@Tölgyes Péter: rossz oldalról közelíted meg a dolgot

senkit nem érdekel a fideszes famíliák növekedése, senkinek nem lesz 1 forintja se attól hogy az mszp vagy a jobbik fog lopni holnaptól

az mszp bizonyított, nőtt az adósság, a munkanélküliség, államcsőd lett 1989re, 1996ra és 2010re is az elbaltázott kormányzásaik miatt

náluk mindenki jobb

szimpla gazdsági öngyilkosság ballib kormányt választani

plusz szerencsésen beleálltak a migriimport vállalhatatlan támogatásába is hát szeretik kimaxolni a lúzerkodást szó se róla

Ready2 2017.09.21. 10:17:43

@Tölgyes Péter: Tul szeles ecsettel fested a kepet. Semmi sem fekete es feher. Nyilvan vannak olyan dontesek is, mint amiket te kifogasolsz, es nyilvan vannak olyanok, amelyek szakmai alapuak, es az orszag szp-jabol jok. Namost egy olyan koalicional, amely el fog veszni a sajat erdekeinek a koveteseben (mivel egyik koalicios partnernek sem lehet erdeke, hogy feloldodjon, ezert ragaszkodni fog sajat elkepzeleseihez) nem lesznek am gyors es hatarozott lepesek. Ez sok esetben tobb kart tud okozni mint egy olyan gyors dontes, ami nem feltetlenul optimalis.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 10:32:28

@Ready2: Mondhatnál legalább egy olyan gyors döntést Orbánéktól, amely szakmailag megalapozott volt. Sőt, tudod mit, azt is elfogadom, ha nem volt annyira gyors, esetleg kifejezetten lassú.

Olyannyira egy előzetesen rögzített koncepció mentén születnek a döntések, hogy a valós helyzet egyáltalán nem számít, nem befolyásolja azokat. Kifelé persze annyi látszik: huh, de gyorsan reagáltak már megint a fijjugg...

Csak, tudod, a politika már csak olyan, hogy a sebesség adott időpontban számít, az eredményt - vagy eredménytelenséget - viszont cipeljük magunkkal nem egyszer évekig.

Úgyhogy amondó vagyok: noha az ideális a gyors és jó döntés, előnyösebb egy kicsit lassabban megszülető, de megalapozott jó lépés, mint egy villámgyors pocsék. Ilyen Szógyártó-féléktől persze mit várhatunk? Megszokta a futsal pályán, hogy azonnal kell cselekedni, na de ha az "edzője" nem lenne elfogult vele, már rég a kispadon sem adna neki helyet, annyi öngólt rúgott. Bár lehet, hogy neked tetszett mindegyik, mert - mi tagadás - a reagálás mindig baromi gyors.

Sőt, azt követően a labda is villámgyorsan kerül - a mi kapunkba.

Le Orme 2 2017.09.21. 10:43:36

@Tölgyes Péter: "Móricz mintha az Orbán-klánról írta volna a Rokonok-at."

A magyar sajtó korrupcióérzékenysége rendkívül magas, mindenhol korrupciót kiált. Németországban, Dániában természetes, hogy egy közbeszerzést ismert helyi cégek nyerik, bennük bíznak meg, nem kiáltanak korrupciót miatta. Dániában ez kapcsolati tőke, nálunk rokonok. Nálunk bárki nyerne egy közbeszerzési pályázatot, a sajtó találna valamilyen kapcsolatot a "hatalommal".

felső határ nincs 2017.09.21. 10:43:36

@Tölgyes Péter: Orbánékat az eredmények igazolják, a többi rizsa.

szakmai döntéseket meg a ballib kér számon ami elég perverz

GyMasa 2017.09.21. 10:45:59

@Tölgyes Péter:
Kedves Peter!
Nehany, szerintem jo dontes a jelenlegi kormanytol:
- HU-GO bevezetese,
- EKAER rendszer bevezetese
- A reklamadonak az a resze, hogy megprobalt tobb adot beszedni azoktol a cegektol, amelyikeknek a bevetelei itt keletkeztek, de pl. Irorszagi adoparadicsomokon keresztul adomentesen vittek ki a penzt az orszagbol.
- A tarsasagi ado csokkentese.
- Online penztargepek bevezetese
- Egykulcsos ado bevezetese
- Ugy altalaban a gazdasag feheritesenek iranyaba elmozdulas
- Csaladtamogatas sulypontjanak athelyezese az adokedvezmeny iranyaba.
- Tudom, hogy ezzel most sebeket fogok feltepni, de utolag szerintem a MANYUP beszantasa is esszeru dontesnek bizonyult. Az a rendszer lathatoan alkalmatlan volt a tervezett feladatanak az ellatasara, es rettenetesen sokba kerult az orszagnak. Szerintem nem kis rezsben amiatt kerult az orszag a csod szelere 2008-ra.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 10:51:46

@Willkommenskultur: Ritka nagy marhaságot állítasz. Azt még megértem, hogy előveszed kedvenc védekezési módodat, mely szerint mindegy, melyik állami nómenklatúra lop meg. Na de, könyörgök, nem igaz, hogy nem érzékeled a nagyságrendnyi különbségeket?!

Annak idején mekkora botrány volt a máig gyakran emlegetett Tocsik-ügy - ha jól emlékszem - elsíbolt 180 milliócskájából. És te egyenlőségjelet tennél a derék ügyvédnő amatőr ügyeskedése és a manyupból elsikkasztott háromezer milliárd közé? Vagy, hogy lépjünk még egy nagyságrendet: tudod te azt, hogy a letelepedési kötvények Rogán-cégekbe befolyt százhúsz milliárdnyi jutaléka nemcsak hogy nem gazdagította az államot (pedig van elég közpénzen eltartott ingyenélő, akit rá lehetett volna állítani az ügyintézésre: a fizetése fejében), de te, meg én fogjuk megfizetni azt a részét, amellyel kevesebb folyt be az államkasszába a kötvényekért, de amelyeket ettől még a lejáratkor vissza kell ám kapniuk a "gazdasági migránsoknak".

Mert hogy az ilyen "kötvényesek" valójában csak az igazi gazdasági migránsok, akiket tulajdonképpen vissza kellett volna fordítani, mérlegelés nélkül...

Ha már az arányoknál tartunk: amit te migriimportnak nevezel, az írd és mondd, 1200 másutt már ellenőrzött menekült befogadásának LEHETŐSÉGÉT írná elő. Vagyis a magyar államnak természetesen jogában állna közülük mindenkit, aki nem felel meg a biztonsági előírásoknak, kiutasítani.

Ezt fújja akkorára Orbán, hogy már a feje és a pocakja sem látszik a lufitól; de egyszer csak megismeritek a tényeket, és akkor kidurran ez az egész.

Ezerkétszáz ember, mínusz a nem biztonságosak, szemben a mindenféle bevizsgálás nélkül, letelepedési kötvénnyel beengedett harmincezerrel. Ja, igaz, ők betették azt a százhúsz milliárdot, Rogánék zsebén keresztül Orbán trezorjába.

Le Orme 2 2017.09.21. 11:18:57

@Tölgyes Péter: "És te egyenlőségjelet tennél a derék ügyvédnő amatőr ügyeskedése és a manyupból elsikkasztott háromezer milliárd közé?"

Ez nagyon komoly tárgyi tévedés. Teljesen amatőr. A megmentett 3000 milliárd sorsa az utolsó fillérig nyomon követhető az Államadósság Kezelő Központ honlapján.

conchita wurst 2017.09.21. 11:23:17

@Tölgyes Péter: 'Ha már az arányoknál tartunk: amit te migriimportnak nevezel, az írd és mondd, 1200 másutt már ellenőrzött menekült befogadásának LEHETŐSÉGÉT írná elő.'

Perszehogypersze. A hozzájuk érkezőket is olyan jól leellenőrizték, hogy minden nap vagy robbantanak vagy fiki-fikiznek.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 11:40:22

@Le Orme 2: Akkor ugyan nézz már utána, milyen formában és mire költötték. Azt már mondanom sem kell, hogy mivel költségvetésen kívüli forrásként könyvelték, csökkentette az államadósságot, miközben az előző kormány idején, nem kiemelve azt a költségvetésből, éppen fordítva, növelte azt. Amikor az Orbán-kormány bravúros gazdasági eredményei és államadósság-csökkentése miatt hozsannáztok, valahogy mindig elmarad ennek a jelentős tételnek a kétszeres figyelembe vétele. Hatezer-milliárd forint, az nem csekélység.

Azt a módszert pedig nem kell részletezni, hogy amikor terven felül bejött ez a háromezer-milliárd, abból kiváltottak költségvetési forrást - azt meg elsíbolták.

Jót aludtál az utóbbi hét évben?

Tölgyes Péter 2017.09.21. 11:45:15

@conchita wurst: Borotválkozz meg előbb... A lényegi kérdés nem ez, hanem az, hogy a kormány a kampányában megint hazudik. Nem arról van szó, hogy ők akarják eldönteni, kiket fogadjunk be, mert a magyar határőrizeti és biztonsági szervezetek előtt szabad a pálya, ők ellenőrizhetik mind az 1200 delikvenst.

No és mintha az állításom - a tények - második része elkerülte volna a figyelmedet. Aki leperkálta a 300 ezer, plusz 50 ezer eurót Rogán valamelyik off-shore nyúlványának, az mindenféle ellenőrzés nélkül jöhetett, és hozhatta a pereputtyát. A 300 ezrekből nagyjából 280 ezrek folytak be a kincstárba (50+20 ezer ment szigorúan ismerős magánzsebekbe), de a 300 ezer után kell az államnak kamatot fizetnie és a 300 ezret kell öt év múltán visszatérítenie. Jó üzlet azért, hogy harmincezer ellenőrizetlen "gazdasági migránst" beengedjünk.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 11:50:44

@GyMasa: A reklámadó eleve koncepciós adó, amelynek bevezetését az a szándék vezette, hogy az amúgy jóval nézettebb RTL-Klubot hendikep elé állítsa, jobban mondva a közpénzből kifinanszírozott kormányzati propaganda mosolyadó Vajna-féle TV2-t tetemes piaci előnyben részesítse. Vajnának is megvan az off-shore cégbirodalma, úgyhogy nem kell őt, őket félteni. Ha az ország gazdasági érdekeit nézte volna a kormány, akkor másutt kereskedik, mert a reklámtörvény egy egész ágazatot nehéz helyzetbe hozott. A médiát teljesen kiszolgáltatta az állami reklámoknak, amelyek odaítélését nyilvánvalóan politikai ukázok alapozzák meg.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 11:53:42

@GyMasa: A gazdasági fehérítés borzasztó egyoldalú akkor, ha ott-van a "kisbetűs" kivétel, ha a sajátok felmentést kapnak a helyes rendszabályok alól. Na, de ezt mindenki, aki vállalkozó, tudja. Azt is, milyen erős degeneratív hatása van a gazdaságra annak, hogy megszűnt a verseny, hogy csak és kizárólag azok juthatnak megrendeléshez - áttételesem -, akik jóban vannak a pénzkivevő bázisokkal (Mészáros, Garancsi, Vajna, stb).

GyMasa 2017.09.21. 12:12:09

@Tölgyes Péter:
...A reklámadó eleve koncepciós adó..
Igen, es megis EU szerte hasonlo bevezetesen gondolkoznak.
...Ha az ország gazdasági érdekeit nézte volna a kormány, akkor másutt kereskedik, mert a reklámtörvény egy egész ágazatot nehéz helyzetbe hozott...
Ez a te velemenyed, amihez minden jogod megvan.
A nehez helyzettel kapcsolatban meg az egy ilyen vilag. a vallakozasnak pont az a lenyege, hogy eletben kell maradni az adott korulmenyek kozott.
Ha a korulmenyek megvaltoznak, (kovetkezzen is az be barmilyen okbolt) akkor ahhoz egy jo vallakozas alkalmazkodik, a rossz meg tonkremegy.
...A médiát teljesen kiszolgáltatta az állami reklámoknak, amelyek odaítélését nyilvánvalóan politikai ukázok alapozzák meg....
Es, a tulajdonosok siman alkalmazkodhattak volna a megvaltozott korulmenyekhez, vagy el is adhattak volna a cegeiket, es befektethettek volna valami masba az igy kapott penzt.
A TV2-vel kapcsolatban nekem szemelyesen pedig az a velemenyem, hogy mindig is egy olyan szar ado volt egesz tortenete soran, hogy komolyan csodalkoztam rajta, hogy nem ment egyszer sem csodbe.

GyMasa 2017.09.21. 12:22:12

@Tölgyes Péter:
... A gazdasági fehérítés borzasztó egyoldalú akkor,...
Az volt a kerdesed, hogy milyen megalapozott donteseket hozott a mostani kormany.
Szerintem az adozasi moral novelese hatarozottan egy ilyen lepes volt.
A legcelravezetobb modszer erre, a lebukas kockazatanak maximalisra (100% kozelebe) emelese. Erre kivaloak az online penztargepek.
A vallakozasok sajat maguktol soha nem fognak onkent adozni.
Amit pedig az ugynevezett vagyonosodasi vizsgalatokkal a szoci kormany vegzett, az egy gyalazat volt. Ennel egymillioszor jobb az online penztargep.
... ha ott-van a "kisbetűs" kivétel, ha a sajátok felmentést kapnak a helyes rendszabályok alól...
Azt ugye nem gondolod komolyan, hogy egy barmelyik masik kormany eseten nem lenne meg ugyanez?
...Na, de ezt mindenki, aki vállalkozó, tudja...
Ahogy irtam: Nem kotelezo vallakozni, sot, az EU miatt egyaltalan nem kotelezo Magyarorszagon vallakozni. El lehet menni alkalmazottnak, vagy athelyezni a ceget komplett Ausztriaba. Ez nyigas csak azoktol hallhato, akiknek nem kellene vallakozniuk, mert alkalmatlanok ra.
...Azt is, milyen erős degeneratív hatása van a gazdaságra annak, hogy megszűnt a verseny,...
Nem a verseny nem most szunt meg. A mai helyzet egyenes kovetkezmenye az orszag 50 eves kommunista megszallasanak, es annak, hoyg emiatt az emberekbol kihaltak azok az erkolcsi normak, amik feltetlenul szuksegesek lennenek egy rendes piacgazdasag uzemeltetesehez.
...hogy csak és kizárólag azok juthatnak megrendeléshez ...
Ez pl. konkretan nem igaz. Kivalo uzleteket lehet kotni a Magyarorszagon leanyokat mukodteto - legfokeppen - nemet multikkal is. Arra semmifele hetese nincs a fidesznek.
...- áttételesem -, akik jóban vannak a pénzkivevő bázisokkal (Mészáros, Garancsi, Vajna, stb)...
Gondolom, a Strabag, meg a Siemens neve mar neked nem mond semmit ezugyben ugye?
Kisse van egy olyan erzesem, hogy mintha nem lennel elegge targyilagos a temaban. Ehhez persze minden jogod megvan.

conchita wurst 2017.09.21. 12:46:47

@Tölgyes Péter:

Hét ez nem teljesen igaz.

Magáncégek nyerészkednek a letelepedési kötvényen, mert állami cég nem árulhatja az EU jsz-ok értelmében.

Nyilván haverok árulják, de Rogánnak nincs ilyen cége.

Ha Rogánnak lenne is ilyen cége, akkor is csak gratulálhatnánk neki, a letelepedési kötvényes ugyanis a piaci kamatnál olcsóbban adja kölcsön az államnak a pénzét, így minden magyar állampolgár jól jár.

GyMasa 2017.09.21. 12:49:56

@conchita wurst:
...letelepedési kötvényes ...
Nem mellesleg teljesen hasonlo konstrukcio majdnem mindegyik fejlett nyugati orszagban megtalalhato.
UK
USA
Kanada
Szoval, nem teljesen ertem, mi a gond vele.

conchita wurst 2017.09.21. 12:59:35

@GyMasa: A fideszes lopás abban különbözik a maszopos lopástól, véleményem szerint:

Hogy az ország hasznaiból leveszik a részüket a nagyurak, ami persze erkölcstelen és tvtelen. De legalább gyarapítják az államot.

Ehhez képest a ballerek az ország kifosztásából vették le a részüket árulóként, de még ehhez is hülyék voltak, mert az szdsz és az mszmp meg a sajtójuk is csődbe ment mára, a fidesz meg valahogy csk megélt 8 évig ellenzékben, sőt még a médiája is gyarapodott.

Le Orme 2 2017.09.21. 13:01:15

@Tölgyes Péter: Köszönöm, tehát elismerted, hogy az elsikkasztás kifejezést helytelenül alkalmaztad.

"Azt a módszert pedig nem kell részletezni, hogy amikor terven felül bejött ez a háromezer-milliárd, abból kiváltottak költségvetési forrást - azt meg elsíbolták."

Kérlek részletezd, mert ismét rágalmazol.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 14:19:46

@GyMasa: A lényeget nem érted. Éppen azért vezették be a reklámadót - amelyet nem hogy koppintani akartak másutt, de az EU azonnal a finomítására kényszerítette Orbánékat -, hogy akiknek nem tetszik a képük, azokat ki tudják söpörni erről az amúgy is szűk térről. Csakhogy mindezt megtetézve az állami reklám tudatos adagolásával, sikerült teljesen felborítani a médiapiac egyensúlyát, ma már akkora kormányzati túlsúly, hogy az párját ritkítja az EU-ban.

Sebaj, mivel ez a "szakmám", pontosan tudom, milyen gyorsan visszaüt az ilyesmi. Úgy járnak vele, mint annak idején az iskolák a kötelező olvasmánnyal: kényszerből elolvasták ugyan a gyerekek, de az igény más olvasmányok iránt nőtt meg ugrásszerűen.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 14:22:30

@GyMasa: Viccelsz? Nagyságrendnyi az eltérés. És még valami: akkor személyekhez kötődött a simli. Ma kormányzati szintre emelték - aki ezt nem veszi észre, az vak.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 14:29:00

@conchita wurst: Légy szíves mutass rá arra a linkre, amelyik azt az érvényben lévő EU-szabályozást ismerteti, amely szerint csak magáncégek értékesíthetik a letelepedési kötvényeket. Komolyan mondom, kiváló közönsége lennél, sokad magaddal, bármelyik tömeghülyítő tanfolyamnak. Mindent elhiszel, amire "utalnak". Nem gondolod, hogy az elsődleges állami bevételek begyűjtésének magánszektorba irányítása a korrupció melegágya? Hogyan írhatna elő ilyesmit az EU? Az az EU, amelyik alapjában ellenzi a letelepedési kötvényeket, főleg azt a típusút, amelyik, mint a magyar, gyakorlatilag ellenőrzés nélkül engedi be az Unióba azokat, akik meg tudják fizetni az árát.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 14:30:49

@Le Orme 2: Dehogy ismertem el. Sehol nincs tételes elszámolás, pedig nem háromezer-milliárdról, hanem ötven millióról is kötelező lenne.

Nem rágalmazok, leírtam a véleményemet.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 14:33:32

@conchita wurst: Na, most fejezzük be ezt az oltári baromságot. A piaci kamat ma borzasztóan alacsony. A letelepedési kötvények jóval afölötti hozadékot adnak, ráadásul, minő véletlen, elkerülte a figyelmedet, hogy bejött az államkasszába 280 ezer, de 300 ezret kell visszafizetni és az után kell a kamatot is fizetni. Soha ilyen drága finanszírozást...

GyMasa 2017.09.21. 14:34:42

@Tölgyes Péter:
...Viccelsz?...
Nem.
...Nagyságrendnyi az eltérés...
Van esetleg erre barmifele bizonyitekod, vagy csak ugy mondod?
Inflacioval korrigalva, vagy abszolut ertekben?
Mellesleg pedig, ahogy ez mar megirtak masok is, jelenleg a haszonbol meg ez a lopas, mig a szocik hitelbol csinaltak ugyanezt.
Ugye, a legutolso szoci kormany aldasos hitelfelvetetenek a kovetkezmenye az evente 1000 milliard HU nagysagrendben mozgo adossagtetel, amit MOST kell kifizetnunk, de 7-15 eve loptak el.
...És még valami: akkor személyekhez kötődött a simli...
Hat, Megyo konkretan az orszag miniszterelnoke volt, meg Gyurcsany is, szoval, lehet azt mondani, de elegge duplagondolra van szukseg, hogy ezt masok is elhiggyek.
...Ma kormányzati szintre emelték - aki ezt nem veszi észre, az vak...
Megis, ma nem all az orszag a csod szelen, es nincs bovli kategoriaba sorolva a hitelkepessege.
Es, vegul, nyugodj meg, ha valmai csoda folytan jovore kormanyvaltas lenne, akkor a szocik pl. szepen bele fogank ulni a jogilag kiepitett "joba", es ugyanott fogjak folytatni a lopast, ahol abbamaradt.
Sot, mivel a szocik programja ismet a nep koze szort penzre alapul, ismet hotelbol kell majd a lopast csinalniuk, mert adobevetel nem lesz majd.
Aki ezt nem veszi eszre, az vak.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 14:36:42

@conchita wurst: Rogánnak tényleg nincs ilyen cége, legalábbis nem közvetlenül. De a konstrukció elfogadása előtti (!) napokban kezdték el bejegyezni a cégeket, amelyek egyike Rogán Pasaréti szomszédjáé - igaz, neki legalább nem tágul drasztikusan a lakása, mint Tónié -, a másikat Rogán ügyvédje létesítette, a harmadik a cégtársáé, a negyedik az asszony barátnőjéé.

Hagyjuk Ibolykát, mert úgy marad.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 14:37:46

@conchita wurst: Csak halkan megkérdezem: és nem nem rágalmazás? ;)

Tölgyes Péter 2017.09.21. 14:46:13

@GyMasa: Komolytalan vagy. A Gyurcsány-kormány alatt az IMF-től a lehető legelőnyösebb feltételekkel azért kellett felvenni hitelt, mert a világválság csődközeli helyzetet idézett elő. Ha tudod, mi az a folyószámla-hitel, ez hasonló konstrukció volt, vagyis a teljes összegért csak minimális rendelkezésre állítási díjat kellett fizetni, kamatot pedig csak a lehívott összegért. Amikor a kormányváltás megtörtént, a hitel jelentős része érintetlenül ott volt az MNB-számlán. Azt fizette vissza a pénztudományok doktora, Orbán - mert nem tetszett, hogy nem használhatja szabadon az eurót, csak arra, amire azt felvették -, hogy aztán hasonló nagyságrendet sokkal kedvezőtlenebb feltételekkel felvegyen a piacról. Mert ott a kutyát sem érdekli, mire használja...

Nézz utána, minden ellenkező híresztelés ellenére az akkor már véget ért világválságot követően a Fidesz-kormánynak sikerült nem csökkentenie, hanem növelnie az államadósságot. Pedig bevetett aztán minden trükköt - például év végi speciális pénzmozgatások -, hogy átverje a számadókat.

Az IMF-es pénzből nem lehetett lopni, éppen ez volt a baja a köpcösnek, ezért váltotta ki azt a hitelt jóval drágábbra.

GyMasa 2017.09.21. 14:51:43

@Tölgyes Péter:
...A lényeget nem érted...
Elkepzelheto, de ettol meg lehet rola velemenyem.
...Éppen azért vezették be a reklámadót - amelyet nem hogy koppintani akartak másutt, de az EU azonnal a finomítására kényszerítette Orbánékat -, hogy akiknek nem tetszik a képük, azokat ki tudják söpörni erről az amúgy is szűk térről...
Igen, es menekult kerdesben is 2015-ben meg naci volt a magyar kormany, aki "riogatott" az egesszel, aztan mostanra egesz Europaban ott vannak a keritesek, es a legujabb EU-szerte javasolt menekultugyi program kisertetiesen hasonlit arra, amit Orban 2015-ben mondott.
...Csakhogy mindezt megtetézve az állami reklám tudatos adagolásával, sikerült teljesen felborítani a médiapiac egyensúlyát, ma már akkora kormányzati túlsúly, hogy az párját ritkítja az EU-ban...
Ebben nem vagyok szakerto, igy velemenyt sem tudok mondani rola.
...Sebaj, mivel ez a "szakmám", pontosan tudom, milyen gyorsan visszaüt az ilyesmi...
Ha a reklam a szakmad, akkor mar ertem, miert faj ez neked ennyire.
A visszautessel meg pont az a helyzet, hogy egy rendes piacgazdasagban az ugyes vallakozok megtalajak a modjat, hogy a torvenyeket betartva nyereseget termeljenek, vagy kiszalljanak az uzletbol, vagy vegso esetben tonkremennek.
es, mint mar emlitettem, az EU lenyege miatt siman at lehet helyezni egy ceg szekhelyet akarhova.
...Úgy járnak vele, mint annak idején az iskolák a kötelező olvasmánnyal: kényszerből elolvasták ugyan a gyerekek, de az igény más olvasmányok iránt nőtt meg ugrásszerűen...
Hat, az a jobbik eset. A rosszabbik eset meg, hogy a diakok megutaljak az olvasast, es SEMMIT nem olvasnak.

GyMasa 2017.09.21. 15:04:18

@Tölgyes Péter:
...Komolytalan vagy...
Akkor ez lesz az utolso valaszom, mert latom, hogy csak neked lehet igazad...
...A Gyurcsány-kormány alatt az IMF-től a lehető legelőnyösebb feltételekkel azért kellett felvenni hitelt, mert a világválság csődközeli helyzetet idézett elő...
Nem.
A Megyo-Fleto kormanyok inkompetenciaja miatt mar 2006-ra olyan helyzetbe kerul penzugyileg az orszag, hogy letolt gatyaval, a bokankat fogva vartuk a behatolast.
Ha nem dobtak volna az allamadossagra jo 30%-ot addigra, akkor nem biztos hogy kellett volna az IMF hitel.
Nem kell velem egyet erteni, de a valsagra fogni mindezt azert elegge egyoldalu megkozelitesmod.
...Ha tudod, mi az a folyószámla-hitel, ez hasonló konstrukció volt, vagyis a teljes összegért csak minimális rendelkezésre állítási díjat kellett fizetni, kamatot pedig csak a lehívott összegért...
Ami pont azzal a "minimalissal" több, mint amit nem kellett volna kifizetni, ha nem is lett volna szukseg arra a hitelre.
50%-os GDP aranyos adossaggal biztosan kaptunk volna hitelt a piacrol is.
...Amikor a kormányváltás megtörtént, a hitel jelentős része érintetlenül ott volt az MNB-számlán. Azt fizette vissza a pénztudományok doktora, Orbán - mert nem tetszett, hogy nem használhatja szabadon az eurót, csak arra, amire azt felvették -, hogy aztán hasonló nagyságrendet sokkal kedvezőtlenebb feltételekkel felvegyen a piacról. Mert ott a kutyát sem érdekli, mire használja...
Es, most az faj, hogy nem a szocik loptak el a penzt?
Mondd el, kerlek, miert jobb az, hogy a kedvezobb hitelt ellopjak, a nem kedvezobbel meg stabilizaljak az orszag anyagi helyzetet?
Kettos merce szagot erzek.
...Nézz utána, minden ellenkező híresztelés ellenére az akkor már véget ért világválságot követően a Fidesz-kormánynak sikerült nem csökkentenie, hanem növelnie az államadósságot...
Es, akkor mi van? A kormanyvaltasokkal nem tortenik azonnali valtas az orszag penzugyeiben, ugye?
2002-ben is volt meg 2 jo eve az orszagnak, mire Megyo osztogatasanak hatasa megmutatkozott.
Azert azt ne feledjuk el, hogy mostanra mar sokkal joban all az orszag, mint 7 eve.
Kikerultunk a bovlibol, es az adossag nagy resze HUF alapu, alacsony az inflacio, es a munkanelkuliseg is.
Tudom, ezeket mind hazugsagnak tartod.
...Pedig bevetett aztán minden trükköt - például év végi speciális pénzmozgatások -, hogy átverje a számadókat...
Mert Fletonal aztan nem voltak trukkok szazai ugye?
A 2006-os valasztasok elott nem tartotta vissza az EU az aktualis statisztikakat, amik ugye nem tamasztottak ala az akkori kormany altal kommunikalt
...Az IMF-es pénzből nem lehetett lopni, éppen ez volt a baja a köpcösnek, ezért váltotta ki azt a hitelt jóval drágábbra...
Tudod hogy hivak egyesek az IMF-et?
Penzugyi hohernak.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 15:21:34

@GyMasa: Halovány lila segédfogalmad sincs arról, hogy noha a cég székhelyét bárhová át lehet helyezni, attól még egy kiadónak akkor is kell regisztrált helyi cégének lennie ott, ahol publikál. És ott is kell adózni, ellenkező esetben, kell-e mondanom, meddig tud megjelenni.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 15:24:14

@GyMasa: NEM a reklám a szakmám, eredetileg közel két évtizeden át napilapos újságíró és lapszerkesztő voltam (sport). Később egy ideig vezettem a legnagyobb magyar lapkiadó marketing és reklám osztályát. Így mindkét területre van az átlagosnál jóval nagyobb rálátásom.

Tölgyes Péter 2017.09.21. 15:30:10

Kérés, amit lehet javaslatnak is venni. A tisztelt troll urak legyenek szívesek legalább hellyel-közzel a blog témájához hozzászólni, ez ugyanis itt nem a Hyde-park magyar változata.

GyMasa 2017.09.21. 15:31:49

@Tölgyes Péter:
...Halovány lila segédfogalmad sincs arról, hogy noha a cég székhelyét bárhová át lehet helyezni, attól még egy kiadónak akkor is kell regisztrált helyi cégének lennie ott, ahol publikál. És ott is kell adózni, ellenkező esetben, kell-e mondanom, meddig tud megjelenni...
Sajnalom, hogy ilyen nehez az ujsagok/ujsagirok elete.
Ellenben nem vagyok benne biztos, hogy egy akarmilyen ujsag eseten nem lehetseges a Starbucks, a Google, es az Apple altal kijart igen hatekony -adoelkerulesi- (akarom mondani, adooptimalizalasi) modokat a sajat helyzetukre formalni es alkalmazni.
...NEM a reklám a szakmám, eredetileg közel két évtizeden át napilapos újságíró és lapszerkesztő voltam (sport). Később egy ideig vezettem a legnagyobb magyar lapkiadó marketing és reklám osztályát. Így mindkét területre van az átlagosnál jóval nagyobb rálátásom....
Es en meg ezert mondtam , hogy en ehhez nem ertek.
Elektronikabol nem csak a velemenyemet tudom elmondani, hanem szakerteni is tudok :-)

Európai téridő 2017.09.23. 17:29:38

@Online Távmunkás: Ez, ugye, csak afféle szerény vélemény, nem tény, tény, tény ?

Tölgyes Péter 2017.09.23. 17:41:11

@Európai téridő: Kár kötekedni, a három nappal ezelőtt komment úgy kezdődött, hogy "Szerintem..." Ami még csak nem is vélemény, legfeljebb annyit tesz, hogy a kommentelő "úgy emlékszik". Lehet, hogy jól, lehet, hogy rosszul. Miért, te - ha kérik - előveszed az akkori fotót, bizonyítandó, hogy ilyesmi sosem volt a táblára írva?

Proud Mary 2017.10.28. 19:42:16

@Tölgyes Péter: mintha valaki a Der Stürmerért és az NSDAP-ért imádkozna. cuki!!
süti beállítások módosítása