Nem bánthatod

Nem bánthatod

A menőség, az mi?

2017. november 22. - Nem bánthatod

Van ez a videó az iskolai szekálásról. Hogy hogyan lehet leszerelni a kis köcsögöket, akik arra tették fel az életüket, hogy nap mint nap lealázzák a szerencsétleneket a suliban. Legalábbis azokat, akiket ők annak vélnek. Akik nem menők. Akik gázak, cikik, nem odaillők, akikbe ezen egyszerű, és így könnyen feldolgozható és elfogadható oknál fogva bármikor bele lehet rúgni. Csak úgy. És nem jár érte büntetés, sőt, elismerés és menőség jár érte.

Akinek esetleg kétségei vannak afelől, hogy mennyire igazságos a másikat baromságok miatt szekálni, annak két választása van:
1. Felemeli a hangját az igazságtalanság ellen, és a gáz társa mellé áll. Ez rohadt veszélyes, mert esetleg ezáltal önként beáll a gyengébbik oldalra, és ezután őt is meg fogják találni mindenféle szemétséggel.
2. Inkább menő akar lenni, és besorol köpködni. Ez az egyszerűbb, fájdalommentesebb. Más kérdés, hogy este attól még tükörbe kell néznie.

(Megjegyzés: az első verzió csak a gyerekfilmekben van, elég ritkán történik meg a valóságban is.)

Alsóban menő voltam. Én voltam az osztály vezetője, a legjobb tanuló. Mindenki figyelt a véleményemre, az osztálytársaim követtek, azt mondták, hogy szép vagyok és okos, én pedig lubickoltam a népszerűségben. Emlékszem, amikor az egyik kislány megkérdezte tőlem, hogy átadnám-e neki a „főnökséget”. Mivel nem mertem neki (sem) nemet mondani, rábólintottam, még le is kellett írnom egy kis papírra, hogy mostantól xy az osztály vezetője, aláírás, dátum.
Nem akartam megbántani, nem akartam, hogy mérges legyen, azt akartam, hogy továbbra is népszerű legyek, és jó fej. Aztán amikor elviharzott a papírkájával, rájöttem, hogy ennyire olcsón nem szabadott volna adnom, úgyhogy közöltem vele, hogy ez csak a mai napra szól. Erre kiakadt, hogy ő úgy mondta, hogy örökre. Nem értettem, hogy miből gondolta, hogy csak így megkaphat valamit, amiért gyakorlatilag semmit sem tett, csak megkérdezte, hogy lehet-e.

girls-470679_640.jpg

Aztán felsőben minden megváltozott. Mintha álmomban átvittek volna a túlsó partra. Amikor felébredtem, már nem voltam menő. Ciki voltam. Vérciki. És én nem értettem, hogy mi történt. Én ugyanúgy tanultam tovább, de ez akkor már nem volt követendő példa, gáz volt. Aki menő volt, nem hajtott az ötösre, se a négyesre. Épp csak véletlenül kapott négyest, vagy ment át, mert ugye ő nem is tanult semmit. Aki menő volt, szekálta a másikat, mindegy, hogy miért. És a legtöbben követték, ha nem akartak ők is áldozatokká válni.
Négy évig próbáltam visszakerülni a hangadók közé. De legtöbbször inkább csak hallgattam, és behódoltam. Azt hittem, ha elismerem a fölényüket, majd visszafogadnak maguk közé. Jól nézel ki, jó a táskád, persze, igyál nyugodtan a dobozosomból, tudom, hogy szar a hajam, a tiéd sokkal jobb stb.

Csak éppen nem tudtam, hogy mit rontottam el, és nem is kérdeztem rá soha. Persze én is részt vettem hülyeségekben, bántottam meg másokat, ami miatt nagyon szégyellem magam, de főleg azért, mert azóta sem kértem tőlük bocsánatot.
Azt hittem, hogy ha részt veszek a taplóságokban, akkor majd tisztelni fognak, és mehetek vissza a régi helyemre. De a szívatások célpontja általában én voltam. Behúztam a nyakamat, amikor bántottak, hátha a bűntudatom (a nem ismert és ismert hibáim és tetteim miatt) majd meghatja őket. De nem. Elvették a királyságomat, és nem adták vissza.

Nem is vágytam már rá, hiányzott ugyan, de megelégedtem volna azzal is, ha egyszerűen csak békén hagynak. Hogy ne az legyen a legfőbb szórakozásuk, hogy engem beégessenek. „Beégett, beégett!” Most is lefagyok, ha ezt a szót hallom, bár ma már nem divat, már más a szleng.

Egyszer egy iskolai buli előtt leültek együtt a lányok, hogy ki mit vegyen fel. Kitalálták, hogy menjen mindenki szoknyában. Később az egyik lány félrehívott, és elmondta, hogy ez csak szívatás, senki nem fog szoknyában jönni, de ő nem akarja, hogy egyedül legyek a nyomorommal, úgyhogy ő szoknyát vesz. Hálás voltam neki, hogy szólt, de utáltam a szánalmát. Az is egyfajta fölény.
A szoknya azért kellett, mert akkor tudtak rajtam röhögni, hogy görbék a lábaim.  Nem tudom, ki hogy döntött volna a helyemben.

Egyébként azóta mindenki csak néz rám nagy szemekkel a görbe lábak hallatán. Én még mindig nem vagyok benne biztos, hogy egyenesek.

Viszont azt tudom, hogy ezeket a bántásokat vittem magammal tovább a középiskolába és a munkahelyeimre is. Még mindig sokszor húzom be a nyakam, és próbálok láthatatlanná válni, mert azt hiszem, hogy mindenki engem néz, és már csak egy pillanat, és be fognak szólni.

Néha megkapom, hogy engem miért nem lehet húzni, csak szívatnak, csak vicc, ne vegyem már komolyan, nem kell megsértődni. Picit fejlődtem, egy hangyányit, de elég keményen küzdök, hogy tudjak replikázni, vagy egyáltalán nevetni a nemkomoly csípkelődéseken. Nekem ez kész horror.

Nyolcadikban a lányok vezetője, aki élen járt a szívatásomban négy éven keresztül, felajánlotta, hogy ha akarom, a maradék kis időben nem fognak már utálni, sőt, barátkoznak is velem. Nagylelkűségét anyukámnak köszönhettem, mert hogy ő annak ellenére, hogy tudott a szemétkedésekről, elvállalta, hogy megvarrja ennek a lánynak a ballagási ruháját. Szóval közölte velem a „vezető”, hogy mivel anyukám ilyen rendes, megkönyörül rajtam. Micsoda kegy... Igazából azt kellett volna mondanom neki, hogy tartsa meg a könyörületét, leszarom.

A gimiben volt egy pszicho-teszt osztályszinten, aminek a végén többek között az is kiderült, hogy van-e az osztályban olyan ember, akit a többség kedvel, és szívesen tölti vele az idejét. Két nevet soroltak fel, az egyik az enyém volt. Megdöbbentem. Azt hittem, hogy nem kedvelnek, hogy lesajnálnak, hogy kevésnek tartanak. Sokszor eszembe jut ez azóta is.

Szóval nem tudom, hogy tudtam volna-e hasznosítani ezt a videót, ha akkor látom valahol. Lehet, hogy segített volna, ha ki mertem volna mondani a szükséges mondatokat. De az is lehet, hogy nem számított volna semmit. Minden más úgy történt, ahogy fentebb leírtam.

A bejegyzés trackback címe:

https://nembanthatod.blog.hu/api/trackback/id/tr5813344173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2017.11.22. 00:14:43

Aki másmilyen, aki nem áll be a sorba az az emberek, és főleg a gyerekek hajlamosak kikezdeni. Éppen ezért a nagy többség nem szarozik, beáll. Más szavakkal konformálódik. Ha szeretnétek tudni kicsit közelebbről, hogy megy ez, itt egy összefoglaló:

egyvilag.hu/temakep/066.shtml

Peter79 2017.11.22. 02:13:21

Hello!
Most találtam meg a blogot. Könyvjelzőztelek, várom a folytatást, hajrá! ;)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.22. 06:30:22

A gyerekek alapvetően gonoszak. Bár van természetes igazságérzetük - ami jó -, nem tartják igazságtalannak, hogy a gyengébbet meg kell alázni.

midnightcoder2 2017.11.22. 07:11:24

Vigasztaljon a tudat, hogy az egykori hangadók ma többnyire a mekiben osztják a hamburgert, vagy más hasonló csodás melót végeznek kabátgombért - vagy jócskán megváltoztak, jókora árat fizetve ezért. Az élet ritkán jutalmazza a hülyéket, talán csak a politikusi pálya alkalmas igazán erre.

upho 2017.11.22. 07:42:59

@midnightcoder2 pontosan. Középiskolás korom gonosz nagymenői javarészt a legbénább munkakörökbdn ragadtak, jó néhányukat napi szinten látom. Nem szép dolog a káröröm, de ilyenkor elégtételt érzek.

Ellenvélemény_ 2017.11.22. 08:51:18

A gyerekek nagyon gonoszak tudnak lenni egymással ezt már sok szépirodalmi mű is feldolgozta. A szülők feladata kialakítani az igazságérzetet és méltóságot. HA törődnek gyerekeikkel. Ndpjainkban ritkán törődnek velüj.

Phteven 2017.11.22. 09:23:46

Érdekes dolog ez. Általában kivontam magam ezekből a szívatásokból. Kívülről azt láttam, hogy a szívatás, úgy működött, hogy a hangadók kitalálták, hogy pl. adott jelre mindenki köpőcsövezze X fejét. Jel megadatott, nyálas galacsinok csattantak X fején, innentől a sztori két módon folytatódhatott volna:

1. X velük együtt röhög, és elküldi őket a fenébe, esetleg előveszi ő is a köpőcsövét és spontán háború alakul ki.
2. X nekiáll hisztizni, árulkodni, stb.

1. A hangadók pár ilyen alkalom után felhagynak a próbálkozással.
2. Legközelebb is kikezdik, mert vevő erre a fajta piszkálásra.

Nyilván lelki adottság kérdése is, ki melyiket választja.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2017.11.22. 10:13:57

Az emberek szociális állatok, de nem euszociálisak, mint a hangya, hanem versengenek a törzsön belül. Ennek része természetes ösztönként az irigység. Aki egymagában nem képes kiválóbbnak lenni a másiknál, az társakat keres a jobb helyzetűek legyőzésére. Ezért természetes, hogy ha a kiválóak nem tudnak úgy vezetni, hogy az boldoggá tegye a kevésbé jó adottságúakat/serényeket-erényeseket, akkor azok össze fognak fogni a kiválóak ellen, hogy a saját helyzetükön így javítsanak, ők lehessenek jobb pozícióban.

Ennek egész társadalomra értelmezett ideológiai rendszere kommunizmus és a szocializmus.

Nem bánthatod 2017.11.22. 11:48:27

@Szalay Miklós: Köszi, Miklós, átfutottam, elmentem. Lényegretörő és érthető. Ebben is szerepel pl. az a téma, hogy miért segítünk nehezebben, ha mások is vannak a helyszínen. Olvastam róla korábban, ez is nagyon érdekes. Köszi!

Nem bánthatod 2017.11.22. 11:49:14

@Peter79: Köszönöm, hogy olvasod, igyekszem! :)

Nem bánthatod 2017.11.22. 12:06:40

@midnightcoder2: Ha erre gondolok, hogy azóta kiből mi lett, teljesen igazad van. Az a durva, hogy az osztálytalálkozókon még én érzem magam kínosan amiatt, hogy egynél több iskolát tudok felsorolni, ahova az általános suli után jártam.
És most már tudom, hogy miért nem lettem politikus... ;) (Amúgy se lettem volna mondjuk :D )
Köszönöm, hogy elolvastad.

Nem bánthatod 2017.11.22. 12:09:16

@upho: Tényleg nem szép, de azért néha engedtessék meg... ;)

Nem bánthatod 2017.11.22. 12:16:53

@Deep State: Szerintem az is baj, hogy a kirekesztett gyerek nem meri otthon megmondani, hogy bántják. Én nem emlékszem pontosan, hogy mennyire avattam be az évek során anyukámat, de az biztos, hogy nyolcadikban mondtam el neki sírva mindent egyszerre. Addig talán csak egy-két dolgot meséltem el neki, mert tudtam, hogy csak megijedne, de segíteni nem tudna. Vagy legalábbis én ezt hittem, lehet, hogy hülyeség volt.
Ismerek olyat, akivel ugyanígy bántak a társai, otthon meg ha megkérdezték, mosolyogva mondta, hogy minden oké a suliban, minden szuper.
Persze, a szülőnek észre kell vennie, hogy valami nincs rendben, ha vannak erre utaló jelek.
Köszönöm, hogy elolvastad a posztomat.

Nem bánthatod 2017.11.22. 12:47:11

@Phteven: Elkezdtem rajta gondolkodni, hogy én mit csináltam, amikor céltáblának használtak. Ilyen köpőcsöves sztori nem volt, de cikizés bármiért nagyon sokszor, és ilyenkor én pontosan azt tettem, amit otthonról hoztam: semmit. Azt tanultam, hogy ha csendben maradok, majd megunják, és abbahagyják. "Ne szólj neki..." Ez volt a tanács. Mert ha visszaszólsz, még te leszel a bunkó. És akkor még durvább támadás következik. A konfliktusokat minden áron el kellett kerülni, vagy ha elkezdődött, kialakult, megállítani. Inkább mosolyogtam egyet, és próbáltam túltenni magam. Persze ez kábé semmire nem volt jó, de nem kaptam jobb útmutatást.
Köszi, hogy ezt leírtad, és hogy elolvastad a posztot.

Nem bánthatod 2017.11.22. 13:40:46

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Köszi a hozzászólást, Vajk, nagyon érdekes, amit írsz. Most már csak az a kérdés, hogy mi az a vezetés, amit elfogad egy kevésbé ilyen-olyan többség. Mondjuk a történelem során számtalan példa volt az elfogadásra, és aztán ugyanennek a megdöntésére/bukására is. Ez egy külön tanulmányt érdemel, vagy többet :) Illetve biztos van is már róla egy csomó, amit a nálam sokkal inkább hozzáértők már megírtak. Mindenesetre érdekes - és szintén örök téma-, hogy kicsiben is ugyanazok a folyamatok figyelhetők meg, mint nagyban.
Köszönöm, hogy elolvastad a posztomat.
süti beállítások módosítása