A terhességem lelkileg, fizikailag, családilag és financiálisan is megterhelő volt, ahogy olvashattátok az előző blogon is. Persze, nem mondtuk volna ezt akkoriban, ha tudjuk, mi jön utána (pozitív és negatív dolgokban egyaránt).

Mégis mi maradt meg ebből az őrült rohanásból, amit terhességnek hívunk így 11 hónap elteltével. (Segítségül belinkeltem korábbi bejegyzéseinket.)

1. Határozottan emlékszem, ahogy Bertie minden reggelre a hasam oldalára volt lecsúszva, úgy aludt éjjelente. Így a hasam féloldalas maradt addig, míg fel nem ébredt ő is.

2. Emlékszem egy nagyon szürreális esetre. Mentem haza egyedül a munkából, megéreztem a Nádor utcai (egyébként szörnyű) kínaiból kijövő illatokat. A következő, amire emlékszem, az, hogy fizetek a kajáért.:D

3. Az egyik legjobb élményem a máltai nyaralás 13 hetes terhesen. Ahogy máltai bodyt keresek az ajándékboltban (találtam!), ahogy megyek be a tengerbe és arra gondolok, biztos nagyon szép a pocakom (nem látszott semmi:D).

4. Arra is szívesen emlékszem vissza, mikor Bertie felfedezte Humit, és minden Humi nyávogásra egy erős rúgással reagált. Volt egy éjszaka, amikor Humi és a magzat felváltva ébresztgettek minket. Telihold volt, azt hiszem. Humi fél óránként jött üvölteni, dagasztani, nyávogni. A magzat meg, amint visszaaludtam volna, elkezdett tombolni, hogy mi az Isten ez a zaj.:) Másnap reggel eléggé fájt a munkába indulás 7-kor. 

5. Amikor a meetingeken odakúszott afelé az ember felé, akinek szimpatikus volt a hangja. A tudományban már csak úgy van, hogy az ember kizárólag férfiakkal dolgozik együtt, így a magzatnak lett egy fixációja a terhesség végére a mély hangú férfiak iránt. Persze tehetett erről a Buffy-maraton is és Spike.

6. Amikor azt hittem, kés van nála benn. Más magyarázat nem volt arra, amilyen fájdalmakat éltem át az utolsó 2 hónapban, egészen a csodás 38+3. napi császáromig!

7. A zsigeri rettegés a minden napi injekciótól. Én nem tudtam megszokni 300 darab után sem, minden nap nagyon fájt, heti egyszer tuti bevérzett és/vagy eltaláltunk egy eret. Az anyukák telemártírkodják az internetet azzal, hogy ki lehet bírni, hát...szó szerint értik, az már biztos. 

8. Az egyik kolléganőm bejött az irodámba úgy 35 hetes terhes koromban. Elkezdett arról mesélni, hogy milyen jó a terhesség és visszasírja. Tőlem is azt várta, kezdjek el áradozni. Én nem panaszkodom idegeneknek, így nem mondtam se jót, se rosszat. Közben meg alig tudtam ülni az akkor már tomboló aranyeremtől. Brr...jó, hogy megműtötték.

9. Annyira jól esett akkoriban enni, mint még soha, és mint azóta sem. Bűntudat nélkül ehettem (ez hiba volt mondjuk, lásd ez a bejegyzés), és valahogy a mandarin és a szőlő olyan energiákkal töltött fel, amit még sosem láttam magamon. Érdekes, hogy Bertie kinn ugyanúgy addikt a mandarintól, mint odabenn volt.

10. A reménytelenség. Emlékszem határozottan a hányingerrel és gyomorgörccsel keveredő végtelen reménytelenségre a vetélés, a várakozás, a második terhességbeli 2 vérzés, az amniocentézis és az ezzel együtt járó "úristen, halva kell szülnöm" és a financiális összeomlásunk miatt. Megfogadtam magamnak, hogy ezt mindig észben fogom tartani, ha esetleg 2. gyereket akarnék. Még egy ilyet nem bírnánk ki.

+1. A blogoddal lehet segíteni embereken nem keveset. A top 10 leglátogatottabb bejegyzés nem mindegyike került ki az Indexre. Pl. az sem, ami miatt angolul és németül (jaj) kellett doktori disszertációkat olvasnom, hogy össze tudjam rakni a kombinált teszt és a Down-kockázat témákat benne.

De ami a legfontosabb:

So, I will walk through the fire

Cause where else can I turn?

I will walk through the fire

And let it.