Mobilozol a WC-n? És evés közben?

grass-cute-green-red-color-toilet-861690-pxhere_com.jpg

Nem jó ötlet… Gondoltál már arra, mekkora az esélye, hogy „kakibacik” vannak a telefonodon? Hazai kutatók megmérték, és az eredmények megdöbbentők.

A héten volt szerencsém meghallgatni egy előadást az eredményekről Magyarné Dr. Horváth Kinga tolmácsolásában, aki Budapesti Gazdasági Egyetem Vendéglátás Intézeti Tanszékének adjunktusa, és szakterülete az élelmiszer-mikrobiológia (higiénia) valamint az élelmiszerbiztonság. A kutatónő és csapata 111 fő telefonját és telefonnyomogató ujjait (hüvelyk- és mutatóujj) vizsgálta meg, hogy kiderítse, vannak-e rajtuk széklet eredetű baktériumok.
zfouf.png

(kép: Magyarné Dr. Horváth Kinga)

Kicsodák a „kakibacik”?

Kevésbé felhasználóbarát gyűjtőnevük Coliform baktériumok. Ezek az egysejtűek a Gramm negatív baktériumokhoz tartoznak, többek között melegvérű állatok bélrendszerében (és így székletében) szoktak tanyát verni. Ez teljesen rendben van, a normál bélflóra részét képezik. Ha egy élelmiszerben vagy egy tárgyon kimutathatók, az viszont azt jelzi, hogy valahogy az adott termékbe fekáliás eredetű szennyeződés került. Legismertebb képviselőjük a sokak által ismert E. coli. Az E. coli nem tűri jól a kiszáradást, így csak 2-3 óráig életképes nedvesség nélkül. Az előadáson megtudhattuk, hogy ha egy vizsgált mintában ki lehet mutatni E. coli baktériumot, akkor biztos, hogy friss fekáliás szennyeződéssel van dolgunk.

A telefonokat is meghódították

A telefonok több mint 80%-a széklet eredetű baktériumokkal volt szennyezett, és több, mint 20%-ukon E. coli volt kimutatható. A vizsgálatban résztvevő 111 főből 43 férfi és 62 nő volt, hatan pedig lehet zavarban voltak, de nem árulták el a nemüket. Ami érdekes, hogy lényegi különbség nem volt a két nem eredményei között. Azaz, bár a sztereotípia nem ezt feltételezné, a hölgyek készülékei sem tisztábbak.

zfz.png
A kémcsövekben lévő tápoldat színe eredetileg zöld, ha besárgul, akkor Colifom baktériumot tartalmaz a minta, azaz valamilyen eredetű fekáliás szennyeződés található az adott mintán, ha sárga szín mellett gázképződés is jelentkezik ( habzás,buborék) akkor kimutathatóan E. coli baktériumot tartalmaz a minta, azaz friss fekáliás szennyeződés található az adott felületen. (kép: Magyarné Dr. Horváth Kinga)

A telefonnyomkodó ujjak sem szerepeltek fényesen. Ebben az esetben sem volt különbség a nemek között, viszont itt már az ujjak 90%-án voltak kimutathatók a vizsgált baktériumok, és 30%-ban frissen szerezte őket a tulajdonosuk.

Hogyan lehetséges ez, és mi a legjobb védekezés?

Magyarné Dr. Horváth Kinga elmondta, hogy az eredményeken nem lepődtek meg annyira, mert egy amerikai felmérés során még az orvosok telefonjainak 50%-án is találtak széklet eredetű baktériumokat. Az USA-ban éppen ezért van olyan kórház, ahol megtiltják az orvosoknak a munkahelyi mobilhasználatot. A kutatónő szerint nem lehet eleget hangsúlyozni a megfelelő és gyakori kézmosás, illetve a személyi higiénia fontosságát, a mobilunkat pedig ne vigyük magunkkal az illemhelyre, de az étkező asztalán sem érdemes használni. Elmondása szerint több hallgató értetlenkedik, amikor a kurzusai elején másfél órát csak a helyes kézmosás gyakorlatáról beszél. Az eredmények egyértelműen igazolják, hogy van értelme újra és újra tisztába tenni az alapokat. A rendszeres kézmosás ellenére is összeszedhetünk székletben található baktériumokat olyan hétköznapi tárgyakról, mint a bankautomata vagy tömegközlekedési eszközök, de a kilincsek sem baktériummentesek, valamint kézfogás után sem illetlenség kezet mosni, hanem inkább elővigyázatosság. Természetesen nem szabad hipochondernek lenni, nem kell túlzásba vinni az aggódást, de nem árt az elővigyázatosság, mert a „kakibacik” támadásba lendülhetnek. Lehet, hogy megússzuk gyomorrontás-szerű tünetekkel, de az is lehet, hogy egy sebünk fertőződik el. A gyerekek, idősek, és a legyengült immunrendszerű vagy nyílt sebekkel rendelkező személyek vannak nagyobb kockázatnak kitéve – magyarázta Magyarné.

Akit részletesebben érdekel a téma, az május 16-án meghallgathat egy újabb előadást a témában. Részletekért kattints IDE!

A bejegyzés trackback címe:

https://napitaptudas.blog.hu/api/trackback/id/tr6513856984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fordulo_bogyo 2018.04.24. 01:21:09

Ha a belrendszerunkben ez (E. coli es tarsai) teljesen rendben van, a normál bélflóra részét képezik, akkor mi is a problema?
Pont olyan probiotikum, mint a yoghurt vagy kefir, sot, jobb annal!

Ez csak akkor problema, ha nem a sajat E. colid van a telefonodon, hanem valaki mase! Akkor sem az E coli a porblema, az csak egy artalmatlan, de konnyen detektalhato jelzes. Azt jelzi, hogy lehet (nem feltetlenul van, csak lehet) ott mas akar betegseget okozo baci vagy virus is, ha az E. coli gazdaja beteg volt.

Egeszseges belfloraju ember belfrora donor is lehet, amikor is ezeket a beleben elo apro baratait kapszulaban, vagy mas uton bejuttatjak mas emberbe, hogy helyreallitask ott a normal florat.

Nem kell felni a sajat E. colinktol ( a telefonon, az ujjunkon stb).

kommentes nikk 2018.04.25. 09:40:30

Hát nemtom, én nem szoktam szaros kézzel fogdosni a telefonomat :))) Komolyra fordítva ennyi erővel a ruhám, a karórám, a hajam, a kezem, minden szaros lesz kakilózás után, aztán valahogy mégse haltam ebbe bele. Felesleges hangulatkeltés az ilyesmi.

kommentes nikk 2018.04.25. 09:42:08

@fordulo_bogyo: "vagy mas uton bejuttatjak mas emberbe" - olvastam erről, ne kerülgessük, ez a szarátültetés :)))) Durva dolog :))))

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2018.04.25. 13:30:35

@fordulo_bogyo: Az illetékesnek nincsen blog.hu-s felhasználói fiókja, ezért továbbítom a választ. :)

Kedves fordulo_bogyo!

Először is szeretném megköszönni, hogy a blog bejedzés olvasása után Ön is olyan fontosnak tartja kutatásunkat, hogy megtisztel véleményével.
Hogy miért is probléma az E.coli a mobiltelefonon? Többek között azért, mert bár a bélrendszerben hasznos és fontos lehet, ennek a baktériumnak vannak patogén és nem patogén törzsei. A széklet donor esetében megtisztított és kontrolált körülmények között juttatják be a páciens gyomrába a végbélen keresztül, vagy kapszulázott formában alkalmazzák, hogy megvédjék egészen a vastagbélig vezető útjukon. Ezen kívül, ahogy Ön is írta, „ha nem a saját E-colid van a telefonodon, hanem valaki másé”. Sajnálatosan a fekáliás szennyeződés kimutatása még nem tart ott, hogy detektálni tudjuk, hogy az adott hordozó felületen kitől származik a baktérium. Mindezek mellett igen ritka manapság, hogy a mobiltelefont használó személy nem érintkezik senkivel és semmivel, egyedül használja a mellékhelyiséget, nem használ tömegközlekedési eszközt, nem alkalmaz kilincset, nem fog kezet senkivel, és nem nyúl olyan tárgyhoz, ami nem az övé, vagy ami előtte ne lett volna fertőtlenítve, illetve soha nem teszi le nem megtisztított felületre a készülékét. Mindezekért kutatóként feltételezzük, hogy a fekáliás eredetű szennyeződés nem csak az adott személytől származik, és mint indikátor baktérium azt is jelzi, hogy más a fekáliában található baktérium és szennyeződés is található a felületen.
Nem utolsó sorban nem állítjuk, hogy minden estben betegséget okoz, csak annyit, hogy okozhat megbetegedést, illetve, hogy meglepőnek és figyelemre méltónak tartjuk az eredményeket. Továbbá érdekes, hogy Magyarországon nem, vagy alig foglalkoznak a mobiltelefon felületének szennyezettségével és tisztításával.

Magyarné Dr. Horváth Kinga

szepipiktor 2018.04.25. 16:01:16

Most tényleg menő szarás közben enni és telefonálni????

fordulo_bogyo 2018.04.25. 16:25:14

@i.a.p.:
Kedves Kinga,
koszonom a reakciot, megtisztelsz vele.
Nem teljes mertekben ertunk egyet.
Alapvetoen az problemem, hogy manapsag trendi lett a bakterium-ellenesseg, es mindenhol bakteriumokat mutatunk ki es rettegunk toluk.
A mobiltelefon meglehetosen szemlyes eszkoz, igen ritkan osztjuk meg, ha azon bakteriumok vannak, azok mi kezunkrol kerultek ra, es akkor ugyanigy, ugyanekkora esellyel az osszes eszkozunre is rakerulhetnek.
A mobil felute sima, konnyen tisztithato (szemben egy szamitogep billengyuzettel, egerrel, vagy sok mas haztartasi eszkozzel), igy nem gondolom, hogy jelentos szerepe lenne az atvitelben.
Igaz, hogy az E. colinak vannak patogen torzsei is, nagyon veszelyesek is... de a sajat kezunkon legnagyobb esellyel a sajat barati bakteriumainkat talaljuk, ha nem szenvedunk epp hasmeneses vagy hugyuti coli fertozesben ("felfazas"), akkor azok a colik a barataink.
Fel lehet tetelezni, hogy a szennyezodes mas szemelytol szarmazik, de kutatokent (en is kutato vagyok, maganban azonositom neked magamat) en ezt nem tartom megalapozottnak, pusztan lehetosegnek.
Viszont erdemes lenne vizsgalni, vannak is otleteim, hogyan lehetne (pl zold fluoreszkalo feherje genjevel jelolni valakinek a coli bakteriumait, es megnezni, hogy ismerosei, csaladtagjai hozzajutnak-e). Ez egy erdekes uttoro jellegu kutatas lehetne.
Mivel embereket kene bevonni, ezert nagyon komoly engedelyezes kene hozza.

Az visoznt teny, hogy az egy haztartasban, szukebb kozosssegben elok belfloraja nagyon hasolit egymasera, azaz az ilyen jellegu bakteriumcsere valoban mukodik (mobiltelefonnal es mas hasznalati targyakkal), es termeszetes folyamat, ami (egeszseges emberek eseten) nem ad okot aggodalomra.

Ahogy irod is, normalis immunrendszeru egyen eseten, ha nem erintkezik betegekkel, akkor a kockazat minimalis, legyengult immunrendszer (kemoterapia, szervatultetes, mas betegseg miatt gyenge szervezet, stb) eseten termeszetesen mas a helyzet.

Erdekes, hogy a nyilt sebet emlited: nem tudok arrol, hogy a coli kulonoskeppen veszelyes lenne sebek megfertozeseben, de ez nem a szakteruletem. Termeszetesen a sebeket amennyire lehet sterilen kell tartani, de nem vagyok benne biztos, hogy itt a coli lenne az ellenseg, inkabb a gennykeltok, staphilococcus, streptococcus es buntarsaik. ;-)

Zb74 2018.04.26. 13:12:06

Az Escherichia coli nem patogén törzsei amúgy halál hasznos baktériumok, még K2-vitamint is képesek termelni:
www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3656419/

fordulo_bogyo 2018.06.06. 01:16:25

@i.a.p.: Erre a reszleter meg utolag reagalnek:
"Mindezek mellett igen ritka manapság, hogy a mobiltelefont használó személy nem érintkezik senkivel és semmivel, egyedül használja a mellékhelyiséget, nem használ tömegközlekedési eszközt, nem alkalmaz kilincset, nem fog kezet senkivel, és nem nyúl olyan tárgyhoz, ami nem az övé, vagy ami előtte ne lett volna fertőtlenítve, illetve soha nem teszi le nem megtisztított felületre a készülékét. Mindezekért kutatóként feltételezzük, hogy a fekáliás eredetű szennyeződés nem csak az adott személytől származik, és mint indikátor baktérium azt is jelzi, hogy más a fekáliában található baktérium és szennyeződés is található a felületen."

Ha jol olvasom, akkor arrol van szo, hogy nem is wc-n szennyezodik a mobiltelefon, hanem a tomegkozlekedesben, kilincsrol, feluletekrol, ahova lerakjuk.
Magyarul: akar be is vihetjuk a wc-re, csak a wc-n figyeljunk, hogy mihez nyulunk, es popsitorles elott tegyuk el telefont, popsitorles utan meg mossunk kezet, es utana ugy jojjunk kia wc-bol, hogy nem erintunk meg semmit kezzel (sem a vizcsapot, sem a papirtorulkozo adagolojat, sem az ajtot) akkor nem lesz baj. ;-)

Kövesd a táptudatokat Facebookon!

A csapat

 

Papp Andrea
szerző, gasztrobiológus

Kedvenc alapanyag: gombák
Kedvenc étel: anyukám lebbencslevese

 

_____________________________________

Nagy-Lackó Balázs
régész, néprajzkutató

A táplálkozástörténeti témák és a népi táplálkozással kapcsolatos cikkek felelőse.

Kedvenc alapanyag: articsóka
Kedvenc étel: az otthoni vasárnapi tyúkhúsleves

 

_____________________________________

 Zsignár Attila
lektor, szerkesztő

Első osztályú troll távoltartó és ötletelő társ.

Kedvenc alapanyag: csicseriborsó
Kedvenc étel: görög saláta

_____________________________________

 Papp András
lektor, szerkesztő 

Első osztályú troll távoltartó és ötletelő társ. 

Kedvenc alapanyag: az általam gyűjtött gombák
Kedvenc étel: kapros-tejfölös zöldbableves kolbásszal

Címkék

#health2018 (1) adalékanyag (4) agrookologus (1) állattenyésztés (1) allergia (1) azsiaikaposzta (1) bélflóra (3) bio (2) biológia (20) cékla (1) coca-cola (1) csíra (1) csíráztatás (2) cukor (23) diéta (1) E-szám (1) édesítők (9) egészség (49) élelmiszerbiztonság (3) elhízás (1) érdekes (81) erdekes (2) eritrit (2) ételek (14) étrend (2) evolúció (1) extrém diéta (12) extrém gyümölcsök (1) fahéj (1) fehérje (9) fehérjés-zsíros (23) fehér kenyér (2) fenntarthatóság (19) fogápolás (1) fogorvos (2) foltok (1) folyadékbevitel (1) főzés (1) gabona (2) gasztrobiologia (1) gasztronómia (10) glikémiás index (5) glikogén (2) glükóz (4) glutén (4) gomba (1) gombatoxin (1) health2018 (1) hormonok (1) hús (6) infografika (1) interjú (2) kalcium (1) kalória (4) karantén (1) keményítő (3) kihívás (2) kókuszolaj (2) koleszterin (5) koronavirus (3) kovasz (1) kutatás (1) laktóz (2) leptin (1) leptinrezisztencia (1) low-carb (1) magyar (2) Marics Balázs (1) méregtelenítés (1) mese (1) mezőgazdaság (1) mikrobiologia (1) mitegyek (1) napitaptudas (1) napraforgóolaj (1) növényi alapú (1) nyílt levél (1) omega-3 (5) otthonmaradok (1) oxálsav (1) paleo (9) pálmaolaj (1) pH (1) rák (2) recept (2) régészet (4) spenót (1) spórolás (1) sport (1) sportolók (1) sporttáplálkozás (1) svajc (1) szénhidrát (14) szezonalis (1) szezonkert (1) takarmánytermesztés (1) találós kérdés (1) táplálkozástudomány (1) tej (5) telítetlen zsírsav (1) telített zsírsav (2) teszt (6) történelem (8) vega (1) vegán (1) vegetáriánus (1) vendéglátás (2) vendégposzt (1) vesekő (1) vita (1) vitamin (11) vizelet (1) x-aktak (1) xilit (3) zöldség (1) zöldség-gyümölcs (17) zsír (6) zsír/olaj (6) zurich (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása
http://napitaptudas.blog.hu/