Egy középkorú álláskereső reménytelen kálváriája

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

 

Tisztelt Mt!

 

Nem konkrét munkaügyi tárgy miatt írok önöknek, hanem „mindössze” azért, mert nincs állásom, idestova 2 és fél éve. Ezalatt természetesen nem azt értem, hogy semmit sem dolgoztam az eltelt időszakban, de rendszeres, bejelentett munkát nem sikerült találnom, holott úgy érzem, mindent megtettem érte. Miután az utolsó munkahelyem úgy, ahogy volt, csődbe ment, megpróbálkoztam a vállalkozással is, de nem igazán volt kedvező az időszak, a kecsegtető üzleti terv és a rengeteg munka ellenére nem sikerült eredményesnek lennem, ezért lehúztam a rolót. Beleöltem minden megtakarított pénzemet, amely teljesen lenullázott. Azóta ott tartok, ahol a part szakad.

 

Végigjártam minden lépcsőfokot, voltam a Munkaügyi Központban, az ismerősöknél is kulcsoltam, elküldtem az önéletrajzomat a létező összes helyre, ahol a végzettségem szóba jöhetett, de sehova sem jutottam. Igaz ugyan, hogy van 2 szakmám és diplomát is szereztem még a 90-es években levelezőn, de ez egyáltalán nem számít, úgy látszik. Elég összetett személyiség vagyok, jól megfér nálam a hegesztő és a szociális munkás végzettség, ráadásul nincsenek ellenérzéseim a munkával kapcsolatosan, ezért minden irányban próbálkoztam, hasztalanul. Sokkal inkább szempont lehet, hogy elmúltam már 55 éves és a munkaadók, amint ezt észlelik, azonnal kiszórnak a lehetséges jelöltek közül.

 handsome-sad-middle-aged-man.jpg

Nem egy, nem két alkalommal történt meg, hogy az interjún mondták a szemembe, hogy tapasztalat ide, vagy oda, ők fiatalabb, agilisabb személyt keresnek. Erre pedig nem lehet érdemben válaszolni, hiszen, ha az ember nem is kap lehetőséget bizonyítani, hogy a kora ellenére képes felvenni a versenyt fiatalabb társaival, nincs mit tenni. Sajnos az életkor mindig előtérbe kerül, legyen szó egyszerű irodai munkáról, vagy fizikai munkáról akár, mert attól sem riadnék vissza, ha végre valahol megkapnám az esélyt. Korábban, amikor konkrét életkort is tartalmazott az önéletrajzom, be sem hívtak sehova, amióta nincs külön jelölve rajta (habár az iskoláim dátumából így is lehet következtetni, de valószínűleg ezeket meg sem nézik), az interjúkon vérzek el.

 

Még közel 10 évem lenne hátra nyugdíjig, de ha így folytatódik körülöttem minden, kínkeserves időszaknak nézhetek elé. A családom itt van, számíthatok rájuk, de az ember nyilvánvalóan nem szeret kolonc lenni senkinek a nyakán, pláne úgy, hogy valójában neki kellene a család eltartójának, a családfőnek lennie. Amikor fiatal voltam, nem mehettünk olyan könnyedén külföldre dolgozni, mint manapság, most pedig már ennyi idősen késő. Valószínűleg rossz korban születtem, de így jártam. Próbálok hát minden követ megmozgatni, és előrébb jutni, nem pedig beleveszni a reménytelenségbe. Aki járt már hasonló cipőben és kilábalt belőle, legyen kedves és segítsen azzal, hogy a tapasztalatait megírja nekem. Akár a szerkesztőkhöz, akár a hozzászólásokban. Remélem, okulhatok belőle.

 

Köszönettel,

István

 

NYÁR VÉGI AKCIÓ! Hirdess a Munkahelyi Terror blogon és 1 HÓNAPOT AJÁNDÉKBA ADUNK. A részletekért KATTINTS!