Movie Tank

Top15: Antihősök a filmvásznon

2015. augusztus 26. - Sparrow

Ebben a korokon keresztül vérrel, félelemmel, halállal, és háborúval kiformált, gonosz, ellenséges világban nehéz, nagyon nehéz tisztának, ártatlannak, tisztességesnek maradni. Teljesen őszintén egyikünk sem mondhatja el magáról, hogy száz százalékban jó ember. Még a legjobbakban is van sötétség, egy - jó esetben - pórázon tartott szörnyeteg. Nem meglepő, hogy a filmvilágban is gyakran foglalkoznak a témával, ahogy az sem, hogy kevés az olyan, minőségi mozgókép, amiben felhőtlen személyiségű hősök játsszák a főszerepet. Ugyanakkor a tökéletlenség még nem egyenlő a rosszal, viszont számos filmalkotásban a rosszé a főszerep. Az antihős rossz, mert elcsábul a világ valamely kísértésének hívószavára, rossz, mert érdekei úgy kívánják, rossz, mert egyszerűen ilyen a természete, vagy rossz, mert - alkalmazkodva a szörnyű ellentmondáshoz - azzá kell válnia a jó elérésének, a helyes beteljesítésének érdekében. Íme, összeszedtem kedvenc antihőseimet, és még rangsorolásukkal is megpróbálkoztam:

godf.jpg

+1. Joker (Heath Ledger - A sötét lovag, 2008)

Nem győztem kihagyni Christopher Nolan trilógiájának legemlékezetesebb figuráját, aki azért kap listán kívüli említést, mert hivatalosan természetesen nem antihős, hanem főgonosz a filmben, viszont számomra mindig inkább előbbi funkciót töltötte be. Azért érzem így, mert akárhányszor nézem meg A sötét lovagot, mindig az a benyomásom, hogy ebben a történetben Batman csupán fontos mellékszereplő, semmi több. Heath Ledger Jokere lopja a showt, viszi a prímet, és elsöpör maga körül mindent. Nélküle ez az egész egy tucatszerű akcióthriller lenne. Ez A sötét lovag legnagyobb pozitívuma és legkomolyabb negatívuma is egyben.

the_joker.jpg

 

15. Verbal Kint (Kevin Spacey - Közönséges bűnözők, 1995)

Bryan Singer remeke óta tudjuk a félelmetes tényt, miszerint az Ördög legnagyobb trükkje az volt, hogy elhitette velünk, hogy nem létezik. Kevin Spacey Oscar-díjas alakításában Verbal Kint mint mesélő, és mint meséjének egyik szereplője jelenik meg. Csűri-csavarja az eseményeket. Vajon igazat mond? Az mindenesetre biztos, hogy a végén óriási gyomrost ad... és mosolyog.

the_usual_suspects.jpg

 

14. Michael Corleone (Al Pacino - A keresztapa trilógia, 1972, 1974, 1990)

A maffiacsalád egyetlen becsületes tagja. Katona, vőlegény, tisztességes férfi. Aztán valami elromlik, és öröksége őt is megfertőzi. Francis Ford Coppola nagyhatású gengsztereposzában Al Pacino jövendőbeli, gyümölcsöző karrierjét pecsételi meg az egyre sötétebb árnyalatokat öltő keresztapa szerepében, akinek a trilógia vége felé haladva egyre több bűn nyomja a lelkét.

corleone.jpg

 

13. "A Jó"/Szőke/Blondie/A Névtelen Ember (Clint Eastwood - A jó, a rossz és a csúf, 1966)

Sergio Leone név nélküli westernhőse, akinek mégis jó pár neve akad. Nem jó ember ő, a pénz motiválja, egyszerű csavargó csupán, aki becstelen céljai elérésének érdekében talán nem nyúl olyan radikális és kegyetlen eszközökhöz, mint ellenfelei, a rossz, és a csúf. Hiszen a film címének jelzői nem a főhősök jellemrajzait fedik, hanem módszereiket. Valójában mind rosszak. Clint Eastwood karaktere is.

goodbadugly_1.jpg

 

12. Léon (Jean Reno - Léon, a profi, 1994)

Luc Besson analfabéta bérgyilkosa, aki egyik napról a másikra pótapává, és tanítómesterré válik. Jean Reno érzékletes alakításában válik igazán emlékezetessé a jámbor és mégis halálos figura, aki a történet elején még nem is sejti, hogy élete fordulópontjához érkezik, amikor menedéket nyújt a családja lemészárlói elől menekülő kislánynak.

leon.jpg

 

11. Frank Castle (Thomas Jane - A megtorló, 2004)

A Marvel képregény-univerzumának kegyetlen, ellentmondásos figurája Jonathan Hensleigh adaptálásában kapta meg eddigi legméltóbb mozgóképes manifesztációját. Thomas Jane érzelemdús stílusban hozza az egész családját egyetlen délután alatt elveszítő ügynököt, aki épp hátat akarna fordítani múltjának, amikor a múlt visszarántja magába. Habár segítője azt kívánja neki, hogy Isten legyen vele, Frank Castle jól tudja, hogy a Mindenható erre az útra nem tart vele...

punisher.jpg

 

10. Willie (Billy Bob Thornton - Tapló télapó, 2003)

Sokkal egyszerűbb üzletházak széfjeit kirabolni, hogyha az ember karácsonykor eljátssza a Mikulást a vásárlók sorban álló gyerekeinek. Ez Willie hitvallása, aki, ha éppen nem rabol és nem is a Télapót játssza, vedel, cigizik, vagy valamelyik alkalmi nőjét dugja. Ám most valami megváltozik, mert érkezik egy furcsa kis szerzet, aki megérinti a marcona, életunt rohadék lelkét. És Willie tudja, hogy ha beledöglik is, az az idegesítő, kövér kisfiú akkor is megkapja a kibaszott ajándékát.

badsanta.jpg

 

9. D-Fens (Michael Douglas - Összeomlás, 1993)

Az ember, akinek elege lesz. A kánikula, a forgalmi dugó, a lecsaphatatlan légy, és az őt körülvevő számtalan, ostoba ember okozta, évek óta épülő, és most beteljesedő sokk kiveri az agyában a biztosítékot. És Michael Douglas zseniális alakításában D-Fens számára már minden mindegy. Mielőtt végleg elbukna, és örökre bedarálná a mindennapok mókuskereke, még egyszer fellázad a szarrakás világ ellen, és ezen a tikkasztó, bűnös napon nincs senki, senki a bolygón, aki megállíthatná. Csak az élet, csak a világ, csak a rendszer... az még megállíthatja.

dfens.jpg

 

8. Vincent és Jules (John Travolta és Samuel L. Jackson - Ponyvaregény, 1994)

Quentin Tarantino eddigi - rendkívül minőségi - forgatókönyvírói életművének legjobb karakterei gengszterek. Bűnösök, gyilkosok, gátlástalan rohadékok. És mégis imádjuk őket. Mert szórakoztatóak, emberközeliek, és érdekesek. Meg van bennük az a mindennapi szerencsétlenség és átlagemberség, ami megkülönbözteti őket a zsáner általában megszokott alakjaitól. Hiába a vér és a halál és mindennek polgárpukkasztóan tárgyilagos kezelése... ők akár mi magunk is lehetnénk.

pulpfiction.jpg

 

7. Travis Bickle (Robert De Niro - Taxisofőr, 1976)

Az igazi nagy esőre várva, a mocsoktól bűzlő utcákon sodródva Martin Scorsese keserű, emberi hőse próbálja meglelni azt a szikrányi igazságot a világban, ami talán nem is létezik. Az ember, akinek egyszer csak elege lesz, és elveszíti az eszét. Vagy éppen megtalálja igazságérzetét? Lehet, hogy a kettő egy és ugyanaz? Lehet, hogy az ámokfutó, gyilkos önbíráskodót csupán egyetlen újságcikk választja el az ünnepelt hőstől. Ha így van, akkor Travis most bebizonyítja... vagy elbukik örökre. És személyében az eső nem a mocskot, hanem az emberség utolsó apró darabkáját sodorja el örökre.

travis_bickle.jpg

 

6. Patrick Bateman (Christian Bale - Amerikai pszichó, 2000)

Nem szabadna így lennie, de akkor sem tudok elvonatkoztatni Bret Easton Ellis mesteri regényétől, egyik kedvenc könyvemtől, amelynek főhőse rémes, vérgőzös látomásokon keresztül keresi saját elfajzott, bűnös megváltását. Marry Harron erősen cenzúrázott filmadaptációja attól függetlenül nagyon erős, hogy lehetett volna még sokkal erősebb is. Patrick Bateman egy szürreális, közönyös világban akar gyilkos valójában érvényesülni, ám újra és újra szembesülnie kell azzal, hogy ámokfutása senkit nem érdekel. A külcsínen és márkákon hízó emberi önteltség társadalma szörnyeteget teremtett... aztán elfelejtette.

bateman.jpg

 

5. Eric Draven (Brandon Lee - A holló, 1994)

Az Ördög éjszakáján lángba borult a város és elvettek tőle mindent, ami jó volt az életében... A nőt, akit szeretett, és a saját életét. Most, az Ördög éjszakáján a holló ráveti tekintetét, és lehetőséget ad arra, hogy démoni alteregójában visszatérve revansot vegyen azokon, akik bántották. A sötét, rideg házak között vér fog folyni. De ez a vér most nem Eric Draven-é lesz. Hanem a bűnösöké.

crow_1.png

 

4. Rorschach (Jackie Earle Haley - Watchmen: Az őrzők, 2009)

A remekül árnyalt hős, aki nem fedte fel kilétét. Aki nem húzta le maszkját, nem adta fel a jelmezt a rendszer nyomása alatt. Aki fellázad a mocsok ellen, aki eltipor mindent, ami felelős azért, hogy ez a világ ma már nem több, mint egy óriási szennyvíztározó. Megbünteti a korrupt politikusokat, a gyerekpornóra élvező férgeket, az ócska szajhákat, a rohadt gyilkosokat, és a mosoly mögött rejtőző, vérszívó állatokat. És amikor felnézünk az égre, és a segítségét kérjük, ő azt suttogja: Nem. Kurvára nem...

rorschach_1.jpg

 

3. Louis Bloom (Jake Gyllenhaal - Éjjeli féreg, 2014)

Mindenkinek van tehetsége valamihez és mindenki sikerre, elismertségre vágyik. Az már egy másik dolog, hogy az éjszaka csúszómászójának szenvedésünk és halálunk hozza meg a dicsfényt. A neonba és sötétségbe burkolózó várost járva vérszagra vadászik, és ha megérzi, nincs ami megállíthatná. Fel fog venni, rögzíteni, dokumentálni, és a híradóba eladni. Ahogy vérzel, üvöltesz, szenvedsz, és meghalsz. És nem tehetsz ellene semmit. De pánikra semmi ok, mert az arcodat úgyis kikockázzák. Szóval ne fossál. Nem kapod meg a lehetőséget arra, hogy akár egyetlen másodpercre is ellopd a reflektorfényt az éjjeli féreg elől.

nightcrawler_2.jpg

 

2. Tony Montana (Al Pacino - A sebhelyesarcú, 1983)

Fidel Castro megnyitotta a határokat, és nem is sejtette, meg persze nem is törődött vele, hogy ezzel magát a veszedelmet engedi rá Miamira. Tony Montana pszichopata, kéjenc, bunkó, és gátlástalan. Drogban, pénzben, és hatalomban fürödve tündököl, de végül, mint minden bűnösnek, neki is buknia kell. Ám Tony Montana nem az a fickó, aki csendben távozik. Nem, neki véres, brutális, erőszakos finálé van megírva. 

montana.jpg

 

1. Tyler Durden (Brad Pitt - Harcosok klubja, 1999)

Az elnyomó kapitalista rendszernek magát soha meg nem adó anarchista. A márkák, a reklámok, az agymosó szarságok ellen fellázadó fenegyerek, aki megmutatja a nyakkendős, inszomniában szenvedő hivatali kiskatonának, hogy mi a rossz ebben a világban, és hogy miért kell vesznie a status quo-nak. Az egymásból a szart a legnagyobb szenvedéllyel kiverő, sötétebb részüknek fokozatosan utat engedő harcosok mögé állnak és követik, mert személyében végre kaptak valakit, aki nem hazudik, aki nem próbálja őket marketingszövegekkel befolyásolni, aki nem csak azért mosolyog rájuk, mert fizetésemelésre vágyik. Akiről elhiszik, hogy tudja az igazságot. És a Káosz Brigád így vonul be a történelembe. Tyler Durden vezetésével, Paradicsomot emelve a gyarló világ romjaira.

tyler_durden.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr577725640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.08.26. 12:11:20

pacino kétszer is, hannibal meg sehol?

Bérgyilkos Bohóc 2015.08.27. 16:53:54

Thomas Jane mint vagány Megtorló? Te sem láttad a 2. részt.

RCH 2015.08.27. 17:07:43

Mel Gibson - Visszavágó
Bruce Willis - Utolsó emberig
Jim Carrey (Hank) - Én és én és Irén :D

szepi79 2015.08.27. 17:09:11

a hollóval nem értek egyet. ő nem antihős, hanem simán hős. legalábbis az én fogalmaim szerint az az antihős, akivel - főként morális szempontok alapján - nem kellene szimpatizálni és azonosulni, mégis megtesszük. azonban eric draven nem ez a kategória, ő tragikus sorsú ugyan, de hős.

Panacea Regina 2015.08.27. 17:17:21

Sir Anthony Hopkins - Hannibal Lecter nagyon hiányzik erről a listáról!! ;)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.08.27. 17:17:42

Én Leont nem helyezném ebbe a felsorolásba, hisz ő a film végére pozitívan változik, kvázi megdicsőül. A néző a Mathildával folytatott utlsó párbeszéde alatt katarzist élhet át.

Zephyrous 2015.08.27. 18:19:35

Hiányolom Hannibalt, Léonnak meg semmi helye a listán! Kalap sz*r az a film, teljesen érthetetlen a 8,6 imdb pont szám rá.

2015.08.27. 22:19:59

Az éjjeli féreg egy fos.

Dr_utcai_arcos 2015.08.28. 09:21:37

@szepi79, első ezen a néven: hát ja. Nem tudom, a szerző látta e a filmet ;). Eric mint a Mindenható fegyvere tér vissza, hogy elvarrja a szálakat.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.08.28. 09:26:54

Néhányat ezek közül butaság antihősnek titulálni.

Kannás 2015.08.28. 11:44:09

Darth Vader nekem is hiányzik. Greatest Villain Of All Times!
De ugyanígy hiányzik az SW-ből Boba Fett is, a számító, kicsinyes fejvadászból mégis kultfigura lett, olyannyira, hogy a (nagyon gyenge) előzmény részekben egy Gilgámes-szintű teremtés-mítoszt is kerítenek neki, és apjának...

Ugyanígy hiányzik még Vezér (Kingpin) sok NY-i Marvel-történet - de leginkább a Fenegyerek - visszatérő alakja, a képregényben is nagyon árnyalt jellem, a filmben Michael Clarke Duncan alakításában meg egyszerűen zseniális!

Dobermann: Mind Vincent Cassel karizmatikus bűnöző, mind Tchéky Karyo szadista rendörfőnök karaktere erkölcsileg egy nulla, mégis egyaránt megkapóak és nagyon "cool" karakterek. Nekem kedvenceim!

Anihős még O-Dae-Su, de ugyanúgy ellenfele Lee-Woo-Jin az Oldboy-ból, a koreai bosszú-eposzból...

Jack Walsh (DeNiro) és John Mardukas (Grodin) is alapvetően pitiáner, de szerethető karakterek az "Éjszakai Rohanás"-ból...

De ne menjünk olyan messze, az "Ötödik Pecsét"-ben a Latinovits által alakított civilruhás nyilas se egy semmi figura, egyértelműen negatív, de mégse tud ellenszenves lenni!

Ami igazán klasszikus még: Gyorslábú Akhilleusz, aki, ha úgy nézzük, egy hisztérikus, gátlástalan gazember... mégis mindenki őt szereti, akár a könyvből, akár a filmből (Brad Pitt).

Bicikliző medve 2015.08.28. 14:10:31

És a Bondock saints hősei?

Kannás 2015.08.31. 15:39:36

Meg hát ugye az alap, amiről mindenki megfeletkezett, a Gonosz Igazi Triumvirátusa:

Jockey Ewing

Hókuszpók

Berényi Miklós

Kannás 2015.09.03. 11:57:44

Matthieu Kassowitz "Gyűlölet"-éből mindhárom főszereplő (Said, Hubert, Vincent színészi keresztnevükön játszanak) antihősnek tekinthető, de közülük is a legagresszívabb, aki a legnagyobb áldozatot is hozza, az akkor még egyáltalán nem ismert Vincent Cassel figurája.

A szocializmusban milliószor tipizált, "jobb sorsra érdemes, középosztály-beli, vagy onnan lecsúszó család lázadó, útkereső kamasz gyermeke". Amilyet gyerekkorunkban százat is ismertünk, akár Nagy Feró "Garázs"-ából levélíróként, utcáról, térről, suli mellől. Pont ezért ilyen megrendítő az empátia a kifordult viselkedésével, életének és halálának egyforma értelmetlenségével kapcsolatban.

És persze ne felejtsük el a 22-es csapdája Yossarian-ját! A film se rossz, de a könyv az zseniális!

ThePretender 2015.09.08. 20:44:36

John Doe? Szerintem ő elég erős antihős... A lista egyébként remek, tényleg nagyon jó, tetszenek az egyes karakterekhez csatolt vélemények, nagyon jó meglátásaid vannak. Kicsit változtatnék rajta, de hát melyik listán nem? Természetesen mindenkinek más a 15 legjobb antihős, van akiket még nem is láttam.... szerintem a legerősebb nevek a listáról: Travis Bickle, Patrick Bateman, D-Fens, Tony Montana, Tyler Durden és Louis Bloom. Ők igazán hatásos antihősök. Egy-két gyengébb kommersz popcorn film antihősét kihagytam volna, mondjuk gondolok itt a Eric Draven-re, Jokerre, tudom őt csak említetted, vagy például Rosrak, esetleg Leon, Frank Castle.... de egyébként korrekt lista, nincs benne számomra kiugróan nem oda illő név, jókat szedtél össze és jól is állítottad össze magát a cikket!
süti beállítások módosítása