2015 már az eddigiek alapján is a csalódások évének nevezhető. Még csak március eleje van, de már több általam igencsak várt produkció is megérkezett a mozikba, ám ezek közel sem váltották be hozzájuk fűzött reményeimet. Bő két hónap alatt mennyi kiábrándulást is kellett elviselnem? Számoljuk csak össze... ja, várjunk... A Chappie-vel együtt?
A Chappie-vel együtt...
2016-ban Johannesburgra figyel az egész világ, hiszen először itt vetik be a 21. század egyik legkülönlegesebb technológiáját, a robotrendőrök szakaszait. A körülbelül emberméretű, különösen hatékony gépek tervezője a fiatal programozó, Deon (Dev Patel), aki időközben nagyban dolgozik korszakalkotó fejlesztésén, a robotokba ültethető mesterséges intelligencián. Miután megtalálja a helyes programkódot, tesztelné vélt áttörését egy leselejtezett rendőrroboton, ám kreálmányával együtt néhány meglehetősen agyalágyult bűnöző csapdájába esik. Deon sikeresen beletáplálja a mesterséges intelligenciát a robotba, így megszületik Chappie (Sharlto Copley), aki azonban rögtön születése után rossz társaságba keveredik, hiszen a már említett gengszterek arra akarják használni, hogy minden korábbinál nagyobb zsákmányt kaszáljanak. Mindeközben pedig Deon és Chappie ellen dolgozik az irigy és aljas programozó, Vincent Moore (Hugh Jackman).
Neill Blomkamp egyre inkább kezd olyan lenni, mint az egyslágeres popelőadók. 2009-ben nagyon durván eltalálta a District 9-t, igazi mesterművet alkotott. Ezután elhozta az Elysiumot, ami habár nem volt rossz, korántsem nevezhető maradandó alkotásnak. A Chappie kezdettől fogva ígéretes produkciónak tűnt, az előzetes hangulatosra sikeredett, és tartalmas filmélményt jósolt. Annyira tartalmasat, hogy a 2015-előzetes toplistámban a második legjobban várt mozgóképként neveztem meg.
A Chappie önmagában tulajdonképpen nem rossz film, de ahhoz képest, amit vártam tőle, bizony, egy óriási, büdös nagy nulla.
Alapfelállásként Blomkamp teljesen nyílt hozzáállással keveri a District 9-t és a Robotzsarut, és számomra ez nagyképű húzás. Mintha büszke lenne arra, hogy nincsen eredeti ötlete. A későbbiekben ez a mag kerül kicsíráztatásra, ám a végeredmény nem több egy száradt kórónál, egy olyan sztorinál, ami felületes, bugyuta, gyakran nemes egyszerűséggel irritáló, és helyenként szembetűnően logikátlan mozzanatok tömegeivel kínozza a nézőt. Az az igazság, hogy korrekt akcióvígjátékként egész szépen megállja a helyét a Chappie, hiszen nevetni speciel kifejezetten sokszor lehet rajta... A gond az, hogy valószínűleg nem én vagyok az egyedüli, aki pont ezen az alkotáson nem nevetni, hanem inkább gondolkodni akart volna. És itt vérzik el Blomkamp műve. Az alkotó, aki mélyreható élményt prezentált 2009-ben, most megelégszik a felszín kapargatásával, és igen, foglalkozik mocskos, agresszív világunkkal, az irigységgel, a különcséggel, és az evolúcióval is, de ezt annyira bátortalanul és "elhülyéskedve" teszi, hogy az összkép végül nem lesz több egy klisés és feledhető tucat sci-finél. Összesen másfél igazán hatásos jelenetet tartalmaz a kétórás játékidő és ez nem csak hogy rossz, hanem egyenesen szomorú is.
Audiovizuális élményként megvizsgálva azért egészen pofás a produkció, kár, hogy ez ebben az esetben amolyan fogódzó, ami meggátolja, hogy a Chappie elsüllyedjen szégyenében, amit valószínűleg inkább a nézők éreznek az alkotók helyett. A motion capture kétségtelenül szép, Chappie kidolgozása rendkívül hitelesre és részletgazdagra sikeredett (mondjuk a Robotzsaru-beli rokonát majmoló nagy ellenfél, a Szarvas, vagy mi harc közben pont úgy néz ki, mintha egy tizenöt éves videojátékból szabadult volna a vászonra). Az akciókoreográfiák egészen ütősek, a vágás kifejezetten megkapó, kár, hogy Blomkamp nagyon elcseszi a finálé stílusát, és a végső nagy öldöklésnél gyakorlatilag önparódiába csapatja át szellemi termékét. Természetesen ezúttal is Hans Zimmer az a stábtag, akiben nem csalódhatunk, hiszen minden idők egyik legnagyobb filmzeneszerzője ismételten fantasztikus soundtracket dobott össze.
Sharlto Copley jól alakít, játéka még a digitális köntös ellenére is emlékezetes. Rajta kívül azonban sajnos mindenki feledhető. Hugh Jackman úgy néz ki, mint valami strici, és, hátööö... úgy is játszik, mint valami strici, ha ennek van bármi értelme. Sigourney Weaver sokadszorra is bizonyítja, hogy csak az Alien miatt nem felejtette még el őt a világ, Dev Patel pedig végigvigyorogja az egész filmet.
Hát ez a Chappie... Lebeszélni senkit nem akarok róla, de ha beültök rá, gondosan szállítsátok le az elvárásaitokat, és ne az év science fiction élményét akarjátok látni, hanem egy korrekt akcióvígjátékot. Akkor talán nem lesz olyan kínos. 6/10.