Az emberek szorongása, hogy matematikával foglalkozzanak, képes befolyásolni az azzal kapcsolatos képességeiket. Amikor a szorongó egyén ráadásul általános iskolai tanár, félelme kihathat diákjaira, főleg az azonos neműekre. Például az Egyesült Államokban az általános iskolai tanítók több mint 90%-a nő, a körükben kiemelkedően magas matektól való szorongás negatívan befolyásolja lány tanítványaikat, elbizonytalanítva őket, hogy elég jók-e a tárgyból.

A Chicagoi Egyetemen általános iskolai tanítónőket és az általuk tanított lányokat vizsgálva rájöttek, hogy míg év elején nem befolyásolja őket, hogy áll a matematikához tanárnőjük, addig év végére jelentősen romlottak a matematika jegyeik, ha a tanáruk is szorongott a tárgy tanításától, szemben a fiúkéval, akiknek nagyjából azonos szinten maradt a teljesítménye az év elejéhez mérten.

Ugyanígy összevetették a tanulóknál a „fiúk jobbak matekból, mint a lányok” sztereotípia hatását is az év végi eredménnyel – addigra a lányok jobban elhitték a sztereotípiát, ami szintén összefüggött a rosszabb jegyeikkel.

Ha az egyetemek és főiskolák tanítóképző szakjain minimális tudás is elegendő matekból a végzettséghez, aki eleve tart a tárgytól, könnyen el tudja kerülni a vele való foglalkozást. Az általános iskolai tanítónak készülő hallgatók túlnyomó többsége nő, ráadásul körükben a legmagasabb a matekkal szembeni szorongás, mint bármely más szakon az amerikai felsőoktatásban, így távolmaradnak az ilyen kurzusoktól is.

A matektól való félelem jóval több, mint képességbeli hiányosság, nem arról van szó, hogy valaki azért tart a tárgytól, mert nem tudna jó lenni abban, hanem mert félelme – például attól, hogy az egész osztály előtt a táblánál megoldjon egy feladatot, vagy ellenőrizzen egy éttermi számlát – önmagában akadályozza, hogy képességei szerint járjon el.

Amikor ez egy általános iskolai tanárral történik – akinek elemi matematikát oktatnia kell –, az ezzel kapcsolatos félelem már könnyen átragadhat diákjaira.

És hogyhogy csak a lányokra? Ebben az életkorban is működik a jelenség, miszerint a gyerekek az azonos neműek attitűdjét veszik át egyes helyzetekben, ezért ahol többségében nők tanítanak matematikát, úgy, hogy tartanak a tárgytól, ott nagyobb valószínűséggel a lányok fogják lemásolni a hozzáállásukat: az azonos nemű tanító közvetíti számukra, milyen tulajdonságok, képességek tartoznak egy nőhöz. Ezért (is) olyan erős a sztereotípiák hatása. Vannak persze fokozatok, a kutatásban voltak olyan lányok, akikre nem hatott a sztereotípia, az ő jegyük jobb is lett, szemben azokkal, akik a tanárnő negatív attitűdje mellett a hiedelmet is jobban átvették.

De a lányok többsége a tanév végére eljut oda, hogy matematika jegyeit nem más határozhatja meg, mint tanárnője attitűdje, és rajta keresztül a sztereotípia, hogy egy lány nem lehet olyan jó matekból, mint egy fiú.

Arra is következtettek, hogy ugyanez a fiú tanulókra is jellemző lehetne, ha több férfi tanító lenne, akik szintén tartanának a tárgy tanításától. Fontos azért megjegyezni, hogy az adott tanító egyedül nem tud akkora hatással lenni egy lányra, mint a szülei, testvérei, barátai, azaz teljes környezetének hozzáállása a kérdéshez.

A kutatók szerint ahhoz, hogy a trend megforduljon, magabiztosabb tanárokra van szükség, és a matematika kreatív oktatására, hasonlóan a művészetekhez, amely segít a gyerekeknek hozzáértőnek látni magukat. Sokkal több kötelező órára lenne szükség a tanítóképzésben is.

A sztereotípiák hatása nemcsak az általános iskolában érezhető, hanem még az egyetemeken is. Egy korábbi kutatás szerint a nők a matematikai képességeket tekintve gyengék, míg a férfiak kimagaslóak. Erre a kutatásra hivatkozott 2005-ben Lawrence H. Summers, a Harvard egykori elnöke, aki kijelentette, hogy a nők gyengébbek matematikában, velük született hajlamaik miatt. Egy évre rá ez vezetett lemondásához: nők ezreit tarthatta vissza, a kutatásokról pedig kiderült, hogy nem egzaktak. Országonként azért eltérnek az eredmények, de egyre több helyen még jobbak is a nők a tárgyból (például az USA több államában, Izlandon vagy Indonéziában).

Általános vélekedés az is, hogy az ázsiaiak jobbak matematikából, mint mások, ez kiegészülve „a férfiak jobbak matematikából, mint a nők” sztereotípiával érdekes eredményeket mutat: bizonyított, hogy az ázsiai-amerikai nők jobban teljesítenek matekból, ha a teszt előtt ázsiai mivoltukra emlékeztetik őket. De ha női mivoltukat hangsúlyozzák, rögtön rontani kezdenek, míg a kontrollcsoport eredményei változatlanok.

A mechanizmus egyszerű: Cailin O’Connor az egyetem alatt pszichológiai kísérleti alanyként kereste a pizzára valót. Egy X-et kellett bámulnia, majd elvégezni néhány alantas feladatot, ezalatt pedig egy képernyőn alig érzékelhetően szavak villantak fel. A végén kapott egy matektesztet, és már a kezdéskor önkéntelenül így reagált: „Pocsék vagyok matekból.” Ma matematikusként dolgozik, de akkor fogalma sem volt, hogy a kísérlet hatására kezdett kételkedni magában. A megoldás szerinte az, ha nem próbálunk általánosítani, és egymás tudása helyett a közös munkára koncentrálnak nők és férfiak.

Itt egy hazai példáról olvashatsz, amelyik erős a matematikaoktatásban.

Forrás: http://www.pnas.org/content/107/5/1860.full#abstract-1?ref=curiositydotcom, http://www.huffingtonpost.com/cailin-oconnor/women-math-and-science_b_6573074.html?utm_hp_ref=girls-in-stem  

Kép innen