Én nem a migránsoktól félek.

Én tőletek félek.

Tőletek, akik hergeltek, harsogtok, másra mutogattok.

Köpködtök, gúnyoltok, affektáltok, lázítotok.

Facebookon és fórumokon trollkododtok.

Én tőletek félek.

Akik emberi lényeket akartok kiirtani és sajnáljátok, hogy a terroristáknak nem sikerült. Tőletek, akik azt kívánjátok, hogy még többen fulladjanak meg hegyre- halomra a lezárt rakterű teherautókban.

Mondok valamit. A gyűlöletetek tárgyát képezők túlnyomó része ezerszer inkább nevezhető EMBERNEK, mint ti magatok. Nem kizárólag abban az értelemben, hogy ugyanúgy két kezük, és két lábuk van, mint nektek, hanem érző és fájó szívük, óriási bátorságuk, és eget rengető bizodalmuk egy új, jobb jövőben.

Veletek ellentétben ők nem gyűlölnek, nem lázítanak más emberek ellen, és nem akarnak senkit hidegre tenni. Ők is azoktól a terroristáktól menekülnek, akiktől ti is, és én is joggal félünk. És nem fogadom el azt a magyarázatot,  hogy ugyanaz a bőrszínük, vagy a vallásuk, mint a terroristáknak. Neked is ugyanolyan a bőrszíned, mint a norvég tömeggyilkosnak, aki hetvenhét embert végzett ki négy évvel ezelőtt, mégsem akarnak meglincselni a világ egyik pontján sem, ha beteszed a lábad egy eltérő kultúrával rendelkező országba.

Néha már kínomban csak nevetek rajtatok. Miközben tudom, hogy ti lennétek az elsők, akik egy ilyen kilátástalan élethelyzetben azonnal felhúznátok nyúlcipőt. Fognátok az asszonyt, az ájfónt, kivennétek a spórolt pénzt (már ha van) a bankból (már ha nyitva lenne), eladnátok a kocsit (már ha volna olyan, aki megveszi), és jajveszékelve rohannátok el a hazátokból.

Bár abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy gyalogolnátok-e heteken keresztül, éhesen, koszosan. Átmásznátok-e a drótkerítéseken, mocsarakon, kockáztatnátok-e a nyomorult életeteket túlterhelt csónakokon dacolva a tenger kiszámíthatatlanságával. Nem nagyon nézem ki belőletek, már bocsánat.

Én tőletek félek.

Tőletek, akik pöffeszkedő, csőlátással rendelkező, álhíreknek behódoló robotokként adják a lovat a többi hasonló birka alá, és ezzel visszafordíthatatlanul káros és romboló, szélsőséges indulatokat generáltok. És a legszomorúbb, hogy ilyennek nevelitek a gyerekeiteket is.

Tőletek, akiket hirtelen annyira érdekelni kezdett a magyar hajléktalanok sorsa, bár azelőtt húsz forintot nem adtatok egynek sem, hanem inkább felhúztátok az ablakot a piros lámpánál, amikor kezét nyújtotta felétek.

Én tőletek félek.

Miattatok aggódom, mert szeretett maffiakormányunkon kívül, bizony ti magatok vagytok az oka, hogy a migráció problémáját ma, Magyarországon nem lehet hatékonyan, átgondoltan és eredményesen kezelni. 

Egy kedves bloggertársam, Juhász Zoli sorait idézve:

"Embernek lenni nem adottság, csupán lehetőség, kedves "honfitársaim". "