Napi Vegan

Napi Vegan

Tudtad? A méz nem az emberek tápláléka

2016. december 09. - NapiVegan

mez_mindennap_veganblog1.jpg

Az édes lépes méz a legtöbb ember számára ínyenc finomság, folyékony arany, azonban ezért a finomságért a méhek fizetik meg a valódi árat, hiszen munkájuk gyümölcsét elveszik tőlük.

Valahogy természetesnek vesszük, hogy a méz ott van a polcokon és bármikor elérhető finomság. Úgy gondoljuk, hogy az a mienk, embereké, hiszen a méheknek nem kell. Azonban a mézet a méhek maguknak gyűjtik, nem az embereknek. A saját túlélésük érdekében raktározzák el, nem azért, hogy Julcsi néni a szomszédból mézes puszedlit süssön belőle.

mez_mindennap_veganblog3.jpg

A méheket is beletuszkolták az emberek a haszonállat kategóriába, mint a disznókat vagy tyúkokat. Ebben az esetben is a nőivarú méheket használják, ki ők a dolgozók. A méhészek előszeretettel használják a füstölést, aminél jó pár dolgozó is áldozatul eshet, illetve a méhpempő begyűjtésénél az éppen fejlődő lárvákat is meggyilkolják. A királynőket szelektálják, mesterségesen megtermékenyítik, a beteg családokat likvidálják, vagy különböző módszerekkel megakadályozzák (anyaméh szárnyának csonkítása, kaptárhűtés, mézelvétel), hogy a méhcsalád együtt elrepüljön kihasználójától.

mez_mindennap_veganblog_2.jpg

Amúgy pedig a kutyánk hányását sem esszük meg, akkor miért ne hanyagolhatnánk a méhek hányadékát is, ami a méz?

A méznek szuper alternatíváját jelentik a különböző növényi szirupok (agave, tápióka, rizs), amelyek bio boltban, drogériákban könnyen elérhetők.

Bővebben itt olvashatsz a mézről.

Ha tetszett a poszt, akkor oszd meg ismerőseiddel és kövess Facebook-on is!

Mentés

Mentés

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapvegan.blog.hu/api/trackback/id/tr112034531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élveteg 2016.12.09. 19:32:27

Nyugodjál meg kisöreg ,ha kutyák hányadéka is olyan finom lenne mint a méz azt is megenné az ember

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2016.12.09. 19:47:39

Vannak vegán klienseink, viszont ez költséges életmód. Még a vitaminokat is külföldről kell rendelni.

hantabanta 2016.12.09. 20:18:57

Olyan nagyon kíváncsi vagyok, hogy a vegánok szerint pl. a tejet miért nem szabad fogyasztani? Mi rosszat teszünk vele a tehenekkel??

bandiras2 2016.12.09. 20:20:01

@Borzasztó Károly:
Szörnyű hírem van: Minden növényi származású táplálék amit valaha megettél, trágyázva volt valamilyen szinten. Minél inkább nagygazdasági szintről jön, annál jobban. Minden ősszel csatorna bűzben úszik a vidék, mikor a szennyvíztelepekről kihordják a földekre a hígtrágyát. Ha valaha ettél kenyeret, akkor szörnyű hírem van.
A trágyamentes mezőgazdaság a jelenlegi népességszámmal fenntarthatatlan. A trágyázás nélkül egyszerűen nem terem. A gazdag hippisznoboknak persze van pénzük megfizetni az ilyen hülyeségeket, és aztán bőszen lenézni a képzelt felsőbbrendűségük "magasságaiból". Aki hülye fizessen. Ahelsett hogy a GMO ellen harcolnának. Mert a bioszférát csak egyszer tudjuk tönkrecseszni véglegesen, és a rovar/gyomirtót termelő GMO növényekkel túlságosan is valószínű.
A méhek fontosak! A túlélésükhöz a mai vegyszeres, természettől elrugaszkodott mezőgazdaság korában a méhészek nélkülözhetetlenek! Ha pedig a méhek kihalnak, akkor nekünk annyi. Az összes bio hülyeségnekl búcsút lehet mondani méhek nélkül.
Ahelyett hogy itten a biohülyeség propagandáját terjeszted, harcolj inkább a GMO lobbi ellen. Mindenkinek jobb lesz. Ez vonatkozik a cikkíróra is.

Az Antiochiai Szent Kézigránát visszatért 2016.12.09. 21:11:42

Tudtad? A konek nincs koze az allatokhoz. Egyel kovet.

dreamhotep 2016.12.09. 21:22:42

24 nagy boczonádival veszteglek és egy hunoros konténerrel vándoroltatok. ha méhészek nem lennének, ti vegánok hamar éhen halnátok. ahogy mindenki más a bolygón. A növények több mint háromnegyede zoofil. a pollináció 95%-át a mézelő méhek végzik. A természetes bogár populáció kb 3-500 millió embert tudna etetni. Tudtad? Dehogy tudtad.
A cikk többi ostobaságára a rajzás megakadályozásától kezdve a füstöléssel gyilkolásig már ki se térek. A természetben nem lennének ötvenezres népességű biztonságos kaptárak, fák odvában nyomorognának kitéve millió veszélynek. Ha homo sapiens nem lenne, az apis mellifera nevű faj rég kihalt volna. ÉS FORDÍTVA! Csak sajnálni tudlak te tudatlan zöldnáci.

dreamhotep 2016.12.09. 21:34:23

@hantabanta: velük semmit. viszont nekünk a benne lévő tejcukor nem nagyon jó. de szerencsére van laktózmentes tej. az meg hogy genny is van benne nem gond, fehér-fehér.

TothLali 2016.12.09. 22:17:45

Pincér: Ajánlhatok esetleg marhanyelvet?
Vendég: Ccsak nem képzeli, hogy megeszek valamit, ami egy állat szájában volt?
Pincér: akkor esetleg tojást?

(pardon: nyelvtannáciknak: "megeszem valamit...")

károly szántana 2016.12.10. 00:12:07

A mandulatej az egyik legkörnyezetterhelőbb étel a világon. A világ mandulatermésének a döntő hányadát Kaliforniában termelik, elképesztő módon kiszárítva a környezetet, ami amúgy is szenved a vízhiánytól. (Egyébként a hatalmas monokultúrás mandulaültetvényeket kizárólag odavitt mézelő méhekkel tudják beporozni. Amúgy minden egyes elfogyasztott mandulával a vegánok megölnek egy leendő mandulafát.
A rizs termesztése szintén brutálisan terheli a környezetet, a szójatermesztés meg egyenesen az emberiség megfulladását fogja okozni, mert a termesztés zöme Brazíliában zajlik esőerdők kiirtásával, legtöbbször ráadásul génmódosított szójával, hogy rezisztens legyen a glifozáttal (gyomirtó) szemben. Itt jegyezném meg, hogy bio az, amire ráírják, hogy bio. Ahol ellenőrök vannak, ott mindig van annyi pénz, amennyi a megvesztegetéshez kell.
A mézbe egyébként 0 darab sejt kerül a méhekből, azon méhekből, amik nélkül az összes vegán éhen halna. Nem lenne kár értük. Agyatlan társaság.

károly szántana 2016.12.10. 00:15:02

@bbalintus: A mézharmat a.k.a. tetűméz v. erdei méz/fenyőméz nem izzadtság lesz, hanem magyarán szólva a levéltetvek szara, mivel a tápcsatornájuk szájtól legtávolabbi pontján jön ki belőlük.

whatisevenworse 2016.12.10. 00:16:50

Az amúgy konkrét tévedés, hogy hányás a méz, ugyanis az egy teljesen már ú.n. mézgyomorba kerül. Magas aminosav tartalma van sok benne az ásványi anyag is (a cukor is magas természetesen). Antibiotikus hatása is (ezért jó a mézes tea, persze ha nem tűzforró teába rakod bele) van, ez a magas aminosav tartalomnak és az egyéb méhek által hozzáadott enzimnek köszönhető. Nem mellesleg elvileg korlátlan ideig megőrzi minőségét.
Gyártása nem jár környezetszennyezéssel (a cukor, xilit stb... igen).
És mielőtt faszságokat tetszik írni legalább a wikipédiát tessék már elolvasni.

_ng_ 2016.12.10. 00:25:31

Tudtad? A víz nem az ember itala. Egy pohár vízben biztosan van olyan molekula, amely már megfordult valamilyen állat (netán ember) szervezetében. Ne igyál vizet!

Girhes Joe 2016.12.10. 00:54:20

Nekem a múltkor azt magyarázta egy vegán, hogy mivel a tojás egy meg nem termékenyült petesejt, miért enném meg, mikor a feleségem menstruációs váladékát se eszem meg. Na várjunk csak, és az alma meg nem az almafa "magzata"? Azt azért embernél se szoktuk éppenséggel megenni... (bár kitrancsírozni és a csatornába kiönteni igen, de az egy másik téma...)

aaeronika 2016.12.10. 04:00:43

A magyar kommentelők még nem készültek fel erre a cikkre. Jól látom? :D

Amúgy aki nem fogyaszt állati eredetűt, az sokkal több növényt véd meg mint az, aki fogyaszt. Hát az a szerencsétlen állat, amit megeszel mivel táplálkozik szerinted?

A 'méheknek nem baj' véleményen levőknek meg egy kis agytágítás, már ha még van hova: www.facebook.com/SantuarioGaia/videos/1114931511890717/

csika7 2016.12.10. 05:37:59

A vegánoknak nem javaslom a macskatartást akkor. Az állat csak és kizárólag húst eszik. A szervezetének elengedhetetlen a taurin, aminek a hiánya vese elégtelenséget okoz és ami miatt kétnaponta húshoz kell jutnia. Az evolúció odáig élezte ezt a tulajdonságát, hogy nem érez édes ízt, még jóllakottan is öl, a vadászat szinte az összes testi ösztönét felülírja. Az evolúció adott neki tökéletes álcázóberendezést (szőrminta), irtózatos fegyverarzenált (20 borotvaéles karom és 30 fog, amiből négy a gerincedet szokta átmetszeni), éjjellátó szemeket, szuperhallást, gumitestet, és a bajuszával szupertapitánst. Javaslom minden vegánnak, hogy a sátán állatát ne tartsák, hanem üldözzék, és írtsák, hiszen a macskafélék a a gonosz és húsevés úttörői, akik megtévesztik az embert, sunyi cukisággal beavászkodnak a lakásodba (persze minden macska zsidó-kommunista-keresztény-liberális.náci kollaboráns) és elkapják a lakásba betévedő szegény méheket is a legyeken sáskákon, egereken, patkányokon, darazsakon, hörcsögökön, pockokon, verebeken, galambokon és sok sok védett madarakon kívül. LE A MACSKÁKKAL

csika7 2016.12.10. 05:48:10

@csika7: Ja és a ha a kutya szóba került, a kutya és a farkasfélék a vadonban élve koncolják fel az áldozatukat a falka jelleg miatt, hiszen mindig a rangsorban feljebb lévő ehet elősször, és ha élve kezdi enni az áldozatát, hamarabb jut élemhez a vadász, mint a falkafőnök. ÉLVE ESZIK AZ ÁLDOZATUKAT A KUTYÁK? Javallom, hogy a vegánok, ne csak a macskákat, de a KUTYÁKAT IS ÜLDÖZZÉK!!!!!!! Megrontják ezek a természetellenes ragadozók a békés kérődző állatokat.... és szerintem a húsevő növény is csak egy összeesküvés elmélet XDXD LOL

elemes 2016.12.10. 06:26:08

Jó cikk arról, hogy miért ne legyek vegan (egyébként vegetáriánus vagyok).

elemes 2016.12.10. 06:29:46

Viszont elnézve a hozzászólásokat, mégis a veganok a szimpatikusabbak, mint az itt fröcsögők :)

NapiVegan 2016.12.10. 06:50:11

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Egyáltalán nem költséges életmód. A gyárakban előállított, profitszerzés miatt gyártott élelmiszerkiegészítők lehet, hogy a nagyobb haszonkulcs miatt drágábbak, de egy sima hétköznapi étel, ami 4-5 adag kihozható 1000-1200 forintból ha nem túlárazott superfoodnak nevezett alapanyagokból főz vki...

Hörömpő cirkusz világszám 2016.12.10. 07:04:36

A húsevők idejárnak a napi frusztrációjukat levezetni.

Magam is húsevő vagyok, de eszemben sincs másokat azért fikázni, mert valamit másképp gondolnak. Nagy a világ, elférünk benne mindannyian.

trüki 2016.12.10. 07:12:13

Igen!
És akkor minden baromságot le is lehet írni.
Szerintem nem csak a világ nagy, hanem az Isten állatkertje is...

Old Shatterhand is Dead 2016.12.10. 07:29:25

azt azert tudod, hogy csak egy picivel vagytok normalisabbak a fenyevoknel?

2016.12.10. 07:42:23

Ez aranyos volt :))) Nem elég hogy a méheket kihasználjuk, a nõi méhekkel tesszük ezt! :D
A blogironak is ajanlom elolvasásra ezt, főleg a "Not so fast" című részt:
animalrights.about.com/od/Veganism/a/Vegans-And-Honey.htm
Kedves vegán blogger, azt azért remélem tudod, hogy milyen mennyiségű rovart kell elpusztítatni hogy növényi élelmiszert fogyaszthass? Igen, a biogazdaságokban is!
A veganizmus nem elég, az emberiségnek el kell tűnnie a Földről, hogy az állati jogok 100℅-ban teljesülhessenek :) Mondjuk úgy tűnik, hogy ezt 1-2 száz éven belül megoldjuk...

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.12.10. 07:53:53

#mindmeghalunk

Arról ne beszéljünk, hogy alapvetően a növények nagy gazemberek, egy csomó mindent elkövetnek, hogy megöljék azokat, akik el akarják őket fogyasztani. Tüskéket növesztenek, emésztést akadályozó és egyéb mérgező anyagokat termelnek. csak a gonosz kapitalista ember az, aki évezredek alatt kifejlesztettek a kevésbé gyilkos haszonnövényeket, de ők viszont a Nemzetközi Vegán Felszabadító Front állásfoglalása miatt nem fogyaszthatók, mert hát elnyomott teremtmények, akiket fel kell szabadítani.

Alapvetően nem lenne szabad semmit enni, mert minden, ami más élőlény elfogyasztásával járt, csökkenti az Univerzum rezgését és Sötét Oldalra visz. Sőt, jó vegán ember még a háziállatait sem eteti, maximum, az önmagukat emberbaráti szeretetből önként feláldozó sárgarépával...

torró 2016.12.10. 07:55:03

Hajaj! Tényleg baj van az oktatási rendszerünkkel ! Vegetáriánus! Eset! Megtörtént! Bejárt a pizzériámba egy házaspár két kisgyerekükkel, akik szegényeim úgy mozogtak mint a lassított filmekben. Egyik alkalommal bejött velük egy baráti család, akik nem vegák. Mindenki rendelt magának megfelelő adagot. Evés közben a nem vega apuka szólt a vega apunak, hogy nem kóstolja e meg a Fiorentína pizzát, mert nagyon finom. Figyelj! Úgy ette majd meg fulladt. Az hogy ő vegát játszik, a fejlődésben lévő gyereknek nagy szüksége lenne olyan tápanyagokra ami a húsban van. Borzasztó! Nem kéne várni, hogy a gyerek ha felnő, majd eldönti mit akar enni? Aki gyökeret akar enni oké, tegye. De ne győzködjük egymást,( felnőtt korban!) hülyeséggel!

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2016.12.10. 08:06:19

@NapiVegan: A hivatalos ajánlások szerint egy vegyes étrendű ember sem tud egészségesen élni étrend-kiegészítők/gyógyszerek nélkül. Itt van például a D-vitamin pótlása.

Netuddki. 2016.12.10. 08:07:05

Csak szólok, hogy a szirupok amiről írtál, gyakorlatilag vegyipari termékek. Egyenes út a cukorbetegséghez.

Kelly és a szexi dög 2016.12.10. 08:08:06

Az a baj, hogy a méheket nem lehet megdugni!

2016.12.10. 08:21:44

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: az, hogy a vegyes táplálkozással sem tudod fedezni a d vitaminigényedet, nem azt jelenti, hogy akkor a vegán táplálkozás helyes. Egyébként de. Tudod fedezni. A kutatàs abból indul ki, ami az adott vizsgálati területen általános. Másból nyilván nem is lehet...

consul 2016.12.10. 08:22:27

Jajj, de beteg...
Nem baj, ha felnősz, kinövöd ezt is, mint a pelenkát. Addig is jogod van hülyének lenni.

ProsTata 2016.12.10. 08:24:39

Mint minden szélsőség, ez a poszt is egy baromság. Nem tudom, hogy Istennek volt-e köze az emberi faj megteremtéséhez? Ha volt akkor elcseszte. Eredendően mindenevőnek teremtette. Ebben benne van, hogy mindent megeszik ami jó neki. A méz meg kifejezetten jó.
Holnap már azzal jöttök, hogy a növényeket is lemészároljuk, legyünk napfényevők!
Végül egy találóskérdés:
Mi a "vegetáriánus" szó eredeti jelentése?
----> Béna vadász! :-)

Na megyek reggelizni, meghoztátok a kedvemet egy kis akácmézre. Görög joghurttal összekeverve és bele müzlivel. Ti egyetek füvet (ha találtok)! :-)

halaloszto 2016.12.10. 08:35:48

Aki mézhelyettesítő növényi termékeket keres, az nem igazi vegán. Nem elég ha nem eszel húst, nem is szabad kívánnod! Nem szójakolbászt kell enni mandulatejjel meg tápiókamézzel, hanem rendes ételeket, amik nem tartalmaznak állati eredetű alapanyagokat, és kész. Aki nikotinos rágó nélkül nem bírja, az még nem szokott le a cigiről.

Vajk

zizi77 2016.12.10. 08:36:28

Barry Benson után szabadon! :-)

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2016.12.10. 08:37:07

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ha tudsz szöveget értelmezni, akkor olvastad: nem állítottam a vegán étrend helyes/helytelen voltát. Ez egy világnézet sok egészségügyi kockázattal, de a vegyes étrendnek is van kockázata. Szakember vagy, hogy állítasz valamit ami ellentétes a hivatalos állásfoglalásokkal? Ezzel a kérdéssel elég sokat foglalkoztam.

--
Üdvözlettel,
Tihanyi András
dietetikus, Élelmezés- és táplálkozás-egészségügyi, valamint Prevenció, közösségi egészségfejlesztés, egészségkommunikáció szakértő, az MDOSZ Sportdietetika Munkacsoportjának vezetője

sorbacsillag 2016.12.10. 08:37:43

egyetek hust, szarrjatok büdösset, és hánnyatok mézet

2016.12.10. 08:39:28

@dreamhotep: viszont van benne kalcium, vitaminko. Tudod, nem élne meber Európában, ha nem alkalmazkodott volna a tej emésztéséhez. Tudtad, hogy minél északabbra mégy, annál nagyobb arányban találsz tejkompatibiliseket a lakossàg számában? Magyarul: délen fosnak a tejtől.

2016.12.10. 08:43:00

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: talán elkerülte figyelmedet a csontritkulás...a d vitaminnal kapcsolatban: nem a vegyes táplálkozást vizsgálják , hanem az adott vizsgálati körben jellemző etedményeket. Mondjuk az európait amerikait. Így azért kicsit más az eredmény...

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2016.12.10. 08:47:28

@Könnyen elkaptuk, uram!: Kérlek próbálj meg összefüggő mondatokat írni, nem a levegőbe beírni egymással és a mondataimmal össze nem függő állításokat. Nem a csontritkulásról beszéltünk - amelynek létezése a lakosság 90%-os őszi-téli-tavaszi D-vitamin hiánya miatt önmagában sem lenne meglepő, de mint komplex probléma nem vezethető önmagában csak erre vissza..

Az Antiochiai Szent Kézigránát visszatért 2016.12.10. 08:59:41

@Benbe: Akkor meszkovet nyilvan nem esznek! Hat annak erzesei voltak!

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2016.12.10. 09:11:27

A kedves szerző összehordott hetet-havat a mézről, a méhekről. Sebaj. Nem lehet mindenki százas, de mentségére szolgáljon, hogy senki nem az. Mindenkinek van valami stikkje. Én például gyakran olvasom mások gondolatait, és elgondolkodom rajtuk. Ez sem teljesen normális viselkedés, hisz lehetne jobb dolgom is.

Az Antiochiai Szent Kézigránát visszatért 2016.12.10. 09:35:49

@nyelv-ész: De azon a graniton lehet, hogy valaha jartak allatok. Vagy a kozeleben. Vagy ugyanazon a bolygon. A lenyeg, hogy koze van az allatokhoz. Azt pedig nem eszunk, mert nem!

fifibá55 2016.12.10. 09:38:07

Furcsa és sajnálatos, hogy azért, mert valaki közzéteszi véleményét valamiről, iszonyatos támadásokat kap - feltehetőleg olyanoktól, akik a demokrácia és a véleményszabadság hívei(nek tartják magukat).

A posztoló egy szűk rétegnek szóló posztban írta le álláspontját, ezzel kárt, hátrányt senki másnak nem okozott, kár ekézni.

Ha valaki ezzel nem ért egyet - ez kb. a józan paraszti ésszel megáldottak köre - akkor lépjen túl rajta, és csak akkor kezdjen el gondolkozni a szükséges korrekció módjáról és mértékéről, ha mindez kilép az elmélet síkjáról.

bemce 2016.12.10. 09:42:50

Kedves Poszter! Mi a helyzet az emberi nyállal, hüvelyváladékkal/spermával? A vegánok nem csókolóznak, nem szexelnek orálisan? Jó, tudom ezek nem tartoznak a táplálék kategóriába, de esetenként mégis be tud jutni a szervezetbe. Viszont se nem növényi, se nem állati eredetű. Vagy az ember is állat?

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2016.12.10. 09:55:50

@bemce: Biológiailag az ember is állat. Különben lehetnének vegán kannibálok.

Netuddki. 2016.12.10. 09:57:48

Jajj, nem kell mindjárt felháborodni!
A poszter írt valamit baromságot amire majd lesz jó sok hozzászólás, és csörögni fog a kassza. Nem a poszt toló találta fel a spanyolviaszt. Reggelinél néha én is úgy szoktam viccelődni a gyerekekkel, hogy repül a kis Maja, összehörpöli mindenhonnan a nektárt, aztán berepül a kaptárba és broáááááfff. Ettől függetlenül mindenki megeszi a mézet. Na, bumm!

Lord_M_ 2016.12.10. 10:01:20

A mindennapi vegán tehát:
Nem eszik semmi állati eredetűt
Nem hord bőrcipőt
A táskája nem bőrből van
Az autójában nincs bőrülés
És egyelőre autója sincs mert ugye a benzin / dízel az kőolaj származék -- az meg ugye tartalmazhat dinoszauruszt
Ebből kiindulva nemhasznál semmilyen műanyag terméket sem (tekintve a kőolaj származékokat benne)

De nem jár a tescoba / aldiba / sehová mert ezek az üzlwtek használnak benzint / gázolajat / műanyagot / bőrt

És lassan rájön, hogy növényeket sem szabad enni mert még a még oly bio földművelés során is ezrével pusztulnak el rovarok százával rágcsálók (és szuper aranyos vakondok)

A Brazíliából importált magvak és helyettesítők meg direkt állatok szenvedésére épít így azokat pláne nem fogyasztja: hány madár / majom / jaguár család pusztul el a kivágott erdők miatt? Hány útmeti döglött állat kíséri a kamionokat amik a terményeket szállítják. És mennyi élőhelyet trsznek tönkre a nagy teherszállító hajók meg repülők (az őket üzemanyaggal ellátó tankerekről nem is beszélve)

De használati eszközei között nincs fémtárgy sem... gondolom nem kell ecsetelni a bányászat (különösen a külszíni) állatokra gyakorolt hatását, márpedig az ércek és a velük kapcsolatba kerülő szén az mind mind állatok ezreinek a halálát jelenti.

Papírt elvből nem használ: a fák kivágása madarakat, mókusokat és ezernyi rovart pusztít el naponta. Nyilván ekkora állati szenvedés alapból kizárja ezek használatát.

És természetesen nincs számítógépe, telefonja sem.
A telefon és a számítógép processzorában arany van ami a világ egyik legpusztítóbb bányászatával történik, szállítása a fent felsorolt okok miatt állatellenes. A többi alkatrész (fém, műanyag) szintén megbeszélve. De a legfontosabb, hogy az adótornyok madarak élőhelyeit teszik tönkre, a földbe ásott kábelekkel állatok ezrei pusztultak el, a műholdak elkészítése és fellövése pedig közbetlenül ezreket öl meg.

Azzal semmi baj nincs, ha valaki vegán szerű dolgokat vall - nem aksr halat, mézet, tojást enni. Ámen. De azért tömegesen kioktatni, "hogy hé emberek ne egyetek mézet mert az horror mi az" az valahogy visszás.

Tolerancia testvérem, tolerancia.
TE nem akarsz mézet enni: rendben
TE nem akarsz tejet inni: rendben

De mi a többiek akik igen, ne kelljen már ezt a félig álszent kioktatást lenyelni. Mi szeretjük a tehénmirigy váladékot és a méh hányást.

Ha Te nem oktatsz és ítélsz el bennünket ezért, mi is bizisten békénhagyunk a magad elképzeléseivel.

Gondolataid rólunk lehetnek, nekünk is megvan a magunké, de a szólás és véleményszabadság nem arról szól, hogy a többieket lehülyézzük, mert másképp élnek. Használhatod rá, jogodban áll. De csak feszültséget szül, mert az emberek nem szeretik ha kioktatják. (Ugye te is morcos vagy most)

Különbözőségünk miatt vagyunk nagyszerűek és ha valamire megtanított a történelem: nincs olyan, hogy egy igaz út.

Netuddki. 2016.12.10. 10:02:49

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Ez az egész vegetáriánus őrület valamikor a schirillával kapcsolatban került be Magyarországra. Akkor még valami húgysavas baromsággal haknizta végig az országot. Meg is lett a nagy "egészséges" életmódjának az eredménye, 60 éves korában feldobta a pacskert. Erről ennyit.

GézaBá 2016.12.10. 10:06:26

Ha igazán éhes vagy, gond nélkül megeszed a kutya hányását. Csak az elkényeztetett kis pubik nem tudják ezt eljépzelni.

zaturek 2016.12.10. 10:20:12

A propoliszra van valami vegán alternatíva? Azt is maguknak állítják elő a méhek, az ember meg önző módon csodaszernek titulálva kezelgeti vele mindenféle nyűgét-baját.

2016.12.10. 10:22:12

" Azonban a mézet a méhek maguknak gyűjtik, nem az embereknek. A saját túlélésük érdekében raktározzák el, nem azért, hogy Julcsi néni a szomszédból mézes puszedlit süssön belőle."
"Amúgy pedig a kutyánk hányását sem esszük meg, akkor miért ne hanyagolhatnánk a méhek hányadékát is, ami a méz?"

Ezeket az érveket megjegyzem magamnak, olyan gyönyörűek. :)

2016.12.10. 10:25:38

@Lord_M_:

"nincs olyan, hogy egy igaz út. "

Az valszeg nincs.
De hülye embnr az létezik.
Nem rád gondoltam ofc, hanem erre az "egészségkommunikációs szakértőre".

decoati 2016.12.10. 10:33:07

@fifibá55: A poszter ír egy posztot a véleményszabadság szellemében, a többiek meg fikázzák,, a véleményszabadság szellemében. Az Index meg kiteszi főoldalra, közszolgálatilag ugyebár, a poszter publicitást kap, az Index visszajáró lelkeket, a fikázók pillanatnyi elégtételt, a többiek meg igen jól szórakoznak. Win-win. Kicsit dekadens, dehát... na.

igazi hős 2016.12.10. 10:38:18

@fifibá55: Nem, a poszter nem egy kis közösségnek, hanem az egész világnak tárta ki a véleményét, ami többek szerint ostobaságokat tartalmaz. Szerintem is. A családban van méhész, aki egyébként 50 évig erdész volt, és nyugdíjasként sem tudott az erdő nélkül élni, ezért lettek a méhek. A méhek ugyanolyan "státuszban" vannak nála, mint a vizsla. Vigyázunk rá, gondozzuk. Persze hasznot hoz, pont úgy mint a birkák, amiktől a "felesleges" gyapját vesszük el, vagy a tehenek, amiktől a "felesleges" tejét. Ez nem a birkák/tehenek/méhek kihasználása, hanem szimbiózis, ezek a haszonállatok töredék ekkora mennyiségben élnének az ember tevékenysége nélkül.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2016.12.10. 10:40:12

@Tibi !: Emlékszem.
Ez egy világnézet, nem az egészség a lényege. Persze ez is egy gyakori érv, csak jelenleg tudományosan nem megalapozott.

Benbe · http://www.benbe.hu 2016.12.10. 10:44:27

@fifibá55: Nem a véleménye a baj, hanem a hamis állításai. Hazudni rossz, értem? Főleg index címlapon.

7esbusz 2016.12.10. 10:45:01

Újranyitott a Lipót, és még internet is van? Erről lemaradtam :)

szanalmas 2016.12.10. 10:53:56

@aaeronika: Jól. A 90%-uk soha nem is fog!

Amúgy csak azt a mézet szabad megenni, amit védőfelszerelés nélkül szereznek meg a méhektől!

Vincenzo6 2016.12.10. 10:57:30

Az én termésemet sem eszed meg, akkor az almafáét miért ennéd?

Egyre jobban elharapódzik az áltudományosság és az agresszív populizmus a vega/vegán étkezési zavaros elmeroggyantak körében. Kár, mert amúgy aranyosan buták is tudtatok lenni valaha.

ekat 2016.12.10. 11:14:21

@ghck: Na ezt jó tudni, el is gondolkoztam rajta a valamit, azaz a tárgy okán, de nem jutottam eredményre. :)

kkn 2016.12.10. 11:24:44

Nem értem ezt a vegán dolgot. Sokak szerint a növények is éreznek. Mások szrint lényegében az egész földi élővilág egy közös entitás, amikben a növények ugyanolyan résztvevök, mint a többi élőlény.
A vegán szerint az állat védendő élőlény, de a növény másodlagos élölény, őt lehet pusztítani. Tehát a vegánok kirekesztök, fajgyűlölök, akik szerint csak az állat az értékes élőlény , a növény nem, tehát növényrasszisták, kirekesztőek. Tessék fénnyel táplálkozni, a foton nem élőlény, és akkor egy élőlénynek sem esik kára. Vagy egyenlően kezelni növényt , állatot, nem állatsovinisztának lenni.
Mert tényleg, a nem megtermékenyített, tehát elrohadó tojást miért is nem lehet megenni? Nem mindegy, hogy a természetben, vagy a belünkben rohad el?
"Hülyék ezek a rómiak!"

2016.12.10. 11:37:28

@szanalmas:

"Amúgy csak azt a mézet szabad megenni, amit védőfelszerelés nélkül szereznek meg a méhektől! "

www.youtube.com/watch?v=3DsOjXWF-c0

2016.12.10. 11:39:32

@aaeronika:

Mondjuk amekkora baromságokat ír a mi kis "szakértőnk", arra nehéz felkészülni. ;)

dreamhotep 2016.12.10. 11:41:12

@Könnyen elkaptuk, uram!: ez így van. (és tudtam :)) A kaukázusi embernek adaptálódott az emésztése, jaktejet kellett innia, mert nem volt más. délen gazdagabb a flóra, volt alternatíva, az evolúciónak nem kellett közbeavatkoznia. apropó evolúció! a vegánokkal vajon mi célja lehet...? egy-két elszigetelt buddhista társadalom kivételével az elmúlt harminc év előtti harmincezer évben nem sok sanszuk lett volna túlélni növényi táplálékon. ez egy zsákutca.

J.W. Booth 2016.12.10. 11:47:28

az írás szerintem is baromság, de:
A vegánságot, vegánokat bántani elég nagy ostobaság. Van, aki a hite vagy meggyőződése miatt, van aki betegség, ételallergia miatt lesz vegán.
Elég jellemző magyaros hozzáállás, hogy rúgjunk bele mindenkibe, aki más mint mi.
Írom ezt húsevőként.

dreamhotep 2016.12.10. 11:53:40

@MikeBoy: a krajnai szelíd. jókor kell elvenni és a fészekhez nem szabad nyúlni. én ruha nélkül pergetek, évi tucat csípést kapok. annyi meg kell is. a videón vadméhek vannak, az más kávéház. az én bogaraim tudják, hogy nem bántom őket, én vagyok a gazdájuk, összedolgozunk. nem rabolom ki őket mint a dzsungellakó, a tavaszi tisztulórepüléskor még van nekik egy bontatlan lép őszről nem bántom őket, van mit enniük, miért bántanának?

bad choice 2016.12.10. 12:11:16

Egy másodpercig sem kell sajnálni, cenzúrázik a kis mimóza.

Irbisz 2016.12.10. 12:57:47

@Hörömpő cirkusz világszám:
"Magam is húsevő vagyok, de eszemben sincs másokat azért fikázni, mert valamit másképp gondolnak. "
Nem a maskepp gondolkodas, hanem az összehordott orbitalis baromsagok miatt lettek "fikazva".

"Nagy a világ, elférünk benne mindannyian. "
Ja, ez igaz. De a roppant nagy arccal, felsöbbrendüsegi tudattal parosulo ostobasag joggal irritalja az embereket. Velemenyüket meg ök is leirhatjak, nem csak a vegan a maga sületlenseget, erröl szol a szolasszabadsag.

feribácsi 2016.12.10. 13:19:22

Azt tudtad, hogy a növények (pl. a rizs, agave, tápióka) nem neked gyűjtik a tápanyagaikat, hanem saját maguknak? (facebook-ról már elküldtem ezt a hozzászólást, de talán így hangsúlyosabb lesz)

robogó 2016.12.10. 13:19:50

Kizsákmányoljuk a méheket?Gyerekmunka,rabszolgaság,szervkereskedelem?

stim 2016.12.10. 13:20:35

A homo sapiensnek gumós zápfogai vannak ami mutatja, hogy mindennek a megevésére alkalmas. A bambik egész nap legelnek, ők az ideális fogyasztók. Nekik az életmódjuk a fogyasztás. Az oroszlán megeszi a bambit és utána jóllakottan napokig tud pihenni, lustálkodni, gondolkozni. A homosapiens meg megeszik bambit, fűfélét, oroszlánt és utána tud ráérősen hülyeségeket írni a kényelmesre kiotalált épületeiben a kényelmes virtuális valóságában a kényelmes ideológiái szerint. Hogy miért? Mert gumós zápfoga van és mindent meg tud enni. És utána ráér az elraktározott energia felélése közben akár hülyeségeken is filózni:)

2016.12.10. 14:25:07

@dreamhotep:

Egyébként gyanítottam mindet, csak ez egy látványos videó.
Vagyis a méhészek is védőruha nélkül dolgoznak rendszerint.
A másik, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy a méhészek méhei éheznének a sima méhekhez képest, sőt ez lehet fordítva van.
És a legfontosabb, hogy a méhészek gyanítom sokal jobban szeretik a méheket, mint mondjuk én. :)

2016.12.10. 14:30:28

@Hörömpő cirkusz világszám:

"Magam is húsevő vagyok, de eszemben sincs másokat azért fikázni, mert valamit másképp gondolnak."
Én nem azt fikázom, aki másként gondolkodik. Hanem azt, aki mérhetetlen hülyeséget ír le.
Márpedig ez a kutyás példa, meg az, hogy a méhek nem nekünk csinálják a mézet.....
Vagy pl. ez itt:
"A méheket is beletuszkolták az emberek a haszonállat kategóriába, mint a disznókat vagy tyúkokat."

mortullus 2016.12.10. 14:36:58

Ez a kifejezetten ostoba vegán tempó már kezd nagyon bosszantó lenni.

Szegény tehénkék brühü, elveszik a tejüket a megkérdezésük nélkül.
Jaj méz, fúj fúj méhek hányadéka.
Annyi baromságot össze tudnak hordani, hogy az ember agya teljesen lezsibbad.

Szarazinda 2016.12.10. 15:14:34

@aaeronika: basszus, a növény, amit muszáj megenned, hogyan b**sza szét a termőföldet, a vízkészleteket? Ráadásul, miután vegán vagy, többet is kell belőle enned, mint másnak. Mutasd a számítást, ami szerint ez még így is kevesebb, mint amiben a húsevés kerül. Magyarázd már el Afrikában, hogy ne egyél húst, se tejterméket, se tojást, se semmit. Miért van a nyugati embernek ilyen elementáris igénye arra, hogy az álszent, felszínes, nyomulós életét ilyen hülye, a realitásokat teljesen figyelmen kívül hagyó idiotizmusokkal kompenzálja? Tipikus first world problem a négyszázezredik hatványon. Mi ez a tömény baromság????????

1. A kutyák hányását nem esszük meg, sőt a legtöbb kultúrában a húsukat sem, ahogy más ragadozókét se, mert genetikailag közel állnak hozzánk, ezért a ragadozók húsa a prionbetegségek kockázatát hordozza.

2. A vegán életmód, bár én nem követem, szerintem élettani hatását tekintve inkább baromság, de teljesen egyetértek azokkal, akik az állatok tartásának körülményeivel magyarázzák, és ehhez nem akarnak hozzájárulni. Mondjuk a humánus állattartás promotálása, a jelenleginél intenzívebben, többet érne, mint, hogy vegánok leszünk, az emberek többsége soha nem lesz az, ergo semmi nem fog változni. A tejelő teheneket is inhumánus módon tartják, ezért megértem a vegánokat, akik tejterméket sem fogyasztanak, tojás dettó.

3. Azért az evolúciós létrát könyörgöm, vegyük már figyelembe. Én már a halaknál és csirkéknél sem vagyok biztos ebben a hisztiben, de abban sem, hogy a tartási körülmények humánusak lennének. Tény, gerincesek, van központi idegrendszerük, éreznek valszeg fájdalmat. A méheknek viszont k**ára nincs, lehet, hogy valamiféle fájdalomszerű dolgot éreznek, de ennyi erővel tényleg, a növények is.

Szánalmas

J.W. Booth 2016.12.10. 16:08:04

@Hóhér az utolsó barátod: Nem keverem. Pontosan tudom, mit jelent a kettő.

J.W. Booth 2016.12.10. 16:11:29

@sírjatok: pajtás, olvasd el, amit írtam.
A poszt baromság, idióta megközelítés

Ezen kívül itt meg sok barom szidja vegánokat, amiért vegánok.
Mert nem olyanok, mint ő. Ez - sajnos - nagyon jellemző a magyarokra.

victor vacendak 2016.12.10. 16:54:54

@hantabanta: leszámítva, hogy normál esetben a tehén csak addig ad tejet, amíg van borja, ellenben a farmokon egész életükben fejik őket (illetve sűrűn meg is termékenyítik őket). Gondolj bele, milyen lenne egy nőnek, ha egész életében szoptatna/vagy fejnék a mellét...

Egyébként a tehén tej tehén borjaknak való, az embernek igazából nem túl egészséges, az emberiség 2/3-ada nem is tudja megemészteni, a rendszeres fogyasztók hajlamosabbak a csontritkulásra és embercsecsemőkre nézve meg simán halálos is lehet.

Liping 2016.12.10. 17:17:57

Mulatságos bejegyzés volt. A tojás meg a tej vegánként való bojkottjáról már hallottam, a méz újdonság.
A tartalmat tekintve csak annyit reagálnék, amit mások már megtettek: valóban nem nekünk csinálja a méh a mézét, de csak annyit szednek el tőlük, ami még nem veszélyeztetni a létüket, illetve ha jól tudom, kapnak helyette cukrot.

Bár nő vagyok, a nőstény méhek, mint kifejezetten elnyomott osztály kiemelésén kénytelen voltam felröhögni. De bizonyára a szexizmus miatt választották ezt a fajt.

Amúgy, ha már méh, még korábban arra jutottunk egy barátnőmmel, hogy a vegánok egyenek emberi MÉHlepényt. Máskülönben amúgy a kukába megy általában, ellenben tömve van tápanyagokkal, s előállításához elviekben egy élőlénynek sem kell elpusztulnia. A vegánok alacsony száma alapján feltehetően jutna elég mindenkinek.

2016.12.10. 17:33:09

Azt hiszem ez a poszt megkaphatja a negatív kommentek győztese címet a mai nap.
Mondjuk nem is csodálom.

J.W. Booth 2016.12.10. 18:20:14

@Hóhér az utolsó barátod: ne görcsölj, pajtás. A közvetlen családomban van ilyen betegség. ne akard, hogy neked is olyan legyen.

Medgar 2016.12.10. 19:32:13

@_ng_: Ráadásul abba sz@rnak a halak...

quick 2016.12.10. 21:26:43

És ezután lefőzött egy kávét olyan szemekből amit a cibekmacska kisz*rt.

károly szántana 2016.12.10. 23:18:09

@zaturek: A propoliszt a méhek a növények rügyeiröl gyüjtik, hasonlóan a virágporhoz, a kaptárban un. propoliszdepókban tárolják, hogy minden 6 mm-nél kisebb rést be tudjanak vele tapasztani.

károly szántana 2016.12.10. 23:22:06

@dreamhotep: Rendszertanilag nem bogár, hanem hártyásszárnyú...

aaeronika 2016.12.11. 03:22:32

@Szarazinda: 'basszus, a növény, amit muszáj megenned, hogyan b**sza szét a termőföldet, a vízkészleteket? Ráadásul, miután vegán vagy, többet is kell belőle enned, mint másnak. Mutasd a számítást, ami szerint ez még így is kevesebb, mint amiben a húsevés kerül. '

Nos igen, a növények, amiket eszünk elég sok vizet igényelnek, és mivel a marha, amiből a sztéked készül szintén növénnyel táplálkozik, meg még vizet is iszik mellé, hatványozottan több 'anyagot' igényel, mintha steak helyett mondjuk csirkét, vagy URAMBOCSÁ növényeket ennél.

Ajánlom megtekintésre a Before the flood című dokumentumfilmet, amiben minden adat elhangzik, amire kíváncsi vagy.
Dikáprió azt üzeni, ha úgy érzed, a tápláléklánc csúcsa vagy, és neked jár a hús, akkor inkább maradj a csirkénél, mert azzal kevesebbet ártasz a bolygónak, ami az unokádé lesz majd.

Amúgy nagyon előjött mindenkiből a globális felmelegedést tagadó Donald GFT Trump, de tudom, ezt már végleg nem kéne a méhekről szóló dilettáns cikk alá tennem.

DFK 2016.12.11. 09:23:29

@károly szántana: hát nem. A propolisz az virágpor.

DFK 2016.12.11. 09:25:16

@aaeronika: ha nem eszel húst, akkor sokkal több növényt eszel, vagyis te is sok vizet fogyasztol.

Balt 2016.12.11. 09:59:39

@Liping: +1

Ellenben a méhek társadalmilag igazi matriarchátus, lévén méhANYA, méhkirályNŐ, hímivarúval nem menne. Ez van, ezt kell szeretni. Vagy nem szeretni. :)

Az Antiochiai Szent Kézigránát visszatért 2016.12.11. 10:26:47

Hulye poszter abba nem gondol amugy bele, hogy a dragalatos allatai elol zabalja fel a novenyeket? Egyel kovet te fasz. De ne meszkovet, ahogy azt korabban mar irtuk!!

dreamhotep 2016.12.11. 11:18:27

@károly szántana: jogos...lenne, ha nem lennék méhész. mi bogaraknak hívjuk. és a királynőt - kapaszkodj meg - anyának.
hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A1zim%C3%A9h

@DFK: dehogy. a propolisz, az nem virágpor. hát nem. a virágpor a virágpor, a propolisz egy gyanta, amivel tömítenek, ragasztanak és a baktériumokat tartják távol.

NapiVegan 2017.05.21. 19:34:11

@bad choice: Az én blogom, seggfejeket és trollokat nem látok szívesen. :) Ha meg valaki annyira hülye, hogy kitiltás után új névvel regisztrál mert nem bírja a troll egója, hogy egy blogon nem trollkodhat, hát megkapja a következő tiltást is. Nekem összesen 2 másodperc az egész. :D Szivcsi, lávcsi, puszcsi
süti beállítások módosítása