25 év. Egy csettintés és bumm, már ott virít a 25-ös szám a tortádon. Ez egy olyan szám, amikor az ember azért feleszmél, hogy hoppá, hogy rohan az idő, tegnap még csak 22 voltál, nemrég jöttél ki az iskolából. Annyi minden történt és olyan sok minden változott azóta – vagy mégsem?
Ilyenkor sokunknak eszébe jut, hogy számot vessen az életével, hogy jó úton halad-e. A régebbi álmaiból maradt-e valami, vagy talán teljesen más úton jár? Netalán azon szerencsések egyike, akinek össze is jött az álommeló és még boldog is vele? Még az is lehet, hogy teljesen más pályán találta meg valaki a számításait, de az is biztos, hogy az, aki megtalálta a helyét, vagy tudja, merre felé halad, már az is ritka és szerencsésnek mondhatja magát. Sokunk ráébred, hogy a média által elhitetett „Bárki lehet belőled” és a „Te is elérheted az álmaidat és azzá válhatsz, aki csak szeretnél”, az csak a filmek illúziója marad sokszor.
Rájövünk, hogy az amerikai álom nem ránk vonatkozott. A felébredés sokszor fájdalmas.
S lássuk, mi mindent érnek el az emberek, mit mondhat el magáról az átlag, s egyáltalán el vagy-e késve, ha úgy érzed, nem tudsz sok mindent felmutatni.
(Spoiler: a válaszokból valószínűleg nem fogod azt érezni, hogy bármiben kevesebbet értél volna el, mint az átlag)
Egy anonim internetes felmérésben tehát az alábbi válaszok érkeztek:
„Ugyanazt értem el, mint sokan mások. Volt munkám meg egy használt kocsi, a lóvé pedig épp elég hó végéig.”
„Még nem vagyok annyi idős, de tudom, hogy ha annyi leszek, nem leszek sehol. Mivel semmit nem akarok elérni ebben a hányadék életben, egyedül egy munkát szeretnék minél hamarabb és kész. Nem kell szeretnem, nem kell élveznem, csak csinálom és legyen egy házam és kész. Egyedül leszek, semmi céllal. Egyszerűnek hangzik, de munkát találni érdekes lesz.”
„World of Warcraftban elértem a 100-as szintet”
„Semmit. mióta kijöttem a suliból, azóta céltalan az életem. Ott legalább volt egy cél, hogy év végén ne bukj meg, vizsgázz le, szerezz jobb jegyeket. Azóta nincs. Munkahelyről munkahelyre vándorlok, sz@abbnál sz@rarbb fizetésért, meg bánásmódért. Ami jó hely lett volna, az is elsz@ródott.
Nem tudom mi a kiút belőle.”
„25 éves koromban férjnél voltam, volt egy szakma a kezemben, a második gyerekem 1 éves volt; tehát gyesen voltam. Saját házunkban éltünk, nyögtük a kölcsönöket rá.. nem volt nagy igényünk, nem mentünk nyaralni, nem volt internet, mobil telefon, bútoraink is alig voltak, de azt elmondhatom: BOLDOGOK VOLTUNK!”
„25 vagyok. Van egy jól fizető munkám, az első diplomás vagyok a családban, és teljesen önálló. Van spórolt pénzem, meg egy stabil kapcsolatom. Kocsim nincs, és egyelőre saját lakás se, de dolgozok rajta. Én totál nulláról indultam, ahhoz képest szerintem nem rossz eredmény. „
„Van két diplomám, jól fizető állásom vezetői székben, amivel különböző juttatások járnak, mint pl. céges autó. A köz véleménye szerint pofátlanul fiatal vagyok ehhez.
Saját lábamon állok, van félretett pénzem, képes vagyok fizetni a lakhatásom és a megélhetésemet. Innen viszont úgy érzem nehezen mozdulok.
A magánéletem katasztrófa, nincs kihez hazamennem, egyedül pedig úgy érzem nem halad az életem egyről a kettőre. Egyedül csak úgy fogok saját lakásra szert tenni, ha egy életre eladósítom magam.
Őszintén szólva én azon gondolkodom rengeteget, hogy hogy lehet, hogy a szakmai életem ennyire összejött, viszont a hátterem nulla. Én hajlandó lennék lejjebb adni, ha a magánéletem a vágyott egyensúlyba billenne. Nálam így mutatkozott meg, hogy sokkal fontosabb egy szerető társ, mint a jómódú élet. Persze igazán szerencsés, ha valakinek ez a kettő együtt jár.”
Szóval vannak itt történetek vegyesen, de az igazság az, hogy a többségünk még nem futott be nagy karrriert, nem keres nagyon jól, hogy évi több nyaralásra is jusson, s nem szerzett saját lakást, de még csak autót sem biztos, hogy vett.
És te elégedett vagy az életeddel?
Forrás: http://www.gyakorikerdesek.hu
