menjünk vissza!

nosztalgiablog

A kilencvenes évek 5+1 legmenőbb fővárosi látnivalója

2017. december 11. 19:57 - nemethsarii

Szerintem.

Budapesti gyerkőcként a kilencvenes években még nem a Gellérthegy és a Duna-part voltak a legszuperebb helyek számomra a városban. Nem a szépséget, vagy a csendet, hanem inkább a kalandokat kerestem. Hogy hol találtam meg? Hát ezeken a helyeken!

1. Hologram Galéria a Párisi Udvarban

marcius_049.JPG

A Párisi Udvar önmagában is izgalmas hely volt a nagy építkezés megkezdése előtt, hiszen ha bementünk és  felnéztünk a mennyezetre, szebbnél szebb mintázatokat láthattunk a tetőüvegekben. (Ráadásul innen indult a titokzatos Kígyó Udvar alagútja, amin keresztül a Haris közbe lehetett eljutni.) Ezen a helyen bújt el a kedvenc üzletem, a Hologram Galéria, ahol minden egyes kiállított tárgyat egyesével kellett felfedezni, ugyanis csak bizonyos szögből láttuk, milyen képet rejt az adott képkeret. Igaz, hogy a meztelen nénik is képviseltették magukat, de a gyerekbarát alkotások között volt bohóc, dinoszaurusz, sőt még leopárd is. 

2. Budai Skála

thimage.jpg

Sajnos az áruház, mint kereskedelmi egység Magyarországon egyre inkább eltűnőben van, mivel a verseny a bevásárlóközpontok javára dőlt el. Bár semmi bajom sincs a plázákkal, egy kicsit hiányzik az áruházakban, az osztályok között való sétálgatás. A Budai Skálában meglepő módon a játékosztály volt a kedvencem, azon belül is a Barbie-k sorában, és a Play-Doh gyurmák között töltöttem a legtöbb időt. 

3. Gyerek részleg a Szent Gellért fürdőben 

A Gellért nem csak amiatt menő hely, mert tavaly ott készült Ryan Gosling budapesti fotósorozatának egy része. Hanem azért is, mert gyönyörű az épület, éés... ÓRÁNKÉNT BEINDUL A HULLÁMFÜRDŐ! Amikor még túl kicsi voltam hozzá, hogy meglett felnőttekkel hullámozzak, az 5 összekapcsolt medencéből álló gyerek részleg kárpótolt mindenért. Képes voltam egy teljes napot eltölteni a (bokáig érő) vízben, és még az sem tántorított el, hogy délutánra mind a 20 ujjam végét kimarta a klór! Éppen ezért most nagyon furcsa látni, hogy a pancsolások helyszínén már asztalok és székek állnak. 

pagony_1.jpg

4. Budapesti Vidámpark 

5099360_55e43c859657443988ea766e4869314c_wm.jpg

Annak ellenére hogy a hullámvasutak közül én maximum a János vitézesre mertem felülni, óriási rajongója voltam a Budapesti Vidámparknak. Imádtam a nagy körhintát, az Elvarázsolt Kastélyt, és határozott emlékeim vannak egy bizonyos színes csúszdáról is, amin szőnyegekkel kellett lecsúszni. Szerencsére a Vidámpark esetén nincs minden veszve, ugyanis pár éven belül megnyitja kapuit a Pannon Park, ahol az immár műemlékké nyilvánított régi játékok is helyet kapnak majd. 

5. Bartók mozi

12010024.JPG

Évekkel az első multiplexek megjelenése előtt jártam a Bartók moziban. Ez valószínűleg 1994-ben lehetett, mivel a Lassie című filmet néztem meg. Hogy a kutya történetén belül konkrétan miről volt szó, azt sajnos nem tudnám megmondani, de a Bartók moziban SAJTOS popcornt árultak! SAJTOS POPCORNT! 

+1: Bármelyik NEM EU-konform játszótér

61485007.jpg

A nagy bandázások színhelye! Itt találkoztunk délután és hétvégén az ovistársaimmal, hogy átadjuk magunkat a vad hintázásnak, és az estébe nyúló "kéz-láb fogózásnak" a kör alakú mászókán. A legmenőbb játszótereken még rakéta is volt, és aki fel tudott mászni a legfelső emeletére, elnyerte az örök dicsőséget! 

Kicsit elszomorít, amikor látom, hogy a gyerekkorom fontos helyszínei sorra tűnnek el...  De még mielőtt bárki zokogni kezdene, gondoljatok csak az Állatkertre, a Csodák Palotájára, a Tropicariumra, vagy a Fővárosi Nagycirkuszra. Ezeket még mindig bármikor meglátogathatjuk, sőt valljuk be, az utóbbi években rengeteg király új hely nőtt ki a földből Budapesten, a játszóházaktól kezdve, a Miniversumon át a szabadulószobákig. :)

3 komment
Címkék: 90s Budapest

A bejegyzés trackback címe:

https://menjunkvissza.blog.hu/api/trackback/id/tr2213473209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2017.12.12. 06:41:08

Hamar beütött nálad a nosztalgia... :)

rnz 2017.12.12. 10:31:29

A nyáron tűzforró, a télen jéghideg acélcsövekből összerakott, betonnal "kipárnázott" posztkommunista játszótér, mint legmenőbb fővárosi látnivaló? Vakmerő kijelentés. :)
A skála és a hozzá társított áruház képzet most is jelen van, egyáltalán nincs eltűnőben, csak ma nem skálának, hanem tesconak, auchannak hívják őket. Sokkal több van belőlük, mint az átkosban. Ahhoz, hogy ez mennyire "menő", csak annyit tudok hozzátenni, hogy: "cipőt a cipőboltból".
A vidámparkot nagyon sajnálom, de amilyen állapotban volt(van), nem nagyon csodálkozom. Nagyon örülnék, ha nem kellene más országba átutaznom, ha egy normális vidámparkba akarom elvinni a gyerekeimet.
A régi mozikat is sajnálom félig-meddig (van amelyiknek megszületnie sem szabadott volna, van amelyik meg önmagában is látványosság), a kossuth 4-be jártam amíg csak lehetett. De már a multiplexeknek is leáldozóban van.

Ashley2008 2017.12.12. 12:08:30

Planetárium, Margitsziget, PeCsa, Sziget
süti beállítások módosítása