MediaShock

World Press Photo 2015 - Parasztvakítás vakuval?

2015. október 05. - Miss Bridzsi

img_8331.JPG

Minden évben megrendezik a World Press Photo-t, amely keretein belül megannyi díjnyertes sajtófotót mustrálhatunk végig, miközben az elmúlt évek eseményei és korunk fontos kérdései újra felsejlenek előttünk. Mégis, évről-évre egyre határozottabban állíthatom, hogy a kiállítás nem több puszta parasztvakításnál. Hogy miért? A Tovább után elmondom…

Évekkel ezelőtt, egy egyetemi sajtófotó szemináriumon a tanárunk, jó pár óra elmélet és gondolatátvitel után úgy döntött, hogy gyakorlati síkon is továbblép a csoporttal: kiadta, hogy a következő órára mindenki fényképezőgéppel érkezzen, ugyanis nyakunkba vesszük Budapestet és fotózunk.

Egyszerűnek hangzik, ugye? Korántsem volt az!

Ugyanis a sajtófotó többet jelent bárgyú kattintgatásnál és mesterkélt szögek kitalálásánál. Van egy nagyon fontos tényezője, amelyről nem szabad megfeledkezni: közölnie kell. Olyan témát kell találnunk, amely egyrészt a társadalom szempontjából fontos, és úgy kell közvetítenünk, hogy a fotóinknak önmagunkban is legyen mondanivalója az adott eseményről.

img_8338.JPG

„Ott voltam, és számomra ilyennek látszott az élet abban a pillanatban” - Henri Cartier-Bresson

Hatást gyakorolni, miközben a saját nézőpontunkból közlünk valamit, cseppet sem könnyű. Főleg egy olyan világban, ahol maga a kép sokkal nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a vizualitás átvette a hatalmat. Nagy a teher. A sajtófotó műfaja pedig meglehetősen nagy változáson ment keresztül az 1800-as évekhez képest. Történet persze bőven akad, kérdés, hogy a tudósítók képesek-e megragadni a legjelentősebb pillanatokat.

Egyre inkább úgy tűnik – sok év tapasztalata alapján mondom ezt –, hogy nem sikerül. Több sebből vérzik a dolog, úgyhogy most vegyük is sorra, hogy a World Press Photo kiállítás – hiába a 60. alkalom –, miért okozott csalódást.

A legalapvetőbb probléma, amivel szembetalálkozunk az eseményen, hogy a meghitt, csöndes bámészkodás a Néprajzi Múzeum töpörödött csarnokában inkább egy zsúfolt, szombati Sziget fesztivál naphoz hasonlít. Egy olyan tipikusan tömött naphoz, amikor az egymástól 5 méterre pihenő bódék közötti távolságot is – enyhe túlzással – 1 óra alatt teszed meg, miközben megannyi ember simul hozzád akaratlanul. A képek befogadása érdekében így viszont marad a rafkózás és persze a kulturált módon a másik aurájába hajlás.

img_8327.JPG

További küzdelmet – illetve gerincfájdalmat jelent –, hogy a képek kísérőszövegei borzasztóan apró betűkkel szedettek. Persze-persze, elmehetek a…, de ez cseppet sem kukacoskodás, főleg egy embertömegben nem az, pláne úgy, hogy mindenki azért küzd, hogy a képeket teljes valójukban, a háttértörténetükkel együtt fogadhassa be.

Ezek persze csupán apróságok, és csakis azért hisztizünk miattuk, mert ugye a komfortzóna egy baromi fontos fogalom, és szeretjük is nagyon. Tehát nem ezek azok az összetevők, illetve hiányosságok, amelyek miatt hiányérzettel távozunk a tárlatról. A legfőbb gond ugyanis magával a képekkel és a koncepcióval van.

Ha végigpörgetjük magunkban az elmúlt éveket, illetve a jelenlegit, meglehetősen sok válsághelyzet, megrázó esemény ugrik be, legyen szó például az ukrán polgárháborúról, a maláj gép lezuhanásáról, a tunéziai terrortámadásról, és persze megannyi személyes történet, illetve társadalmi jelentőségű esemény is akadt a porondon. Vagyis téma bőven volt. A kiállítás nem egy képe foglalkozott is velük, mégis – és természetesen ez végtelenül szubjektív – azt éreztem, hogy vakon vagyok. Néztem a képeket, a maláj gép elterülő roncsait, a vércseppektől áztatott asztalokat és valami hiányzott. A pillanat nem az volt. A hatás sem. És valahogy a valóság távol maradt a jelentől. Mi pedig értetlenül álltunk, hogy miért pont ezek lettek a díjnyertes képek...

img_8342.JPG

Nehéz leírni, hogy mi is maradt el, talán legjobban a kísérő kiállítás és az idei díjnyertes képek közötti végtelen különbség mondja el, hogy mire gondolok. A csarnok egyik kicsi helységében az elmúlt 60 év első helyezett képeit állították ki a szervezők. Azok a képek… szöveg nélkül, ismeretlenekkel az oldalamba fúródva is oda ragasztottak a földhöz, és nem egy alkalommal pislogtam gyorsabban a szükségesnél. Azon a kicsi szobaszerű helyen, olyan erővel sújtottak le ránk a képek, hogy lassan bicegve oldalaztunk ki onnan, miközben az összes kép ott pörgött a fejünkben és nem akartak elengedni minket.

Még most is vissza tudom idézni őket.

img_8341.JPG

Persze, a mostani díjazottak között is akadtak lehengerlő fotók, mégis ezek voltak a ritka kivételek. Sajnos. Főleg úgy, hogy 2100 forintot kellett beáldozni a dologért. Hogy barátosnémat idézzem: „Ennyiért egyáltalán nem éri meg!”. Szomorú, de így van. Viszont jó hír, hogy a rendezvény hivatalos oldalán szinte az összes képet megnézhetjük, sőt saját albumot is létrehozhatunk, kiválasztva a kedvenc alkotásainkat.

A mi idei favoritunk, Bulent Kilic alkotása volt:

bulent_klinic.jpg

Sérült fiatal lány a Taksim tér közelében, Isztambulban.

A kiállítás egészen október 25-ig dübörög! Nektek melyik volt a kedvencetek?

Az idei év díjazottjait itt találjátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediashock.blog.hu/api/trackback/id/tr307889772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blasiusii 2015.10.06. 20:52:52

2 éve voltam utoljára, de a legtöbb fotó kiszámítható, szenzáció-hajhász, unalmas, és sokban alig van kreativitás. szerintem "unalmasabb" témákat is feldolgozhatnának, viszont művészibb, egyénibb megközelítéssel.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2015.10.06. 22:28:33

Egyetértek a szerzővel. Vagy 17-18 éve láttam az első World Presst, majd a következő évben is. Ugyanaz volt, csak a halott, vérző, szenvedő, vagy éppen boldog személyek változtak a fotókon. Éppen pár napja írtam egy másik blogba: "Túlhájpolt pillanatképek, minimális fotós tudással – semmi több. Minden évben ugyanaz: halál, vér, szenvedés, meg némi szépség (főleg természetfotókon).
Unalmas."
Hozzátenném, hogy maga a riportfotózás is túlhájpolt. Pofátlan, igénytelen műfajnak tartom, amit csak azért erőltetnek, mert kell a népnek a cirkusz.

Rwindx 2015.10.06. 23:02:45

Nekem erről az egészről a (számomra) legutóbbi kép ugrott be amikor a menekült férfi a családját védelmezően átöleli, védve a rendőrattaktól, és ez bejárta a világsajtót.
Persze a full videót megnézve ez egy ordenáré hazugság, anélkül hogy egy szót is írtak volna mellé. Szükség van erre? Nem hiszem.

Persze én csak egy laikus vagyok, de nekem tuti nem kell.

jet set 2015.10.06. 23:32:17

Nekem évek óta az a bajom ezekkel a képekkel, hogy szöveg nélkül semmit sem mondanak. Pedig egy jó képnek önállóan is meg kellene állnia a helyét.

Miss Bridzsi 2015.10.06. 23:43:30

@jet set: Csak egyetérteni tudok! Most is alig volt olyan kép, ami szöveg nélkül is megállta volna a helyét... max a kísérő kiállításon.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2015.10.07. 00:18:29

Számomra egy hiteles fotós van, Ő Kevin Carter. Anno Ő csinálta azt a képet, amin a haldokló szudáni csontsovány kisgyerek van, mögötte pedig a keselyű. A kép megrázó meg mindent megmutató as usual, a lényeg nem is ebben van, hanem abban, hogy a készítője pár évre rá öngyilkos lett, mert nem bírta sem a képpel és sem az egyéb látottakkal járó terhet. A mai kis nyominger hatásvadászok, akik vagy a pénzért, vagy a hírnévért csinálják a fasorban sincsenek ehhez az Emberhez képest. Ő ott volt, átélte és megértette azt, amit fotózott, a mai fotósoknak fogalmuk sincs ezekről a dolgokról.

Miss Bridzsi 2015.10.07. 00:28:45

@Tomi from Space: James Nachtwey képeit is érdemes meglesni szerintem :) Sőt, vele készítettek egy dokumentumfilmet is (War Photographer), elég jó kis film.

bakni 2015.10.07. 07:24:49

@Tomi from Space: "A kép megrázó meg mindent megmutató as usual, a lényeg nem is ebben van, hanem abban, hogy a készítője pár évre rá öngyilkos lett, mert nem bírta sem a képpel és sem az egyéb látottakkal járó terhet."
A bűntudat ölte meg. Nem segített azon a szerencsétlen gyereken, csak lefotózta, és otthagyta a keselyűvel... Lehet hogy a fotóriportereknek nem dolguk beleavatkozni a dolgok menetébe, csak dokumentálni, de azért erkölcs, emberség is van a világon... Ennyit a te hiteles fotósodról...

eßemfaßom meg áll 2015.10.07. 11:17:44

"Túlhájpolt pillanatképek, minimális fotós tudással – semmi több. Minden évben ugyanaz: halál, vér, szenvedés, meg némi szépség (főleg természetfotókon).
Unalmas."

like

eßemfaßom meg áll 2015.10.07. 11:44:38

Egyébként meg ismerve a közelmultban készült magyarországi fotók körülményeit, elgondolkoztató, hogy máshol mennyire fedi a valóságot az általunk nem ismert körülmények között készült "szívszorító" kép.

Tudjuk, hogy csoporba verődve várták a fotósok a gyodánál, hogy végre sok óra után nekiálljon átmászni a csapat, hogy végre elkészülhessen a "pengésdrót alatt küzd a szegény menekült" sorozat

Tudjuk, hogy készült a "sínekre lökik a rendőrök a menekülteket" fotó

Tudjuk, hogy a határnál úgy rángatták oda egymást a keritéshez a könnygázba, hogy aztán készülhessenek a "könnygáztól szenvedünk" fotók
www.youtube.com/watch?v=tIuqDC7mnQg&feature=youtu.be

Láthattuk a videót a kisgyerekről aki ugyanott próbálta eljátszani a könnygáztól szenvedőt mindig figyelve, hogy éppen veszi-e valaki.
www.youtube.com/watch?v=3t7wypDW0jY

Tudjuk milyen amikor gyakorlatilag a média nyomja oda a gyerekeket a rendőrök plexijének
pbs.twimg.com/media/CPRJYpuVAAAR2Jk.jpg
pbs.twimg.com/media/CPlfLToWwAAQuZ-.jpg

Peetee 2015.10.07. 12:00:45

Ma már az a jó sajtófotós, aki oda is odadugja az objektívet, ahol azonnal meglincselhetik érte...aztán akit nem lincselnek meg, és még a kompozíció is sikerült a véletlenek összjátékának köszönhetően + még szép színek is lesznek rajta, akkor hurrá van.

Peetee 2015.10.07. 12:07:20

@eßemfaßom meg áll: Pontosan ez az!!!
"Régen" a tényszerű valóságot ábrázolták drámai/sokkoló módon, s ettől volt fotóművész a fotós. Ma meg már a drámaiságot/sokkoló hatást keresik bármi áron; feláldozva a valóság ábrázolását és a tényszerűséget.
süti beállítások módosítása