Médianapló

Médianapló - Lesz-e fejőstehén a gendertudományból?

2018. augusztus 14. 10:11 - Zöldi László

Napjaink botránya, hogy a kormányzat megszüntetné a gendertudományi szakot. Akik erről beszélnek a nyilvánosság fórumain, kétféle félhivatalos álláspontot hangoztatnak. A maximális elképzelés szerint a stúdium nem fér bele a keresztény értékrendbe. A minimális elképzelés előterjesztői nem feszegetik az egyetemi szak létjogosultságát, csupán azt közlik róla, hogy „természetesen” továbbra is lehet tanulni, ha a jelentkezők félévenként befizetik a 270 ezer forintnyi tandíjat.

Az a benyomásom, hogy a genderizmus elleni hadjárat azért ennyire kétarcú, hogy a közvélemény elfogadja az enyhébbik változatot. Azt, hogy csak a tehetősebb családok gyermekei tanulhassák, vagy olyan diákok, akiket az állam választott ki arra, hogy az ingyenesség fejében a rendszer keretein belül maradjanak. Volt már ilyesmiben részünk, csak hajlamosak vagyunk elfelejteni. A második Orbán-kormány és a vele járó első kétharmad idején kommunikációs hadjárat indult a kommunikáció és médiatudomány ellen. A frissiben hatalomra került politikusok gyökeresen másként képzelték el a nyilvánosságot, mint ahogy mi tanítottuk 1993 ősze óta, amióta az 1958-ban betiltott szakot újra meghonosítottuk a hazai felsőoktatásban.

Olyan sokan jelentkeztek, hogy a rektorok meglátták a benne rejlő lehetőséget. Már 2010 előtt is több volt a fizetős diák, mint az ingyenes, ezért a kommunikáció és médiatudomány lett az állami felsőoktatás egyik jól tejelő fejőstehene. Bevételeiből tartották el a nagyobb múltú, bár veszteséges szakokat. Amidőn a 2010-es kormányváltás után az állam rendkívüli mértékben megnehezítette a bejutás lehetőségét, a felsőoktatási intézmények igyekeztek megszabadulni a már pénzzel sem kecsegtető szaktól. A fölvett diákok még befejezhették a tanulmányaikat, de mire az Orbán-kormány megszerezte a második kétharmadot is, a kommunikáció és médiatudomány tanítása és tanulása gyakorlatilag lehetetlenné vált. Mindazonáltal hivatalos szájakból el-elhangzik, hogy államilag ellenőrzöttebb körülmények között helye volna a Közszolgálati Egyetemen.

Az akkori és a mostani helyzet között csupán annyi a különbség, hogy a gendertudományi szak nem volt fejőstehén. Ezért megjósolható, hogy kevésbé harcol meg érte (könnyebben adja meg magát) az egyetem. Azon se lepődnék meg, ha kivéreztetése után megjelenne a Közszolgálati Egyetemen, olyan diákok részvételével, akiknek az értékrendje megegyezik a kereszténységével.          

2 komment
süti beállítások módosítása