Médianapló

Médianapló - Könyvek a zúzómalomban

2018. június 23. 10:23 - Zöldi László

Lendvai Ildikó a Népszava szombati publicistája. Figyelemre méltó írásai a vélemény-rovat második oldalán látnak napvilágot. A mai számban Egy kis könyvégetést? címmel az Orbán-kormány kulturális térhódításáról fogalmazta meg az álláspontját. Tapintatosan utalt arra, hogy nyolcvan éve, az első zsidótörvény nyomán is listázás, kirekesztés jött divatba a szellemi életben, és könyvégetés lett belőle. A történelmi párhuzamra ráerősített a képszerkesztő. Ama fotót helyezte el a szövegben, amelyen Kolosváry-Borcsa Mihály államtitkári rangban lévő kormánybiztos épp könyvet hajít a zúzómalomba.

Az országgyűlési választás előtt szóba került a kormánypárti sajtóban, hogy kellő felhatalmazás esetében létrehoznák a Nemzeti Sajtókamarát, amelybe jelentkezhetnek majd az újságírók. Akit azonban nem vesznek föl, államilag elismert szerkesztőségben már nem dolgozhat. A felvétel-elutasítás kritériumai még kidolgozatlanok, ehhez néhány történelmi adalék. Az 1938-ban megszavazott első zsidótörvény szerint a szellemi szabadfoglalkozású pályákon, így az újságírásban is 20 százalékra kellett mérsékelni a zsidónak minősíthető munkavállalók arányát. Néhány hónappal később Kolosváry-Borcsa Mihály megalapította az Országos Magyar Sajtókamarát.

1232 jelentkezőt vett föl, 1800-at pedig elutasított. Aki a Sajtókamara tagja lett, azt nem vitték el katonának (ez életfontosságú lett a második világháborúban), annak nem kellett sorba állnia lisztért, cukorért, tejért, zsírért (ez meg létfontosságú lett a hadigazdaság éveiben), és ingyen utazhatott a Magyar Államvasutak vonalain. Aki pedig nem lehetett a Sajtókamara tagja, az nem kaphatott közszükségleti cikkeket a Hangya-boltokban, nem utazhatott ingyen, pénz híján nyomorgott a családjával együtt, majd behívták munkaszolgálatba, és nagy valószínűséggel nem tért haza a Don-kanyarból. Így vagy úgy, de kiszorult az életből.

Kolosváry-Borcsa Mihály 1944-ben államtitkár lett, és immár a „teljes zsidótlanításra” kérték föl. 1946-ban, a vizsgálati fogságban bevallotta: „Nemcsak az volt a célom, hogy megsemmisítsek könyveket, hanem az is, hogy helyet csináljak az elnyomott magyar íróknak.” 22 vagonnyi könyvet szállíttatott Budafokra, az Első Magyar Kartonlemezgyárba, és a 120 hazai szerző könyvei közül elsőként Kiss József verseskötetét hajította ama bizonyos zúzómalomba. Mielőtt 1946. december 6-án kivégezték volna, azt mondta az őt meglátogató pszichológusnak: „Gyakran van szégyenérzetem álmomban.”      

11 komment
süti beállítások módosítása