Médianapló

Médianapló - Molnár Gyula miért kapott selyemzsinórt?

2018. május 25. 10:19 - Zöldi László

Ceglédi Zoltán a legélesebb nyelvű politológus. Olykor túlzásba viszi az ítélkezést, nem is annyira azzal, amit mond, hanem ahogy mondja. Tegnap este az ATV stúdiójában a kamera felé fordult, és kéretlenül szólította meg a magyar szocialistákat. Amit azonban mondott - „Molnár Gyula Bangónétól kapta a selyemzsinórt.” -, az ült. Nemcsak szellemesnek hatott, hanem igaznak is.

A selyemzsinór az oszmán birodalom emberséges kivégzési módja volt. A szultán népes rokonságában mindig akadtak főhatalomra ácsingózók, és ha az uralkodó megunta az intrikájukat, akkor selyemzsinórt küldött nekik. A megalázó elvérzés helyett a vérrokon hurokkal vethetett véget az életének. A XXI. századi selyemzsinór azt jelenti, hogy aki elveszítette az első ember bizalmát, jobban teszi, ha visszavonul, máskülönben a pártja megszabadul tőle. Bangóné Borbély Ildikó azonban nem az MSZP első embere, inkább a küldönc (kapudzsi basi) szerepét tölti be.

A nyilvánosság egyik fórumán azt állította, hogy „Fodor Gábor velünk nem kötött szerződést, Molnár Gyulával kötött.” Majd kifejtette: hogy „Olyan ember, aki ártani akar a Magyar Szocialista Pártnak és a Választás Szövetségének, az nem lehet tagja az MSZP-nek.” (Hír TV, 2018. május 23.) A politikai szappanopera szövevényesebb ennél. Botka László szavaival így foglalható össze: „Ha senki nem akar velünk összefogni, akkor nem tudunk senkivel összefogni.” (atv.hu, 2017. május 31.) A szocialisták miniszterelnök-jelöltje néhány hét múlva le is vonta a tanulságot, a helyére érkezett Karácsony Gergely pedig hozta magával a Párbeszéd nevű pártocskát és az összefogás reményét.

De hozománya soványkának bizonyult a Változás Szövetségéhez, ezért szükség lett egy harmadik pártocskára, a Fodor Gábor köré tömörült Magyar Liberális Pártra is. A három elnök szerződést írt alá, miszerint az MSZP állami támogatásából tíz százalék jár majd a Párbeszédnek, öt Fodoréknak. Csakhogy az országgyűlési választás nem igazolta a szocialisták reményeit, most pedig megpróbálnak kihátrálni a kínossá vált egyezségből. Akár annak árán is, hogy feláldozzák a vereség után lemondott elnöküket. Fiókjukban nem Bangóné a legélesebb kés. Szerepét úgy jellemezném, hogy minden pártban van egy politikus, aki a nyilvánosság fórumain ki-kikotyogja, miként vélekednek kellemetlenné vált bajtársukról a párt berkeiben. A bejegyzés elején említett politológus szellemes mondása a kiközösítés (exkommunikáció) szándékát örökítette meg.   

12 komment
süti beállítások módosítása