Médianapló

Médianapló - Orbán a világhálón

2018. január 22. 10:43 - Zöldi László

A miniszterelnök idén is megszólalt a Magyar Rádióban. Súlyos döntést jelentett be a menekültekkel foglalkozó civil szervezetek ellen, újabb sorosozása okkal izgatja a közvéleményt. Nem csoda, ha gondolatmenetében elsikkadt egy mozzanat, amely azt is érdekelheti - például e sorok íróját -, aki a közéleti személyiségek kommunikációjáról, kapcsolatteremtési szokásairól szokott tűnődni.

Orbán Viktor az interjú első harmadában ezt mondta január 19-én: „A szociális média, vagy hogy hívják ezt az internetvilágot.” Majd a beszélgetés utolsó soraiban visszatért a témára, kifejtvén, hogy „Magyarország a jövő országa, a jövő pedig a digitalizációban van.” Korántsem mellékes az elhangzás sorrendje. Az elején elhangzott mondat azt sejteti, hogy a rögtönzés hevében angolul jutott eszébe a közösségi média kifejezés, és pontatlanul fordította az anyanyelvünkre. Egyébként az a benyomásom róla, hogy a hazai politikusok mezőnyében leginkább ő igyekszik magyarosan fogalmazni, ebben is rejlik a tömeghatása, de neki se sikerülhet mindig. Némi zavart tükröző mondatához képest üresnek, inkább divatosnak, mint megéltnek hat az interjú végén elhangzott kijelentés.

Számomra ugyanis azt jelenti, hogy olyan kormányfőnk van, aki valószínűleg kívül reked Magyarország jövőjén. Idestova harminc éve gyűjtöm a mondatait, 350 gépelt oldalon körülbelül 2500 jött össze. Ha beírom a számítógép keresőjébe a világhálót, akkor egyet se mutat ki. Kihúzom hát a világot, a hálóra már akad néhány találat, bár több utal a focira, mint a digitális értelemben vett hálózatra. Az internet négy találatot kapott, és majd’ mindegyik arra utal, hogy Orbán Viktor felismerte ugyan a benne rejlő lehetőséget, ám ennél tovább nem nagyon jutott. Méltó utódja a három évtizeddel idősebb Horn Gyulának, akit miniszterelnök korában kivittek a kőbányai vásárvárosba, hogy megmutassák neki a számítógépes kínálatot. Kezébe nyomták az egeret, amelyet fölemelt, megszagolt, csodálkozva szemlélt, és megkérdezte, hogy mi ez.

Az, hogy a múlt század végén olyan miniszterelnökeink teljesítettek szolgálatot, akiket még digitális bevándorlónak se nevezhettünk, magyarázható az előrehaladott korukkal. A XXI. században viszont már olyan kormányfőre áhítozom, aki nem a munkatársaitól értesül arról, hogy a Facebook nevű közösségi oldalon 550008 követőt könyvelhet el. A médiatörténet fintora, hogy ezzel is megelőzi a második helyezettet, a félmillió követőt csupán hárommal felülmúló Hosszú Katinkát.        

53 komment
süti beállítások módosítása