Médianapló

Médianapló - Hány százaléknyi a kormányzat médiafölénye?

2018. január 20. 10:51 - Zöldi László

Amikor egy baráti telefon nyomán tegnap visszatértem e témára, úgy éreztem, hogy ama bizonyos kilencven százalék újbóli feszegetése talán túlzás. S most, íme, harmadszor is nekirugaszkodom, mert A nap híre című ATV-vitaműsorban két vendég összeszólalkozott.

Tegnap este Papp Réka Kinga médiatudomány szakon végzett újságíró azt találta mondani, hogy az Átlátszó nevű portál szerint a kormány ötvenvalahány százalékban képes érvényesíteni akaratát. befolyását a nyilvánosság fórumain. Ezen a mellette ülő Juhász Ferenc meglepődött, és a volt honvédelmi miniszter kifejtette: ő bizony azt hitte, hogy legalább a média 90 százalékában következett be a kormányzati térhódítás. A szocialisták köreiben közkedvelt toposzt magától értetődőnek tartotta tehát. A toposz ógörög kifejezés, helyet, helyzetet jelent, átvitt értelemben valaminek, valakinek a jellemző vagy állítólagos adottságát. Például azt, hogy a skót fukar, a német precíz, a magyar kormányzat pedig 90 százaléknyi mértékben tette rá kezét a médiapiacra.

A vándormotívum használata a kormányviselt politikusokra jellemző. Miniszter és államtitkár korukban ugyanis megszokták, hogy nem néznek utána a részleteknek. Nem az ő dolguk volt, hanem a beosztottjaiké. Az ellenzékiség sanyarú kenyerét majszolva, stáb nélkül már föl sem ötlik bennük, hogy az a közhely, klisé, panel, amelyet emlegetnek, nem több, mint annak megideologizálása,  hogy ilyen nyomasztó médiafölényben eszköztelen az ellenzék. A kilencvenes szám azonban nem attól hamis, hogy elkerüli a média valóságát. Annyi köze kétségkívül van hozzá, hogy az MSZP elnöke, Molnár Gyula 94 százalékot dobott be a köztudatba. A másik oldal fölényébe beleszámolta a Simicska-féle médiabirodalmat is.

Vetélytársnak tekinti a Jobbikot, amelyet a Simicska Lajos pénzelte médiumok tettek szalonképessé az országos nyilvánosság előtt. Mindazonáltal ettől még kritikával illetik a kormányzó pártok tevékenységét, és olyan újságírók is dolgoznak a szerkesztőségekben, akik valóságfeltárásban nem maradnak el a baloldali-liberális szellemiségű médiumok munkatársaitól. A kérdés inkább az, vajon a Jobbik nélküli nyilvánosság véleményformálói, neves újságírók miért fogadták el az MSZP választási kampányra kihegyezett toposzát.

Mellesleg az Átlátszó ötvenvalahány százalékos számítását kevésnek vélem. Nem lepődnék meg, ha szociológusok alapos felmérése kiderítené, hogy a kormányzati térhódítás a médiapiac mintegy kétharmadát érinti.      

71 komment
süti beállítások módosítása