Tegnap este Huth Gergely „liberális métely”-nek nevezte azt a felfogást, amit az „újságíró-iskolákban tanítanak”, hogy a média a negyedik hatalmi ág. Az Echo TV képernyőjén felújított Sajtóklub egyik résztvevőjét, a PestiSrácok.hu főszerkesztőjét csodálkozva hallgattam. Két okból is.
Az egyik az, hogy 2007 ősze óta az Általános médiaismeret című tankönyvből tanítják az újságírást. (Erre lehet következtetni a kiadóban leadott rendelések alapján. A tanszékek hajlamosak megrendelni a tanulmánykötetet, és pénzért szétosztani a diákok között.) A kiadványt e sorok írója szerkesztette, ráadásul a négyből két fejezet szerzője is volt. Márpedig nem mentem túl azon a felfogáson, hogy három hatalmi ág van: a törvényhozás (a parlament), a végrehajtó hatalom (a kormányzat) és az igazságszolgáltatás (az ügyészség meg a bíróság). Huth kollégát valószínűleg az tévesztette meg, hogy korszakoltam viszont a médiát. Elsődlegesnek az előfutár médiát tartottam, amelynek képviselői élő szóban továbbították az információkat. Másodlagosnak a nyomtatottat, amely papíron látott napvilágot. Harmadlagosnak az elektronikus közvetítő eszközöket, a rádiót és a televíziót. Negyedlegesnek a digitális médiát.
Csodálkozásom másik oka, hogy vannak ugyan, akik negyedik hatalmi ágnak vélik a médiát, ez azonban nemcsak liberális, hanem konzervatív szájból is el-elhangzik. Leginkább politikusok mondogatják, világnézeti beállítottságuktól függetlenül. Különösen március 15-e táján, amikor meghívják a nyilvánosság képviselőit, hogy hízelegjenek nekik. Általában ekkor hangzik el a negyedik hatalom kifejezés, amelynek nem kéne különösebb jelentőséget tulajdonítani. Eme álláspont örökbecsű megfogalmazása Ivanics Ferenc nevéhez fűződik. A Fidesz-politikus imigyen jellemezte a helyzetet: „A politikus számára minden sajtókitüntetés átadása olyan, mintha fácánként a legjobb vadásznak adna díjat.” (Kisalföld, 2002. március 14.)
A képviseleti demokráciában a végrehajtó hatalom maga alá próbálja gyűrni az ellenőrzésére kitalált másik két hatalmi ágat. Ez olykor sikerül is neki - mint például a mai Magyarországon -, a média ekkor lép ki tájékozódó és tájékoztató szerepköréből, és átveszi a parlament meg az ügyészség ellenőrző funkcióját is. Erre mondják a fideszes politikusok, hogy az országgyűlési képviselőkkel ellentétben az újságírók nem választott személyek, ezért nincs joguk a választópolgárok helyett számon kérni a döntéseket. Joguk talán nincs, okuk azonban van.
