2017.06.20. 14:31 – Szűcs Péter

Ha hard rockról van szó, csak egy zenekart szeretek, ők a Led Zeppelin - The Cult-interjú Ian Astburyvel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

thecult.jpg

A jövő héten induló Volt fesztivál szombati napján lép fel a Cult. Nagy lazán kértünk egy interjút, hátha, de nem nagyon reménykedtünk, hogy bármelyik, híresen magába fordult zenész kötélnek állna. Erre mit ad Isten, azon kaptunk magunkat, hogy Ian Astbury énekessel beszélgetünk telefonon mindenféléről.

Bár igazi angliaiak vagytok, az évek múlásával, ahogy a zenekar egyre népszerűbb lett, Los Angelesben telepedtetek le a 80-as évek végén. Egyértelmű választás volt ez a város?

Igen, ez elég egyértelmű volt. Elsősorban azért, mert Los Angeles igazán izgalmas város. Igen, talán ez a legjobb szó rá. Bent lakom a város központjában, bár korábban a külvárosban laktam. Olyan sok kultúra keveredik benne, hogy nem lehet két nap ugyanolyan, én meg ezt nagyon élvezem.

Nagyon érdekes az, hogy bár Nagy-Britanniában születtél, rövid ideig Kanadában éltetek a családdal, majd ismét hazaköltöztetek. Nehéz volt ez? Illetve az, hogy különböző országokban éltél, érezhető a művészeteden?

Igen, amikor 11 éves voltam, a családdal Kanadába költöztünk. Egyébként jól gondolod, nem volt könnyű a dolog. Új ország, új kultúra, mindent meg kellett tanulnom. De ami fontos, hogy amit Kanadában tapasztaltam, az egy érintetlen, szinte eredeti állapotban lévő kultúra volt. És azt hiszem, igen, mindez, a költözés, az új kultúra, sokat hagyott rajtam, ha lehet ilyet mondani, érezhető a saját világomon, a munkásságomon, a szövegeimen. Nagyon sok zenét hallgattam akkoriban, Iggy Popot, David Bowie-t, és állandóan ment a rádió is. Hamiltonban laktunk, Ontario államban, az amerikai határ csak 90 mérföldre volt, így lehetett fogni az amerikai rádióadókat, nagyon sok amerikai zenét ismertem meg így. Éltem egy kicsit Buffalo mellett is, az is izgalmas volt, ott is sok zenét ismertem meg. Igazi utazás volt ez az időszak, ha érted, mire gondolok.

Említetted Bowie-t és Iggy Popot. Pont ezért érdekelne az, hogy angolként mennyire szeretted a tipikus brit rock- és metálzenekarokat? Szeretted a Rainbow-t, a Maident vagy a Judas Priestet?

Ha hard rockról van szó, csak egy zenekart szeretek. Ők a Led Zeppelin. A többi zenekart nem ismerem, nem is voltam soha kíváncsi rájuk. Nem érintettek meg. Az én világomhoz sokkal közelebb áll Johnny Thunders vagy a Doors. A többi nem nagyon érdekel. Furcsa ez mert, oké, hard rockról beszélünk, de mi is az? Hogy írjuk le, mik a műfaji határok? Csak azért mondom ezt, mert én nem szeretem kategorizálni a dolgokat. Még a stílus szót sem szeretem. Itt vagyunk mi. Mi, akik mindig kívülállók voltunk. Mindig! Most is azok vagyunk természetesen, igazi outsiderek. Soha nem akartunk megfelelni senki elvárásainak, és úgy érzem, ennek egyik alapja az, ha valaki stílusokban gondolkodik. Mi sosem ilyenek voltunk.

Milyen egyéb dolgok vannak az életben, amelyek hatással vannak rád, mint zenészre?

Azt hiszem a filmek, a könyvek és az utazás.

Kedvenc könyv?

Bulgakovtól A Mester és Margarita. Nagyon szeretem Orwellt is.

Szeretsz kortárs írókat olvasni?

Nem igazán. Napjainkban minden annyira le van egyszerűsítve, minden csak szimplán fogyasztási cikké vált, és azt érzem, a könyvek is ilyenek. A kortárs irodalom célja sokszor nem több, mint hogy kiszolgálja az olvasókat. Azt gondolom, a média tehet erről, annyira ostoba az egész gépezet, én meg nem tudok mit kezdeni ezzel.

A zenekar első korszaka a 90-es évek közepén zárult. Menjünk végig a lemezeken, mi jut eszedbe róluk.

Dreamtime (1984)

A lemez négy tapasztalatlan fiatal ötletrobbanásainak következménye. Teli voltunk hittel.

Love (1985)

Romantikus lemez a disztópia időszakában. Minden negatív és reménytelen körülötted, csak a lemez nem, amit te csináltál.

Electric (1987)

Telve lelkesedéssel. nagyon jó volt akkoriban New Yorkban, jók voltak a körülmények, jól éreztük magunkat. Ez volt a zenekari nemzetközi áttörésének időszaka. Először dolgoztunk Rick Rubinnal NY-ban. Nagyon jó korlenyomat a lemez, arról szól, ahogy akkoriban éltünk és amiket megéltünk. Itt már kiforrott a zenekar hangzása.

Sonic Temple (1989)

Az összes korábbi lemez lenyomata az album. Mindegyik korábbiból van benne egy kicsi.

Ceremony (1991)

Nagyon nehéz lemez. Kis klubokban játszottunk abban az időben, a körülmények nem voltak valami fényesek, és ezek eléggé hatottak ránk. Ez hallható is a lemezen.

The Cult (1994)

Zeneileg egyfajta visszalépés a korai hangulathoz.

Több mint 30 év után hogy működik nálatok a lemezkészítés?

Leülünk, és írogatunk. Semmi extra. Ami talán különleges, hogy tényleg sok ötletünk szokott lenni, amiket otthon próbálgatunk először, dolgozunk rajta, vagy dal lesz belőle, vagy nem. Volt már olyan, hogy több mint 50 ötlettel indultunk neki a dalírásnak, ebből lesz a végén egy nagylemeznyi dal.

Amúgy igaz az, hogy nagy Everton-drukker vagy?

Nem akarok a sportról beszélni. Amúgy nem szeretem annyira a focit.


interjú rock the cult



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása