2015.03.04. 10:39 – dankógábor

Nightwish a megújult Hegyalja nulladik napján

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Hegyalja, hoppá, bocsánat, Borsodi Kingdom Of Hegyalja minden ősrajongóra a frászt hozta azzal, hogy elkezdte temetni a rockot, miközben a fesztivál alapvetően rock beállítottságú volt mindig is. A szervezők most nem győzik bizonyítani, hogy szó sincs a műfaj kizárásáról, egyszerűen csak szeretnék bővíteni a rendezvényt. Szóval jön az elektronikus zene, Rudimental, meg a többiek, ez tény, viszont lesz mellette például a már bejelentett At The Gates illetve az Eagles Of Death Metal sem nevezhető tánczenének. Jobban mondva de, csak másképpen. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a nulladik napon (igen, lesz ilyen is) fellépő Nightwish is olyan, amiért sok rocker fog elmenni Tokajba. Az operametál ultimate zenekara új, hamarosan megjelenő lemezét mutatja majd be a fesztiválon, ami ráadásul az első lesz Floor Jansen énekesnővel. Lesz még később egy rakás bejelentés, de most inkább mutatunk egy új Nightwish-dalt, ami olyan, mint az eddigi Nightwish-dalok.

A szervezők elmondták, hogy jóval többet, csaknem háromszor annyit akarnak költeni a fellépőkre, mint eddig. A fesztivál egyébként külsejében is teljesen megújul. 

A megújulás az alapgondolatbeli és az arculati átalakulás mellett a szélesebb zenei palettában és a kulturális programok mennyiségében érzékelhető a legjobban.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói dolgoznak az új imidzsen, szóval tényleg minden új lesz, csak a helyszín nem.

Ráadásul nem is kerül majd sokba, persze ez relatív:

Április elejéig tart az “early bird” akció, a bérlet addig 13.990 Ft lesz, az elővételes 15.990 Ft, míg a teljes árú 17.990 lesz. A bérlet tartalmazza a nulladik napi Nightwish és a még aznap felvonuló hazai zenekarok koncertjeit is. A napijegy - a nulladik napra is - 5.990 és 6.990 Ft lesz.


hír hegyalja



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása