2016. dec 02.

Bálkirály lett a vak autista diák

írta: Márti+Robi
Bálkirály lett a vak autista diák

Egy floridai középiskolai homecoming partiján bálkirálynak koronázták Robert Woodruff-ot, a vak és autista diákot. Amikor a bemondó ismertette a szavazás eredményét, az összegyűlt tanulók torkukszakadtából üvöltötték Bob nevét.

fl-broward-schools-homecoming-king-20161110-001.jpg

Robert: "Olyan volt, mint egy vulkánkitörés."

Csak mert vak és auti vagyok nem jelenti azt, hogy nem lehetnék bálkirály.

Azt reméli, hogy így példát mutathat a fogyatékos társainak.

Bűntudat nélkül indult a címért. A suliban kirakta a plakátjait, osztogatta a szórólapjait, közben pedig osztálytársait sürgette a szavazásra.

James Woodruff, az édesapja: "Talán ő a legnépszerűbb srác a suliban. Eleinte tartottam a középiskolától, tudván milyenek lehetnek a diákok. De ők csodálatosan viselkednek vele."

Robertnél mindig van süti. Az osztálytársai el is nevezték Dr. Sütinek, de hallgat a Dr. Bobra is. Elsőévesként, amikor besétált az első kémia órára azt mondta a tanárnak: "Hello! A nevem Bob." Mire az: "Mit szólnál, ha Dr. Bobnak hívnálak!" Így maradt rajta ez a becenév.

Azonban a sulis évei nem voltak mindig ilyen egyszerűek. Állandóan bizonyítani kellett, hogy helyt tud állni a többségi osztályban. Legtöbbször képes ellátni magát, de néha segítségre szorul. A matekórákon van egy segítője, aki felolvass neki.

Ellentétben osztálytársaival, ő képtelen fényképek nézegetésével visszaemlékezni. Ezért a beszélgetéseit felveszi és azok hallgatásával idézi fel emlékeit.

Nagyon jól tanul. A GPA-ja 3.9, vagyis 94%os teljesítményével bejuthat a legjobb egyetemekre. A rádiós műsorvezetéssel szeretne foglalkozni, ezért követi nővérét egy floridai egyetemre. A sulirádióban felolvassa a napi híreket.

"Imádom a rádiót. Szeretném a humort visszahozni a rádiózásba. Látom magam, mint egy DJ egy régi csatornán."

Forrás: Sun Sentinel

 

 Nagyon jó hangja van.

Robert süket barátnője, Maci Kean hisz abban, hogy a középsuli után is sikeres lesz.

Szólj hozzá

Oktatás Munkahely